A fellendülő spanyol gazdaságot a jövőben három dolog veszélyeztetheti: a katalán függetlenségi törekvések, a visszaszerzett bizalom újbóli elvesztése és Görögország bizonytalan helyzete - mondta a spanyol miniszterelnök pénteken Madridban a kormány ülése után tartott sajtótájékoztatóján, ahol ismertette a jövő évi költségvetés főbb vonalait.


"Szeretném hangsúlyozni, hogy (...) a spanyolok nagyobb biztonsággal és optimizmussal tekinthetnek a jövőbe mint korábban" - fogalmazott Mariano Rajoy, hozzátéve, hogy Spanyolország nehéz időszakon van túl, amely azonban lezárult és a fenntartható növekedés, valamint az intenzív munkahelyteremtés ideje követi.

A kormány eredményei közül kiemelte az idei évre várt 3,3 százalékos gazdasági növekedést, az 500 ezer új munkahely létrehozását és a korrupció elleni harcot. 

A jövő évi költségvetésről szólva elmondta, hogy több mint 53 százalékát a szociális kiadások teszik ki. A büdzsét úgy tervezték, hogy abból 0,25 százalékkal emelik a nyugdíjakat, a közszférában 1 százalékkal emelik a béreket, és 8,7 százalékkal javul az autonóm közösségek finanszírozása is.

100 euróból 39 a nyugdíjakra, 7 a foglalkoztatásra, 8 a szociális kiadásokra, 14 az autonóm közösségeknek, 10 az államadóságra megy el - részletezte a politikus.

A költségvetést a jövő héten nyújtják be a parlamentnek, a szokásos őszi időpont helyett azért most, hogy annak vitája ne csússzon bele az év végi választásokat megelőző kampányba.

Az eredményeket veszélyeztető kockázatok között beszélt a katalán függetlenségi törekvésekről. Szeptember 27-én előrehozott választásokat tartanak Katalóniában, és a Spanyolországtól elszakadni kívánó erők - köztük a katalán kormánypárt - bejelentették: ha ők nyernek, egyoldalúan bejelentik a különválást az anyaországtól.

Mariano Rajoy felhívta a figyelmet arra, hogy ez törvénytelen, a katalán választások nem tekinthetők népszavazásnak, a katalán elnöknek kötelessége betartani a jogszabályokat. A spanyol kormány megvédi a nemzeti egységet, a nemzeti szuverenitást, és azokat, akik nem csak katalánnak, hanem spanyolnak és európainak is érzik magukat - jelentette ki.

"Hisszük, hogy érték egyszerre katalánnak és spanyolnak lenni" - mondta, megjegyezve, hogy a spanyol kormány reformjai Katalóniában is gazdasági növekedést eredményeztek.

Forrás: MTI