Ákos cége 12 millió forintot kapott a Magyar Rádiótól, ezért az összegért a zenész 220 darab szignált írt meg - írja az Átlátszó.hu, amely csak pereskedés útján tudta meg, mennyit fizettek a munkáért. 


A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán küldte el az Átlátszó.hu oknyomozó portálnak azt a szerződést, amelyet a zenész Kovács Ákos cégével kötött, eszerint a Fehér Sólyom Kiadói és Kereskedelmi Bt.-vel 2013. március 21-én szerződött az MTVA a Kossuth, a Petőfi, a Bartók, valamint az MR4, MR6 és MR7 rádiócsatornák hangzó arculati elemeinek megtervezésére, zenei hangszerelésére és azok felvételére. Ennek értelmében 22 darab, egymással összefüggő elemből álló szignált kellett készítenie, csatornánként eltérő hangszereléssel, összesen 220 darabot. A szerződés összege 12 millió forint, tehát egy kész szignál kb. 50 ezer forintba került úgy, hogy a közreműködőket Ákos cége fizette, és a közmédia megkapta érte a szignálok jogdíjfizetés nélküli örökös használati jogát is - írja az Átlátszó.hu, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy korábban az MTVA és Ákos is 320 szignál elkészítéséről beszéltek, így vagy mindkét fél rosszul emlékszik, vagy Ákos írt száz darab szignált ingyen, a szerződésben foglaltakon felül, vagy van még olyan szerződés, amelyet nem adott át az MTVA.