ALAPVETŐ SZABÁLYOK
e) abban az eljárásban, amelyre e törvény alkalmazását törvény elrendeli [az a)-e) pontban meghatározottak a továbbiakban együtt: választás].
2. § (1) A választási eljárás szabályainak alkalmazása során érvényre kell juttatni a következő alapelveket:
(2) A választási szervek rendelkezésére álló adatok - törvényben megállapított kivétellel - nyilvánosak.
(3)
A választás kitűzése és a választás eredményének jogerőre emelkedése
közötti időszakban az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló törvény rendelkezéseit a választási szervek
azzal az eltéréssel alkalmazzák, hogy a közérdekű és a közérdekből
nyilvános adatok megismerése iránti igénynek haladéktalanul, legfeljebb 5
napon belül tesznek eleget.
1. fogyatékossággal élő választópolgár: az
a választópolgár, aki érzékszervi - így különösen látás-, hallás-,
mozgásszervi, értelmi képességeit jelentős mértékben vagy egyáltalán nem
birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és
ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív
részvétel során,
2. hozzátartozó: a
házastárs, a bejegyzett élettárs, az élettárs, az egyeneságbeli rokon
és annak házastársa vagy bejegyzett élettársa, az örökbefogadott, a
mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és nevelőszülő, a
testvér, a házastárs vagy bejegyzett élettárs egyeneságbeli rokona és
testvére, valamint a testvér házastársa vagy bejegyzett élettársa,
3.2 jelölő szervezet: az
országgyűlési képviselők választásán a választás kitűzésekor a civil
szervezetek bírósági nyilvántartásában jogerősen szereplő párt, továbbá
az országos nemzetiségi önkormányzat, ha a választási bizottság a jelölő
szervezetek nyilvántartásába felvette; az Európai Parlament tagjainak
választásán a választás kitűzésekor a civil szervezetek bírósági
nyilvántartásában jogerősen szereplő párt, ha a választási bizottság a
jelölő szervezetek nyilvántartásába felvette; a helyi önkormányzati
képviselők és polgármesterek választásán a választás kitűzésekor a civil
szervezetek bírósági nyilvántartásában jogerősen szereplő párt,
valamint egyesület, a szakszervezet kivételével, ha a választási
bizottság a jelölő szervezetek nyilvántartásába felvette; a nemzetiségi
önkormányzati képviselők választásán a választás kitűzésekor a civil
szervezetek bírósági nyilvántartásában jogerősen szereplő nemzetiségi
szervezet, ha a választási bizottság a jelölő szervezetek
nyilvántartásába felvette,
4. képviselő: e törvény tárgyi hatálya alá tartozó választáson megválasztott képviselő, nemzetiségi szószóló, polgármester,
5. magyarországi lakcím: a
bejelentett magyarországi lakóhely címe; a sem magyarországi, sem
külföldi bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy esetében a
bejelentett magyarországi tartózkodási hely címe,
5a.3 külképviselet: Magyarországnak a Kormány döntése alapján létrehozott, külföldön működő diplomáciai és konzuli képviselete,
6. magyar állampolgárságot igazoló okirat: az útlevél, a honosítási okirat és az állampolgársági bizonyítvány,
7. meghatalmazott: közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással rendelkező személy,
9. név: házassági családi és utónév, ennek hiányában, valamint az anyja neve esetén a születési családi és utónév,
12. települési szintű lakóhely: olyan
lakóhely, amely esetében a polgárok személyi és lakcím adatait
tartalmazó nyilvántartás a bejelentett település neve mellett a „lakcím
nélküli” bejegyzést tartalmazza,
4. § (1)
Más állam vagy nemzetközi szervezet Nemzeti Választási Iroda által - a
választások megfigyelése céljából - nyilvántartásba vett megfigyelője
a) a választási eljárás teljes menetét figyelemmel kísérheti, a választási szervek munkájánál jelen lehet,
b) a választási bizottságok irataiba betekinthet, azokból - a személyes adatokat nem tartalmazó - másolatot kérhet,
c) kérdést intézhet a választási szervek tagjaihoz, és felhívhatja azok figyelmét az általa tapasztalt rendellenességekre,
d) a választási eljárást és a választási szervek tevékenységét nem zavarhatja és nem befolyásolhatja,
e) tevékenysége
végzése alatt köteles a Nemzeti Választási Iroda által rendelkezésére
bocsátott regisztrációs kártyát jól látható helyen és módon viselni,
(2)
A Nemzeti Választási Iroda a nemzetközi megfigyelőkről nyilvántartást
vezet. A nyilvántartás tartalmazza a nemzetközi megfigyelő nevét,
születési helyét és idejét, valamint a megbízó állam vagy nemzetközi
szervezet nevét. A nemzetközi megfigyelők nevét, valamint a megbízó
állam vagy nemzetközi szervezet nevét a Nemzeti Választási Iroda a
választások hivatalos honlapján közzéteszi.
(3)
A nemzetközi megfigyelő nyilvántartásba vételéről, valamint
nyilvántartásból való törléséről a Nemzeti Választási Iroda elnöke dönt,
a döntés ellen nincs helye jogorvoslatnak.
(4)
A nemzetközi megfigyelő személyes adatait a nyilvántartásból a
szavazást követő kilencvenedik nap utáni munkanapon törölni kell.
5. § (1)
A külképviseletekre a jelöltet állító jelölő szervezetek, valamint a
független jelöltek külképviseletenként és jelölő szervezetenként
(független jelöltenként) legfeljebb két megfigyelőt bízhatnak meg. A
közös jelöltet állító jelölő szervezetek együttesen jogosultak
legfeljebb két megfigyelő megbízására.
(3)
A külképviseleti megfigyelőt a Nemzeti Választási Bizottságnál -
nevének és személyi azonosítójának, ennek hiányában magyar
állampolgárságát igazoló okirata típusának és számának közlésével - a
magyarországi szavazást megelőző tizedik napig kell bejelenteni. A
Nemzeti Választási Bizottság a külképviseleti megfigyelőt
nyilvántartásba veszi. A Nemzeti Választási Iroda a külképviseleti
megfigyelő nevét és személyi azonosítóját, ennek hiányában magyar
állampolgárságát igazoló okirata típusát és számát megküldi a
külképviseleti választási iroda vezetőjének.
(4)
A Nemzeti Választási Bizottság által nyilvántartásba vett
külképviseleti megfigyelő jelen lehet a külképviseleti választási iroda
munkájánál. A külképviseleti megfigyelő
b) a
szavazást, illetőleg a külképviseleti választási iroda munkáját
tevőlegesen vagy ráutaló magatartással nem befolyásolhatja, és nem
zavarhatja,
(5)
A külképviseleti megfigyelő megbízásával és tevékenységével kapcsolatos
költségek az (1) bekezdés szerinti megbízót terhelik.
6. § (1)
A választást úgy kell kitűzni, hogy a magyarországi szavazás napja a
kitűzés napját követő hetvenedik és kilencvenedik nap közé essen.
(3) A szavazás napja nem eshet a munka törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, továbbá húsvét- vagy pünkösdvasárnapra.
7. § Ha
a választási bizottság vagy a bíróság megismételteti a szavazást, az
erről szóló határozatában az ismételt szavazást a megismételtetett
szavazás napját követő harminc napon belüli időpontra tűzi ki.
b) ha a választás eredménytelen vagy elegendő jelölt hiányában nem lehetett megtartani, a szavazás kitűzött napjától
a) az
országgyűlési képviselők időközi választását az országgyűlési
képviselők általános választása évének január 1. napja és az
országgyűlési képviselők általános választásának napja,
b)4 a
helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek időközi választását a
helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választása
évének április 1. napja és a helyi önkormányzati képviselők és
polgármesterek általános választásának napja,
c)5 a
nemzetiségi önkormányzati képviselők időközi választását a nemzetiségi
önkormányzati képviselők általános választása évének április 1. napja és
a nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választásának napja
9. § Az
országgyűlési képviselők általános választásának napjára vagy a helyi
önkormányzati képviselők általános választásának napjára nem tűzhető ki
országos népszavazás.
(3)
A határidő annak utolsó napján 16 órakor jár le. A választási bizottság
döntésére rendelkezésre álló határidő 24 órakor jár le.
(4)
A 16 órát követően teljesített eljárási cselekményt - a választási
szerv által végzett eljárási cselekmény kivételével - a következő napon
teljesítettnek kell tekinteni.
11. § (1)
Az e törvényben foglalt határidők naptár szerinti dátumait általános
választásra a miniszter rendeletben, időközi választásra a választást
kitűző választási bizottság határozattal állapítja meg.
(2)
Ha az e törvényben foglalt határidő munkaszüneti napon járna le, a
miniszter a rendeletében a határidő lejártának naptár szerinti dátumát
az azt megelőző vagy követő munkanapra állapíthatja meg.
12. § A
választások előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos állami
feladatok végrehajtásának költségeit, valamint a választási szervek
tevékenységével összefüggő egyéb költségeket - az Országgyűlés által
megállapított mértékben - a központi költségvetésből kell biztosítani. E
pénzeszközök felhasználásáról az Állami Számvevőszék tájékoztatja az
Országgyűlést.
13. § (1)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke az általános választásokat követően a
választással kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és
lebonyolításáról beszámol az Országgyűlésnek.
(2)
A Nemzeti Választási Bizottság elnöke az általános választásokat
követően a Nemzeti Választási Bizottság választáson végzett
tevékenységéről beszámol az Országgyűlésnek.
9/A.6 Kizárás a választójogból
13/A. §7 (1)
A bíróságnak a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezést
kimondó, a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezést kimondó,
valamint a felülvizsgálati eljárás alapján hozott ítéletében
rendelkeznie kell a választójogból való kizárás kérdéséről.
(2) A bíróság azt a nagykorú személyt zárja ki a választójogból, akinek a választójog gyakorlásához szükséges belátási képessége
a) pszichés
állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt tartósan
vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent, vagy
(3)
Ha a bíróság a nagykorú személyt a választójogból nem zárja ki, a
gondnokság alá helyezett személy a választójogát személyesen gyakorolja,
e jog gyakorlásával kapcsolatosan önállóan érvényes jognyilatkozatot
tehet.
(4)
A gondnokság alá helyezés megszüntetésére irányuló per megindítására
jogosultak az (1) bekezdéstől függetlenül is kérhetik a gondnokság alá
helyezett nagykorú személy választójogból való kizárásának
megszüntetését.
14. § (1)
A választási bizottságok a választópolgárok független, kizárólag a
törvénynek alárendelt szervei, amelyeknek elsődleges feladata a
választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának,
törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség
esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.
(3)
Az egy szavazókörrel rendelkező településen a szavazatszámláló
bizottság feladat- és hatáskörét a helyi választási bizottság
gyakorolja.
(4)
A Nemzeti Választási Bizottság legalább hét, a szavazatszámláló
bizottság, valamint az egy szavazókörrel rendelkező településen a helyi
választási bizottság legalább öt, a területi választási bizottság, az
országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság és a több
szavazókörrel rendelkező településen a helyi választási bizottság
legalább három tagból áll.
15. § (1)
A szavazatszámláló bizottság, valamint az egy szavazókörrel rendelkező
településen a helyi választási bizottság tagjai a szavazást követő napon
mentesülnek a jogszabályban előírt munkavégzési kötelezettség alól, és
erre az időre átlagbér illeti meg őket, amelyet a munkáltató fizet.
(2)
A munkáltató a választási szerv (1) bekezdés szerinti tagját megillető
bér és járulékai megtérítését a szavazást követő öt napon belül
igényelheti a helyi választási irodától.
17. § (1) A 26. §-ban, a 28. §-ban, a 35. § (3) bekezdésében és a 171. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével
b) az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságnak csak az országgyűlési egyéni választókerületben,
(2) A választási bizottság választott tagja az lehet, aki az országgyűlési képviselők választásán jelöltként indulhat.
(3)
A Nemzeti Választási Bizottság választott tagja az lehet, aki a (2)
bekezdésben foglalt feltételnek megfelel és jogi egyetemi diplomával
rendelkezik.
d)8 a
központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az
államtitkárok jogállásáról szóló törvény szerinti központi
államigazgatási szervvel vagy a választási bizottság illetékességi
területén hatáskörrel rendelkező egyéb közigazgatási szervvel
kormányzati szolgálati jogviszonyban, szolgálati vagy más, munkavégzésre
irányuló jogviszonyban álló személy a közalkalmazott kivételével,
állami vezető.
19. § (1)
A választott és megbízott tagok jogai és kötelezettségei - a 41. § (3)
bekezdésében és a 45. § (3) bekezdésében foglalt kivétellel - azonosak.
(3)
A Nemzeti Választási Bizottság választott tagjai tiszteletdíjának havi
összege a közszolgálati tisztviselői illetményalap tízszerese. A Nemzeti
Választási Bizottság elnöke tiszteletdíjának havi összege a
közszolgálati tisztviselői illetményalap tizenötszöröse.
20. § (1)
A Nemzeti Választási Bizottság hét tagját és három póttagját a
köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés az előző Nemzeti
Választási Bizottság választott tagjai megbízatásának lejártát megelőző
kilencven napon belül választja kilenc évre.
(2)
A Nemzeti Választási Bizottság tagjának és póttagjának megválasztásához
a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata
szükséges.
(3)
Ha az első szavazás eredménytelen, második szavazást kell tartani. Ha a
második szavazás is eredménytelen, a Nemzeti Választási Bizottság
tagjainak és póttagjainak megválasztásához a jelen lévő országgyűlési
képviselők több mint felének szavazata szükséges. A második és további
szavazásra a köztársasági elnök új jelölteket javasolhat.
21. § A
területi választási bizottság három tagját és legalább két póttagot a
fővárosi, megyei közgyűlés a helyi önkormányzati képviselők és
polgármesterek általános választásának kitűzését követően, legkésőbb a
szavazás napja előtti negyvenkettedik napon választja meg; személyükre a
területi választási iroda vezetője tesz indítványt.
22. § Az
országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság három tagját
és legalább két póttagot az országgyűlési egyéni választókerület
székhelye szerinti település képviselő-testülete az országgyűlési
képviselők általános választásának kitűzését követően, legkésőbb a
szavazás napja előtti negyvenkettedik napon választja meg; személyükre
az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője tesz
indítványt.
23. § A
helyi választási bizottság három - az egy szavazókörrel rendelkező
településen öt - tagját és legalább két póttagot a települési
önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzati képviselők és
polgármesterek általános választásának kitűzését követően, legkésőbb a
szavazás napja előtti negyvenkettedik napon választja meg; személyükre a
helyi választási iroda vezetője tesz indítványt.
24. § (1)
A szavazatszámláló bizottság három tagját és szükséges számban
póttagokat a települési önkormányzat képviselő-testülete az
országgyűlési képviselők általános választásának kitűzését követően,
legkésőbb a szavazás napja előtti huszadik napon választja meg;
személyükre a helyi választási iroda vezetője tesz indítványt. A
szavazatszámláló bizottság tagjait és a póttagokat települési szinten
kell megválasztani.
(3)
A 78. § szerint kijelölt szavazókör szavazatszámláló bizottságát a
helyi választási iroda vezetője a póttagok közül a szükséges számban
további tagokkal egészíti ki, ha - az átjelentkező választópolgárokra
tekintettel - a szavazókör névjegyzékében szereplő választópolgárok
száma meghaladja a kilencszázat.
25. § (1) A választási bizottság tagjaira és póttagjaira tett indítványhoz módosító javaslat nem nyújtható be.
(2)
A választási bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztásáról egy
szavazással dönt az Országgyűlés, a közgyűlés, illetve a
képviselő-testület.
a) a
szavazatszámláló bizottság tagjait a helyi választási iroda vezetőjének
indítványára az országgyűlési egyéni választókerületi választási
bizottság,
b) a helyi választási bizottság tagjait a helyi választási iroda vezetőjének indítványára a területi választási bizottság,
c) az
országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság tagjait az
országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetőjének, a
területi választási bizottság tagjait a területi választási iroda
vezetőjének indítványára a Nemzeti Választási Bizottság
27. § (1)
A Nemzeti Választási Bizottság további egy-egy tagját azok a pártok
bízzák meg, amelyekhez tartozó képviselők az Országgyűlésben
képviselőcsoportot alkotnak. E bekezdés alapján nincs lehetőség
bizottsági tag megbízására az országgyűlési képviselők általános
választása kitűzésének napja és az Országgyűlés alakuló ülésének napja
között.
(2)
Az országgyűlési képviselők általános választásának kitűzését követően a
Nemzeti Választási Bizottság további egy-egy tagját az országos listát
állító jelölő szervezetek bízzák meg.
(3)
Az Európai Parlament tagjai választásának kitűzését követően a Nemzeti
Választási Bizottság további egy-egy tagját a listát állító jelölő
szervezetek bízzák meg.
28. § (1)
A területi választási bizottság, az országgyűlési egyéni
választókerületi választási bizottság és a helyi választási bizottság
további egy-egy tagját a választókerületben jelöltet, illetve listát
állító jelölő szervezetek, valamint a választókerületben induló
független jelöltek bízzák meg.
