A kínai Kajping megyében több száz megerősített, többemeletes toronyház található, amelyeket tiaolouknak hívnak.

A kőből, téglából és betonból készült épületek egyaránt magukon viselik a kínai és a nyugati építészet jegyeit. A Csing-dinasztia alatt, a 19. század végén, a 20. század elején átmeneti menedékhelyként használta ezeket több család, illetve egyes gazdag családok lakóhelyéül szolgáltak. Az 1920-as, 30-as években több mint 3 ezer ilyen tornyot tartottak számon, ma 1833 tiaolou áll Kajpingban, és további 500 Tajsanban. Közülük 20 az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

A furcsa tornyok felépítésére az a magyarázat, hogy abban az időben számos külföldön meggazdagodott kínai tért vissza szülőföldjére. A vagyonos emberek beáramlása az északról érkező banditák figyelmét is felkeltette, így egyre több ilyen megerősített, erődszerű épületet húztak fel a támadások kivédésére. A tiaolouk építésének az 1930-as évek gazdasági válsága, majd a japánokkal vívott háború vetett véget. Most sok közülük üresen áll.