Mennyi kőolaj és gáz van az Északi-sarkkörön túl? Ahhoz nem elég, hogy sokáig éljünk belőle, de ahhoz elég, hogy ráerősítsen az ökológiai katasztrófákra, és bebetonozza Oroszország szerepét a nemzetközi földgázpiacon.
Huszonnyolc Greenpeace-aktivista vizsgálati fogságban ül Murmanszkban, jégtörő hajójukat, az Arktiszi Napfelkeltét bevontatták, a Gazprom pedig közölte, hogy minden a terveik szerint halad, és év végéig beindul az olajkitermelés a Jeges-tengeren. Röviden ez a mérlege a környezetvédelmi lobbicsoport szeptemberi akciójának, amikor akadályozni próbálták a munkát az orosz energiacég Prirazlomnaja fúróplatformján a Barents-tengeren.
A Greenpeace-sek elleni vádat kalózkodásról garázdaságra enyhítették a múlt héten, amiért maximálisan nem tizenöt, hanem csak hét év börtön járhat Oroszországban. Nobel-békedíjasok, vezető orosz napilapok szerkesztői és a Gazprom egyik fontos külföldi partnercége, az olasz ENI olajtársaság elnöke mind hiába kérte a szabadonbocsátásukat. Mivel a jégtörő holland lobogó alatt hajózott, a holland kormány a Nemzetközi Tengerjogi Bírósághoz fordul a kiszabadításuk érdekében, ám az orosz kormány bojkottálja az eljárást.
Könnyen adódik a következtetés, hogy az orosz kormányzat az eljárással példát akar statuálni, és az eddig történtek csak halványan jelzik, mekkora a tét. A Föld egyik legsérülékenyebb ökoszisztémája, a gyorsan melegedő Északi-sarkvidék (Arktisz) hatalmas mennyiségű szénhidrogént rejt. Bár nem akkora mennyiségről van szó, hogy a Jeges-tenger térsége átvegye a Perzsa-öböl szerepét, ahhoz bőven elegendőt, hogy megmozgassa a "szénhidrogénfüggő" kormányok fantáziáját.
Mennyi?
A Gazprom első körben olajat akar felszínre hozni a Pecsora-öbölben. Ezen a vidéken nem ritka télen a mínusz 50 fokos hideg, és másfél méter vastagságúra hízik a jég. A zord sarkvidéki éghajlat nem csak a kitermelést nehezíti meg, hanem annak felmérését is, hogy egyáltalán mennyi kőolaj és földgáz van az üledékrétegek alatt a kontinentális talapzaton.
Erről átfogó elemzést utoljára 2009-ben készített az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata, az USGS. A sarkvidékről elérhető legpontosabb geológiai információkat összevetették a hasonló kőzetösszetételű, de másutt fekvő, ismert kőolaj- és gázmezőkkel, és így becsülték meg, mekkora lehet az Arktisz szénhidrogénkincse. Erre a sajátos geostatisztikai módszerre éppen azért volt szükség, mert kevés kutatófúrást végeztek a sarkkörön túl.
„Számításaink szerint a világ fel nem tárt földgázkészletének 30 százaléka a sarkkörön túli rétegekben van, az olajnak pedig a 13 százaléka” – mondja Donald Gautier, az USGS munkatársa. Olajból valószínűleg évi 30 milliárd hordónyit lehetne kitermelni az Arktiszon, ami igazából nem túl sok, figyelembe véve, hogy a világ éves összfogyasztása 80-81 milliárd hordó.
A földgázra vonatkozó becslések szerint 95 százalékos eséllyel van több mint 21 800 milliárd köbméter gáz a sarkkörön túl, és egy a kettőhöz az esélye annak, hogy ennek a több mint kétszerese, 44 000 milliárd köbméternyi rejlik belőle az Arktiszon. Előbbi esetben a világ teljes földgázfogyasztását hat-hét évig, a második esetben tizenhárom évig fedezni lehetne a sarkkörön túlról (az összfogyasztás 3284 milliárd köbméter volt 2010-ben).
