Washington szerint amerikai cégek több alkalommal jeleztek korrupciós ügyeket a magyar adóhatóságnak. A NAV átvizsgálta önmagát, hogy kiderítse, valóban előfordult-e olyan eset, amikor figyelmen kívül hagyták amerikai cégek bejelentéseit. Az átvizsgálást bemutató jelentést most nyilvánosságra hozták, eszerint sosem történt ilyen.
Nyilvánosságra hozta a kormány azt a jelentést , amelyik a NAV önellenőrzésének eredményeit tartalmazza. Az adóhatóság az után fogott önmaga átvilágításába, hogy Vida Ildikó NAV-elnök kitiltási ügyének farvizén kiderült, amerikai cégek már többször próbálták felhívni a magyar adóhatóság figyelmét korrupciós ügyekre, Washington pedig többször figyelmeztette a magyar kormányt a problémákra. Az erről szóló jegyzéket Orbán Viktor akkoriban fecninek minősítette. A belső vizsgálatot maga Vida Ildikó rendelte el.
Minden a legnagyobb rendben
A jelentés 18 oldal, a vizsgálat összegzése viszont csak fél oldal, amit négy szóban összefoglalhatunk: minden a legnagyobb rendben. Részletesebben a NAV a következő eredményekre jutott:
LEHET, HOGY IGAZA VAN?
A NAV soha nem mellőzte az amerikai cégek által tett közérdekű bejelentések kivizsgálását.
A NAV soha nem alkalmazott diszkriminatív intézkedést amerikai érdekeltségű cégekkel szemben, sőt meg sem kísérelt ilyent.
A NAV sosem próbált meg amerikai érdekeltségű cégeknek hátrányt vagy érdeksérelmet okozni.
850 céget vizsgáltak
A NAV mindenféle, amerikai érdekeltségű cégekkel kapcsolatos eljárást megvizsgált a jelentés szerint. Az ellenőrzéshez 850 céget választottak ki, de mivel a NAV-nak nincs nyilvántartása az amerikai érdekeltségű cégekről, olyan vállalkozásokat választottak, amiknek alapítói, tulajdonosai, tagjai közt vannak amerikai személyek vagy cégek. A vizsgálat során főként az adóellenőrzési eljárásokra koncentráltak.
NEM KÉNE TŐLE ELÁJULNI
Bűncselekményekben érintettek
Vida Ildikóval és a NAV-val egyébként nem csak annyi a bajuk az amerikaiaknak, hogy nem tettek eleget a korrupció elleni küzdelemben. André Goodfriend ügyvivő amerikai nagykövet egy interjúban arra utalt , Vida Ildikót és a többieket azért tiltották ki az Egyesült Államokból, mert konkrét bűncselekményekben tartják őket érintettnek.
Négy hónapba telt
A vizsgálatot Vida Ildikó 2014. november 6-án, vagyis négy hónappal ezelőtt rendelte el. Az LMP 2015 februárjának közepén közérdekű adatigényléssel fordult az adóhatósághoz, mert Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese a vizsgálat lezárultát megerősítette, a jelentést mégsem hozták nyilvánosságra.
MIRE FEL EZ A NAGY FELHAJTÁS