(2)
A szavazatszámláló bizottságba, valamint az egy szavazókörrel
rendelkező településen a helyi választási bizottságba a
választókerületben jelöltet, illetve listát állító jelölő szervezetek,
valamint a független jelöltek két-két tagot bízhatnak meg.
29. § (1)
A közös jelöltet, illetve listát állító jelölő szervezetek együttesen
jogosultak a választási bizottság 28. § szerinti számú tagjának
megbízására.
(2)
Egy jelölő szervezet, illetve párt, valamint egy független jelölt egy
választási bizottságba csak a 28. § szerinti számú tagot bízhat meg. E
bekezdés alkalmazásában a jelölő szervezet által megbízott tagnak kell
tekinteni azt a megbízott tagot is, akit a jelölő szervezet mint közös
jelöltet vagy listát állító jelölő szervezet más jelölő szervezettel
együttesen bíz meg.
30. § (1)
A választási bizottság megbízott tagját a választási bizottság
elnökénél, a szavazatszámláló bizottság megbízott tagját a helyi
választási iroda vezetőjénél kell bejelenteni.
(2)
A választási bizottság megbízott tagját - a 27. § (1) bekezdése
kivételével - legkésőbb a szavazás napját megelőző tizenhatodik napon
lehet bejelenteni.
(3) A bejelentés tartalmazza a megbízó nevét, a megbízott tag nevét, magyarországi lakcímét és személyi azonosítóját.
32. § (1)
Ha a megbízás nem felel meg a törvényben foglalt feltételeknek, a
választási bizottság elnöke a választási bizottság elé terjeszti az
ügyet.
(2)
A választási bizottság a bejelentéstől számított három napon belül
határozattal dönt a megbízás elfogadásáról vagy visszautasításáról.
(3)
A szavazatszámláló bizottság megbízott tagja esetében a helyi
választási iroda vezetője határozattal visszautasítja a megbízást, ha az
nem felel meg a törvényben foglalt feltételeknek.
a) választott tagjának megbízatása a Nemzeti Választási Bizottság alakuló ülésétől számított kilenc év lejártáig,
b) 27.
§ (1) bekezdése alapján megbízott tagjának megbízatása az országgyűlési
képviselők következő általános választása kitűzésének napjáig, de
legfeljebb a képviselőcsoport megszűnéséig,
c) 27. § (2) bekezdése alapján megbízott tagjának megbízatása az Országgyűlés alakuló ülésének napjáig,
d) 27. § (3) bekezdése alapján megbízott tagjának megbízatása a választás végleges eredményének jogerőssé válásáig
(2) Ha az Országgyűlés a Nemzeti Választási Bizottság tagjait nem választja meg az (1) bekezdés a) pontjában
megjelölt határidőig, az előző Nemzeti Választási Bizottság választott
tagjainak megbízatása az új Nemzeti Választási Bizottság alakuló
ülésének időpontjáig meghosszabbodik.
(3)
A területi választási bizottság, az országgyűlési egyéni
választókerületi választási bizottság, a helyi választási bizottság és a
szavazatszámláló bizottság
a) választott tagjának megbízatása a következő általános választásra megválasztott választási bizottság alakuló üléséig,
e) ha
a megbízott tagot megbízó független jelölt vagy a jelölő szervezet
által állított, a megbízásra jogosító jelölt vagy lista kiesik,
(2)
A választási bizottsági tag megbízatásának az (1) bekezdés szerinti
megszűnését a választási bizottság határozattal állapítja meg.
(3) A megbízatás (1) bekezdés a), b) és e) pontja szerinti megszűnésének megállapítását bárki indítványozhatja.
(4)
Az indítványról a választási bizottság három napon belül dönt. A
döntéshozatalban az érintett tag nem vehet részt, az érintett tagot a
határozatképesség szempontjából nem kell figyelembe venni.
35. § (1) Ha a választási bizottság választott tagjának megbízatása a 34. § (1) bekezdés a)-c) és f) pontja
szerinti okból megszűnt, helyébe a póttagok megválasztására irányuló
indítványban a soron következő - a szavazatszámláló bizottság esetében a
helyi választási iroda vezetője által kijelölt - póttag lép.
(2)
Póttag hiányában a települési önkormányzat képviselő-testülete vagy a
fővárosi, megyei közgyűlés, a Nemzeti Választási Bizottság esetében az
Országgyűlés új tagot választ.
(3) Ha nem került sor a választási bizottság új tagjának megválasztására, a 26. § szerint kell eljárni. Ha a 26. § a) pontja
szerinti esetben az országgyűlési egyéni választókerületi választási
bizottság nem működik, helyette a helyi választási bizottság, ha a 26. §
b) pontja szerinti esetben a területi választási bizottság nem működik, helyette a Nemzeti Választási Bizottság jár el.
36. § Ha a választási bizottság megbízott tagjának megbízatása a 34. § (1) bekezdés a)-d) és f) pontjában meghatározott okból megszűnt, helyébe a megbízó új tagot bízhat meg.
37. § (1)
A választási bizottság tagja és póttagja a megválasztását vagy
megbízását követő öt napon belül, a szavazatszámláló bizottság tagja és
póttagja legkésőbb a szavazást megelőző második napon esküt vagy
fogadalmat tesz.
(2)
A Nemzeti Választási Bizottság választott tagja és póttagja az
Országgyűlés előtt, a Nemzeti Választási Bizottság megbízott tagja az
Országgyűlés elnöke előtt, a területi választási bizottság tagja és
póttagja a főpolgármester, megyei közgyűlés elnöke előtt, a
szavazatszámláló bizottság, az országgyűlési egyéni választókerületi
választási bizottság és a helyi választási bizottság tagja és póttagja a
polgármester előtt az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és
fogadalmáról szóló törvény szerinti szöveggel tesz esküt vagy
fogadalmat.
(3)
Ha az eskü vagy fogadalom letételére az (1) bekezdésben foglalt
határidőig nem kerül sor, a polgármester helyett a főpolgármester,
illetve a megyei közgyűlés elnöke előtt, a főpolgármester, illetve a
megyei közgyűlés elnöke helyett a Nemzeti Választási Bizottság elnöke
előtt kell esküt vagy fogadalmat tenni.
38. § (1) A választási bizottság - tagjai megválasztását és eskü- vagy fogadalomtételét követően - alakuló ülést tart.
(2)
A Nemzeti Választási Bizottság az alakuló ülését az előző Nemzeti
Választási Bizottság megbízatásának lejártát követő munkanapon tartja
meg. A 33. § (2) bekezdése szerinti esetben a Nemzeti Választási
Bizottság alakuló ülését a megválasztása napján kell megtartani.
39. § (1)
A választási bizottság az alakuló ülésén a választott tagok közül
megválasztja elnökét és annak helyettesét. Az elnök és az elnökhelyettes
személyére a bizottság tagjai tehetnek javaslatot.
(2)
A választási bizottságot az elnök képviseli. Ha a választási
bizottságnak nincs elnöke vagy az elnök a tevékenységében akadályozott,
az elnök hatáskörét a helyettese gyakorolja.
(3)
A választási bizottság üléséről - a szavazatszámláló bizottság
kivételével - jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyv tartalmazza az ülés
időpontjának és helyszínének megjelölését, a jelen lévő tagok nevét, a
választási bizottság döntését, valamint a kisebbségi véleményt.
41. § (1) A választási bizottság határozatképes, ha az esküt vagy fogadalmat tett tagok több mint fele jelen van.
(2)
A szavazatszámláló bizottság, valamint az egy szavazókörrel rendelkező
településen a szavazatszámláló bizottság hatáskörét gyakorló helyi
választási bizottság határozatképes, ha legalább három tag jelen van.
(3)
A Nemzeti Választási Bizottságnak az országos nemzetiségi önkormányzat
által megbízott tagját csak a nemzetiségeket érintő ügyekben kell
figyelembe venni a határozatképesség szempontjából.
42. § A
Nemzeti Választási Bizottság az eljárása részletes szabályait - az
alakuló ülését követő harminc napon belül - ügyrendben állapítja meg,
amelyet a választások hivatalos honlapján közzé kell tenni.
43. § (1) A választási bizottság a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján tisztázza a döntéshozatalhoz szükséges tényállást.
(2)
A választási bizottság eljárásában minden olyan bizonyíték
felhasználható, amely alkalmas a tényállás tisztázásának
megkönnyítésére. Bizonyíték különösen: a nyilatkozat, az irat, a
tanúvallomás és a tárgyi bizonyíték.
(3)
A választási bizottság a kérelmező részére - kérésére - biztosíthatja a
szóbeli nyilatkozattétel lehetőségét. Ez esetben az ellenérdekű fél
számára is - ha jelen van - lehetővé kell tenni a szóbeli
nyilatkozattételt.
(4) A választási bizottság vagy a választási iroda által hivatalosan ismert és a köztudomású tényeket nem kell bizonyítani.
(5)
A választási bizottság a bizonyítékokat egyenként és összességükben
értékeli, és az ezen alapuló meggyőződése szerint állapítja meg a
tényállást.
44. § (1)
A választási bizottság az ügy érdemében határozatot, az eljárás során
felmerült minden egyéb kérdésben jegyzőkönyvbe foglalt döntést hoz.
(2)
A választási bizottság a tudomására jutott törvénysértés esetén -
jegyzőkönyvbe foglalt döntéssel - kezdeményezi a hatáskörrel rendelkező
szerv eljárását.
45. § (1) A választási bizottság döntéséhez a jelen lévő tagok több mint felének azonos tartalmú szavazata szükséges.
(3)
A Nemzeti Választási Bizottságnak az országos nemzetiségi önkormányzat
által megbízott tagja csak a nemzetiségeket érintő ügyekben rendelkezik
szavazati joggal, egyéb ügyekben tanácskozási joggal vehet részt a
Nemzeti Választási Bizottság ülésén.
cb) a
jogorvoslat lehetőségéről, benyújtásának helyéről és határidejéről,
valamint a jogorvoslat benyújtásának feltételeiről való tájékoztatást,
dc) a mérlegelési jogkörben hozott határozat esetén a mérlegelésben szerepet játszó szempontokat és tényeket,
47. § (1) A választási bizottság elsőfokú határozata jogerőssé válik, ha ellene nem fellebbeztek, és a fellebbezési határidő letelt.
(2)
A választási bizottság másodfokú, valamint a Nemzeti Választási
Bizottság elsőfokú határozata jogerőssé válik, ha ellene nem nyújtottak
be bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet, és a bírósági felülvizsgálat
iránti kérelem benyújtására rendelkezésre álló határidő letelt.
48. § (1)
A határozatot - ha jelen van, vagy ha telefaxszáma vagy elektronikus
levélcíme rendelkezésre áll - a meghozatala napján rövid úton kell
közölni a kérelmezővel, valamint azzal, akire a határozat jogot vagy
kötelezettséget keletkeztet vagy származtat. A határozat rövid úton való
közlése
(2)
A határozat (1) bekezdés szerinti közlésének tényét és módját az iratra
fel kell jegyezni, az azt igazoló dokumentumot az ügyiratban el kell
helyezni.
(3) A határozatot - ha a közlésre az (1) bekezdés a) pontja
szerint nem került sor - a meghozatalát követő munkanapon postai
szolgáltató útján meg kell küldeni vagy más módon kézbesíteni kell az
érintettnek. Belföldre a határozatot hivatalos iratként kell
kézbesíteni. A határozatot - a polgár eltérő rendelkezése hiányában - az
érintett központi névjegyzékben szereplő értesítési címére, ennek
hiányában lakcímére kell megküldeni.
49. § (1) A határozatot kérésére, ingyenesen át kell adni a választási bizottság megbízott tagja részére.
50. § (1)
Ha a határozatban név-, szám- vagy más elírás van, a választási
bizottság, illetve felhatalmazása alapján a választási bizottság elnöke a
hibát kijavítja, ha az nem hat ki az ügy érdemére.
(3) A kijavítást közölni kell azzal, akivel a kijavított határozatot közölték, továbbá nyilvánosságra kell hozni.
51. § (1)
A Nemzeti Választási Bizottság a választással kapcsolatos jogszabályok
egységes értelmezése érdekében a választási szervek számára
iránymutatást adhat ki.
(2) Az iránymutatás kötelező jogi hatással nem rendelkezik, kizárólag iránymutató jellegű, ellene jogorvoslatnak helye nincs.
(2)
A szavazatszámláló bizottság mellett a helyi választási iroda egy tagja
jegyzőkönyvvezetőként működik. A 78. § szerint kijelölt szavazókör
szavazatszámláló bizottsága mellett közreműködő jegyzőkönyvvezetők
számát a helyi választási iroda vezetője állapítja meg.
(2)
A Nemzeti Választási Iroda független, csak a törvénynek van
alárendelve, feladatkörében nem utasítható, a feladatát más szervektől
elkülönülten, befolyásolástól mentesen látja el. A Nemzeti Választási
Iroda számára feladatot csak törvény vagy törvény felhatalmazása alapján
kiadott jogszabály írhat elő.
54. § (1)
A Nemzeti Választási Iroda fejezeti jogosítványokkal felruházott
központi költségvetési szerv, amelynek költségvetése az Országgyűlés
költségvetési fejezetén belül önálló címet képez.
(2)
A Nemzeti Választási Iroda tárgyévi költségvetésének kiadási és
bevételi főösszegei kizárólag az Országgyűlés által csökkenthetők.
(3)
Az előző évi bevételeiből származó maradványt a Nemzeti Választási
Iroda a következő években a feladatai teljesítésére felhasználhatja.
55. § (1)
A Nemzeti Választási Irodát elnök vezeti. A Nemzeti Választási Iroda
elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki a
felsőfokú végzettségű, az országgyűlési képviselők választásán
választható, magyar állampolgárok közül.
(2)
A Nemzeti Választási Iroda elnökének nem nevezhető ki az, aki a
kinevezésre irányuló javaslat megtételének időpontját megelőző négy
évben köztársasági elnök, a Kormány tagja, államtitkár, képviselő,
alpolgármester, főpolgármester-helyettes, illetve párt tisztségviselője
vagy alkalmazottja volt.
(4)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke a kinevezését követően a köztársasági
elnök előtt az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról
szóló törvény szerinti szöveggel esküt vagy fogadalmat tesz.
56. § (1)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke nem lehet tagja pártnak, nem
folytathat politikai tevékenységet, megbízatása összeegyeztethetetlen
minden más állami vagy önkormányzati tisztséggel és megbízatással.
(2)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke más keresőfoglalkozást nem
folytathat, és egyéb tevékenységéért - a tudományos, az oktatói, a
művészeti, a szerzői jogi védelem alá eső, továbbá a lektori és a
szerkesztői tevékenységet kivéve - díjazást nem fogadhat el.
(3)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke nem lehet gazdasági társaság vezető
tisztségviselője, felügyelőbizottságának tagja, továbbá gazdasági
társaság személyes közreműködésre kötelezett tagja.
c) az országgyűlési képviselők választásán vagy az Európai Parlament tagjainak választásán induló jelölt hozzátartozója,
57. § (1)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke a kinevezését követő harminc napon
belül, majd ezt követően minden évben január 31-ig, valamint a
megbízatásának megszűnését követő harminc napon belül az országgyűlési
képviselők vagyonnyilatkozatával azonos tartalmú vagyonnyilatkozatot
tesz.
(2)
A vagyonnyilatkozat-tétel elmulasztása esetén - a vagyonnyilatkozat
benyújtásáig - a Nemzeti Választási Iroda elnöke tisztségét nem
gyakorolhatja, javadalmazásban nem részesül.
(3)
A vagyonnyilatkozat nyilvános, oldalhű másolatát a választások
hivatalos honlapján haladéktalanul közzé kell tenni. A vagyonnyilatkozat
a honlapról a Nemzeti Választási Iroda elnöke megbízatásának
megszűnését követő egy év elteltéig nem távolítható el.
(4)
A Nemzeti Választási Iroda elnökének vagyonnyilatkozatával kapcsolatos
eljárást a miniszterelnöknél bárki kezdeményezheti a vagyonnyilatkozat
konkrét tartalmára vonatkozó olyan tényállítással, amely konkrétan
megjelöli a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát. Ha a
kezdeményezés nem felel meg az e bekezdésben foglalt követelményeknek,
nyilvánvalóan alaptalan, vagy az ismételten benyújtott kezdeményezés új
tényállítást vagy adatot nem tartalmaz, a miniszterelnök az eljárás
lefolytatása nélkül elutasítja a kezdeményezést. A vagyonnyilatkozatban
foglaltak valóságtartalmát a miniszterelnök ellenőrzi.
(5)
A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás során a miniszterelnök
felhívására a Nemzeti Választási Iroda elnöke köteles a
vagyonnyilatkozatában feltüntetett vagyoni, jövedelmi és érdekeltségi
viszonyokat igazoló adatokat haladéktalanul, írásban a miniszterelnök
rendelkezésére bocsátani. Az ellenőrzés eredményéről az adatok
megküldésével a miniszterelnök tájékoztatja a köztársasági elnököt. Az
adatokba csak a miniszterelnök és a köztársasági elnök tekinthet be.
(6)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke által benyújtott igazoló adatokat a
vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás lezárulását követő harmincadik
napon törölni kell.
(3) A Nemzeti Választási Iroda elnöke kiadja a Nemzeti Választási Iroda Szervezeti és Működési Szabályzatát.
59. § (1)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke a társadalombiztosítás ellátásaira
való jogosultság szempontjából közszolgálati jogviszonyban
foglalkoztatott biztosítottnak minősül.
(2) Az elnök megbízatásának időtartama közigazgatási szervnél közszolgálati jogviszonyban töltött időnek számít.
d) a kinevezéséhez szükséges feltételek hiányának vagy a vagyonnyilatkozat-tételi előírások megsértésének megállapításával,
(2)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke a miniszterelnök útján a köztársasági
elnökhöz intézett írásbeli nyilatkozatával bármikor lemondhat
megbízatásáról. A Nemzeti Választási Iroda elnökének megbízatása a
lemondás közlését követő, a lemondásban megjelölt napon, ennek hiányában
a lemondás közlését követő napon szűnik meg. A lemondás érvényességéhez
elfogadó nyilatkozat nem szükséges.
(3)
Ha a Nemzeti Választási Iroda elnöke az 56. § szerinti
összeférhetetlenségét a kinevezésétől számított harminc napon belül nem
szünteti meg, vagy a tisztsége gyakorlása során vele szemben
összeférhetetlenségi ok merül fel, a köztársasági elnök a miniszterelnök
indítványára dönt az összeférhetetlenség megállapításának kérdésében.
(4)
A Nemzeti Választási Iroda elnökének kinevezéséhez szükséges feltételek
hiányát a miniszterelnök indítványára a köztársasági elnök állapítja
meg. A köztársasági elnök - a miniszterelnök indítványára - megállapítja
a vagyonnyilatkozat-tételi szabályok megsértését, ha a Nemzeti
Választási Iroda elnöke vagyonnyilatkozatában szándékosan lényeges
adatot, tényt valótlanul közöl.
(5)
A miniszterelnök a (3) és (4) bekezdés alapján megtett indítványát a
köztársasági elnök és a Nemzeti Választási Iroda elnöke részére
egyidejűleg megküldi.
(6)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke az indítvány megalapozatlanságának
megállapítása iránt az indítvány kézhezvételét követő harminc napon
belül bírósághoz fordulhat, mely határidő elmulasztása esetén
igazolásnak nincs helye. A bíróság eljárására a polgári perrendtartásról
szóló törvénynek a munkaviszonyból és a munkaviszony jellegű
jogviszonyból származó perekre vonatkozó rendelkezéseit azzal az
eltéréssel kell alkalmazni, hogy az ügyben a Fővárosi Munkaügyi és
Közigazgatási Bíróság kizárólagos illetékességgel, soron kívül jár el,
és a keresetet, valamint az ügy érdemében hozott jogerős döntését a
bíróság a köztársasági elnökkel is közli.
(7) A megbízatás az (1) bekezdés a) pontja
szerinti megszűnése esetén a Nemzeti Választási Iroda elnökét a
megszűnéskori havi illetménye háromszorosának megfelelő összegű külön
illetmény illeti meg.
(8) A köztársasági elnöknek a (3) és (4) bekezdéssel és az 55. §-sal hatáskörébe utalt döntéséhez ellenjegyzés nem szükséges.
61. § (1)
A Nemzeti Választási Iroda közszolgálati tisztviselői és munkavállalói
felett a munkáltatói jogokat a Nemzeti Választási Iroda elnöke
gyakorolja.
(2)
A Nemzeti Választási Iroda közszolgálati tisztviselői és munkavállalói
összeférhetetlenségére az 56. §-ban foglaltakat megfelelően alkalmazni
kell.
(3)
Ha a Nemzeti Választási Iroda közszolgálati tisztviselője vagy
munkavállalója az 56. § szerinti összeférhetetlenségét a kinevezésétől
számított harminc napon belül nem szünteti meg, vagy vele szemben
összeférhetetlenségi ok merül fel, a Nemzeti Választási Iroda elnöke
dönt az összeférhetetlenség megállapításának kérdésében.
(4)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke más központi államigazgatási szerv
közszolgálati tisztviselőjét és munkavállalóját - a szerv vezetőjének
engedélyével - a Nemzeti Választási Iroda feladatainak elvégzésébe
bevonhatja, részére utasítást adhat.
62. § (1)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke jogosult legfeljebb három
elnökhelyettes határozatlan időre történő kinevezésére. A Nemzeti
Választási Iroda elnökhelyettese felett az elnök gyakorolja a
munkáltatói jogokat.
(2)
Az elnökhelyettes a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott
feltételek esetén helyettesíti az elnököt. Az elnökhelyettes egyéb
feladatait a Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg.
(3)
Az elnökhelyettesnek meg kell felelnie a Nemzeti Választási Iroda
elnökének kinevezéséhez szükséges, az 55. § (1) és (2) bekezdésében
előírt feltételeknek.
(5)
Az elnökhelyettes az elnök akadályoztatása esetén, illetve ha az elnöki
tisztség nincs betöltve, gyakorolja az elnök hatásköreit és ellátja
feladatait.
63. § Az
elnökhelyettes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségére és a
vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárásra az 57. § rendelkezései
megfelelően irányadóak, azzal, hogy a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos
eljárás során a miniszterelnök helyett a Nemzeti Választási Iroda elnöke
jár el, és az ellenőrzés eredményéről nem kell tájékoztatni a
köztársasági elnököt.
(3)
Az elnökhelyettes a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultság
szempontjából közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatott biztosítottnak
minősül.
(4) Az elnökhelyettes megbízatásának időtartama közigazgatási szervnél közszolgálati jogviszonyban töltött időnek számít.
(2)
A Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese a Nemzeti Választási Iroda
elnökéhez intézett írásbeli nyilatkozatával bármikor lemondhat
megbízatásáról. A Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettesének
megbízatása a lemondás közlését követő, a lemondásban megjelölt napon,
ennek hiányában a lemondás közlésének napján szűnik meg. A lemondás
érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges.
(3)
Ha a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese az 56. § szerinti
összeférhetetlenségét a kinevezésétől számított harminc napon belül nem
szünteti meg, vagy a tisztsége gyakorlása során vele szemben
összeférhetetlenségi ok merül fel, a Nemzeti Választási Iroda elnöke
dönt az összeférhetetlenség megállapításának kérdésében.
(4)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke felmenti a Nemzeti Választási Iroda
elnökhelyettesét, ha a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese neki fel
nem róható okból kilencven napon túlmenően nem képes eleget tenni
megbízatásából eredő feladatainak.
(6)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke megfosztja tisztségétől a Nemzeti
Választási Iroda elnökhelyettesét, ha a Nemzeti Választási Iroda
elnökhelyettese neki felróható okból kilencven napon túlmenően nem tesz
eleget megbízatásából eredő feladatainak, vagy vagyonnyilatkozatában
szándékosan lényeges adatot, tényt valótlanul közöl.
(7)
A Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettesének kinevezéséhez szükséges
feltételek hiányát a Nemzeti Választási Iroda elnöke állapítja meg.
66. § (1) A területi választási iroda vezetője a megyei önkormányzat jegyzője, illetve a fővárosi önkormányzat főjegyzője.
(2)
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője az
országgyűlési egyéni választókerület székhely településének jegyzője.
(4)
Ha az (1)-(3) bekezdés szerinti tisztség betöltetlen, a területi
választási iroda vezetőjét a Nemzeti Választási Iroda elnöke, az
országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda és a helyi
választási iroda vezetőjét a területi választási iroda vezetője nevezi
ki.
67. § (1)
A választási iroda további tagjait a választási iroda vezetője a
választási iroda feladatainak végrehajtásához szükséges számban,
határozatlan időre bízza meg. A választási iroda a tagjairól
nyilvántartást vezet.
(2) A választási iroda tagjának megbízatását a választási iroda vezetője indokolás nélkül visszavonhatja.
(2)
A külképviseleti választási iroda vezetőjét és többi tagját a Nemzeti
Választási Iroda elnöke bízza meg. A külképviseleti választási iroda
tagjává a diplomáciai képviselet személyzetének, illetőleg a konzuli
személyzet magyar állampolgár tagját is meg lehet bízni.
(2)
Ha a választási iroda vezetőjével szemben kizárási ok merül fel, azt
haladéktalanul köteles bejelenteni a Nemzeti Választási Iroda elnökének,
aki őt felmenti, és kinevezi az iroda új vezetőjét.
(3)
A választási iroda tagja a vele szemben felmerült kizárási okot a
választási iroda vezetőjével köteles haladéktalanul közölni, aki őt
felmenti.
70. § A
választási iroda vezetője a felettes választási iroda vezetője előtt, a
választási iroda többi tagja a megbízó előtt az egyes közjogi
tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról szóló törvény szerinti
szöveggel esküt vagy fogadalmat tesz.
(2)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke valamennyi választási iroda vezetője
részére, a területi választási iroda vezetője az országgyűlési egyéni
választókerületi választási iroda vezetője és a helyi választási iroda
vezetője részére, az országgyűlési egyéni választókerületi választási
iroda vezetője a helyi választási iroda vezetője részére az e törvényben
meghatározott feladatainak ellátásával kapcsolatban közvetlen utasítást
adhat.
(3)
A felettes választási iroda vezetőjén kívül más személy vagy testület a
választások előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatok
végrehajtására a választási iroda vezetőjének nem adhat utasítást. A
választási iroda tagja számára a választások előkészítésével és
lebonyolításával kapcsolatos feladatok végrehajtására csak a választási
iroda vezetője adhat utasítást.
(4)
A választási bizottság elnöke a bizottság mellett működő választási
iroda vezetőjének a bizottság titkársági feladatainak ellátása körében
utasítást adhat.
72. § A
Nemzeti Választási Iroda elnöke a választások lebonyolításában részt
vevő egyéb szervek vezetői részére a választási feladatok végrehajtása
körében utasítást adhat.
(2)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke a feladatai nem vagy nem megfelelő
módon történő végrehajtása esetén a választási iroda vezetőjét megillető
díj mértékét csökkentheti, végső esetben annak kifizetésétől
eltekinthet.
74. § A választási iroda vezetőjének határozatára a 46. §, a 47. §, a 48. § (3) bekezdése és az 50. § rendelkezéseit kell alkalmazni.
b) gondoskodnak
a választópolgárok, jelöltek és jelölő szervezetek tájékoztatásáról,
választási információs szolgálatot működtetnek,
c) ellátják
a választási bizottságok titkársági feladatait, döntésre előkészítik a
választási bizottságok hatáskörébe tartozó ügyeket,
d) biztosítják a választási bizottságok működésének és a szavazás lebonyolításának tárgyi és technikai feltételeit,
f) gondoskodnak a választási iratok kezeléséről, biztonságos őrzéséről, illetőleg megsemmisítéséről,
h) az
adatvédelem és az informatikai biztonság követelményeinek
biztosításával, feladatkörükben eljárva működtetik a választás
előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges választási információs
rendszereket,
i) a technikai háttér biztosításával segítséget nyújtanak a szavazatok összesítéséhez, a választás eredményének megállapításához,
76. § (1)9 A Nemzeti Választási Iroda ellátja a 75. §-ban foglalt feladatokat, továbbá
b) gondoskodik
a választás lebonyolításához szükséges közbeszerzési eljárások
lefolytatásáról, a termékek, szolgáltatások beszerzéséről,
i) gondoskodik a választás lebonyolításához szükséges központi nyomtatványok előállításáról és szállításáról,
j) kutatásokat
végez a választások története, a választási rendszerek nemzetközi
összehasonlítása és a választási eljárás módszerei és eszközei
fejlesztési lehetőségeinek témakörében,
l)10 javaslatot
tehet a választásokat érintő jogszabályok megalkotására, illetve
módosítására, véleményezi a feladatkörét érintő jogszabályok tervezetét.
(2)11
A Nemzeti Választási Iroda a honlapján folyamatosan, legalább napi
frissítéssel közzéteszi a névjegyzékekkel, a szavazással és a választás
eredményével összefüggő közérdekű adatokat, így különösen
a) a
névjegyzékbe vételét kérő, a névjegyzékbe vett, a szavazási iratot
visszaküldő, az érvényes szavazási iratot leadó - magyarországi
lakcímmel nem rendelkező - választópolgárok számát értesítési cím
szerint országonkénti bontásban azzal, hogy azon államok adatait,
amelyek tiltják a kettős állampolgárságot, együtt kell közzétenni,
b) a
központi névjegyzéken szereplő, az egyes szavazóköri névjegyzékekben
szereplő, az átjelentkezéssel szavazó, a külképviseleti névjegyzékbe
vett, a levélben szavazók névjegyzékébe vett választópolgárok számát,
c) az egyes szavazóhelyiségekben szavazóként megjelenő, az egyes külképviseleteken szavazóként megjelenő választópolgárok számát,
77. § (1)
A szavazókörök számát, sorszámát és területi beosztását, valamint a
szavazóhelyiségek címét a helyi választási iroda vezetője határozattal
állapítja meg úgy, hogy egy szavazókörre mintegy hatszáz, legfeljebb
ezerötszáz, a központi névjegyzékben szereplő választópolgár jusson, de
minden településen legyen legalább egy szavazókör.
(2)
A szavazókör területe nem lépheti át sem a település, sem az
országgyűlési, sem a helyi önkormányzati választások választókerületi
határait.
78. § A
két vagy több szavazókörrel rendelkező településen a helyi választási
iroda vezetője kijelöli azt a szavazókört, ahol a települési szintű
lakóhellyel rendelkező választópolgárok szavazhatnak.
79. § (1)
A szavazókörök kialakítását érintő változásokat a helyi választási
iroda vezetője folyamatosan figyelemmel kíséri, és szükség esetén
módosítja a szavazóköri beosztást.
(2)
A választás kitűzésétől a szavazás napjáig nem lehet szavazókör határát
és sorszámát, továbbá település határát és elnevezését, utcanevet,
házszámot és - ha az érintett ingatlan lakcímnyilvántartás szerinti címe
annak helyrajzi száma - helyrajzi számot megváltoztatni.
80. § A
helyi választási iroda vezetője a szavazókörök kialakításáról és
felülvizsgálatáról szóló határozatát a helyben szokásos módon tizenöt
napra közzéteszi, megjelölve a központi névjegyzékben szereplő
választópolgárok szavazókörönkénti számát, továbbá a 78. § alapján
kijelölt szavazókört is.
81. § (1) A szavazókörök és választókerületek nyilvántartása az 1. melléklet szerinti adatokat tartalmazza.
(2)
A szavazókörök és választókerületek nyilvántartását a Nemzeti
Választási Iroda a választások hivatalos honlapján folyamatosan
közzéteszi. A helyi választási iroda vezetője a nyilvántartásban
átvezeti a módosításokat.
82. § (1) A központi névjegyzék a Nemzeti Választási Iroda által vezetett elektronikus nyilvántartás.
a) az
e törvény hatálya alá tartozó bármely választáson választójogosult,
magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár adatait,
b) választójoggal
a nagykorúság hiánya miatt nem rendelkező, de a tizenhetedik életévét
betöltött, magyarországi lakcímmel rendelkező polgárnak az adatait,
c) annak
az e törvény hatálya alá tartozó bármely választáson választójogosult,
magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárnak az adatait,
akit kérelmére a központi névjegyzékbe felvettek,
d) annak
a választójoggal a nagykorúság hiánya miatt nem rendelkező, de a
tizenhetedik életévét betöltött magyarországi lakcímmel nem rendelkező
polgárnak az adatait, akit kérelmére a központi névjegyzékbe felvettek [a)-d) e fejezetben a továbbiakban együtt: választópolgár].
(2)
A központi névjegyzék 2. melléklet szerinti adatait - a (3) bekezdés
kivételével - a polgárok személyi és lakcím adatait tartalmazó
nyilvántartásból, a polgárok személyi és lakcím adatait tartalmazó
nyilvántartásban nem szereplő választópolgár esetében a magyar
állampolgárságát igazoló okirat nyilvántartásából, továbbá a
választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartásából, a
szavazókörök és választókerületek nyilvántartásából és a szavazóköri
névjegyzékből történő adatátvétellel kell létrehozni.
(3) A központi névjegyzék 2. melléklet ib), j), k), l) és - a polgárok személyi és lakcím adatait tartalmazó nyilvántartásban nem szereplő választópolgár esetében - m) pontja szerinti adatait a választási iroda a választópolgár kérelme alapján rögzíti a névjegyzékben.
84. § (1)
A névjegyzékbe vételét, névjegyzékbe vételének meghosszabbítását,
illetve a névjegyzékben szereplő adatai módosítását az a magyarországi
lakcímmel nem rendelkező választópolgár kérheti folyamatosan, az adott
választást megelőző tizenötödik napig, aki az e törvény hatálya alá
tartozó bármely választáson választójogosult.
(2)
A még nem nagykorú polgár a tizenhetedik életévének betöltését követően
kérheti a névjegyzékbe vételét. A kérelem benyújtásakor a polgár
önállóan tehet jognyilatkozatot.
(2) A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár a 88. § b) pontja szerinti segítség iránti igényének központi névjegyzékbe való bejegyzését, illetve a bejegyzés törlését kérheti.
c) annak
megjelölését, hogy nemzetiségi választópolgárként történő névjegyzékbe
vételét az országgyűlési képviselők választására is kiterjedő hatállyal
kéri-e.
