Ha lakásvásárlást tervezünk, akkor önerőre is lesz szükségünk. Vannak trükkök, amikkel ez elkerülhető, azonban jóval kevesebb pénzt hagyhatunk a pénzintézeteknél, ha az önrészünk legalább a minimálisan elérhető 20 százalékot eléri.
Ebben lehet segítségünkre a lakástakarékpénztári (LTP) megtakarítás,
amely számos előnnyel bír más megtakarítási formákkal szemben. Tavaly az
Aegon létrehozta saját lakástakarékját, így már négy szolgáltató közül
választhatunk. Megnéztük, hogy a termékek miben hasonlítanak és miben
különböznek. Összeszedtük azokat a pontokat, amik segíthetnek a nekünk
leginkább megfelelő előtakarékosság kiválasztásában.
Több olyan
célra elindíthatsz lakástakarékpénztári megtakarítást, ami lakással
kapcsolatos, ezért szinte mindenkinek érdemes rászánni néhány percet,
hogy megtudja, neki szüksége van-e erre a konstrukcióra. Tavaly óta már
négy szolgáltató (Fundamenta, OTP, Erste, Aegon) termékei közül
választhatunk, ha lakástakarék szerződést szeretnénk kötni, így már
nehezebb a választás, ha dönteni kell a szolgáltatók között.
A
négy pénztár hasonlít nagyon hasonlít egymásra, a futamidőben, az állami
támogatásban és a felhasználási célban nincs eltérés. A különbség a
termékek között a kamatozásban; a kiegészítő hitelben; az akciókban
rejlik.
Segítünk eligazodni az útvesztőben, ezért összeszedtük
10+1 pontban azt, hogy mire figyelj oda, mikor elindítod a
megtakarításodat.
1. Állami támogatás
A
legnyomósabb érv a lakástakarék indítása mellett évi 30 százalékos
állami támogatás, ami minden befizetés után jár. A nyugdíjcélú
megtakarításokkal ellentétben ez nem a személyi jövedelemadóból (SZJA)
visszaigényelhető jóváírás, így az is tud élni vele, akinek nagyon
alacsony, vagy egyáltalán nem fizet SZJA-t.
2. 10 százalék feletti hozam
Az állami támogatásnak köszönhetően az LTP akár jóval 10 százalék felett hozhat, ennek viszont van egy igen fontos feltétele.
3. Minél rövidebb legyen a tartam
Ez
a feltétel nem más, mint, hogy minél rövidebb időre kössük a
szerződést, mert a megtérülést így tudjuk maximalizálni. Ennek oka az,
hogy az állami támogatás összege nem kamatos kamatozású, így tíz év
múlva jóval kevesebbet fog érni a 30 százalékos állami támogatás, mint a
futamidő elején. A legrövidebb választható futamidő egyébként négy év, a
leghosszabb pedig tíz év.
4. Minden téren legfontosabb az időzítés
Ami
megakadályozhatja a legrövidebb konstrukció elindítását, az elsősorban
az, hogy a megtakarított összeg felhasználását nem négy év múlva, hanem
ennél távolabbi időpontban tervezzük. Érdemes kiszámolni, hogy mennyivel
csökken a megtérülésünk a hosszabb futamidő mellett. A másik lehetőség,
hogy hamarabb van szükségünk pénzre, ebben az esetben is jobban járunk,
ha megvárjuk a futamidő végét.
5. Korábban van szükség a pénzre
Előfordulhat,
hogy váratlan esemény történik a lakásunkkal, így a felújításra
hirtelen nagyobb összegre lesz szükségünk. Ha pedig még nem telt le a
négy év, akkor van olyan pénztár, ahol lehetőség van áthidaló hitel
felvételére is.
6. Már van hitelem, miért fizessem ezt is?
Sokaknak
már van felvett hitelük, azonban ez nem kizáró tényező, ugyanis a
felvehető összeget nem csak lakásvásárlásra, felújításra, és
korszerűsítésre, hanem a korábbi lakáshitel törlesztésére is fel lehet
használni. Ez főleg akkor érdekes, ha a megtakarításunk megtérülése
magasabb a hitelünk teljes hiteldíjmutatójánál (THM).
7. Árfolyamgáttal is nyerő konstrukció
A
devizahitelek esetén az árfolyamgát által felszabadított összeget
érdemes LTP-be tenni, hogy az árfolyamgát lejáratakor jelentős mértékben
csökkenthessük az adósságunkat. Ennek köszönhetően a havi törlesztőnk
akár az árfolyamgát ideje alatti törlesztőnknél is kevesebb lehet.
Lényeges, hogy ez csak a lakáscélú hiteleknél működik.
8. Ha több, mint 20 ezer forintot tennél félre havonta
A
lakástakarék esetében a legmagasabb befizethető összeg havonta 20 ezer
forint, és fejenként csak egy LTP indítható. Viszont az LTP
hozzátartozókra, sőt a gyermekek nevére is köthető, így az egy
szerződéssel maximálisan megtakarítható összeg többszörösét is félre
tudjuk tenni. Ezzel párhuzamosan a felvehető hitelösszeg is növekszik.
9. Nem elég az önerőhöz a pénz
Előfordulhat,
hogy nem elegendő a futamidő végén visszakapott összeg az önerőhöz, így
lehetőségünk van (már a futamidő elején eldöntve) kedvezményes
hitelfelvételre. A felvehető hitel fix kamatozású, így nem kell félnünk
hosszútávon sem, hogy megemelkedik a hitelünk törlesztőrészlete.
10. Nem kötelező azonnal felvenni a hitelt
Később
is van lehetőségünk hitelt felvenni a futamidő alatt, azonban
előfordulhat, hogy más feltételekkel. Az is lehetséges, hogy
meghosszabbítjuk a megtakarítás futamidejét, így összegyűjtve plusz
összeget, azt viszont tartsuk szem előtt, hogy így a hozam is csökken.
Ha a lejáratkor még nem szeretnénk lakást venni vagy felújítani, akkor a
futamidőt meghosszabbíthatjuk, így a felhasználáshoz igazítva a
lakás-előtakarékosságot.
+1. Mindig van akció
A
szoros verseny miatt szinte mindig találunk olyan konstrukciót, ami
valamilyen akciót hordoz magában, vagy valamilyen extra szolgáltatást
nyújt. Ezekkel a pluszokkal élve költségeket úszhatunk meg, vagy
rugalmasabbá tehetjük megtakarításunkat.