Névjegy "Képekben látó, hivatásért, lelkesedő, gyakorlatias, a dobozokat és előítéleteket ostromló. Hiszi, hogy a komoly szakmai tartalom is lehet izgalmas és sodró. Hiszi, hogy a fejlődés egy olyan folyamat, amely a résztvevők számára (is) élvezetes, valódi eredményeket jelentő közös munka. A valódi beszélgetéseket, a jó gondolatokat és a nevetést pedig különösen szereti."
Nagy Andrea a Parrish & Crawler International alapítója, tanácsadója, trénere. A HR-szakmában sokan ismerik a nevét, hiszen a JAM Magazin alapítója és főszerkesztője, a HR Café tulajdonosa és főszerkesztője. Rendszeresen szervez szakmai reggeliket.
Azt viszont kevesen tudják róla, hogy karitatív tevékenységet végez. A Séta Dévára program egyik alapítója. Ez a program a maga eszközeivel gyűjt rendszeresen adományt a Böjte Csaba által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára emellett fontos célja, hogy méltó módon vigye az alapítvány hírét. Az alapítványét, amely több mint 2 000 gyermek gondját viseli. Erdélyben 67, Magyarországon 3 házban nevelkednek és tanulnak rászoruló, és/vagy árva gyermekek.
- Hogyan indult a Séta Dévára program?

- Egy volt kollégám, Kozma Zsolt postaládájába "beesett" egy írás Böjte Csabától. Személyesen nem ismerte, az Alapítványról sem hallott még, de cikk felkeltette az érdeklődését, és rákeresett, ki ő, mit csinál. Elhatározta, hogy valamit tennie kell érte és ezért a célért. Ki tudja miért, de az én nevem ugrott be neki, felhívott, és mondta, jöjjek ki egy kávéra, itt vár a munkahelyem előtt.

Zsolti korábban már kétszer végigjárta az El Caminót, így volt zarándokúttal kapcsolatos tapasztalata. Ebből nőtte ki magát az ötlet, hogy a gyalogláshoz kapcsolódjon a programunk. A célunk az volt, hogy erre a jó célra felhívjuk az emberek figyelmét, és adományokat gyűjtsünk is az alapítvány számára. Így született a séta ötlete. Az első TEDxSomlóiStrWomen- en erről meséltem: 


A harmadik évben aztán már nem Zsolti, hanem Kökényesi Krisztián tette meg a 440 kilométeres utat. Remélem hamarosan eljön majd az én időm is, és a szervezést, kíséretet, háttérmunkát a nagy gyaloglásra cserélhetem. 

- Mikor volt az első séta?

- Az elsőt 2011-ben szerveztük, de sem Zsolt, aki sétált, sem én nem jártunk előtte Déván, nem ismertük még a gyermekeket, és nem találkoztunk még Csaba testvérrel. Ennek ellenére nagyon meg akartuk szervezni még abban az évben. A 440 kilométeres út első évben 11 napot vett igénybe. Én itthonról szerveztem, mert olyan gyorsan történt mindez, hogy az indulás napján még csak az első 6 állomás szállása, fogadása, másnapi indulása volt leszervezve, volt még bőven teendőm. 
- Mennyire volt sikeres az első út?

- Nem kell óriási dologra gondolni, a magunk kis eszközeinkkel néhány százezres összegeket tudtunk az eddigi években gyűjteni a sétákkal. Ám mindannyian egyet értettünk abban, hogy ez is jelent valamit, ez a mi apró segítségünk az alapítványnak.

Amikor a második sétát szerveztük, már én is útra keltem Zsoltival kíséretként. Az első dévai élményt még sok követte.

A Böjte Csaba által alapított otthonokban20 éve nevelnek olyan gyermekeket, akik rossz körülmények közül, akár egyenesen az utcáról, a hajléktalanok közül kerültek hozzájuk. Sokan közülük árvák. Böjte Csaba és munkatársaik célja nem csupán az, hogy fedél legyen a gyerekek feje fölött, és enni kapjanak, hanem az is, hogy tanuljanak, illetve hogy szeretettel megtanítsák őket alkalmazkodni másokhoz, beilleszkedni a társadalomba.
"Megtapasztaltam, hogy az elvadult, utcára került gyerek nagyon goromba, gonosz tud lenni, és ha az ember őket elűzi, akkor nagyon kegyetleneké válnak, de ha befogadom, és szépen megfürdetem, megetetem, majd iskolába viszem, megnyugszik, és megérti, hogy mindaz mit neki meg kell tanulnia az az ő javát szolgálja. Hihetetlen gyorsan fel tudnak zárkózni ezek a gyermekek, és azt látom, hogy az „elveszett gyermek" mely a társadalom számára probléma volt, a képzés által a társadalom gondjaira válasz lesz! Igen, bátran állítóm, hogy képzés, nevelés által ajándékká, áldássá válik az árva gyermek!" írja Böjte Csaba.
- Milyen élményekkel vagytok azóta gazdagabbak?