87. § A
nemzetiségi választópolgárként történő névjegyzékbevétel iránti
kérelmet el kell utasítani, ha a választópolgár már nemzetiségi
választópolgárként szerepel a központi névjegyzékben.
88. § A fogyatékossággal élő választópolgár a következő segítséget igényelheti választójogának gyakorlása érdekében:
c) Braille-írással ellátott szavazósablon alkalmazása a szavazóhelyiségben és a mozgóurnás szavazás során,
89. § (1) A választópolgár jogosult megtiltani, hogy a választási szervek a róla nyilvántartott adatokat a 153. § szerint kiadják.
(2)
A kérelemben a választópolgár a polgárok személyi adatainak és
lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerinti, az adatainak
szolgáltatását korlátozó vagy tiltó nyilatkozatot is tehet.
90. § A
Nemzeti Választási Iroda a miniszter rendeletében meghatározott időben
és módon tájékoztatja a választópolgárokat a névjegyzékkel kapcsolatos
tudnivalókról.
91. § (1) A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár a központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmet
b) levélben, az ügyfélkapun vagy a választások hivatalos honlapján keresztül a lakcíme szerinti helyi választási irodához
(2) A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár a központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmet
(3)
A Magyarországon élő, lakcímmel nem rendelkező választópolgár a
központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmet - a (2) bekezdésben
foglaltakon túl - bármely helyi választási irodához személyesen vagy
levélben is benyújthatja.
92. §12 (1) A központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelemnek tartalmaznia kell
bb) annak
a - 277. § (3) bekezdése szerinti - településnek, illetve
külképviseletnek a megjelölését, ahol a szavazási levélcsomagot át
kívánja venni.
(2)
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár köteles
megadni, a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár megadhatja a
postacímét, email címét vagy telefax számát, ahova a 95. § (3)
bekezdése szerinti értesítés megküldését kéri.
(3)
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár a személyi
azonosítója helyett megadhatja a születési idejét, valamint magyar
állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát.
93. § (1)13
A választási iroda a névjegyzékkel kapcsolatos kérelemnek csak abban az
esetben adhat helyt, ha a választópolgárnak a kérelemben szereplő
adatai megegyeznek a polgárok személyi és lakcím adatait tartalmazó
nyilvántartás, illetve a magyar állampolgárságát igazoló okirata
nyilvántartásának adataival.
(2)14
Azt, hogy a kérelmező adatai megegyeznek-e a magyar állampolgárságát
igazoló okirat nyilvántartásának adataival, a Nemzeti Választási Iroda a
központi útiokmány-nyilvántartásból vagy a magyar állampolgárságot
igazoló egyéb okirat nyilvántartásából közvetlen adathozzáféréssel
átvett adatok alapján, illetve az állampolgársági ügyekben eljáró szerv
megkeresése útján ellenőrzi.
94. § (1) A központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmet a beérkezésétől számított öt napon belül kell elbírálni.
(2)
A beérkezése napján, vagy ha nem munkanapon érkezik be, akkor a
következő munkanapon, de legkésőbb a szavazást megelőző második napon
kell elbírálni
a) a 84. §, a 97. § (1) bekezdés a) pontja
és a 334. § (1) bekezdése szerinti kérelmet, ha a választás kitűzése és
a szavazást megelőző tizenhatodik nap között érkezik be,
b) a 85. § szerinti kérelmet, ha a választás kitűzése és a szavazást megelőző második nap között érkezik be,
c) a
334. § (2) bekezdése szerinti kérelmet, ha az Európai Parlament tagjai
választásának kitűzése és a szavazást megelőző második nap között
érkezik be.
(3)
A 93. § (3) bekezdése szerinti esetben a kérelem elbírálására
megállapított határidőt a magyar állampolgárságot igazoló okirat
nyilvántartását vezető szerv megkeresésre adott válaszának beérkezésétől
kell számítani.
95. §15 (1) A választási iroda a 84. §, a 85. §, a 97. § (1) bekezdés a) pontja és a 334. § szerinti kérelem elutasításáról, valamint a 97. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdés b) pontja szerinti törlésről határozattal dönt. A határozatra a 46. § rendelkezéseit alkalmazni kell.
(2) Ha a választási iroda a 84. §, a 85. §, a 97. § (1) bekezdés a) pontja vagy a 334. § szerinti kérelemnek helyt ad, döntéséről értesíti a kérelmezőt.
(3)
A választási iroda határozatát, illetve a (2) bekezdés szerinti egyéb
döntését a jelen lévő kérelmezővel a döntés átadásával kell közölni. Ha a
kérelmező nincs jelen, a döntést - a kérelmező rendelkezése szerint -
emailben, telefaxon vagy a 48. § (3) bekezdésében meghatározott módon
kell közölni. Ha a magyarországi lakcímmel rendelkező kérelmezővel a
döntést emailben vagy telefaxon közli a választási iroda, a döntést a
48. § (3) bekezdésében meghatározott módon is közölni kell.
96. § (1)
A központi névjegyzék adatait folyamatosan frissíteni kell a következő
nyilvántartások adataiban bekövetkezett változásokkal:
(2)
A Nemzeti Választási Iroda közvetlen hozzáférést biztosít a választási
iroda számára a választópolgárok központi névjegyzéki adataihoz.
(3)
A választópolgár a központi névjegyzékben nyilvántartott adatairól a
magyarországi lakcíme szerinti helyi választási irodában, a
magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár a Nemzeti
Választási Irodában másolatot kérhet.
(4)16
A Nemzeti Választási Bizottság tagja a magyarországi lakcímmel nem
rendelkező választópolgárok központi névjegyzékben nyilvántartott
adataiba betekinthet, de azokról feljegyzést, másolatot nem készíthet. A
betekintés során a Nemzeti Választási Bizottság tagja a 84. § szerinti
kérelem, valamint a 93. § szerinti adatbázisok adatainak megtekintésével
ellenőrizheti a névjegyzékbe vétel törvényességét.
97. § (1)
A Nemzeti Választási Iroda törli a központi névjegyzékből a kérelmére
névjegyzékbe vett, külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező
polgárt
b) a
névjegyzékbe vétele napjától számított tíz év elteltével; a határidő
megszakad, ha a választópolgár a névjegyzékben szereplő adatait
módosítja, névjegyzékbe vételének meghosszabbítását kéri vagy szavazási
iratot ad le.
98. § (1)
A Nemzeti Választási Iroda vezeti a választójoggal nem rendelkező
polgárok nyilvántartását. A nyilvántartásba fel kell venni azt a
nagykorú, valamint tizenhetedik életévét betöltött kiskorú polgárt, aki
(2)
A Nemzeti Választási Iroda elektronikus úton, egyedi informatikai
alkalmazás igénybevételével, közvetlen adathozzáféréssel átveszi a
polgárok törvényben meghatározott adatait
(3)
A Nemzeti Választási Iroda a választójoggal nem rendelkező polgárok
nyilvántartásának karbantartását a személyazonosító és lakcímadatok
tekintetében a polgárok személyi és lakcím adatait tartalmazó
nyilvántartásból való rendszeres adatátvétellel biztosítja.
(4)
Ha a polgár választójogosultságát visszanyerte, adatait a
választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartásából törölni kell. A
választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartásából törölt polgár
adatait a törléstől számított hat hónapig meg kell őrizni.
99. § (1)
A választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartása csak a
választójog megállapításának céljára használható fel, abból adat más
célra nem szolgáltatható.
(2)
A választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartásának adatait az
(1) bekezdésben meghatározott célból a választási iroda, a választási
bizottság és a bíróság jogosult igényelni.
100. § (1)
A választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartása nem nyilvános,
abba csak az érintett személy a saját adatai tekintetében, a bíróság, a
választási bizottság és a választási iroda tagjai tekinthetnek be. A
betekintésről nyilvántartást kell vezetni.
(2)
Bármely nagykorú polgár kérheti a Nemzeti Választási Irodától annak
igazolását, hogy a választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartása
alapján vele szemben nem áll fenn a választójogból való kizáró ok.
101. § A
Nemzeti Választási Iroda a választás kitűzését követő naptól a
szavazást követő tizenötödik napig a választáson szavazati joggal
rendelkező választópolgárok központi névjegyzékben nyilvántartott
adatait - a szavazókörök és választókerületek nyilvántartásával
összekapcsolva - a 3. melléklet szerinti adattartalommal szavazóköri
bontásban teszi hozzáférhetővé a helyi választási iroda számára (a
továbbiakban: szavazóköri névjegyzék).
(2)
Az a polgár, aki legkésőbb a szavazás napján betölti tizennyolcadik
életévét, a választás kitűzésének napját követő naptól szerepel a
szavazóköri névjegyzéken.
(3) Azt a választópolgárt, aki a 88. § d) pontja
szerint kérte, hogy akadálymentes szavazóhelyiségben szavazhasson, és
akinek a lakcíme szerint kijelölt szavazóhelyiség nem akadálymentes, a
helyi választási iroda a lakcíme szerinti szavazóhelyiséggel azonos
településen és választókerületben lévő, akadálymentes szavazóhelyiséggel
rendelkező szavazókör névjegyzékébe teszi át.
(4)
A szavazatszámláló bizottság tagját és jegyzőkönyvvezetőjét kérelmére a
helyi választási iroda annak a szavazókörnek a névjegyzékébe teszi át,
amely szavazatszámláló bizottságának munkájában a szavazás napján részt
vesz, feltéve, hogy az ugyanazon választókerületbe tartozik, mint a
választópolgár lakcíme szerinti szavazókör.
103. § (1)
A mozgóurna iránti kérelmet a szavazóköri névjegyzékben szereplő,
mozgásában egészségi állapota vagy fogyatékossága, illetve fogvatartása
miatt gátolt választópolgár nyújthatja be.
a) a
választás kitűzését követően, de legkésőbb a szavazást megelőző második
napon kell megérkeznie a helyi választási irodához vagy
(3) A mozgóurna iránti kérelemnek a 92. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt adatokon túl tartalmaznia kell
a) a
választópolgár szavazókör területén lévő tartózkodási helyét, ahova a
mozgóurna kivitelét kéri, ha az a magyarországi lakcímétől eltér,
valamint
104. § (1) A helyi választási iroda a mozgóurnát igénylő választópolgárt felveszi a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékébe.
(2)
A szavazatszámláló bizottság a mozgóurnát igénylő választópolgárt
felveszi a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékébe, és törli a
kinyomtatott szavazóköri névjegyzékből.
105. § (1)
A mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzéke a választópolgárok
szavazóköri névjegyzékben szereplő adatait tartalmazza, továbbá a 103. §
(3) bekezdés a) pontja szerinti adatot.
(2) A mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékéből törölni kell azt, akit a szavazóköri névjegyzékből törölnek.
106. § (1)
A szavazást megelőző második napon 16 óráig bekövetkező változások
átvezetését követően a Nemzeti Választási Iroda a szavazóköri
névjegyzéket és a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékét lezárja.
(2)
A helyi választási iroda - vagy megbízása alapján a területi választási
iroda - a lezárt szavazóköri névjegyzéket és a mozgóurnát igénylő
választópolgárok jegyzékét legkésőbb a szavazást megelőző napon
kinyomtatja. A helyi választási iroda vezetője a kinyomtatott
szavazóköri névjegyzéket és mozgóurnát igénylő választópolgárok
jegyzékét hitelesíti.
107. § (1)
A kinyomtatott szavazóköri névjegyzék nem tartalmazza a mozgóurnát
igénylő választópolgárok jegyzékében szereplő választópolgárok adatait.
(2)
Ha egy napon több választást is tartanak a szavazókörben, a
kinyomtatott szavazóköri névjegyzék és a mozgóurnát igénylő
választópolgárok jegyzéke tartalmazza valamennyi választás adatait,
valamint azt, hogy a választópolgár melyik választáson jogosult
szavazni.
(3)
A kinyomtatott szavazóköri névjegyzéken és a mozgóurnát igénylő
választópolgárok kinyomtatott jegyzékén - a 104. § (2) bekezdése
szerinti változás kivételével - nem vezethető át változás.
108. § Ha a választási bizottság vagy a bíróság megismételteti a szavazást a szavazókörben, az ismételt szavazáson
ab) a megismételtetett szavazás napját követően, de legkésőbb az ismételt szavazás napján válnak nagykorúvá,
b) nem
szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben azok, akik a megismételtetett
szavazás napját követően létesítenek lakcímet a szavazókörben.
109. § (1)
A kinyomtatott szavazóköri névjegyzéket és a mozgóurnát igénylő
választópolgárok kinyomtatott jegyzékét a szavazást követő kilencvenedik
nap utáni első munkanapon meg kell semmisíteni.
(2)
A szavazóköri névjegyzék és a mozgóurnát igénylő választópolgárok
jegyzékének adatait a szavazást követő kilencvenedik nap utáni első
munkanapon törölni kell.
110. § (1)17 A 103. §, a 250. §, a 259. § és a 307/A. § szerinti kérelemre a 91. § (1) bekezdés és a 92. § (1) bekezdés a) pontjának rendelkezéseit kell alkalmazni.
(2) A 103. § (2) bekezdés a) pontja
szerinti kérelmet a választópolgár meghatalmazott útján is benyújthatja
ahhoz a helyi választási irodához, amelynek szavazóköri névjegyzékében
szerepel.
(3) A 103. § (2) bekezdés b) pontja szerinti kérelmet a szavazatszámláló bizottsághoz kell eljuttatni.
111. § A levélben benyújtott kérelemnek a kérelem benyújtására meghatározott határidőben kell beérkeznie a választási irodába.
112. § (1)
A kérelmet - a 93. § (1) bekezdése rendelkezéseinek alkalmazásával - az
a választási iroda bírálja el, ahova a kérelmet benyújtották.
(2) A 103. § (2) bekezdés a) pontja
szerinti kérelmet az a helyi választási iroda bírálja el, amelynek
szavazóköri névjegyzékén a választópolgár a kérelem benyújtásakor
szerepel.
113. § (1)18 A 103. § (2) bekezdés a) pontja,
a 250. §, a 259. § és a 307/A. § szerinti kérelmet beérkezése napján,
vagy ha nem munkanapon érkezik be, akkor a következő munkanapon kell
elbírálni.
(2) A 103. § (2) bekezdés a) pontja szerinti kérelmet legkésőbb a szavazást megelőző második napon, a 103. § (2) bekezdés b) pontja szerinti kérelmet beérkezésekor haladéktalanul el kell bírálni.
114. §19 A választási iroda a 103. § (2) bekezdés a) pontja, a 250. §, a 259. § és a 307/A. § szerinti kérelem elutasításáról határozattal dönt.
115. § (1)
Azt a választópolgárt, aki legkésőbb a szavazás napját megelőző
ötvennyolcadik napon a szavazóköri névjegyzékben szerepel, a helyi
választási iroda értesítő megküldésével tájékoztatja a szavazóköri
névjegyzékbe vételéről.
(2)
Az értesítőt a választópolgár értesítési címére, ennek hiányában
lakcímére a szavazást megelőző negyvennyolcadik napig kell megküldeni.
(4)
A választópolgár - ha nem kapja meg az értesítőt, az megsemmisül vagy
elvész - a helyi választási irodától új értesítőt igényelhet.
116. § (1)
A helyi választási iroda értesítő átadásával vagy megküldésével
tájékoztatja a szavazóköri névjegyzékbe történt felvételéről azt a
választópolgárt, aki a szavazás napját megelőző ötvennyolcadik napot
követően kerül a település szavazóköri névjegyzékébe.
(2)20
Ha a választási iroda a 250. §, a 259. § vagy a 307/A. § szerinti
kérelemnek helyt ad, értesítő átadásával vagy megküldésével tájékoztatja
a választópolgárt. A választási iroda szavazóköri névjegyzékkel
kapcsolatos egyéb döntését a 95. § (3) bekezdése szerint kell a
kérelmezővel közölni.
117. § A választópolgár részére - a 88. § a) pontja szerinti kérelmére - Braille-írással készült értesítőt küld a Nemzeti Választási Iroda.
118. § (1) A választás kitűzésétől a névjegyzék lezárásáig a település szavazóköri névjegyzékének adatait - a 3. melléklet fb)-fe) és fg) pontja szerinti adatok kivételével - a helyi választási irodában bárki megtekintheti.
(2) A szavazóköri névjegyzék adatairól - a szavazókörbe kerülő kinyomtatott példányon kívül - másolat nem készíthető.
119. § (1)
Azt a szervezetet, amely jelöltet vagy listát kíván állítani, a
választás kitűzését követően jelölő szervezetként be kell jelenteni a
Nemzeti Választási Bizottságnál.
(2)
Az ajánlóívet a független jelöltként indulni szándékozó választópolgár,
illetve a jelölő szervezet a jelölt nyilvántartásba vételére illetékes
választási bizottság mellett működő választási irodától igényelheti a
választás kitűzését követően.
(3)
Az ajánlóív iránti igénynek tartalmaznia kell a jelöltként indulni
szándékozó választópolgár nevét, személyi azonosítóját, ennek hiányában
magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, lakcímét,
valamint nyilatkozatát arról, hogy
b) nincs olyan tisztsége, amely összeférhetetlen a képviselői megbízatással, illetve megválasztása esetén arról lemond.
