A Jobbik szerint Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának, a Ferencvárosi Torna Club elnökének felelnie kell arra: hogyan dolgozhatnak a Fradi Security tagjai között életellenes bűncselekmények miatt elítélt vagy azzal gyanúsított biztonsági őrök - mondta keddi sajtótájékoztatóján Zagyva György Gyula.

MTI - A jobbikos képviselő emlékeztetett: évekkel korábban a Hajógyári szigeten egy fiatalember belefulladt a Dunába, ami miatt két biztonsági őrt gyanúsítottak meg. Egyikük - B. Ádám Ferenc - nyolc hónapot töltött előzetes fogvatartásban és bár már szabadlábon van, emberölés gyanúja miatt jelenleg is zajlik ellene eljárás.

Ennek ellenére a két héttel ezelőtti Ferencváros-Újpest elsőosztályú labdarúgómérkőzésen a korábban meghalt fiatalember testvére felismerte B. Ádám Ferencet a Fradi Security ott dolgozó emberei között. Erről Zagyva György Gyula fényképeket is bemutatott a sajtótájékoztatón.

Kiemelte: a vonatkozó törvények szerint aki ellen két év, vagy ennél hosszabb tartalmú szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás folyik, az az eljárás befejezéséig nem dolgozhat biztonsági őrként.