- Fantasztikus élmény Dévára menni, találkozni a gyerekekkel. Különböző korcsoportból érkező, különböző kultúrákból származó gyerekek, de a szeretet közös nyelv.

Különleges élmény velük lenni, egészen átértékeli az ember az életét.

Déván szép lassan az évek során 80-100 gyermekkel ismerkedtünk meg. Sokukkal napi szinten tartjuk a kapcsolatot. Sok szempontból egy család lettünk. 

Most már rendszeres az is, hogy ők jönnek hozzánk, idén is együtt nyaralunk augusztus végén.

Böjte Csabával például nem Déván, hanem itthon találkoztam először, igaz, többször beszéltünk egymással telefonon a Séta miatt, így már ismert. Sződligeten tartott előadást, én pedig interjút akartam vele készíteni. Az első benyomásom az volt róla, hogy milyen kedves és közvetlen, nem az a felülről mennydörgő típus, jó értelemben véve két lábbal a földön járó ember, olyan, aki beszélget, megszólít, bevonja a másikat. Nem tudom egyébként, hogyan bírja ezt a tempót, honnan van ennyi ereje az emberekre, az előadásokra, a folyamatos munkára.
- Mi az, amit másképp látsz a dévai látogatás óta?

- Azt szoktam mondani: ha azt hiszed, problémáid vannak, menj el Dévára, és nézd meg, miből, mennyiből, milyen háttérrel élnek ott a gyerekek boldogan.

Sokszor hajlamosak vagyunk külsőségektől, lényegtelen dolgoktól függővé tenni a boldogságunkat. Erre ebben a közegben gyorsan rá lehet ébredni. Magam is tapasztaltam, hogy amikor 10-12 gyermek egyetlen nevelővel van, akkor is a világ legtermészetesebb dolga, hogy összedolgozunk, egy csapat vagyunk, mindenki segít mindenkinek.

Mit látok még másként? Talán egyre jobban hiszek a feltétel nélküli szeretetben.

- Mit jelent a számukra a mi segítségünk?

- A figyelem és a velük töltött idő jelenti a legtöbbet számukra, mint minden gyermeknek. Bármikor velük vagyok, úgy érzem, ez a legfontosabb. Emellett szinte mellékes a pénzgyűjtés. Az egyik kisfiú rácsodálkozott, amikor Zsolt megérkezett Dévára: "A bácsi tényleg elgyalogolt ide Budapestről? Értünk?"

VIDEÓ: Déva, 2013 májusa


- Ez az élmény mivel járul hozzá a HR-es munkádhoz? Milyen többletet ad? Be tudod egyáltalán építeni?

- Minden téren építi a munkámat. Annak az alapja ugyanis a tiszta önértékelés, a világról alkotott valós kép. Szakemberként tudom, hogy bármilyen üzleti célról, bármilyen szervezetfejlesztésről vagy változásról van szó, azt mindig emberek valósítják meg. 

Fejlesztő szakemberként, szervezetfejlesztőként a munkám az, hogy az adott vezető, az az ember, vagy csapat felkészülhessen, még biztonságos közegben gyakorolhasson, változhasson, hogy aztán "élesben" sikerrel járjon. 

Déva és a gyerekek olyasmit jelentenek számomra, ami segít a valódi értékeknél maradni. Annál is inkább, mivel az üzleti világban nem nehéz esetenként kissé megcsúszni és hagyni, hogy torzuljon az értékrendünk. Az emberi értékek könnyebben megmaradnak megingathatatlan alapként egy ilyen közegben. Ez az élmény sokszor egyszerűen "kikapcsol" sok hétköznapi "zajt".
- Melyek ezek az alapvető emberi értékek?

- A szeretet, a tisztelet, egymás megbecsülése fontos alapérték akár a magánéletben, akár a közös munka során.

Az, hogy egy közösségben ne csak a saját érdekeinket és a saját boldogulásunkat nézzük, hanem a egymásét, a közösségét is szintén alapvető érték.

Üzleti közegbe helyezve ugyanezekkel a jellemzőkkel a hatékony kooperációhoz jutunk. És ez jó így. Hiszen nem lenne jó, ha úgy nézne ki a világunk, hogy két teljesen különböző énünknek kellene lennie külön a munkához és külön a magánélethez...