121. § (1)
Az ajánlóíven a választási iroda feltünteti a jelöltként indulni
szándékozó választópolgár nevét, a jelölő szervezet nevét vagy a
független jelölés tényét, a választókerület megjelölését. Közös jelölt
esetén az ajánlóíven a közös jelöltet állító valamennyi jelölő szervezet
nevét fel kell tüntetni.
(2)
A választási iroda az igénylését követően haladéktalanul, de
legkorábban a szavazást megelőző negyvennyolcadik napon átadja az
igénylő részére az általa igényelt mennyiségű ajánlóívet. A választási
iroda valamennyi ajánlóívet sorszámmal, valamint hitelesítő
bélyegzőlenyomattal lát el.
122. § (1) Az a választópolgár ajánlhat jelöltet, aki a választáson a választókerületben választójoggal rendelkezik.
(2)
Az ajánlóívre rá kell vezetni az ajánlást adó választópolgár nevét,
személyi azonosítóját, valamint az anyja nevét. Az ajánlóívet az ajánló
választópolgár saját kezűleg aláírja.
(4) Egy választópolgár egy jelöltet csak egy ajánlással támogathat, a további ajánlásai érvénytelenek.
123. § (1)
Ajánlást a polgárok zaklatása nélkül - a (2) bekezdésben foglalt
kivétellel - a jelölő szervezet képviselője vagy a jelöltként indulni
szándékozó választópolgár, illetve annak képviselője bárhol gyűjthet.
a) az
ajánlást gyűjtő és az ajánló munkahelyén munkaidejében vagy
munkaviszonyból, illetve munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó
munkavégzési kötelezettsége teljesítése közben,
b) a
Magyar Honvédségnél és a központi államigazgatási szerveknél szolgálati
viszonyban levő személytől a szolgálati helyén vagy szolgálati
feladatának teljesítése közben,
(3)
Az ajánlásért az ajánlást adó választópolgár részére előnyt adni vagy
ígérni tilos. Az ajánlást adó választópolgár az ajánlásért nem kérhet
előnyt, illetve nem fogadhat el előnyt vagy annak ígéretét.
124. § (1) A jelöltet az ajánlóívek átadásával kell bejelenteni a nyilvántartásba vételére illetékes választási bizottságnál.
(2)
A független jelöltként indulni szándékozó választópolgár, illetve a
jelöltet állítani szándékozó jelölő szervezet a rendelkezésére bocsátott
összes ajánlóívet köteles átadni a választási irodának a jelölt
bejelentésére rendelkezésre álló határidőben. E kötelezettség
elmulasztása esetén a jelölt nyilvántartásba vételére illetékes
választási bizottság hivatalból eljárva bírságot szab ki. A bírság
összege minden be nem nyújtott ajánlóív után a kötelező legkisebb
munkabér havi összegének fele.
(2)
Az ajánlások ellenőrzése során meg kell vizsgálni a 122. §-ban foglalt
követelmények teljesülését, azonosítani kell az ajánló választópolgárt,
meg kell állapítani, hogy rendelkezik-e választójoggal, továbbá meg kell
állapítani, hogy az érvényes ajánlások száma eléri-e a jelöltséghez
szükséges számot.
(3)
Az ajánló választópolgár azonosítását és választójoga megállapítását az
ajánlóíven feltüntetett adatainak a központi névjegyzék és a
szavazókörök és választókerületek nyilvántartásának adataival való
összevetésével kell elvégezni.
a) az
ajánló választópolgár a szavazást megelőző negyvennyolcadik nap és az
ajánlóív benyújtásának napja közötti bármely időpontban jogosult volt
jelöltet ajánlani a választókerületben,
b) az ajánló választópolgár ajánlóíven feltüntetett adatai a központi névjegyzék adataival teljeskörűen megegyeznek,
127. § (1) Az ajánlások ellenőrzését a jelölt bejelentésétől számított három napon belül kell elvégezni.
(2)
Az ajánlások tételes ellenőrzését nem kell tovább folytatni, ha
bizonyossá válik, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez
szükséges számot.
(3)
Az ajánlások ellenőrzésének eredményéről a választási iroda
tájékoztatja a jelölt nyilvántartásba vételére illetékes választási
bizottságot.
128. § Az ajánlóíveket az illetékes választási iroda a szavazást követő kilencvenedik nap utáni munkanapon megsemmisíti.
129. § (1)
A lista bejelentésének tartalmaznia kell a listán állított valamennyi
jelölt nevét, személyi azonosítóját, lakcímét, valamint nyilatkozatát
arról, hogy
b) nincs olyan tisztsége, amely összeférhetetlen a képviselői megbízatással, illetve megválasztása esetén arról lemond.
(2)
A listán legfeljebb háromszor annyi jelölt állítható, mint a listán
megszerezhető mandátumok száma. A listán szereplő jelöltek sorrendjét a
jelölő szervezet határozza meg.
(2)
Ha valamelyik jelölt a listáról kiesett, helyére a listán soron
következő jelölt lép. A bejelentett listára új jelölt nem jelenthető be.
(3)
A jelölő szervezet a listát, illetve a listán szereplő jelölt jelölését
legkésőbb a lista bejelentésére rendelkezésre álló határidő utolsó
napján visszavonhatja. A visszavont lista helyett a jelölő szervezet új
listát nem állíthat.
131. § A közös listával kapcsolatos jognyilatkozatot a közös listát állító jelölő szervezetek közösen teszik meg.
132. § Az
illetékes választási bizottság minden, a törvényes feltételeknek
megfelelő jelölő szervezetet, jelöltet, illetve listát - legkésőbb a
bejelentését követő harmadik napon - nyilvántartásba vesz.
133. § (1)
A választási iroda a bejelentett szervezet létezését és adatainak
hitelességét a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában, a
bejelentett jelölt adatait a központi névjegyzékben ellenőrzi.
(2)
A választási bizottság visszautasítja a jelölő szervezet, a jelölt,
illetve a lista nyilvántartásba vételét, ha bejelentése a törvényes
feltételeknek nem felel meg.
134. § A
jelölő szervezet rövidített neve a civil szervezetek nyilvántartásában
szereplő rövidített név, ennek hiányában a jelölő szervezet
bejelentésekor megjelölt egyéb rövidített név, amely azonban nem lehet
azonos más szervezetnek a civil szervezetek bírósági nyilvántartásába
vagy a jelölő szervezetek, jelöltek és listák nyilvántartásába már
bejegyzett nevével vagy rövidített nevével.
135. § (1)
A bejelentett és a nyilvántartásba vett jelölő szervezetek, jelöltek és
listák közhiteles, elektronikus nyilvántartását - a 4. melléklet
szerinti adattartalommal - a Nemzeti Választási Iroda vezeti. A
nyilvántartás változásait a nyilvántartásba vevő vagy abból törlő
választási bizottság mellett működő választási iroda vezeti át a
nyilvántartáson.
(2)
A jelöltek adatait a központi névjegyzék adatai alapján folyamatosan
frissíteni kell. Ha a jelölt elveszíti a választhatóság jogát, ennek
tényét a nyilvántartásból való törlése érdekében a választási iroda
haladéktalanul jelzi a választási bizottságnak.
136. § A
jelölő szervezetek adatait a civil szervezetek bírósági
nyilvántartásának adatai alapján folyamatosan frissíteni kell. Ha a
jelölő szervezetet törlik a civil szervezetek bírósági
nyilvántartásából, a Nemzeti Választási Bizottság törli a jelölő
szervezetet a jelölő szervezetek nyilvántartásából.
137. § A
jelölt kiesik, ha a szavazás megkezdése előtt a jelölésről írásban
lemond, a központi névjegyzékből törlésre kerül, a választhatóság jogát
elveszíti, továbbá ha a választási bizottság a jelöltet állító jelölő
szervezetet törli a jelölő szervezetek, jelöltek és listák
nyilvántartásából. A kiesett jelölt nevét a jelölő szervezetek, jelöltek
és listák nyilvántartásából, valamint az egyéni szavazólapokról törölni
kell.
138. § A
lista kiesik, ha a jelölő szervezet a listát visszavonja, a szavazás
megkezdése előtt a listán szereplő valamennyi jelölt kiesik, továbbá ha a
választási bizottság a jelöltet állító jelölő szervezetet törli a
jelölő szervezetek, jelöltek és listák nyilvántartásából. A kiesett
listát a jelölő szervezetek, jelöltek és listák nyilvántartásából,
valamint a szavazólapokról törölni kell.
139. § A választási kampányidőszak a szavazás napját megelőző 50. naptól a szavazás napján a szavazás befejezéséig tart.
140. § Kampányeszköznek
minősül minden olyan eszköz, amely alkalmas a választói akarat
befolyásolására vagy annak megkísérlésére, így különösen a
141. § Kampánytevékenység
a kampányeszközök kampányidőszakban történő felhasználása és minden
egyéb kampányidőszakban folytatott tevékenység a választói akarat
befolyásolása vagy ennek megkísérlése céljából.
142. § Nem
minősül választási kampánynak a választási szervek tevékenysége, az
állampolgárok - mint magánszemélyek - közötti személyes kommunikáció,
függetlenül annak tartalmától és formájától.
143. § A
77. § (1) bekezdése alapján megállapított szavazóhelyiségek bejáratától
számított 150 méteres távolságon belül - közterületen - választási
kampánytevékenység a szavazás napján nem folytatható.
144. § (1)
E § alkalmazásában plakát a választási falragasz, felirat, szórólap,
vetített kép, embléma mérettől és hordozóanyagtól függetlenül.
(2) A kampányidőszakban a jelölő szervezetek és a jelöltek engedély és bejelentés nélkül készíthetnek plakátot.
(3) Plakát a kampányidőszakban - a (4)-(7) bekezdésben meghatározott kivételekkel - korlátozás nélkül elhelyezhető.
(4)
Épület falára, kerítésre plakátot elhelyezni kizárólag a tulajdonos, a
bérlő, illetőleg - állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan
esetén - a vagyonkezelői jog gyakorlójának hozzájárulásával lehet.
(5)
Egyes középületeken vagy a közterület meghatározott részén plakát,
illetve óriásplakát elhelyezését a helyi önkormányzat, a fővárosban a
fővárosi önkormányzat műemlékvédelmi, környezetvédelmi okból rendeletben
megtilthatja. Állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló
épületen vagy azon belül plakátot elhelyezni tilos.
(6)
A választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezés elhelyezésére,
valamint az óriásplakátok vonatkozásában a közterület-használatról
szóló jogszabályokat kell alkalmazni.
(7)
A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölt vagy jelölő
szervezet plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A
plakátot az, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték, a
szavazást követő 30 napon belül köteles eltávolítani, vagy ennek
elmaradása esetén az eltávolítás költségét viselni.
145. § (1)
Választási gyűlést kampányidőszakban lehet tartani. A szavazás napján
választási gyűlés nem tartható. A választási gyűlések nyilvánosak. A
rend fenntartásáról a gyűlés szervezője gondoskodik.
(2)
A választási kampány céljára az állami és önkormányzati költségvetési
szervek a jelöltek, jelölő szervezetek számára azonos feltételekkel
bocsáthatnak rendelkezésre helyiséget és egyéb szükséges berendezést.
Állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületben
választási kampánytevékenységet folytatni, választási gyűlést tartani
tilos, kivéve az ötszáznál kevesebb lakosú településen, feltéve, hogy
más közösségi célú épület nem áll rendelkezésre.
a) politikai
reklám a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010.
évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 203. § 55. pontjában
meghatározott politikai reklám, azzal az eltéréssel, hogy a párt,
politikai mozgalom és kormány alatt jelölő szervezetet és független
jelöltet kell érteni.
b) politikai
hirdetés az ellenérték fejében közzétett, valamely jelölő szervezet
vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló vagy támogatására
ösztönző, illetve azok nevét, célját, tevékenységét, jelszavát,
emblémáját népszerűsítő, sajtótermékben közzétett médiatartalom vagy
filmszínházban közzétett audiovizuális tartalom.
147. § (1)
A médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet
állító jelölő szervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait.
Közös jelölt esetén a jelölő szervezetek együttesen jogosultak a
politikai reklám megrendelésére.
(3) A politikai reklám közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.
(4)
Az audiovizuális médiaszolgáltatásban közzétételre szánt politikai
reklám megrendelője köteles a reklám feliratozásáról vagy jelnyelvi
tolmácsolással való ellátásáról gondoskodni.
(6)
Az országgyűlési képviselők általános választását megelőző
kampányidőszakban a közszolgálati médiaszolgáltatók a Nemzeti Választási
Bizottság által - valamennyi országos lista és egyéni választókerületi
jelölt jogerős nyilvántartásba vételét követően - a (7) és (8)
bekezdésben foglaltak szerint, meghatározott számú alkalommal és
időtartamban kötelesek közzétenni
b) az
országos listát - sem önállóan, sem más jelölő szervezettel közösen -
nem állító, de egyéni választókerületi jelöltet állító jelölő
szervezetek,
(7)
Az országgyűlési képviselők általános választását megelőző
kampányidőszakban az országos listát állító jelölő szervezetek
rendelkezésére álló műsoridőt - amelynek tartama az összes országos
lista és az összes médiaszolgáltató tekintetében együttesen hatszáz perc
- médiaszolgáltatónként, az országos listák között egyenlő arányban
kell felosztani.
(8)
Az országgyűlési képviselők általános választását megelőző
kampányidőszakban az országos listát - sem önállóan, sem más jelölő
szervezettel közösen - nem állító, de egyéni választókerületi jelöltet
állító jelölő szervezetek, valamint a független jelöltek rendelkezésére
álló műsoridőt - amelynek tartama jelöltenként a (7) bekezdés alapján
egy országos listára jutó műsoridő harmincad része -
médiaszolgáltatónként, a jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek
számának arányában kell megállapítani.
(9) A (6) bekezdés a) pontjában
és a (7) bekezdésben foglalt rendelkezéseket az Európai Parlament
tagjainak választásán is alkalmazni kell azzal, hogy a rendelkezésre
álló műsoridő tartama az összes lista és az összes médiaszolgáltató
tekintetében együttesen háromszáz perc.
(10)
Az országgyűlési képviselők általános választásán az országos listát
állító jelölő szervezet, illetve az Európai Parlament tagjainak
választásán a listát állító jelölő szervezet által, illetve érdekében
csak közszolgálati médiaszolgáltatásban, a (6)-(9) bekezdésben foglaltak
szerint tehető közzé politikai reklám.
148. § (1)
Az Mttv. 203. § 60. pontjában meghatározott sajtótermékekben politikai
hirdetés a választási kampányidőszakban az e §-ban foglaltak szerint
tehető közzé. A sajtótermékben közzétett politikai hirdetésnek azonnal
felismerhetőnek és más médiatartalmaktól megkülönböztethetőnek kell
lennie.
(2)
Amennyiben sajtótermék politikai hirdetést kíván közölni, a választás
kitűzését követő 5 munkanapon belül az Állami Számvevőszékhez eljuttatja
hirdetési szolgáltatásainak árjegyzékét, amelyet az nyilvántartásba
vesz, és honlapján közzétesz. A sajtótermék ugyanezt az árjegyzékét a
honlapján közzéteszi.
(3)
Politikai hirdetést kizárólag olyan sajtótermék közölhet, amelynek
hirdetési árjegyzékét az Állami Számvevőszék nyilvántartásba vette.
Politikai hirdetés csak a nyilvántartásba vett árjegyzék által
meghatározott ellenérték fejében közölhető. Magyarországon letelepedett
kiadók sajtótermékei közül csak az közölhet politikai hirdetést, amely
az Mttv. szerinti hatósági nyilvántartásban szerepel.
(4)
Az (1) bekezdésben meghatározott sajtótermék a szavazás napját követő
15 napon belül az Állami Számvevőszéket tájékoztatja a közzétett
politikai hirdetésekről. A tájékoztatás tartalmazza, hogy az egyes
jelöltek és jelölő szervezetek politikai hirdetéseit kinek a
megrendelésére, milyen ellenérték fejében, mely időpontban és milyen
terjedelemben tette közzé. Az Állami Számvevőszék e tájékoztatásokat a
honlapján közzéteszi.
149. § Választási
kampányanyag a választópolgár részére közvetlen megkeresés módszerével a
89. §-ban meghatározottak alapján juttatható azzal, hogy egyéb adatai
felhasználásához - mint mobiltelefonszám, elektronikus levélcím - a
kifejezett hozzájárulása szükséges.
150. § A
szavazás napján a közvélemény-kutatást végző személy abba az épületbe,
amelyben a szavazóhelyiség van, nem léphet be, a választópolgárokat
semmilyen módon nem zaklathatja, és csak az épületből kilépőket
kérdezheti meg. Az ilyen módon készített közvélemény-kutatás eredményét
(exit poll) is csak a szavazás befejezése után szabad nyilvánosságra
hozni.
