Agyonverte az édesanyját egy férfi Miskolcon. Ha nem hagyja magára, megmenthették volna az asszony életét.
Bár évek óta rossz viszonyban voltak, a férfi rendszeresen látogatta az édesanyját – írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
A tragédia 2014. február 27-én történt. A férfi újra elment az anyjához, és szokás szerint veszekedni kezdtek. A veszekedés verekedésig fajult. A férfi többször is fejen és nyakon ütötte az asszonyt.
Még élt, amikor magára hagyta
A férfi az ekkor még élő anyját az ágyra fektette, és magára hagyta. Pár óra múlva tért vissza, és amikor észrevette, hogy az asszony meghalt, bement a rendőrségre, és mindent elmondott.
A nő halálát végül az okozta, hogy belefulladt a saját vérébe, ami a sebekből folyt a légutakba. Ha a férfi idejében szól a mentőknek, megmenthették volna az asszony életét.
A 44 éves férfi ellen halált okozó testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség.