Hétfőn kezdődik a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor út Mádi utca és Éles sarok közötti szakaszának, valamint az Éles sarok lehajtó ágának felújítása, augusztus végéig forgalomkorlátozás várható a területen – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.


A közlemény szerint a várhatóan augusztus 30-áig tartó felújítás első ütemében a szegélyt építik lokális forgalomkorlátozás mellett. Július elejétől több ütemre bontva megkezdődik az útpálya két szélső sávjának felújítása. Ezt követően lezárják a két belső sávot.

A forgalomkorlátozások idején egy-egy forgalmi sáv mindkét irányba járható marad, hétvégente az útkereszteződéseknél félpályás útlezárás várható. Ezek mellett lokális forgalomkorlátozásokra is számítani kell a környéken – írták.

Forrás: MTI