151. § (1)21
A médiaszolgáltatók és a sajtó, illetve a filmszínházak választási
kampányban való részvételével, - az e törvény rendelkezéseinek
megsértésével - kapcsolatos kifogást a Nemzeti Választási Bizottság
bírálja el. Körzeti és helyi illetve lekérhető médiaszolgáltatással vagy
nem országosan terjesztett sajtótermékkel kapcsolatos kifogást az
országgyűlési képviselők választásán és az Európai Parlament tagjainak
választásán a médiatartalom-szolgáltató székhelye vagy lakóhelye szerint
illetékes országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság, a
helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán, valamint a
nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán a
médiatartalom-szolgáltató székhelye vagy lakóhelye szerint illetékes
területi választási bizottság bírálja el.
(2)
A kifogásban a kérelmező megjelöli, vagy lehetőség szerint csatolja a
törvénysértés bizonyítékául szolgáló műsorszámot vagy médiatartalmat. A
megjelölt műsorszámot az (1) bekezdés szerint illetékes választási
bizottság - amennyiben szükséges és a kérelmező nem csatolta -
hivatalból szerzi be.
152. § (1) Ha a választási bizottság a kifogásnak helyt ad, a 218. § (2) bekezdése a), b) és d) pontjaiban foglalt jogkövetkezmények alkalmazásán túl kötelezi a médiatartalom-szolgáltatót, hogy határozata rendelkező részét
a) napilap
és internetes sajtótermék, valamint lekérhető médiaszolgáltatás
esetében a határozat közlésétől számított három napon belül, a jogsértő
közléshez hasonló módon,
c) lineáris
médiaszolgáltatás esetében a határozat közlésétől számított három napon
belül, a jogsértő közléssel azonos napszakban és ahhoz hasonló módon
(2)
A választási bizottság az (1) bekezdésben foglaltak mellett bírságot is
kiszabhat. Annak eldöntésében, hogy indokolt-e a bírság kiszabása,
illetve a bírság mértékének megállapításában az eset összes körülményeit
- így különösen a jogsértéssel érintett médiaszolgáltató típusát,
lefedettségét, a jogsértéssel érintett sajtótermék típusát, a jogsértés
súlyát és a jogsértés ismétlődő jellegét - veszi figyelembe. A bírság
összegének megállapításakor figyelembe kell venni azt is, ha a jogsértés
nyilvánvalóan szándékos volt.
153. § A szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét - a 89. § rendelkezéseire is figyelemmel -
a)22 a
jelölt kérésére - az érintett választókerületre kiterjedően - a jelölt
nyilvántartásbavételére illetékes választási bizottság mellett működő
választási iroda,
b) a
listát állító jelölő szervezet kérésére - a jelölő szervezet által
megjelölt választókerületekre kiterjedően - a Nemzeti Választási Iroda
154. § (1) A 153. § a) pontja
szerinti adatszolgáltatás teljesítésének feltétele, hogy a jelölt
igazolja a kötelező legkisebb munkabér egy havi összegének megfelelő
összegű adatszolgáltatási díjnak a Nemzeti Választási Iroda számlájára
történt befizetését.
(2) A 153. § b) pontja
szerinti adatszolgáltatás teljesítésének feltétele, hogy a listát
állító jelölő szervezet igazolja a kötelező legkisebb munkabér egy havi
összegének megfelelő összegű adatszolgáltatási díjnak a listás
választókerületben megválasztható képviselők száma szerinti befizetését a
Nemzeti Választási Iroda számlájára.
155. § (1)
Az adatszolgáltatás adatait kizárólag közvetlen politikai kampány
céljára lehet felhasználni. Egyéb célú felhasználásuk, másolásuk,
harmadik személynek történő átadásuk tilos.
(2)
Az adatszolgáltatás adatait a 132. § szerint nyilvántartásba vett
jelölt és listát állító jelölő szervezet legkésőbb a szavazás napján
köteles megsemmisíteni, és az erről készült jegyzőkönyvet három napon
belül köteles átadni az adatszolgáltatást teljesítő választási irodának.
156. § Az egyéni szavazólap alap-adattartalmát az 5. melléklet, a listás szavazólap alap-adattartalmát a 6. melléklet állapítja meg.
157. § (1)
Ha az egyéni szavazólapon két vagy több azonos nevű választópolgár
szerepelne jelöltként, e jelölteket a születési évük - nevük után,
zárójelben való - feltüntetésével kell megkülönböztetni. Ha két, azonos
nevű, ugyanazon jelölő szervezet által állított vagy független jelölt
azonos évben született, e jelölteket
(2) Az (1) bekezdés b) pontja
szerinti esetben a választási iroda felhívására az érintett jelöltek
legkésőbb a felhívástól számított harmadik napon nyilatkoznak a
szavazólapon feltüntetendő foglalkozásukról.
158. § (1)
Közös jelölt, illetve lista esetén a szavazólap a jelölt, illetve lista
állításában részt vevő valamennyi jelölő szervezet nevét tartalmazza.
(2)
A szavazólapon fel kell tüntetni a jelölő szervezet rövidített nevét,
illetve jelképének szürkeárnyalatos képét is, ha azt a jelölő szervezet a
szavazólap adattartalmának jóváhagyását megelőzően kéri.
159. § (1) A több utónévvel rendelkező jelölt kérheti, hogy a szavazólap csak az egyik utónevét tartalmazza.
(3)
Az (1) és a (2) bekezdés szerinti kérelem ellenére is tartalmazza a
szavazólap a jelölt mindkét utónevét, illetve a „dr.” megjelölést, ha
ellenkező esetben az egyéni szavazólapon több azonos nevű jelölt
szerepelne.
160. § (1) A szavazólapon a jelöltek, illetve listák a választási bizottság által kisorsolt sorrendben szerepelnek.
(2)
A választási bizottság a bejelentett jelöltek, illetve listák - annak a
jelöltnek vagy listának a kivételével, amelynek nyilvántartásba vételét
jogerősen elutasították - sorrendjének sorsolását a jelöltek, illetve
listák bejelentésére rendelkezésre álló határnapon, 16 óra után végzi
el.
(3)
Ha a sorsolást követően valamely jelöltet vagy listát nem vesznek
nyilvántartásba, vagy abból törölnek, a szavazólapon szereplő jelöltek,
illetve listák egymáshoz viszonyított sorrendje nem változik. A
szavazólapon a jelölteket, listákat folyamatos sorszámozással ellátva
kell feltüntetni.
161. § (1) A szavazólapon a jelöltek, jelölő szervezetek adatait nagybetűvel, azonos betűtípussal és betűméretben kell feltüntetni.
(2) A jelölő szervezet jelképét húsz milliméter magas és negyven milliméter széles területen kell elhelyezni a szavazólapon.
(3)
Ha a közös jelölt, illetve lista állításában részt vevő jelölő
szervezetek több jelkép feltüntetését kérik a szavazólapon, azokat
együttesen kell a húsz milliméter magas és negyven milliméter széles
területen elhelyezni.
162. § (1)
A szavazólap adattartalmát a választási bizottság hagyja jóvá azt
követően, hogy valamennyi bejelentett jelölt, illetve lista
nyilvántartásba-vétele tárgyában határozatot hozott.
(2)
Ha a szavazólap adattartalmának jóváhagyását követően - jogorvoslati
döntés vagy a nyilvántartásból való törlés következtében - megváltozik a
szavazólap adattartalma, a választási bizottság újabb jóváhagyására
nincs szükség, a választási iroda gondoskodik a változások átvezetéséről
a szavazólapon, és erről tájékoztatja a jelölő szervezeteket és a
független jelölteket.
164. § (1)
A szavazást megelőző napon a helyi választási iroda átadja a
szavazóköri névjegyzéket, a mozgóurnát igénylő választópolgárok
jegyzékét, a szavazólapokat és a szavazáshoz szükséges egyéb kellékeket a
szavazatszámláló bizottság elnökének.
(2)
A szavazóhelyiség nem lehet olyan épületben, amely - részben vagy
egészében - jelölt vagy jelölő szervezet használatában van.
166. § Minden településen minden választókerületben legalább egy szavazóhelyiséget akadálymentesíteni kell.
(2)
A szavazóhelyiségben a szavazás titkosságának biztosítása érdekében a
szavazás zökkenőmentes lebonyolításához szükséges számú, de legalább két
szavazófülkét kell kialakítani.
(3) A szavazóhelyiségben legalább két szavazóurnát kell elhelyezni, valamint legalább egy mozgóurnát kell biztosítani.
(4)
A szavazatszámláló bizottság és a választópolgárok részére a
szavazóhelyiségben és a szavazófülkékben - megfelelő módon rögzítve -
tollat kell elhelyezni.
(5) Abban a szavazóhelyiségben, amelynek szavazóköri névjegyzékében olyan választópolgár szerepel, aki a 88. § c) pontja szerinti segítséget igényelte, Braille-írással ellátott szavazósablont kell biztosítani.
170. § A
szavazóhelyiséget a szavazás ideje alatt nem lehet bezárni, és a
szavazást nem lehet meghosszabbítani vagy - rendkívüli, a választás
szabadságát vagy titkosságát, illetve a választás lebonyolítását
veszélyeztető esemény kivételével - felfüggeszteni.
171. § (1)
Ha a szavazatszámláló bizottság - az egy szavazókörrel rendelkező
településen a helyi választási bizottság - munkájában részt vevő tagok
száma kevesebb mint öt, a helyi választási iroda vezetője a póttagok
közül a bizottságot kiegészíti. Ha ilyen módon nincs lehetőség a
bizottság kiegészítésére, akkor arról a területi választási iroda
vezetője gondoskodik más település szavazatszámláló bizottsági
póttagjának megbízásával.
(2)
Ha a szavazás napján a szavazatszámláló bizottság szavazóhelyiségben
jelen lévő tagjainak a száma három alá csökken, vagy a szavazás a
választás szabadságát vagy titkosságát, illetve a választás
lebonyolítását veszélyeztető esemény miatt lehetetlenné válik, a
szavazást a szavazatszámláló bizottság jelen lévő tagjai azonnal
felfüggesztik, az urnát, továbbá az iratokat zárolják, és a
felfüggesztés tényéről a helyi választási iroda vezetőjét a szavazás
törvényes folytatásának biztosítása érdekében haladéktalanul értesítik.
172. § (1) A szavazatszámláló bizottság tagjai a szavazóhelyiségben csak a hivatalosan elhelyezett tollat használhatják.
(2)
A szavazatszámláló bizottság tagjai a szavazás időtartama alatt - a
hivatalos választási iratok és az (1) bekezdés szerinti toll kivételével
- nem használhatnak adatrögzítésre vagy adattovábbításra alkalmas
eszközt a szavazóhelyiségben.
173. § (1)
A választási iratok, egyéb kellékek elhelyezését követően a szavazás
megkezdéséig a szavazatszámláló bizottság és a választási iroda tagjai,
valamint a nemzetközi megfigyelő tartózkodhat a szavazóhelyiségben.
(2)
A szavazás megkezdésétől a szavazás lezárásáig a szavazatszámláló
bizottság, a jegyzőkönyvvezető, a médiatartalomszolgáltató képviselője,
valamint a nemzetközi megfigyelő tartózkodhat a szavazóhelyiségben.
(3)
A választópolgár - valamint a 181. § (1) bekezdése szerinti segítője - a
választójoga gyakorlásához szükséges ideig tartózkodhat a
szavazóhelyiségben.
174. § (1)
A szavazatszámláló bizottság az urnák állapotát, valamint azt, hogy
azok üresek, az elsőként szavazó választópolgárral együtt - aki a
szavazatszámláló bizottság tagja és a jegyzőkönyvvezető nem lehet - a
szavazás megkezdése előtt megvizsgálja.
(2)
Az urnákat az elsőként szavazó választópolgár jelenlétében úgy kell
lezárni, hogy azokból - az urna szétszedése nélkül - ne lehessen
szavazólapot eltávolítani.
(3)
Ezt követően a szavazatszámláló bizottság jelen levő tagjai és az
elsőként szavazó választópolgár a szavazóköri jegyzőkönyvön aláírásával
tanúsítja, hogy az urnák lezárásukkor üresek, továbbá az urnák
szabályszerű lezárását.
(4)
A szavazatszámláló bizottság a mozgóurnába ellenőrző lapot helyez,
amely tartalmazza az ellenőrző lap elhelyezésének időpontját, valamint a
szavazatszámláló bizottság jelen levő tagjainak és az elsőként szavazó
választópolgárnak az aláírását.
175. § A szavazóhelyiségben az a választópolgár szavazhat, aki a kinyomtatott szavazóköri névjegyzékben szerepel.
176. § A
választópolgár igazolja személyazonosságát, valamint lakcímét vagy
személyi azonosítóját. A szavazatszámláló bizottság megállapítja, hogy a
polgár szerepel-e a kinyomtatott szavazóköri névjegyzékben.
(2)
A visszautasított választópolgárokról a jegyzőkönyvvezető külön
jegyzéket vezet, a visszautasítást a szavazatszámláló bizottság nem
foglalja határozatba.
178. § (1)
Ha a szavazásnak nincs akadálya, a szavazatszámláló bizottság a
szavazóköri névjegyzék alapján a választópolgár részére átadja a
szavazólapot, amelyet a választópolgár jelenlétében a bal felső sarkában
bélyegzőlenyomattal lát el, valamint a szavazólap elhelyezésére
szolgáló borítékot.
(2) A szavazatszámláló bizottság szükség esetén - a választópolgár befolyásolása nélkül - megmagyarázza a szavazás módját.
(3)
Ha egy, az egyéni szavazólapon szereplő jelölt vagy egy lista a
szavazólapok elkészítése után, de a szavazás napját megelőzően kiesett, e
tényről a szavazatszámláló bizottság köteles a szavazóhelyiségben
elhelyezett hirdetményen, valamint szükség szerint szóban tájékoztatni a
választópolgárokat. A kiesett jelölt vagy lista nevét a szavazólapon át
kell húzni.
179. § (1) A szavazólap átvételét a választópolgár a kinyomtatott szavazóköri névjegyzéken saját kezű aláírásával igazolja.
(2)
Az írásképtelen választópolgár helyett - e tény feltüntetésével - a
szavazatszámláló bizottság két tagja írja alá a névjegyzéket.
180. § (1)
A szavazólap kitöltésére szavazófülke áll a választópolgár
rendelkezésére. A szavazófülke igénybevételére a szavazatszámláló
bizottság felhívja a választópolgárt, de arra nem kötelezheti.
(2)
A szavazólap kitöltésének ideje alatt - a 181. § (1) bekezdése
kivételével - csak a szavazó választópolgár tartózkodhat a
szavazófülkében.
(3)
A választópolgár a szavazóhelyiségben tartózkodásának időtartama alatt
semmilyen módon nem akadályozhat más választópolgárt a titkos szavazásra
vonatkozó joga gyakorlásában.
181. § (1)
Az a választópolgár, aki nem tud olvasni, illetve akit testi
fogyatékossága vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, általa választott
segítő - ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának
együttes - segítségét igénybe veheti.
(2)
A 167. § (5) bekezdése szerinti szavazókörben a látássérült
választópolgár Braille-írással ellátott szavazósablont vehet igénybe a
szavazás segítése céljából. A szavazatszámláló bizottság a
választópolgár szavazólapját belehelyezi a szavazósablonba, és így adja
át a választópolgár részére. A szavazást követően a választópolgár a
szavazólapot kiveszi a szavazósablonból, borítékba helyezheti és az
urnába dobja, a szavazósablont visszaadja a szavazatszámláló
bizottságnak.
(2)
Ha a választópolgár a szavazólap urnába történő helyezése előtt jelzi,
hogy a szavazólap kitöltését elrontotta, a rontott szavazólapot a
szavazatszámláló bizottság bevonja, egy külön e célra szolgáló borítékba
helyezi, és a rontott szavazólap helyett új szavazólapot ad ki. A
szavazatszámláló bizottság a rontott szavazólap helyett újat -
választópolgáronként és szavazólapfajtánként - csak egyszer adhat ki.
183. § A 19 órakor sorban álló választópolgárok még szavazhatnak. Ezután a szavazatszámláló bizottság a szavazást lezárja.
184. § (1)
A mozgóurnát a szavazatszámláló bizottság két tagja viszi ki - a
szavazókör területén belül - a mozgóurnát igénylő választópolgárok
jegyzékében szereplő választópolgárhoz.
(2)
Az esetleges rontott szavazólapok kicserélése érdekében a mozgóurnás
szavazáshoz a választópolgárok számánál legfeljebb tízzel több
szavazólapot visz ki a szavazatszámláló bizottság két tagja.
(3)
A mozgóurnás szavazáshoz a szavazólapot előzetesen, a
szavazóhelyiségben bélyegzőlenyomattal látja el a szavazatszámláló
bizottság.
(4)
A mozgóurnás szavazás során fel nem használt, előre lebélyegzett
szavazólapokat a szavazatszámláló bizottság tagjai a szavazóhelyiségbe
történő visszaérkezésükkor felhasználásra alkalmatlanná teszik, és külön
csomagolják.
(5)
A mozgóurnás szavazást úgy kell megszervezni, hogy a szavazatszámláló
bizottság tagjai 19 óráig visszaérjenek a szavazóhelyiségbe a
mozgóurnával.
185. § (1)
A mozgóurnás szavazásra a 175-182. § rendelkezéseit kell megfelelően
alkalmazni, a névjegyzék helyett azonban a mozgóurnát igénylő
választópolgárok jegyzékét kell használni.
(2) Szavazófülke helyett a szavazás titkosságát garantáló körülményeket kell a választópolgár számára biztosítani.
