Kuba jövője a kubaiaké. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg John Kerry az Egyesült Államok kubai nagykövetségét Havannában, 54 évvel az után, hogy az északi nagytestvér megszakította diplomáciai kapcsolatait a szocialista blokk mellett felsorakozó karibi szigetországgal.
Az észak-amerikai külügyi tárca vezetőjének látogatása egyébként már csak azért is mérföldkőnek számít az USA és Kuba nem éppen zökkenőmentes kapcsolatában, mivel 1945-óta John Kerry személyében először látogat washingtoni külügyminiszter a szocialista állam fővárosába.
Olvasd el és oszd meg ezt is:
Az USA diplomáciai missziója tegnap az 1961-ben evakuált nagykövetség épülete előtt húzta fel a csillagos-sávos lobogót, új fejezetet nyitva a két ország, és egyben a régió történelmében. Kerry szavait idézve “eljött az idő, hogy a hidegháború közel félévszázada alatt jegelt kubai-amerikai kapcsolatok ismét felengedjenek, és a két ország kapcsolatainak rendezése határozza meg az elkövetkező évek diplomáciai erőfeszítéseit.”
Bár a történelmi zászlófelvonást kísérő beszédében John Kerry egy “valós kubai demokrácia” szükségességét hangsúlyozta, a szigetország ellenzékét képviselő disszidensek nem kaptak meghívót a ceremóniára, így a politikai pluralizmust jelképező ellenzékiek csak tisztes távolból protestálhattak a szabadság zászlajának felvonása ellen.
Ellenzékiek pedig az egykori karibi vasfüggöny mindkét oldalán akadtak bőven. Az úgynevezett “Damas de Blanco”, azaz a “Fehérbe öltözött hölgyek” társasága, akik mind a mai napig politikai nézeteikért bebörtönzött férjeik szabadon bocsájtását követelik a kubai rezsimtől, arra hívták fel a figyelmet, hogy “a kubaiak szabadságát csakis a kubaiak vívhatják ki”. Az aktivisták szerint ugyanis az USA kormányának békülékeny hozzáállása a havannai kormány malmára hajtja a vizet, anélkül, hogy a rezsimet a nyugati szabadságjogok és demokrácia vélt vagy valós értékeinek betartására kötelezné. Marco Rubio szenátor, aki kubai emigránsok gyermekeként látta meg a napvilágot az USA-ban, egyenesen arról beszélt, hogy Washington túl messzire ment békülékeny Kuba-politikájával, és “cserbenhagyta a kubai demokratákat”.
Annak ellenére, hogy az Obama-adminisztrációnak a két ország diplomáciai kapcsolatainak újrafelvételét célzó lépéseit keményen kritizálta a honi republikánus tábor, úgy tűnik, hogy Obama és Raúl Castro 2013-ban, Nelson Mandela temetésén megesett kézfogása olyan láncreakciót indított el, amely gyökeresen átformálta a térség politikai valóságát.
E kézfogás 2014 decemberére történelmi jelentőségű telefonbeszélgetéssé érett Obama és Castro között, amely nyomán kiszabadult az öt éve Kubában raboskodó Alan Gorss, majd viszonozva a kubai gesztust, szintén hazatérhettetek az USA-ban kémkedéssel vádolt “Kubai ötök” is.
Miközben Raúl és Obama a jövő USA-Kuba kapcsolatainak útját egyengetik, kedden a 89. születésnapját ünneplő Fidel Castro arról beszélt, hogy az imperialista észak-amerikai embargó nyomán Kuba több milliárdos kártérítésre tarthat igényt Washingtonnal szemben.
Olvasd el és oszd meg ezt is:
Bár a történelmi zászlófelvonást kísérő beszédében John Kerry egy “valós kubai demokrácia” szükségességét hangsúlyozta, a szigetország ellenzékét képviselő disszidensek nem kaptak meghívót a ceremóniára, így a politikai pluralizmust jelképező ellenzékiek csak tisztes távolból protestálhattak a szabadság zászlajának felvonása ellen.
Ellenzékiek pedig az egykori karibi vasfüggöny mindkét oldalán akadtak bőven. Az úgynevezett “Damas de Blanco”, azaz a “Fehérbe öltözött hölgyek” társasága, akik mind a mai napig politikai nézeteikért bebörtönzött férjeik szabadon bocsájtását követelik a kubai rezsimtől, arra hívták fel a figyelmet, hogy “a kubaiak szabadságát csakis a kubaiak vívhatják ki”. Az aktivisták szerint ugyanis az USA kormányának békülékeny hozzáállása a havannai kormány malmára hajtja a vizet, anélkül, hogy a rezsimet a nyugati szabadságjogok és demokrácia vélt vagy valós értékeinek betartására kötelezné. Marco Rubio szenátor, aki kubai emigránsok gyermekeként látta meg a napvilágot az USA-ban, egyenesen arról beszélt, hogy Washington túl messzire ment békülékeny Kuba-politikájával, és “cserbenhagyta a kubai demokratákat”.
Annak ellenére, hogy az Obama-adminisztrációnak a két ország diplomáciai kapcsolatainak újrafelvételét célzó lépéseit keményen kritizálta a honi republikánus tábor, úgy tűnik, hogy Obama és Raúl Castro 2013-ban, Nelson Mandela temetésén megesett kézfogása olyan láncreakciót indított el, amely gyökeresen átformálta a térség politikai valóságát.
E kézfogás 2014 decemberére történelmi jelentőségű telefonbeszélgetéssé érett Obama és Castro között, amely nyomán kiszabadult az öt éve Kubában raboskodó Alan Gorss, majd viszonozva a kubai gesztust, szintén hazatérhettetek az USA-ban kémkedéssel vádolt “Kubai ötök” is.
Miközben Raúl és Obama a jövő USA-Kuba kapcsolatainak útját egyengetik, kedden a 89. születésnapját ünneplő Fidel Castro arról beszélt, hogy az imperialista észak-amerikai embargó nyomán Kuba több milliárdos kártérítésre tarthat igényt Washingtonnal szemben.
0 Megjegyzések