Az Európát napjainkban sújtó menekültválságot akkor tudjuk megérteni, ha látjuk annak okait és előzményeit is. A mai problémák gyökerei a II. világháborút követő években keresendők, amikor Nyugat-Európát súlyos munkaerőhiány sújtotta, de az amerikai Marshall-segély révén pénz volt az országokban.
Ekkor jött az a „zseniális” ötlet, hogy toborozzanak külföldön munkásokat, akik majd elvégzik azokat a piszkos és nem jól fizetett munkákat is, amelyeket sem az angolok, sem a franciák – majd később a németek sem – végeztek volna el saját maguk. És „szerencséjük” is volt a nyugat-európai országoknak, mert az éppen függetlenné vált vagy függetlenné válás felé haladó gyarmataik tele voltak olyan emberekkel, akik egyrészt beszélték a volt gyarmatosítók nyelvét, másrészt szívesen eljöttek volna Európába dolgozni. Valamint, Anglia és Franciaország rendelkezett olyan világméretű infrastruktúrával, amelynek révén lehetett munkásokat toborozni Ázsiában és Afrikában, és el is lehetett azokat juttatni Nyugat-Európába. Az már nem igazán zavarta a munkaerő toborzásával foglalkozó szervezeteket és cégeket, hogy ezek az emberek nagyrészt muzulmánok voltak, mivel akkoriban éppen az állam és az egyház kettéválasztása volt a jelszó Nyugat-Európában.

Ez a rendszer egész jól működött egészen a XX. század végéig, amikor a globalizáció nyomán a termelőtevékenységeket sorra kezdték kitelepíteni a nyugat-európai országokból, kezdetben még csak Spanyolországba és Törökországba, majd egyre távolabbra, egészen Vietnamig és Kínáig. Ez sokkal előnyösebb volt a munkaadóknak, mint behívni az Európán kívül élő munkásokat, mert a termelés kitelepítése nyomán az olcsó helyi munkabéreket fent (azaz lent) lehetett tartani, ami Nyugat-Európában a bevándorlók esetében – a helyi szakszervezetek miatt – nem működött. A termeléskitelepítések következtében a bevándorlók tömegesen vesztették el Nyugat-Európában a munkahelyüket, és lett belőlük egyrészt fanatikus iszlám fundamentalista, másrészt lettek olyan hajléktalan drogosok, mint azok a Párizstól északkeletre, Seine-Saint-Denis külvárosában rendszeresen garázdálkodó tömegek, akiknek egyik jeles képviselője éppen a napokban ölt meg egy francia fiatalt, csak mert az „sértően nézett” rájuk.

Természetesen a munkájukat elveszítő bevándorlók nem voltak nagyon boldogok a munkahelyük megszűnése miatt, és ezért a nyugat-európai baloldali és liberális pártok egy sor politikai és szociális kedvezménnyel igyekeztek megvásárolni az ő és leszármazottjaik jóindulatát – és persze szavazataikat. Első lépésként minden bevándorlónak szavazati jogot adtak, valamint igen nagyvonalú szociális juttatásokat szavaztak meg nekik a parlamentekben. Ez még mindig olcsóbb és egyszerűbb volt, mint munkahelyeket teremteni nekik. Ezen túl a bevándorlók és azok leszármazottjainak a szavazatai évekre, esetenként évtizedekre garantálták a baloldali pártok politikai erejét Nyugat-Európában. Mindehhez még hozzá kell adni a volt gyarmattartó országokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában a gyarmati múlt miatt – sok esetben jogosan – érzett lelkiismeret-furdalást is, és ez az egész végül elvezetett ahhoz a mai nyugat-európai rendszerhez, amelyben a bevándorlók, illetve általában a munkanélküliek automatikusan élvezik az állam nagyvonalú gondoskodását.

Ez a rendszer egészen addig működött is, amíg az Egyesült Államok szét nem verte katonailag azokat az afrikai és közel-keleti diktatúrákat, kezdve Szomáliában, folytatva Irakban, Afganisztánban, Szíriában, Jemenben és Líbiában, amelyek úgy-ahogy működésben tartották ezen országokat. Tény, hogy ezekben a térségekben a liberális demokráciától eléggé távol álló rendszerek működtek, amelyek több esetben (a nyugati országokat erősen felbosszantva) igyekeztek saját gazdasági és politikai érdekeiket is érvényesíteni, de ezek a nem tökéletes, de mégiscsak valahogy működő rendszerek a nyugati nagyhatalmak beavatkozása nyomán a nettó anarchia és zűrzavar terepeivé váltak. Ahonnan azért kezdtek elmenekülni az emberek, mert ezek az országok teljesen élhetetlenné váltak.

És már minden készen is állt ahhoz, hogy milliószámra induljanak el a bevándorlók Nyugat-Európa gazdag országai felé. Egyrészt a korábban kijutott honfitársaik folyamatosan tájékoztatták az otthoniakat arról, hogy milyen jól meg lehet élni Nyugat-Európában munka nélkül is. Ráadásul a szétvert és szétbombázott afrikai és közel-keleti országokból akkor is el akartak volna menni az emberek, ha netán nem tudtak volna a nagyvonalú nyugat-európai jóléti rendszerekről. Csak akkor esetleg nem errefelé indultak volna el, hanem például Kína felé, ahol szintén igény van a munkaerőre, bár ott nem lehet munka nélkül megélni…

Három apró probléma van csak ezzel a helyzettel. Egyrészt, hogy a nyugat-európai jóléti rendszerek nem fenntarthatók a bevándorlók milliós tömegei esetén. Másrészt, hogy a korábban nem gyarmattartó európai országoknak, mint például hazánknak is, miért kell elviselniük a mások által hosszú évtized alatt összehozott zűrzavar következményeit? Harmadrészt, mit lehet csinálni azokkal a menekültekkel, amelyek már az EU-n belül vannak?

Árva László közgazdász

Forrás: magyaridok.hu