A helyett, hogy Önkritikát gyakorolna és a tényekre szorítkozna a 2006-os megveretések kapcsán a bűnöző Gyurcsány Ferenc (akinek mellesleg már régen a sitten lenne a helye), büntetőpert indít a Fidesz szóvivője ellen, mert szerinte Hoppál Péter hazudott és rágalmazott, amikor pénteken azt állította, hogy 2006 őszén a volt miniszterelnök visszaélt a hatalmával, a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére.

Gréczy Zsolt, a DK jól pénzelt szóvivője, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: 2006 őszének az az igaz története, hogy Orbán Viktor az egymás után kétszer elvesztett választás miatti "megroppantságában a demokratikus rendet, ezáltal emberéleteket tett kockára". Ha a Fidesz azt gondolja, hogy hazugságaikkal csökkenteni tudják Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció kormányváltó elszántságát, súlyosan tévednek – tette hozzá.

Különös, hogy egy olyan párt szóvivője fogalmaz meg ilyen rágalmakat, amelynek képviselője, Nyitray András, a parlament emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságai 2006. szeptember 19-i ülésének jegyzőkönyve szerint – idézi a közlemény – így fogalmazott: "Elhangzott itt több soron – és itt jönnek a kérdések –, hogy a rendőri állománynak olyan utasítása volt, hogy nem használhat fegyvert. Szeretném megkérdezni, hogy ez egy külön extra utasítás volt-e az adott helyen, az adott napon. Mert egyébként ez egy képtelenség. A szolgálatban levő rendőr az egyik olyan, aki egyébként, ha az ő életét és testi épségét fenyegető veszéllyel találja magát szemben, minden külön engedély nélkül használhatja a fegyverét, és akit mondjuk kockakövekkel hajigálnak – és higgyék el, hogy isteni szerencse, hogy ott nem halt meg egy-két rendőr, meg egy-két nem rendőr is, hozzáteszem, mert ott össze-vissza hajigálták a köveket. Ha ez nem elég jog arra, hogy valaki használja a fegyverét, akkor itt nagy baj van".

Gréczy Zsolt szerint ennek alapján erős a gyanú, hogy a fideszes képviselő a tömegbe lövetett volna, Gyurcsány Ferencen pedig azt kérik számon, hogy miért kért felvilágosítást a rendőri vezetőktől egy a Fidesz puccskísérlete miatt kialakult krízishelyzetben. Hasonló helyzetben a volt miniszterelnök ma is közvetlenül tájékozódna a rendőri vezetőknél – közölte.