(2) Érvényesen szavazni a jelölt neve melletti, illetve lista neve feletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet.
187. § A
szavazatszámlálás során a szavazatszámláló bizottság, a
jegyzőkönyvvezető, a médiatartalom-szolgáltató képviselője, valamint a
nemzetközi megfigyelő tartózkodhat a szavazóhelyiségben.
188. § A
szavazóhelyiségben és a mozgóurnába leadott szavazatokat a
szavazatszámláló bizottság a szavazás lezárását követően haladéktalanul
megszámlálja.
189. § A
szavazatszámláló bizottság először megszámlálja a fel nem használt,
valamint a rontott szavazólapokat, és azokat külön-külön csomagolja.
190. § A
szavazatszámláló bizottság a szavazóköri névjegyzék és a mozgóurnát
igénylő választópolgárok jegyzéke alapján megállapítja a szavazáson
megjelent választópolgárok számát.
191. § (1) A szavazatszámláló bizottság az urna felbontása előtt ellenőrzi az urna sértetlenségét, és felbontja az urnát.
(2)
Ha a mozgóurnában nem található az ellenőrző lap, a mozgóurnában lévő
valamennyi szavazólap érvénytelen. Ebben az esetben e szavazólapokat meg
kell számlálni és külön kell csomagolni.
192. § A
szavazatszámláló bizottság összekeveri az urnákban és a mozgóurnában
lévő - a 191. § szerint nem érvénytelen - szavazólapokat, majd azokat
megszámlálja.
(3)
A szavazat érvényességét - ha az egyéb feltételeknek megfelel - nem
érinti, ha a szavazólapon a (2) bekezdés szerint érvénytelen szavazat is
szerepel, vagy ha a szavazólapon bármilyen megjegyzést tettek, például a
jelöltek, listák sorrendjét megváltoztatták, a jelölt nevét, listát
kihúzták, nevet, listát hozzáírtak.
194. § A
szavazatszámláló bizottság külön csoportba helyezi és összeszámlálja az
érvénytelen szavazólapokat. Az érvénytelenség okát a szavazólap
hátoldalára rá kell vezetni, és azt a szavazatszámláló bizottság jelen
lévő tagjai aláírják. A szavazatszámláló bizottság az érvénytelen
szavazólapokat külön csomagolja.
195. § Az
érvényes szavazatokat jelöltenként, illetve listánként külön-külön meg
kell számolni, majd el kell végezni a szavazólapok csomagolását. A
csomagra rá kell írni az érvényes szavazatok jelöltenkénti, illetve
listánkénti számát.
196. § A
szavazólapokat, illetve a szavazatokat legalább kétszer meg kell
számlálni. Az ismételt számlálást addig kell folytatni, amíg annak
eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.
197. § Ha
az urnákban talált, hivatalos bélyegzőlenyomattal ellátott szavazólapok
száma meghaladja a szavazáson megjelent választópolgárok számát, a
szavazatszámláló bizottság a jelöltekre, illetve listákra leadott
szavazatok közül jelöltenként, illetve listánként a többletnek megfelelő
számú szavazatot érvénytelennek nyilvánít.
198. § A
szavazólapokat tartalmazó csomagokat úgy kell lezárni, hogy - a
csomagolás megsértése nélkül - ne lehessen abból szavazólapot kivenni,
illetve abba szavazólapot betenni. A csomagra rá kell írni a szavazókör
sorszámát és a csomagban lévő szavazólapok megjelölését és számát. A
csomagot a szavazatszámláló bizottság jelen lévő tagjai aláírásukkal,
valamint bélyegzőlenyomattal hitelesítik.
199. § A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálását követően megállapítja a választás szavazóköri eredményét.
201. § A
listás szavazás eredményének megállapításakor a listák sorrendjét a
160. § (1) bekezdése alapján elvégzett sorsolás eredménye szerint kell
figyelembe venni.
(2) A jegyzőkönyvet két példányban kell kiállítani, melyeket a választási bizottság jelen levő tagjai aláírnak.
(3)
A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazóköri
jegyzőkönyv adattartalmát - a jegyzőkönyv kitöltését követően
haladéktalanul - a helyi választási irodába továbbítja, amely azt a
szavazatösszesítő informatikai rendszerben rögzíti.
(4)
A jegyzőkönyv egy-egy másolati példányát az illetékes választási
bizottság elnöke - kérésükre, a szavazóhelyiségben haladéktalanul és
ingyenesen - átadja a választási bizottság megbízott tagjainak.
Sokszorosítás után a választási bizottság elnöke a másolatot
bélyegzőlenyomattal és aláírásával hitelesíti.
203. § (1)
A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat,
nyomtatványokat és szavazólapokat - a szavazatszámlálás befejezését és a
jegyzőkönyvek kitöltését követően haladéktalanul - a helyi választási
irodához szállítja, amely a szavazóköri jegyzőkönyv adattartalmát a
szavazatösszesítő informatikai rendszerben rögzíti.
(2)
A választási irodák a választás nem hiteles eredményét tartalmazó
tájékoztató adatokat a szavazás lezárását követően nyilvánosságra
hozzák.
204. § A jegyzőkönyv egy példánya az illetékes választási irodában a szavazást követő három napon belül megtekinthető.
205. § (1)
A szavazólapokat a helyi választási irodában kell elhelyezni, és
kilencven napig meg kell őrizni úgy, hogy illetéktelen személyek részére
ne váljanak hozzáférhetővé. A választás eredményével összefüggő
büntetőeljárás esetén az érintett szavazólapokat az ügy jogerős
lezárásáig kell megőrizni.
(2)
A szavazást követő kilencvenedik nap utáni munkanapon a választási
iratokat - a jegyzőkönyvek kivételével - meg kell semmisíteni. A
jegyzőkönyvek első példányát kilencven nap elteltével a Magyar Nemzeti
Levéltárnak át kell adni.
206. § A
választás eredményét megállapító választási bizottság a választás
eredményének jogerőssé válását követő három napon belül átadja a
megbízólevelet a megválasztott képviselőnek. A választási bizottság e
hatáskörét a választási bizottság elnökére átruházhatja.
(2)
A képviselők nyilvántartásán az általános választások közötti
változásokat a megbízólevelet átadó választási bizottság mellett működő
választási iroda átvezeti.
(3)
A Nemzeti Választási Iroda a képviselők választójogát a központi
névjegyzék adatai alapján folyamatosan ellenőrzi, a választójog
megszűnéséről a megbízólevelet átadó választási bizottságot
haladéktalanul értesíti.
93/A.23 A megüresedett listás mandátum betöltése
207/A. §24 Ha
a listán megválasztott képviselő kiesik, helyére a jelölő szervezet
legkésőbb a mandátum megüresedésétől számított harmincadik napon
jelentheti be a választási bizottságnál a mandátumot szerző jelöltet.
208. § Kifogást
a választásra irányadó jogszabály, illetve a választás és a választási
eljárás alapelveinek megsértésére (a továbbiakban együtt:
jogszabálysértés) hivatkozással a központi névjegyzékben szereplő
választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett
természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet nyújthat
be.
209. § (1)
A kifogást úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb a sérelmezett
jogszabálysértés elkövetésétől számított harmadik napon megérkezzen a
kifogás elbírálására hatáskörrel rendelkező választási bizottsághoz.
(2)
Folyamatosan fennálló tevékenység esetében a kifogást a sérelmezett
tevékenység fennállásának teljes időtartama alatt be lehet nyújtani. A
jogorvoslati határidő kezdete nem a sérelmezett tevékenység kezdő
időpontja, hanem az az utolsó időpont, amikor a sérelmezett állapot még
fennáll.
210. § (1)
A választási iroda tevékenységével kapcsolatos kifogás elbírálása annak
a választási bizottságnak a hatáskörébe tartozik, amely mellett a
választási iroda működik.
(2)
Ha a választáson az (1) bekezdés szerinti választási bizottság nem
működik, a kifogást az a választási bizottság bírálja el, amely mellett a
választási iroda felettes választási irodája működik.
211. § A
szavazatszámláló bizottság tevékenysége és döntése ellen - a
szavazóköri eredményt megállapító döntés kivételével - kifogást lehet
benyújtani.
212. § (1) A kifogást írásban - személyesen, levélben, telefaxon vagy elektronikus levélben eljuttatva - lehet benyújtani.
c) a kifogás benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét,
d) a
kifogás benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha a külföldön
élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem
rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló
okiratának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet
esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.
(3)
A kifogás tartalmazhatja benyújtójának telefaxszámát vagy elektronikus
levélcímét, illetve kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát
vagy elektronikus levélcímét.
213. § (1)
Ha a választási bizottság megítélése szerint a kifogás elbírálására nem
az a választási bizottság illetékes, amelyhez azt benyújtották, a
választási bizottság az ügyet - legkésőbb a beérkezését követő napon -
jegyzőkönyvbe foglalt döntéssel átteszi az annak elbírálására illetékes
választási bizottsághoz. A választási bizottság köteles eljárni a hozzá
áttett ügyben.
(2)
A választási bizottság az (1) bekezdés szerinti hatáskörét -
jegyzőkönyvbe foglalt döntéssel - a bizottság elnökére átruházhatja.
(3)
Ha a választási bizottság, illetve a bizottság elnöke az ügyet nem
teszi át az illetékes választási bizottsághoz, a választási bizottság
köteles az ügyben eljárni.
(4)
Ha a kifogás áttételére kerül sor, a kifogás határidőben történt
benyújtásának vizsgálatakor azt az időpontot kell figyelembe venni,
amikor az első választási bizottsághoz beérkezett.
214. § A
választási bizottság a benyújtott kifogásról legkésőbb a beérkezésétől -
áttétel esetén az elbírálására jogosult választási bizottsághoz történő
beérkezésétől - számított harmadik napon dönt.
216. § A
kifogás a választási bizottság határozatának meghozataláig
visszavonható, a választási bizottság azonban az eljárást hivatalból
folytathatja.
217. § (1)
A választási bizottság együttes vizsgálat és elbírálás végett
elrendelheti azoknak az előtte folyamatban levő ügyeknek az egyesítését,
amelyeknek tárgya egymással összefügg.
(2)
Ha a választási bizottság által érdemben elbírált ügyben újabb kifogást
nyújtanak be, és az nem tartalmaz a választási bizottság által még nem
értékelt bizonyítékot, a választási bizottság elnöke megküldi a kifogás
benyújtója részére a választási bizottság határozatának - személyes
adatokat nem tartalmazó - másolatát, és erről a következő ülésen
tájékoztatja a választási bizottságot.
(3)
A választási bizottság az elnök tájékoztatását jegyzőkönyvbe foglalt
döntéssel tudomásul veszi vagy - ha a (2) bekezdésben foglalt feltételek
nem állnak fenn - az ügy érdemében határozatot hoz.
c) a választási eljárást vagy annak a jogorvoslattal érintett részét megsemmisíti és megismételteti,
d) a
választási kampány szabályainak megsértése, illetve a 124. § (2)
bekezdésében és a 155. §-ban foglalt kötelezettség megszegése esetén
bírságot is kiszabhat.
219. § (1)
A választási bizottság annak eldöntésében, hogy indokolt-e a bírság
kiszabása, illetve a bírság mértékének megállapításában az eset összes
körülményeit - így különösen a jogsértéssel érintettek körének
nagyságát, a jogsértés súlyát és területi kiterjedtségét, a jogsértés
ismétlődő jellegét - veszi figyelembe. A bírság összegének
megállapításakor figyelembe kell venni azt is, ha a jogsértés
nyilvánvalóan szándékos volt.
(2)
A bírság legmagasabb összege természetes személy esetén a kötelező
legkisebb munkabér havi összegének ötszöröse, egyébként a kötelező
legkisebb munkabér havi összegének tizenötszöröse.
(3)
A bírság, ha azt a kötelezett az azt kiszabó határozat jogerőre
emelkedésétől számított tizenöt napon belül nem fizette meg, adók
módjára behajtandó köztartozásnak minősül, amelyet a Nemzeti Választási
Iroda megkeresésére az állami adóhatóság szed be.
221. § (1)
A választási bizottság elsőfokú határozata ellen a központi
névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá
az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség
nélküli szervezet fellebbezést nyújthat be.
(2)
Nincs helye fellebbezésnek a jegyzőkönyvbe foglalt döntés, a másodfokon
eljáró választási bizottság által hozott határozat, valamint a Nemzeti
Választási Bizottság határozata ellen.
222. § (1)
A választási bizottság másodfokú határozata, továbbá a Nemzeti
Választási Bizottság határozata ellen az ügyben érintett természetes és
jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet bírósági
felülvizsgálati kérelmet nyújthat be.
(2)
A bírósági felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha a választási
eljárásban a fellebbezési jogot kimerítették vagy a fellebbezés e
törvény rendelkezései szerint kizárt.
223. § (1)
A fellebbezést személyesen, levélben, telefaxon vagy elektronikus
levélben, a bírósági felülvizsgálati kérelmet személyesen vagy levélben,
illetve olyan elektronikus dokumentumként lehet benyújtani, amelyet a
kérelem benyújtójának jogi képviselője vagy a 224. § (5) bekezdésben
meghatározott esetben a kérelem benyújtója minősített elektronikus
aláírásával látott el. Ha a bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet
elektronikus dokumentumként nyújtja be, annak mellékleteit a kérelmező
oldalhű másolatban elektronikus okirati formába alakítja.
(2) Nem nyújthat be fellebbezést és bírósági felülvizsgálati kérelmet az ügyben eljárt választási bizottság és annak tagja.
224. § (1)
A fellebbezést és a bírósági felülvizsgálati kérelmet a megtámadott
határozatot hozó választási bizottságnál kell előterjeszteni.
(2)
A fellebbezést és a bírósági felülvizsgálati kérelmet úgy kell
benyújtani, hogy az legkésőbb a megtámadott határozat meghozatalától
számított harmadik napon megérkezzen az (1) bekezdés szerinti választási
bizottsághoz.
b) a kérelem benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét,
c) a
kérelem benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha a külföldön
élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem
rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló
okiratának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet
esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.
(4)
A fellebbezés, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelem
tartalmazhatja benyújtójának telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét,
illetve kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy
elektronikus levélcímét.
(5)
A bírósági felülvizsgálati eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A
jogi szakvizsgával rendelkező személy - a szakvizsga-bizonyítvány
egyszerű másolatának csatolásával - saját ügyében ügyvédi képviselet
nélkül is eljárhat.
225. § A fellebbezésben és a bírósági felülvizsgálati kérelemben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.
226. § A
fellebbezést a választási iroda az ügy összes iratával a beérkezése
napján felterjeszti a fellebbezés elbírálására jogosult választási
bizottsághoz.
227. § (1)
A bírósági felülvizsgálati kérelmet a választási iroda az ügy összes
iratával legkésőbb a beérkezését követő napon 9 óráig felterjeszti az
annak elbírálására jogosult bírósághoz.
(2)25
100. A fellebbezés és a bírósági felülvizsgálati kérelem, valamint a választással kapcsolatos alkotmányjogi panasz elbírálása
228. § (1)
A fellebbezésről az annak elbírálására jogosult választási bizottság
legkésőbb a beérkezésétől számított harmadik napon dönt.
(2)
A bírósági felülvizsgálat iránti kérelemről a bíróság legkésőbb a
beérkezésétől számított harmadik napon dönt. A bírósági eljárásban a
polgári perrendtartásról szóló törvény közigazgatási perekre vonatkozó
rendelkezéseit kell - az e törvényben foglalt eltérésekkel - megfelelően
alkalmazni.
229. § (1)
A bírósági felülvizsgálati kérelmet a másodfokú határozatot hozó
választási bizottság székhelye szerint illetékes ítélőtábla bírálja el. A
Nemzeti Választási Bizottság határozata ellen benyújtott bírósági
felülvizsgálati kérelmet a Kúria bírálja el.
(2) A bíróság a bírósági felülvizsgálat iránti kérelemről nemperes eljárásban, három hivatásos bíróból álló tanácsban határoz.
230. § A
fellebbezés és a bírósági felülvizsgálat iránti kérelem a választási
bizottság, illetve a bíróság határozatának meghozataláig visszavonható, a
választási bizottság azonban a fellebbezési eljárást hivatalból
folytathatja.
231. § (1) A fellebbezést és a bírósági felülvizsgálati kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani, ha
(2)
A bírósági felülvizsgálati kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell
utasítani továbbá, ha a 224. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés
megsértésével nyújtják be.
(3)
A fellebbezés és a bírósági felülvizsgálati kérelem nem utasítható el,
ha a jogosult a fellebbezést az elbírálására jogosult választási
bizottságnál, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelmet az
elbírálására jogosult bíróságnál - határidőben - terjeszti elő. A
fellebbezés elbírálására jogosult választási bizottság mellett működő
választási iroda, illetve a bíróság ebben az esetben haladéktalanul
intézkedik az iratok beszerzéséről.
(4)
A fellebbezés, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelem alapján a
fellebbezés elbírálására jogosult választási bizottság, illetve a
bíróság a sérelmezett határozatot, valamint az azt megelőző eljárást
megvizsgálja.
