Feleslegesen reménykednek azok a zuglóiak, akik azt hitték, néhány év múlva – az eredeti terveknek megfelelően – a Bosnyák térig fog járni a négyes metró. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium írásbeli válaszban ismerte el, szinte esélytelen, hogy tovább építsék a vonalat. 


Seszták Miklós minisztert Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője kérdezte a metróépítésről a Parlamentben. Válaszában a tárcavezető hosszasan magyarázta, miért kicsi az esélye, hogy bármikor is meghosszabbítsák a tavaly elkészült metróvonalat.

Drága lett volna változtatni

Seszták emlékeztetett rá, hogy a kormány a projektet úgy örökölte, hogy azon már csak súlyos anyagi áldozatok árán változtathattak volna. Egyetlen megoldásként a beruházás befejezése mellett döntöttek – írta. A tárcavezető megemlítette azt is, hogy rengeteg olyan elemmel bővítették a projektet – például a Kelenföldi pályaudvarnál és a Baross térnél – ami segíti a megtérülést.

Nem számoltak az ingázókkal

A négyes metró sokat kritizált nyomvonalát az írásbeli válasz azzal magyarázza, hogy a megvalósíthatósági tanulmány 1996-ban készült, amikor még 2 millióan éltek a fővárosban, és nem számolt a kedvezőtlen demográfiai tendenciákkal. Azt is az előző városvezetésre fogja, hogy nem számoltak az ingázókkal.


A hármas metró elviszi a pénzt

„Jelenleg a fővárosi önkormányzat közlekedésszervezési társaságának elsődleges feladata a 4-es metróra ráhordó közlekedési viszonylatok fejlesztése, az esetlegesen még meglévő párhuzamosságok megszüntetése, és így a metróvonal jobb kihasználtságának biztosítása. A további vonalhosszabbítás jelenleg azért sem időszerű, mert a közeljövőben jelentős közösségi közlekedésre szánt forrásokat köt majd le a 3-as metróvonal felújítása” – írta a miniszter.

A héten az is kiderült , hogy némileg javult a négyes metró forgalma tavaly április óta, de még így is elmarad a tervtől, amely napi 300 ezer utassal számolt.