Mint mikor füsttől sárgult egy kép:
rajta ismerősnek tűnő idegen arcok.
Gyermekkezektől épp hogy ép,
ó időkből itt maradt örömök, kudarcok.
És itt vannak a beállított szeretetek
helyett az ollóvágta kigazolt napok,
melyek tovább kísértenek, mint ahogy kéne –
billogként ránk égett pillanatok.
Nézd, ott vagyunk bábként mozdulatlan,
a tegnap és az azelőttek határán.
Meredten, kócosan, megfakultan,
úgy a nyolcvanas évek vége táján.