Gautier értékelése szerint általában véve sem olajból, sem gázból nincs annyi a sarkkörön túl, hogy hosszú időre befolyásolná a világ energiapiacát. Egy-egy ország számára viszont nagyon is érdekes a készletek sorsa, például ha Grönland nyugati partjainál sok olajat kezdenének kitermelni, akkor az autonóm terület függetlenné válhatna Dániától – mond egy példát Gautier. További szempont, hogy a kitermelés nyilván fokozatosan, évek-évtizedek alatt elnyúlva indulna be.
Orosz előny
Az arktiszi kincs legnagyobb nyertese Oroszország, mert háromszor annyi gáz lehet a sarkkörön túl, mint olaj, és ez is a szibériai partok mentén, a Barents-tenger déli részén (ennek része a Pecsora-öböl is) és a Kara-tenger déli felén koncentrálódik. Már most is Oroszország rendelkezik a világ legnagyobb bizonyított gázkészletével, továbbá költségvetésének felét a gáz- és olajértékesítésből fedezi.
Ha valóban megvalósulnak a Gazprom tervei, a Prirazlomnaja lesz a világ első sarkvidéki fúrótornya, amelyen be is indul a kitermelés. A cég szerint olyan technológiával építették a tornyot, hogy a 126-szor 126 méteres tartószerkezet és a 120 méteres felépítmény kiállja az extrém időjárást. A platformon 110 ezer köbméter olajat lehet tárolni, kétszáz ember dolgozik rajta, és teljes kapacitással negyven kútból termeli majd az olajat.
Orosz és külföldi környezetvédők szerint viszont az országnak valójában sem megfelelő technológiája, sem infrastruktúrája nincs arra, hogy egy esetleges olajszennyezést eltávolítson a sérülékeny ökoszisztémájú vidéken. A kárelhárítást tovább nehezítenék az úszó jéghegyek, jégtáblák, a heves szélviharok, a nagy távolságok és a hónapokig tartó sarki tél.
Hasonló okok miatt kényszerült felhagyni a kutatófúrásokkal a Shell márciusban a Beaufort- és a Csukcs tengeren, a kanadai és alaszkai partok mentén. Fúrótornyuk leszakadt a kutatóhajóról, a partnak csapódott, és kiderült, hogy a hajó sem felel meg a környezetvédelmi standardoknak. A Shellnek újra kell engedélyeztetnie a műveleteket az USA szövetségi kormányánál, és most először független szakértőknek is ellenőrizniük kell a sarkvidéki fúrást. „A Shell a legjobbak közé tartozik, és még nekik sem sikerült megbirkózniuk a kihívással” – kommentálja a történteket a Pew Environment Group elemzője, Marilyn Heiman.
A legérzékenyebb terület
Bármelyik cég is kezdi meg nagy mennyiségben kitermelni az arktiszi kőolajat és gázt, nem a közvetlen szennyezés lesz a legnagyobb kockázat. A felszínre hozott szénhidrogének felhasználásával újabb nagy mennyiségű üvegházhatású gáz kerül a légkörbe. Ha csak azokat a készleteket termelik ki, amelyek 95 százalékos valószínűséggel ott rejlenek a Jeges-tenger alatt, összesen 5,35 milliárd tonna szén-dioxid kerülne a légkörbe, ha pedig az 50 százalékos valószínűséggel becsült készletet is mind felhasználnánk, akkor több, mint 10 milliárd.
Ez önmagában nem olyan rengeteg, hiszen Oroszország 0,67 milliárd, az Egyesült Államok pedig 5,5 milliárd tonna szén-dioxidot bocsát ki évente. A kitermelés miatti üvegházgáz-kibocsátás azonban a Föld leggyorsabban melegedő régiójában folyna. Jelenlegi adatok szerint a felmelegedés kétszer olyan gyors a sarkvidékeken, mint a Föld egyéb területein.
A hosszú távú kockázat az, hogy ha felenged a sarkvidék fagyott (permafroszt) talaja, szinte elképzelhetetlen mennyiségben szabadul fel az üvegházhatású metán. A permafroszt talajban 1600 milliárd tonna karbon van, ez kétszerese annak a mennyiségnek, ami jelenleg van a légkörben. Nem biztos tehát, hogy megéri legyőzni az arktiszi olaj- és gázkitermelés előtt álló akadályokat.
