„Taníts minket úgy számlálni napjainkat,hogy bölcs szívhez jussunk” (Zsolt.90, 12)
Mi nemcsak az élet, hanem az idő országútján is járunk. Ezt rendszerint nem vesszük észre, mert nincs külünösebb jele. Ám vannak olyan pillanatok amikor ezt nagyon is közelről tapasztaljuk: születésnapon, gyermekünk, vagy unokánk megszületésekor és Szilveszter napján, amikor az óév egy éjszakán újévre vált, s mi rezignáltan állapítjuk meg, hogy már megint idősebbek lettünk egy évvel.
Mindez arra késztet, hogy nézzünk bele az Idő titkaiba az Ige fényénél.
Életünk a Tér három dimenziója – a hosszúság, a szélesség és a magasság/mélység mellett a negyedik, az Idő dimenziójában létezik. Az Idő külöleges dimenzió, mert míg az első három a Térben materiális-anyagi formában van jelen, az Idő nem, mert láthatatlan, megfoghatatlan, sőt bizonyos értelemben kifejezhetetlen is (tempus inefabilis). Ezen túl, míg a Térben szabadon mozoghatunk bármely irányban, az Időben nem. Ugyanis at Idő irányított, s abban csak előre haladhatunk akár tetszik, akár nem. A jelenünk a multba tűnik el és reméljük, hogy a jelenből a jövőbe léphetük, s ismételhetjük mindezt addig, míg tart az életünk, s akkor eltününk a földi dimenziók világából. Nincs módunk sem a multba visszamenni, mert az faggyá merevült, mint a jég – csak emlékeink révén idézhetjük fel; a jövőbe sem szaladhatunk előre, mert ezt a homály köde fedi; csak az Idő jelene nyitott előttünk, mely folyékony, mint a víz, amely lecsapódik a jövő fellegéből, s mindjárt multtá is fagy, amint kisiklik lábunk alól.
A régi klasszikus görög-római világ kétféle időt ismert. Az egyik a Kronosz volt, a mérhető idő, melyet perckben órákban, napokban, hetekben, hónapokban és években mérünk. A másik idő a Kairosz volt, s jelentőséggel bíró, fontos, kiemelt idő. Ilyen volt a születés, halál, a nagy esemény, szerencse vagy tragédia ideje. Mi modern emberek csak a mérhető – Kronosz típusú időt ismerjük, ám nem tulajdonítunk akkora jelentőséget a Kairosznak mint a régiek.
Az Idő tanítómest. Benne nemzedédek gyütjhetik össze tapasztalataikat, s felhalmozthatják azokat a tudományokban, melyek segítségével civilizációt alkothatnak.
Az Idő jótevő: feledtet, gyógyit és igazságot tesz. Az Időt lehet felhaszálni, elvesztegetni,
megtakarítani, és elherdálni. A mai ember nagymestere az Idő üres elfecsérlésének. Az Idő feltarózhatatlan, megállíthatatlan, visszafordíthatatlan és megismélhetetlen. Az Idő elfogy apránként vagy hirtelen, de meghosszabbítható, végül is betelik. Az Idő szubjektív is: érezhetjük lassúnak vagy gyorsnak. Milyen lassan cammog az idő amikor betgeségből lábbadozunk, s milyen gyorsan röppen el, amikor boldog óráink vannak.
Az Időnek van egy izgató talánya – a Jelen. Mi a Jelen? Egy megfoghatatlan pont! Ami pillananyilag van, de már nincs is mert menten eltűnik! A Mult már nincs a Jövő még nincs, csak a Jelen amely már el is tünt. Olyan ez mint a Niagara vizesése. Jön a folyó a messzeségől és a meredek sziklafalon egyszerre menthetetlenűl a mélybe zuhan. Az Idő folyama jön a jövő felől, megtörik a jelenben és a mély multba zuhan és tűnik el. A Jelen tehát elméletileg nincs – csak az örök törés eseménye, amit pillanatnak érzünk. Mégis gyakolatilag csak a Jelen van! Nos, ez a paradoxon mutatja a jelen bizonytalan, tökéletlen, pengeélen táncoló valóságát, veszélyét és tragédiáját – és ez a mi örök jelenünk! Nem félemletes? Aki erre rádöbben, az megkérdi: hát én erre akarom alapozni az életemet? És elkezdi keresni az örökkévalót – Istent!