Michael Jordan esete a szinkronúszássalSok esetben találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy bár ugyanaz a vezető ül ugyanabban a pozícióban, amelynek neve évek óta nem változott, ugyanaz az irodája is, a cég neve és tevékenységi köre sem változott. A kihívások, a feladatok, az elvárások azonban alapjaiban alakultak át. Mintha csak anno egy remek kosárlabda-játékost vettünk volna fel, mondjuk Michael Jordant, ma pedig már azt várnánk el tőle, hogy ugyanolyan világklasszis legyen, de már a medencében. Persze tegye mindezt külön felkészülési idő, elvonulás és tanulás nélkül, élesben „váltva”, biztonsági háló nélkül.
Forrás: HR Portál

- A HR-es sajtót bejárta a Michael Jordan-es írásod. Hogyan született?

- A cikk a vezetésfejlesztésről szól, azt foglalja össze milyen alapvető változásokkal néznek szembe a vezetők, amelyek alapvetően átrajzolják a velük szemben támasztott elvárásokat is. Fejlesztőként, trénerként, coachként sokat dolgozom vezetőkkel és rendszeresen találkozom azzal, hogy a vezetői képességeknek ez a „soft” oldala - ami nem diplomákról, nyelvvizsgákról, képesítésekről, szakmai tapasztalatról, évekről, számokról; hanem sokkal kevésbé kézzelfogható dolgokról, mint például készségekről, attitűdről, motivációról szól – nehezebben érthető mindenki számára, sokszor beleértve magát a vezetőt is. Ugyanakkor ez az oldal is megfogalmazható tisztán és érthetően és a fontosságát is könnyebb is megérteni így, ebben próbáltam segíteni ezzel a cikkel.

Viszonylag sokat írok és adok elő, mert hiszek abban, hogy ha megosztjuk egymással a tudásunkat, akkor abból hozzánk hasonló, vagy épp merőben különböző emberekkel eltöltött jó kis szakmai beszélgetések, viták, kérdések, ötletek születnek. Én abban hiszek, hogy ez jó dolgok kiindulási pontja, nem pedig abban, hogy „oh jaj, elveszítettem az egyediségemet, mert más is tudja, amit én”.

Hiszek abban, hogy egy-egy változást sokkal könnyebb hétköznapi, egyszerű hasonlatok segítségével megérteni. Őrületes változás zajlik körülöttünk, le a kalappal minden vezető előtt, aki képes ezekben a helyzetekben jól helytállni. Én arra törekszem az írás során, hogy az, amit egy cikkben felvetek, ne csak érdekes, hanem mások számára hasznos és értékes legyen. Nem szeretem azokat az írásokat, amelyek csupán feldobnak egy témát és feszültséget teremtenek. Ara törekszem, hogy körüljárjam a témát, leírjam, mit gondolok, miért azt gondolom, mit látok problémának, és mit látok megoldásnak.
- Gyermekkorodban mi akartál lenni?

- Semmilyen markáns emlékem nincsen erről, nem emlékszem semmire, ami gyerekként sokáig meghatározó célom lett volna. Színes, sokféle élményt és tudást adó gyerekkorom volt, ének-zene tagozatos általános iskolába jártam, magyar-történelem tagozatos gimnáziumba. A számítástechnika nagyon megfertőzött, gazdasági informatikus lettem, és műszaki pályán indultam el. Volt egy szuper főnököm, aki az emberekkel kapcsolatos feladatokat következetesen rám bízta. Amikor már vagy két éve döntően ilyen feladatokkal foglalkoztam, jeleztem a vezetőim felé, hogy itt az ideje, hogy megszerezzem a HR menedzser diplomát, kicsit később Mesterfokot végeztem Emberi erőforrás tanácsadóként.

Alkalmazottként minden szintet végigjártam HR-esként. Rengeteget tapasztaltam és folyamatosan tanultam is. Egyre biztosabb voltam abban, hogy fejlesztő vagyok és a képzésfejlesztés és szervezetfejlesztés az utam. Az, hogy embereket felkészítsek a változásokra, segítsek fejlődni, felkészülni egy-egy feladatra, hogy segíthessem az embereket jó vezetővé, hatékony csoporttá, eredményes szakértővé válni, kinek-kinek célja szerint. Nagyon örülök, hogy sikerült ezen az úton kiteljesedni.

A hivatásommal, a gyerekekkel kerek ez a történet.

Ha tetszett az interjú, oszd meg az üzenőfaladon!