Bár nem valószínű, hogy az időzítés szándékos, mindenképpen aggasztó, hogy a szerb alkotmánybíróság csupán néhány nappal azelőtt nyilvánította az alaptörvénnyel ellentétesnek a kisebbségi nemzeti tanácsok működését szabályozó törvény több szakaszát is, hogy az ország kedden hivatalosan is megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. (Krónika)
A belgrádi taláros testület döntései a Magyar Nemzeti Tanács esetében elsősorban a magyar többségű és kiemelt jelentőségű oktatási intézményekkel összefüggő igazgatási jogokat érintik, például az igazgatóválasztás során gyakorolt egyetértési jogot. (Krónika)
Emellett alkotmányellenessé nyilvánította azt is, hogy a nemzeti tanácsok hivatalosan tarthassák a kapcsolatot anyaországukkal. Ugyanakkor Korhecz Tamás, a nemzeti tanács elnöke pozitívan értékelte, hogy az alkotmánybíróság ezzel a - pénteken hozott - döntésével megerősítette a közvetlenül megválasztott nemzeti tanácsok helyzetét, vagyis kimondta: az országos kisebbségi önkormányzati szervek közhatalmi jogosítványokkal rendelkezhetnek, és átvehetik az oktatási és kulturális közintézmények alapítói jogait. Sikernek értékelte azt is, hogy a kultúra és a hivatalos nyelvhasználat területét teljes mértékben érintetlenül hagyta a testület döntése.
Bár az alkotmánybíróság rendelkezései az érintettek szerint valójában csupán kis mértékben érintik a nemzeti tanácsok működését, az mindenképpen kiemelt figyelemre tarthat számot, hogy olyan jogokat nyilvánított alkotmányellenessé, amelyeket a testületek évek óta gyakoroltak, vagyis szerzett jogokat vont vissza a kisebbségektől, ami ellentétes az európai gyakorlattal.
A magyar külügy és a nemzetpolitikai államtitkárság egyöntetűen elítélte a döntést. Ugyanakkor kérdéses, hogyan reagál Budapest a továbbiakban. Ez ugyanis nem az első alkalom, hogy a szerb alkotmánybíróság kisebbségi ügyekben a kisebbségek számára hátrányosan dönt: decemberben a Vajdaság autonómia-statútumának egyes elemeit nyilvánította alkotmányellenessé.
Mindez már csak azért is megdöbbentő, mert Belgrád tavaly látványos gesztust tett a magyarok felé, és a szerb kormány a magyar féllel együtt közösen emlékezett meg a délvidéki magyarirtások áldozatairól, miután Budapest megkövette Szerbiát a második világháborúban elkövetett atrocitások miatt. A belgrádi lépésekből ki lehetett érezni, hogy nem feltétlenül a megbánás, hanem az motiválja őket, hogy megszerezzék Magyarország támogatását az uniós csatlakozáshoz. Mindez azonban mellékesnek tűnt, hiszen Budapest kezében valóban erős fegyver van: a szerb csatlakozás elleni vétó. Jelenleg ugyanis csak akkor csatlakozhat újabb tagállam az EU-hoz, ha ahhoz mind a 28 tag beleegyezését adja. Magyarország hivatalosan természetesen teljes mellszélességgel támogatja a szerb uniós csatlakozást, már csak azért is, hogy a délvidéki magyarok is uniós polgárokká váljanak, ugyanakkor a háttértárgyalásokon mindenképpen megjegyezhető, hogy a feltétlen támogatás ára a délvidéki magyar közösség számára a legszélesebb körű önrendelkezés biztosítása.
A Szerbiában élő nemzettársaiért való aggodalom terén ráadásul Magyarország nincs egyedül: román politikusok az elmúlt években több ízben is nyilvánosan kijelentették, hogy vétót emelnek Szerbia csatlakozása ellen, ha folytatódnak a Timok-völgyi vlachokkal szembeni hatósági atrocitások. Budapest és Bukarest tehát – bármilyen furcsán is hangozzék – épp egy kisebbségvédelmi témában válhat szövetségessé.