Huszonnyolc Greenpeace-aktivista vizsgálati fogságban ül Murmanszkban, jégtörő hajójukat, az Arktiszi Napfelkeltét bevontatták, a Gazprom pedig közölte, hogy minden a terveik szerint halad, és év végéig beindul az olajkitermelés a Jeges-tengeren. Röviden ez a mérlege a környezetvédelmi lobbicsoport szeptemberi akciójának, amikor akadályozni próbálták a munkát az orosz energiacég Prirazlomnaja fúróplatformján a Barents-tengeren.
A Greenpeace-sek elleni vádat kalózkodásról garázdaságra enyhítették a múlt héten, amiért maximálisan nem tizenöt, hanem csak hét év börtön járhat Oroszországban. Nobel-békedíjasok, vezető orosz napilapok szerkesztői és a Gazprom egyik fontos külföldi partnercége, az olasz ENI olajtársaság elnöke mind hiába kérte a szabadonbocsátásukat. Mivel a jégtörő holland lobogó alatt hajózott, a holland kormány a Nemzetközi Tengerjogi Bírósághoz fordul a kiszabadításuk érdekében, ám az orosz kormány bojkottálja az eljárást.
Könnyen adódik a következtetés, hogy az orosz kormányzat az eljárással példát akar statuálni, és az eddig történtek csak halványan jelzik, mekkora a tét. A Föld egyik legsérülékenyebb ökoszisztémája, a gyorsan melegedő Északi-sarkvidék (Arktisz) hatalmas mennyiségű szénhidrogént rejt. Bár nem akkora mennyiségről van szó, hogy a Jeges-tenger térsége átvegye a Perzsa-öböl szerepét, ahhoz bőven elegendőt, hogy megmozgassa a "szénhidrogénfüggő" kormányok fantáziáját.
Mennyi?
A Gazprom első körben olajat akar felszínre hozni a Pecsora-öbölben. Ezen a vidéken nem ritka télen a mínusz 50 fokos hideg, és másfél méter vastagságúra hízik a jég. A zord sarkvidéki éghajlat nem csak a kitermelést nehezíti meg, hanem annak felmérését is, hogy egyáltalán mennyi kőolaj és földgáz van az üledékrétegek alatt a kontinentális talapzaton.
Erről átfogó elemzést utoljára 2009-ben készített az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata, az USGS. A sarkvidékről elérhető legpontosabb geológiai információkat összevetették a hasonló kőzetösszetételű, de másutt fekvő, ismert kőolaj- és gázmezőkkel, és így becsülték meg, mekkora lehet az Arktisz szénhidrogénkincse. Erre a sajátos geostatisztikai módszerre éppen azért volt szükség, mert kevés kutatófúrást végeztek a sarkkörön túl.
„Számításaink szerint a világ fel nem tárt földgázkészletének 30 százaléka a sarkkörön túli rétegekben van, az olajnak pedig a 13 százaléka” – mondja Donald Gautier, az USGS munkatársa. Olajból valószínűleg évi 30 milliárd hordónyit lehetne kitermelni az Arktiszon, ami igazából nem túl sok, figyelembe véve, hogy a világ éves összfogyasztása 80-81 milliárd hordó.
A földgázra vonatkozó becslések szerint 95 százalékos eséllyel van több mint 21 800 milliárd köbméter gáz a sarkkörön túl, és egy a kettőhöz az esélye annak, hogy ennek a több mint kétszerese, 44 000 milliárd köbméternyi rejlik belőle az Arktiszon. Előbbi esetben a világ teljes földgázfogyasztását hat-hét évig, a második esetben tizenhárom évig fedezni lehetne a sarkkörön túlról (az összfogyasztás 3284 milliárd köbméter volt 2010-ben).