Lássuk meg: az ember bűn miatti büntetése a halál az Idő révén valósul meg. 1Mózes 3, 19: „Míglen visszatérsz a földbe...”. Miután Isten megbüntette a fellázadt ember élete befejeződik a halálban. Isten igazított valamit a végnélküli időn, s az ember halandó lett.
Bizonyára mindenki hallott a marosvásárhelyi zenélő kútról, melyet Bodor Dániel székely ezermester készített 1822-ben. Ő a meglevő, jóvízű folyóvizzel táplált kút rézburkolatu fálgömb teteje alá szerelte be zenélő gépét, melyet víz hajtott s hatóránként szólalt meg – dallamait még a távoli falukban is hallották. A mester egyszer valami jogi ügybe keveredett, s elítélése után azt kérte, hogy búcsuzóul zenélő kútjához mehessen. Odaérve a szekezetbe nyúlt és egy csavart kivett vagy elállított – s a zenélő kút örökre megnémult.
A bűneset után Isten igazított valamit az Idő dimenzióján, s azután már nem lehetett az Időben tetszés szerint oda és vissza mozogni, mint a Tér dimenziójában. Isten egyirányúvá tette az Időt: s azóta az Idő korlátai között csak előre lehet menni! Illetve visz minket az Idő Isten elé! Az Idő tehát mindeneket visszavezet Istenhez – a Teremtőhöz, aki az alfa és az ómega – a kezdet és a vég.
Miután ez így van, akkor kérdezzük meg, hogy mi az Idő értelme? A mai ember felelete erre végül is az, hogy az életnek nincs végső értelme, mert sem önmaga sem munkája nem állandó. Az Idő homokja mindent beborít és eltemet – tehát az élet végső soron értelmetlen!
Az Ige felelete azonban radikálisan más, amikor azt monja: „Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja!” (2Korinthus 6:2). Azt jelenti ez, hogy az Itt-ben, a Most-ban, a Jelen-ben, e Pillanatban van itt az „üdvösség napja”. Más szóval a kegyelmes Isten felajánlja a tőle eltért embernek, hogy a gyorsan változó, de most még az ittlevő jelenben az ember megtalálhatja elvesztett örökkévalóságát hite által – azaz üdvösségre jusson itt és most!
Vajon van-e olyan bölcs szívünk, amely megérti, hogy élet és benne a futó Idő értelme
az Istennél a megváltó Krisztus által elkészített üdvösséges örökélet megragadása?
Újesztendő 2014
Dr Pungur József - Edmonton (Kanada)
Mindez arra késztet, hogy nézzünk bele az Idő titkaiba az Ige fényénél.
Életünk a Tér három dimenziója – a hosszúság, a szélesség és a magasság/mélység mellett a negyedik, az Idő dimenziójában létezik. Az Idő külöleges dimenzió, mert míg az első három a Térben materiális-anyagi formában van jelen, az Idő nem, mert láthatatlan, megfoghatatlan, sőt bizonyos értelemben kifejezhetetlen is (tempus inefabilis). Ezen túl, míg a Térben szabadon mozoghatunk bármely irányban, az Időben nem. Ugyanis at Idő irányított, s abban csak előre haladhatunk akár tetszik, akár nem. A jelenünk a multba tűnik el és reméljük, hogy a jelenből a jövőbe léphetük, s ismételhetjük mindezt addig, míg tart az életünk, s akkor eltününk a földi dimenziók világából. Nincs módunk sem a multba visszamenni, mert az faggyá merevült, mint a jég – csak emlékeink révén idézhetjük fel; a jövőbe sem szaladhatunk előre, mert ezt a homály köde fedi; csak az Idő jelene nyitott előttünk, mely folyékony, mint a víz, amely lecsapódik a jövő fellegéből, s mindjárt multtá is fagy, amint kisiklik lábunk alól.
A régi klasszikus görög-római világ kétféle időt ismert. Az egyik a Kronosz volt, a mérhető idő, melyet perckben órákban, napokban, hetekben, hónapokban és években mérünk. A másik idő a Kairosz volt, s jelentőséggel bíró, fontos, kiemelt idő. Ilyen volt a születés, halál, a nagy esemény, szerencse vagy tragédia ideje. Mi modern emberek csak a mérhető – Kronosz típusú időt ismerjük, ám nem tulajdonítunk akkora jelentőséget a Kairosznak mint a régiek.