A mostani szerbiai alkotmánybírósági döntések fényében ugyanakkor komoly dilemma merül fel. Hiszen azt mutatják, hogy a csatlakozás támogatásáért cserében kért nemzetiségi önrendelkezés igencsak instabil. Ha most, a csatlakozás előtt a szerbiai illetékesek felvállalhatónak tartják szerzett kisebbségi jogok visszavonását, akkor kérdésessé válik, mennyire lesznek elkötelezettek teljes jogú EU-tagként a kisebbségi önrendelkezési jogok szavatolása mellett. Ennek fényében lényeges, hogy Budapest – és Bukarest – képes-e jól átgondolt stratégiát kidolgozni annak érdekében, hogy a szerb EU-csatlakozás ne valósulhasson meg a kisebbségi jogok lehető legszélesebb körű, és folyamatosan számon kérhető szavatolása nélkül.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
A belgrádi taláros testület döntései a Magyar Nemzeti Tanács esetében elsősorban a magyar többségű és kiemelt jelentőségű oktatási intézményekkel összefüggő igazgatási jogokat érintik, például az igazgatóválasztás során gyakorolt egyetértési jogot. (Krónika)
Emellett alkotmányellenessé nyilvánította azt is, hogy a nemzeti tanácsok hivatalosan tarthassák a kapcsolatot anyaországukkal. Ugyanakkor Korhecz Tamás, a nemzeti tanács elnöke pozitívan értékelte, hogy az alkotmánybíróság ezzel a - pénteken hozott - döntésével megerősítette a közvetlenül megválasztott nemzeti tanácsok helyzetét, vagyis kimondta: az országos kisebbségi önkormányzati szervek közhatalmi jogosítványokkal rendelkezhetnek, és átvehetik az oktatási és kulturális közintézmények alapítói jogait. Sikernek értékelte azt is, hogy a kultúra és a hivatalos nyelvhasználat területét teljes mértékben érintetlenül hagyta a testület döntése.
Bár az alkotmánybíróság rendelkezései az érintettek szerint valójában csupán kis mértékben érintik a nemzeti tanácsok működését, az mindenképpen kiemelt figyelemre tarthat számot, hogy olyan jogokat nyilvánított alkotmányellenessé, amelyeket a testületek évek óta gyakoroltak, vagyis szerzett jogokat vont vissza a kisebbségektől, ami ellentétes az európai gyakorlattal.
A magyar külügy és a nemzetpolitikai államtitkárság egyöntetűen elítélte a döntést. Ugyanakkor kérdéses, hogyan reagál Budapest a továbbiakban. Ez ugyanis nem az első alkalom, hogy a szerb alkotmánybíróság kisebbségi ügyekben a kisebbségek számára hátrányosan dönt: decemberben a Vajdaság autonómia-statútumának egyes elemeit nyilvánította alkotmányellenessé.
Mindez már csak azért is megdöbbentő, mert Belgrád tavaly látványos gesztust tett a magyarok felé, és a szerb kormány a magyar féllel együtt közösen emlékezett meg a délvidéki magyarirtások áldozatairól, miután Budapest megkövette Szerbiát a második világháborúban elkövetett atrocitások miatt. A belgrádi lépésekből ki lehetett érezni, hogy nem feltétlenül a megbánás, hanem az motiválja őket, hogy megszerezzék Magyarország támogatását az uniós csatlakozáshoz. Mindez azonban mellékesnek tűnt, hiszen Budapest kezében valóban erős fegyver van: a szerb csatlakozás elleni vétó. Jelenleg ugyanis csak akkor csatlakozhat újabb tagállam az EU-hoz, ha ahhoz mind a 28 tag beleegyezését adja. Magyarország hivatalosan természetesen teljes mellszélességgel támogatja a szerb uniós csatlakozást, már csak azért is, hogy a délvidéki magyarok is uniós polgárokká váljanak, ugyanakkor a háttértárgyalásokon mindenképpen megjegyezhető, hogy a feltétlen támogatás ára a délvidéki magyar közösség számára a legszélesebb körű önrendelkezés biztosítása.
A Szerbiában élő nemzettársaiért való aggodalom terén ráadásul Magyarország nincs egyedül: román politikusok az elmúlt években több ízben is nyilvánosan kijelentették, hogy vétót emelnek Szerbia csatlakozása ellen, ha folytatódnak a Timok-völgyi vlachokkal szembeni hatósági atrocitások. Budapest és Bukarest tehát – bármilyen furcsán is hangozzék – épp egy kisebbségvédelmi témában válhat szövetségessé.
A mostani szerbiai alkotmánybírósági döntések fényében ugyanakkor komoly dilemma merül fel. Hiszen azt mutatják, hogy a csatlakozás támogatásáért cserében kért nemzetiségi önrendelkezés igencsak instabil. Ha most, a csatlakozás előtt a szerbiai illetékesek felvállalhatónak tartják szerzett kisebbségi jogok visszavonását, akkor kérdésessé válik, mennyire lesznek elkötelezettek teljes jogú EU-tagként a kisebbségi önrendelkezési jogok szavatolása mellett. Ennek fényében lényeges, hogy Budapest – és Bukarest – képes-e jól átgondolt stratégiát kidolgozni annak érdekében, hogy a szerb EU-csatlakozás ne valósulhasson meg a kisebbségi jogok lehető legszélesebb körű, és folyamatosan számon kérhető szavatolása nélkül.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
0 Megjegyzések