Gautier értékelése szerint általában véve sem olajból, sem gázból nincs annyi a sarkkörön túl, hogy hosszú időre befolyásolná a világ energiapiacát. Egy-egy ország számára viszont nagyon is érdekes a készletek sorsa, például ha Grönland nyugati partjainál sok olajat kezdenének kitermelni, akkor az autonóm terület függetlenné válhatna Dániától – mond egy példát Gautier. További szempont, hogy a kitermelés nyilván fokozatosan, évek-évtizedek alatt elnyúlva indulna be.
Orosz előny
Az arktiszi kincs legnagyobb nyertese Oroszország, mert háromszor annyi gáz lehet a sarkkörön túl, mint olaj, és ez is a szibériai partok mentén, a Barents-tenger déli részén (ennek része a Pecsora-öböl is) és a Kara-tenger déli felén koncentrálódik. Már most is Oroszország rendelkezik a világ legnagyobb bizonyított gázkészletével, továbbá költségvetésének felét a gáz- és olajértékesítésből fedezi.
Ha valóban megvalósulnak a Gazprom tervei, a Prirazlomnaja lesz a világ első sarkvidéki fúrótornya, amelyen be is indul a kitermelés. A cég szerint olyan technológiával építették a tornyot, hogy a 126-szor 126 méteres tartószerkezet és a 120 méteres felépítmény kiállja az extrém időjárást. A platformon 110 ezer köbméter olajat lehet tárolni, kétszáz ember dolgozik rajta, és teljes kapacitással negyven kútból termeli majd az olajat.
Orosz és külföldi környezetvédők szerint viszont az országnak valójában sem megfelelő technológiája, sem infrastruktúrája nincs arra, hogy egy esetleges olajszennyezést eltávolítson a sérülékeny ökoszisztémájú vidéken. A kárelhárítást tovább nehezítenék az úszó jéghegyek, jégtáblák, a heves szélviharok, a nagy távolságok és a hónapokig tartó sarki tél.
Hasonló okok miatt kényszerült felhagyni a kutatófúrásokkal a Shell márciusban a Beaufort- és a Csukcs tengeren, a kanadai és alaszkai partok mentén. Fúrótornyuk leszakadt a kutatóhajóról, a partnak csapódott, és kiderült, hogy a hajó sem felel meg a környezetvédelmi standardoknak. A Shellnek újra kell engedélyeztetnie a műveleteket az USA szövetségi kormányánál, és most először független szakértőknek is ellenőrizniük kell a sarkvidéki fúrást. „A Shell a legjobbak közé tartozik, és még nekik sem sikerült megbirkózniuk a kihívással” – kommentálja a történteket a Pew Environment Group elemzője, Marilyn Heiman.
A legérzékenyebb terület
Bármelyik cég is kezdi meg nagy mennyiségben kitermelni az arktiszi kőolajat és gázt, nem a közvetlen szennyezés lesz a legnagyobb kockázat. A felszínre hozott szénhidrogének felhasználásával újabb nagy mennyiségű üvegházhatású gáz kerül a légkörbe. Ha csak azokat a készleteket termelik ki, amelyek 95 százalékos valószínűséggel ott rejlenek a Jeges-tenger alatt, összesen 5,35 milliárd tonna szén-dioxid kerülne a légkörbe, ha pedig az 50 százalékos valószínűséggel becsült készletet is mind felhasználnánk, akkor több, mint 10 milliárd.
Ez önmagában nem olyan rengeteg, hiszen Oroszország 0,67 milliárd, az Egyesült Államok pedig 5,5 milliárd tonna szén-dioxidot bocsát ki évente. A kitermelés miatti üvegházgáz-kibocsátás azonban a Föld leggyorsabban melegedő régiójában folyna. Jelenlegi adatok szerint a felmelegedés kétszer olyan gyors a sarkvidékeken, mint a Föld egyéb területein.
A hosszú távú kockázat az, hogy ha felenged a sarkvidék fagyott (permafroszt) talaja, szinte elképzelhetetlen mennyiségben szabadul fel az üvegházhatású metán. A permafroszt talajban 1600 milliárd tonna karbon van, ez kétszerese annak a mennyiségnek, ami jelenleg van a légkörben. Nem biztos tehát, hogy megéri legyőzni az arktiszi olaj- és gázkitermelés előtt álló akadályokat.
0 Megjegyzések