Az Idő tanítómest. Benne nemzedédek gyütjhetik össze tapasztalataikat, s felhalmozthatják azokat a tudományokban, melyek segítségével civilizációt alkothatnak.
Az Idő jótevő: feledtet, gyógyit és igazságot tesz. Az Időt lehet felhaszálni, elvesztegetni,
megtakarítani, és elherdálni. A mai ember nagymestere az Idő üres elfecsérlésének. Az Idő feltarózhatatlan, megállíthatatlan, visszafordíthatatlan és megismélhetetlen. Az Idő elfogy apránként vagy hirtelen, de meghosszabbítható, végül is betelik. Az Idő szubjektív is: érezhetjük lassúnak vagy gyorsnak. Milyen lassan cammog az idő amikor betgeségből lábbadozunk, s milyen gyorsan röppen el, amikor boldog óráink vannak.
Az Időnek van egy izgató talánya – a Jelen. Mi a Jelen? Egy megfoghatatlan pont! Ami pillananyilag van, de már nincs is mert menten eltűnik! A Mult már nincs a Jövő még nincs, csak a Jelen amely már el is tünt. Olyan ez mint a Niagara vizesése. Jön a folyó a messzeségől és a meredek sziklafalon egyszerre menthetetlenűl a mélybe zuhan. Az Idő folyama jön a jövő felől, megtörik a jelenben és a mély multba zuhan és tűnik el. A Jelen tehát elméletileg nincs – csak az örök törés eseménye, amit pillanatnak érzünk. Mégis gyakolatilag csak a Jelen van! Nos, ez a paradoxon mutatja a jelen bizonytalan, tökéletlen, pengeélen táncoló valóságát, veszélyét és tragédiáját – és ez a mi örök jelenünk! Nem félemletes? Aki erre rádöbben, az megkérdi: hát én erre akarom alapozni az életemet? És elkezdi keresni az örökkévalót – Istent!
Lássuk meg: az ember bűn miatti büntetése a halál az Idő révén valósul meg. 1Mózes 3, 19: „Míglen visszatérsz a földbe...”. Miután Isten megbüntette a fellázadt ember élete befejeződik a halálban. Isten igazított valamit a végnélküli időn, s az ember halandó lett.
Bizonyára mindenki hallott a marosvásárhelyi zenélő kútról, melyet Bodor Dániel székely ezermester készített 1822-ben. Ő a meglevő, jóvízű folyóvizzel táplált kút rézburkolatu fálgömb teteje alá szerelte be zenélő gépét, melyet víz hajtott s hatóránként szólalt meg – dallamait még a távoli falukban is hallották. A mester egyszer valami jogi ügybe keveredett, s elítélése után azt kérte, hogy búcsuzóul zenélő kútjához mehessen. Odaérve a szekezetbe nyúlt és egy csavart kivett vagy elállított – s a zenélő kút örökre megnémult.
A bűneset után Isten igazított valamit az Idő dimenzióján, s azután már nem lehetett az Időben tetszés szerint oda és vissza mozogni, mint a Tér dimenziójában. Isten egyirányúvá tette az Időt: s azóta az Idő korlátai között csak előre lehet menni! Illetve visz minket az Idő Isten elé! Az Idő tehát mindeneket visszavezet Istenhez – a Teremtőhöz, aki az alfa és az ómega – a kezdet és a vég.
Miután ez így van, akkor kérdezzük meg, hogy mi az Idő értelme? A mai ember felelete erre végül is az, hogy az életnek nincs végső értelme, mert sem önmaga sem munkája nem állandó. Az Idő homokja mindent beborít és eltemet – tehát az élet végső soron értelmetlen!
Az Ige felelete azonban radikálisan más, amikor azt monja: „Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja!” (2Korinthus 6:2). Azt jelenti ez, hogy az Itt-ben, a Most-ban, a Jelen-ben, e Pillanatban van itt az „üdvösség napja”. Más szóval a kegyelmes Isten felajánlja a tőle eltért embernek, hogy a gyorsan változó, de most még az ittlevő jelenben az ember megtalálhatja elvesztett örökkévalóságát hite által – azaz üdvösségre jusson itt és most!
Vajon van-e olyan bölcs szívünk, amely megérti, hogy élet és benne a futó Idő értelme
az Istennél a megváltó Krisztus által elkészített üdvösséges örökélet megragadása?
Újesztendő 2014
Dr Pungur József - Edmonton (Kanada)
0 Megjegyzések