A kormány is támogatja azt a javaslatot, amely törvényi szinten tenné kötelezővé a megjelenést és az együttműködést a nemzetbiztonsági kérdésekről folytatott bizottsági üléseken - mondta Mile Lajos, az LMP frakcióvezető-helyettese a szerdai ötpárti egyeztetést követően tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI - Mile Lajos elmondta: a Belügyminisztérium, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képviselői támogatták a javaslatot. A kormánypártok még nem biztosak benne, hogy támogatják. A Fidesz jelenlévő politikusai, akik a KDNP-t is képviselték a megbeszélésen, azt mondták: még egyeztetnek a kérdésben - ismertette Mile Lajos. Ugyanakkor hozzátette: továbbra sem kérdőjelezi meg azt a szándékot, hogy a nagyobbik kormánypártnak is érdeke, hogy a parlament ellenőrző szerepét erősítsék és a vizsgálatok eredményességét támogassák.

Az LMP-s képviselő azt is elmondta: főleg a szocialisták részéről felvetődött, hogy átfogóbb rendezésre lenne szükség, s nem csak a nemzetbiztonsági területeket érintő kérdésekben kellene a vizsgáló bizottságok hatékonyságát erősíteni, hanem például a gazdásig bizottságok vizsgálatainál is. A Jobbik a szankciókat kevesellte a javaslatban.

Mint mondta: javaslatát nem szánja "csodafegyvernek" nem gondolja, hogy egy ilyen módosítással az egész terület problémáit meg lehet oldani, de kiindulásként mindenféleképpen helyes. 

Mile Lajos, aki az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságának alelnöke az MTI kérdésére azt mondta: vélhetően már nem fog beleférni az időbe, hogy ezen módosítás nyomán Portik Tamást, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatóját is kötelezni lehessen a bizottság előtti megjelenésre. Ugyanis mint kifejtette: a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság mandátumát december 15-ig hosszabbították meg, így eddig kell meghallgatniuk Portik Tamást is, amelyhez egyelőre még a bírói válaszra is várnak.

Mile Lajos azt mondta, ha a most benyújtott törvénymódosítását még az idén, vagy a következő év elején elfogadná a parlament már azzal is elégedett lenne.

A ténymegállapító albizottság legutóbb szeptember 24-én hallgatott meg újabb három embert. Mile Lajos - ahogy korábban - ekkor sem nevezte meg, hogy kik voltak a meghallgatottak. Mile Lajos azt is leszögezte: a Portik-Laborc ügyet nem lehet önmagában kezelni. Szavai szerint az több másik üggyel is összefügghet, például az Energol-üggyel vagy a közvéleményt megrázó bűnesetekkel, a Fenyő-gyilkosságtól az Aranykéz utcai robbantásig.

Kérdésre válaszolva közölte, akik politikailag is érintettek lehetnek, azoknak a meghallgatására csak a vizsgálat vége felé haladva kerül sor. Hogy ezek kik lehetnek, az további egyeztetés kérdése, de egyáltalán nem kizárható, hogy akár Gyurcsány Ferencet is meghallgatják, ahogy folyamatban van Portik Tamás meghallgatása is - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón más témában feltett kérdésre válaszolva Mile Lajos elmondta, hogy az LMP még nem fogalmazott meg testületi álláspontot a  Magyar Szolidaritás Mozgalom vasárnapi budapesti demonstrációján történtekkel kapcsolatban, ahol Orbán Viktor miniszterelnök hungarocellből készült szobrát döntötték le, majd maradványait a Terror Háza Múzeumhoz vitték. Ugyanakkor Mile Lajos személyes véleményét megfogalmazva "ocsmánynak" és "ordenárénak" nevezte a történteket. "Egy megveszekedetten hataloméhes társaság megnyilvánulását láttuk" - szögezte le a politikus, aki hozzáfűzte, hogy az akció az ízlésétől távol áll.