Már nem is 15, inkább 30 évre javasolja titkosítani a kormány a Paks II. beruházást – az erről szóló módosító indítványt néhány órával azelőtt küldték csak szét, hogy pénteken reggel az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága tárgyalná az atomerőmű kapacitásbővítéséről szóló törvényjavaslatot.


A Paks II. megépítéséről szóló törvény lesz az első napirendi pontja az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága pénteken reggel 9 órakor kezdődő ülésének. Az atomerőmű bővítéséről szóló javaslat bizottsági vitája az orosz részvétel és környezetvédelmi szempontok miatt eddig is parázsnak ígérkezett, de most még izgalmasabb lehet.

Játék az idővel

A kormány ugyanis az utolsó pillanatban módosító indítványt küldött szét csütörtök este a törvényjavaslathoz. A csütörtök este 8 óra után megküldött változtatás ráadásul nem kevesebbet javasol, minthogy a beruházás részleteinek az ellenzék által eddig is vitatott 15 éves titkosítását emeljék fel a duplájára, vagyis 30 évre – értesült bizottsági forrásból az Origo.

Már a 15 év is sok volt

Ez azt jelenti, hogy a kormány szándéka szerint a Paks II. beruházással kapcsolatban nemhogy 15 évig, hanem 30 évig nem lehetne közérdekű adatként megismerni az előkészítő dokumentumokat. Pedig a 15 éves titkosítási moratóriumot is bírálták - a Fidesz soraiban is. Bencsik János, a második Orbán-kormány volt energiaügyi államtitkára szerint például a közpénzből épült beruházásnál az állampolgároknak joga van bizonyos információkhoz hozzáférni.

Forrás: origo.hu