232. § (1)
A fellebbezési eljárás során hozott határozatot a másodfokon eljárt
választási bizottság közli a fellebbezővel és azokkal, akikkel az
elsőfokú határozatot közölték.
(2)
A másodfokon eljáró választási bizottság a fellebbezés elbírálása
érdekében megküldött iratokat a határozat jogerőre emelkedését követően -
a határozattal együtt - visszaküldi az első fokon eljáró választási
bizottsághoz.
(3)
A bírósági felülvizsgálat során hozott határozatot a kérelmezővel és
azokkal, akikkel a másodfokú határozatot közölték, a bíróság közli.
(6)
A bíróság a bírósági felülvizsgálati kérelem elbírálása érdekében
megküldött iratokat - a határozatával együtt - visszaküldi a
felülvizsgált határozatot hozó választási bizottsághoz.
233. § Az
Alkotmánybíróság az e törvény alapján, a választási szerv határozatával
kapcsolatos jogorvoslati eljárásban hozott bírói döntés elleni
alkotmányjogi panaszról az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI.
törvény 56. §-a szerint a beérkezésétől számított három munkanapon
belül, a befogadott alkotmányjogi panaszról további három munkanapon
belül dönt.
234. § (1)
A helyi választási iroda vezetőjének a szavazókörök kialakításáról és
felülvizsgálatáról szóló határozata ellen a közzétételének időtartama
alatt nyújtható be fellebbezés a helyi választási iroda vezetőjéhez.
(2)
A helyi választási iroda vezetője a fellebbezést a területi választási
iroda vezetőjéhez terjeszti fel, aki azt három napon belül elbírálja, és
a szavazóköri beosztást módosítja, vagy a fellebbezést elutasítja.
235. §26 (1)
A helyi választási iroda központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmet
elbíráló döntése ellen legkésőbb az arról szóló értesítés kézhezvételét,
illetve elektronikus úton vagy telefaxon közölt értesítés esetén az
értesítés megküldését követő tizenötödik napon lehet fellebbezést
benyújtani.
(2)
A helyi választási iroda szavazóköri névjegyzékkel kapcsolatos kérelmet
elbíráló döntése ellen legkésőbb az arról szóló értesítés
kézhezvételét, illetve elektronikus úton vagy telefaxon közölt értesítés
esetén az értesítés megküldését követő harmadik napon, de nem később
mint a szavazást megelőző második napon lehet fellebbezést benyújtani.
236. § (1) A névjegyzékkel kapcsolatos fellebbezést a megtámadott határozatot hozó helyi választási iroda vezetőjéhez kell benyújtani.
(2)
A helyi választási iroda vezetője a fellebbezésről legkésőbb a
beérkezését követő tizenötödik napon, a választás kitűzését követően
meghozott döntés esetén legkésőbb a beérkezését követő napon dönt.
(4)
Ha a helyi választási iroda vezetője a fellebbezésnek nem ad helyt, a
fellebbezést legkésőbb az elbírálására rendelkezésre álló határidő
utolsó napján felterjeszti a járásbírósághoz.
(5)
A bíróság a fellebbezésről legkésőbb a beérkezését követő tizenötödik
napon, a választás kitűzését követően meghozott döntés esetén a
beérkezését követő három napon belül, de legkésőbb a szavazást megelőző
napon dönt. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet nem kötelező. A
bíróság egyesbíróként jár el.
(6)
Ha a bíróság a fellebbezést alaposnak tartja, elrendeli a névjegyzék
módosítását, ellenkező esetben a fellebbezést elutasítja.
(7)
A Nemzeti Választási Iroda központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmet
elbíráló döntése elleni fellebbezést a Nemzeti Választási Iroda
elnökéhez kell benyújtani. A fellebbezés benyújtására és elbírálására a
235. § (1) bekezdése és a (2)-(6) bekezdés rendelkezéseit kell
alkalmazni. Ha a Nemzeti Választási Iroda elnöke a fellebbezésnek nem ad
helyt, a fellebbezést a Fővárosi Törvényszék bírálja el.
237. §27 A
fellebbezést el kell utasítani, ha azt a fellebbezés benyújtója a
polgárok személyi és lakcím adatait tartalmazó nyilvántartás, az
állampolgárságot igazoló okiratok nyilvántartása vagy a választójoggal
nem rendelkező polgárok nyilvántartása adataival ellentétes tényekre
alapozza.
238. § A
választási iroda vezetőjének döntését az érintettel és azzal, aki a
fellebbezést benyújtotta, a bíróság határozatát a megtámadott
határozatot hozó választási iroda vezetőjével is közölni kell.
239. § A
160. § szerinti sorsolás ellen nincs helye önálló jogorvoslatnak. A
sorsolás törvényessége elleni jogorvoslat a szavazólap adattartalmának
jóváhagyása elleni bírósági felülvizsgálati kérelembe foglalható.
240. § (1)
A választási bizottságnak a szavazólap adattartalmának jóváhagyásával
kapcsolatos határozata ellen nincs helye fellebbezésnek.
(2)
A választási bizottságnak a szavazólap adattartalmának jóváhagyásával
kapcsolatos határozata elleni bírósági felülvizsgálati kérelmet úgy kell
benyújtani, hogy az legkésőbb a választási bizottság határozatának
meghozatalát követő napon megérkezzen a megtámadott határozatot hozó
választási bizottsághoz. A bírósági felülvizsgálati kérelmet a
választási bizottság székhelye szerinti ítélőtábla, a Nemzeti Választási
Bizottság esetén a Kúria bírálja el. A bíróság a bírósági
felülvizsgálati kérelemről legkésőbb a felterjesztését követő napon
dönt.
241. § (1)
A szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntése
ellen csak a választási bizottságnak a választási eredményt megállapító
döntése elleni fellebbezéssel együtt van helye.
a) a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára, vagy
b) a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére
(3) Ha a (2) bekezdés a) pontja
alapján benyújtott fellebbezés elbírálása csak a szavazatok
újraszámlálása útján lehetséges, a fellebbezést elbíráló választási
bizottság, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelmet elbíráló bíróság
köteles a szavazatokat újraszámlálni. A szavazatok újraszámlálása esetén
a fellebbezés, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelem elbírálására
rendelkezésre álló határidő hat napra nő, és a választási bizottság vagy
a bíróság a választási irodák tagjainak közreműködését igénybe veheti.
(4)
Azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság megállapította a
szavazóköri eredményt, a szavazatok újraszámlálására csak a (3) bekezdés
alapján van lehetőség.
242. § (1)
Ha a választási szerv eljárási kötelességének határidőn belül nem tesz
eleget, a felettes választási szerv az erre irányuló kifogás
megérkezésétől vagy a hivatalos tudomásszerzéstől számított három napon
belül megállapítja a jogszabálysértés tényét, és
(2)
Ha a Nemzeti Választási Bizottság eljárási kötelességének határidőn
belül nem tesz eleget, a Kúria az erre irányuló kifogás megérkezésétől
számított három napon belül megállapítja a jogszabálysértés tényét, és a
Nemzeti Választási Bizottságot az eljárás soron kívüli lefolytatására
utasítja.
243. § Az országgyűlési képviselők választásán e törvény I-XII. Fejezetét az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
244. § (1)
Az országgyűlési képviselők időközi választását - az országgyűlési
egyéni választókerületi választási bizottság javaslatára figyelemmel - a
Nemzeti Választási Bizottság tűzi ki.
(2)
Ha a választási bizottság vagy a bíróság a levélben szavazást
megismételteti, a szavazás megismételtetéséről szóló határozatában az
ismételt szavazást a megismételtetett szavazás napját követő negyvenedik
és ötvenedik nap közötti időpontra tűzi ki.
245. § (1)28 Az országgyűlési képviselők választásán a következő választási bizottságok működnek:
(2)29
A Nemzeti Választási Bizottságba tag megbízására jogosult jelölő
szervezet, ide nem értve az országos nemzetiségi önkormányzatot, a
Nemzeti Választási Iroda mellé legfeljebb öt megfigyelőt bízhat meg a
szavazási iratok ellenőrzése és a szavazatok megszámlálása
törvényességének ellenőrzésére.
(3)30
Megfigyelő csak a központi névjegyzékben szereplő, a választási
bizottság elnöke előtt az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és
fogadalmáról szóló törvény szerinti szöveggel esküt vagy fogadalmat tett
választópolgár lehet. A megfigyelőre egyebekben az 5. § (3)
bekezdésének, (4) bekezdés a), b) és d) pontjának, valamint (5) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni.
246. § Ha
a település területén több országgyűlési egyéni választókerület
található, a 78. § szerinti szavazókört abban az országgyűlési egyéni
választókerületben kell kijelölni, amelyben a polgármesteri hivatal vagy
a közös önkormányzati hivatal székhelye van.
247. § (1)
A kinyomtatott szavazóköri névjegyzék nem tartalmazza a külképviseleti
névjegyzékben és a levélben szavazók névjegyzékében szereplő
választópolgárok adatait sem.
(2)
A szavazóköri névjegyzék az átjelentkezéssel szavazó választópolgár
adatai mellett a magyarországi lakcíme szerinti országgyűlési egyéni
választókerület megjelölését is tartalmazza.
(3)
Az átjelentkezéssel szavazó választópolgár a mozgóurna iránti
kérelemben a település területén lévő tartózkodási helyet jelölhet meg,
ahova a mozgóurna kivitelét kéri.
248. § Az
értesítő, valamint a szavazóköri névjegyzék tartalmazza a
választópolgár nemzetiségének megjelölését, ha a választópolgár
legkésőbb a szavazást megelőző tizenhatodik napon benyújtott kérelme
alapján az országgyűlési képviselők választásának névjegyzékére is
kiterjedő hatállyal szerepel nemzetiségi választópolgárként a központi
névjegyzékben.
a) a választópolgár nemzetiséghez tartozását a választási iroda törli a központi névjegyzékből, vagy
b) a
választási iroda úgy módosítja a választópolgár adatait a központi
névjegyzékben, hogy nemzetiségi választópolgárként történt névjegyzékbe
vételének hatálya az országgyűlési képviselők választásának
névjegyzékére nem terjed ki,
(2)
A választópolgár nemzetiségi adatát a Nemzeti Választási Iroda törli a
szavazóköri névjegyzékből, ha az adott nemzetiség nem rendelkezik
nemzetiségi listával.
250. § (1)
Az átjelentkezésre irányuló kérelmet az a lakcíme szerinti szavazóköri
névjegyzékben szereplő választópolgár nyújthatja be, aki a szavazás
napján Magyarország területén, de a magyarországi lakcíme szerinti
szavazókörtől eltérő szavazókör területén tartózkodik.
(2)
Az átjelentkezésre irányuló kérelemnek a választás kitűzését követően,
legkésőbb a szavazást megelőző második napon kell megérkeznie a helyi
választási irodához.
(3) Az átjelentkezésre irányuló kérelemnek a 92. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt adatokon túl tartalmaznia kell annak a településnek a megjelölését, ahol a választópolgár szavazni kíván.
(4)
A helyi választási iroda a kérelem alapján a választópolgárt törli a
lakcíme szerinti szavazókör névjegyzékéből, egyidejűleg felveszi a (3)
bekezdés szerint megjelölt település 78. § szerint kijelölt
szavazókörének névjegyzékébe, egy szavazókörös településen a szavazókör
névjegyzékébe.
(5)
Az átjelentkező választópolgár a szavazást megelőző második napon 16
óráig módosíthatja vagy visszavonhatja átjelentkezési kérelmét. A
kérelemnek tartalmaznia kell a 92. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt adatokat.
251. § Ha
a választási bizottság vagy a bíróság megismételteti a szavazást a
szavazókörben, az ismételt szavazáson nem szerepelnek a szavazóköri
névjegyzékben azok sem, akik a megismételtetett szavazáson a
külképviseleti névjegyzékben vagy a levélben szavazók névjegyzékében
szerepeltek.
252. § (1) Az egyéni választókerületi jelöltet legkésőbb a szavazást megelőző harmincnegyedik napon kell bejelenteni.
(2) Az egyéni választókerületi jelöltet az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság veszi nyilvántartásba.
253. § (1) Az országos listát legkésőbb a szavazást megelőző harmincharmadik napon kell bejelenteni.
254. § (1)
A pártlista állításánál a jelölő szervezetnek a lista nyilvántartásba
vételéig bejelentett egyéni választókerületi jelöltjei számát kell
figyelembe venni, kivéve azt a jelöltet, akinek nyilvántartásba vételét
az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság
elutasította.
(2)
A Nemzeti Választási Bizottság törli a nyilvántartásból a pártlistát,
ha a jelölő szervezet jogerősen nyilvántartásba vett, valamint a
bejelentett, de még jogerősen el nem bírált egyéni választókerületi
jelöltjeinek száma együttesen nem éri el a törvényben foglalt minimumot.
255. §31 (1)
A nemzetiségi lista ajánlására a 120. § (1)-(2) bekezdése, valamint a
121-128. § rendelkezéseit kell alkalmazni. A központi névjegyzékben az
országgyűlési képviselők választására is kiterjedő hatállyal nemzetiségi
választópolgárként szereplő választópolgár ajánlhat nemzetiségi listát.
(2)
A névjegyzékben a nemzetiség választópolgáraként szereplő
választópolgárok számának megállapításakor a nemzetiségi
választópolgárként a szavazást megelőző negyvennyolcadik napon a
központi névjegyzékben az országgyűlési képviselők választására is
kiterjedő hatállyal nemzetiségi választópolgárként szereplő
választópolgárokat kell figyelembe venni.
(3)
A Nemzeti Választási Iroda - az ajánlóív átadásával egyidejűleg -
ingyenesen átadja a jelölő szervezetként jogerősen nyilvántartásba vett
országos nemzetiségi önkormányzat számára a központi névjegyzékben az
országgyűlési képviselők választására is kiterjedő hatállyal a
nemzetiség választópolgáraként szereplő választópolgárok nevét és
lakcímét. A nemzetiség választópolgáraként az adatátadást követően
névjegyzékbe vett választópolgárok adatait tartalmazó kiegészítő
adatszolgáltatást az országos nemzetiségi önkormányzat a szavazást
megelőző harmincötödik napig igényelheti.
(4)
A (3) bekezdés szerinti adatszolgáltatás adatait kizárólag az ajánlások
gyűjtése, valamint közvetlen politikai kampány céljára lehet
felhasználni. Az adatszolgáltatás adatainak kezelésére a 155. §-ban és a
218. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt rendelkezéseket is alkalmazni kell.
256. § (1)
Külön szavazólap szolgál az egyéni választókerületi, az országos
pártlistás és - nemzetiségenként - a nemzetiségi listás szavazásra.
(2)
A levélben szavazás szavazólapja a bélyegzőlenyomat elhelyezésére
szolgáló területen a „levélben szavazás szavazólapja” körfeliratot
tartalmazza,
(3)
A listák sorszámának sorsolásakor a pártlistákat és a nemzetiségi
listákat együtt kell kezelni. Az országos pártlistás szavazólapon a
pártlistákat az így kisorsolt sorrendjükben kell feltüntetni, de a
szavazólapon a pártlistákat egytől induló folyamatos sorszámozással kell
megjelölni.
(4)
A nemzetiségi önkormányzat által állított nemzetiségi lista
szavazólapja tartalmazza a nemzetiség megnevezését is. A nemzetiségi
lista szavazólapján nem kell a lista sorszámát feltüntetni.
(5) A nemzetiségi önkormányzat által állított nemzetiségi lista szavazólapján a 6. melléklet a)-f) és k) pontja szerinti szöveget, valamint a nemzetiség megnevezését a nemzetiség nyelvén is fel kell tüntetni.
(6)
A nemzetiségi önkormányzat által állított nemzetiségi lista
szavazólapján a jelölő szervezet kérésére a jelölő szervezet nevét,
rövidített nevét, a jelölt kérésére a jelölt nevét a nemzetiség nyelvén
is fel kell tüntetni.
257. § (1)
A szavazatszámláló bizottság a szavazóköri névjegyzék, illetve a
mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzéke alapján a választópolgár
részére egy egyéni választókerületi szavazólapot és egy pártlistás
szavazólapot ad át. Az országgyűlési képviselők választására is
kiterjedő hatállyal nemzetiségi választópolgárként névjegyzékben
szereplő választópolgár részére egy egyéni választókerületi szavazólapot
és nemzetiségének listás szavazólapját adja át.
(2)
Az átjelentkezéssel szavazó választópolgár a lakcíme szerinti
országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján és az országos listás
szavazólapon szavaz. A szavazólapok elhelyezésére szolgáló borítékon az
országgyűlési egyéni választókerület megjelölése szerepel. A
választópolgár a szavazólapokat a borítékba helyezi, és a borítékot
lezárja.
(3)
A kijelölt szavazókör szavazatszámláló bizottsága a mozgóurnás szavazás
lebonyolítását az átjelentkezéssel szavazó választópolgárok
tekintetében a település egészére kiterjedő illetékességgel végzi.
258. § (1)
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok által
levélben leadott szavazatok megszámlálásánál a Nemzeti Választási
Bizottság, a Nemzeti Választási Iroda, a médiatartalom-szolgáltató
képviselője, valamint a nemzetközi megfigyelő lehet jelen.
(2)
A szavazatszámlálásra és a jegyzőkönyvek elkészítésére vonatkozó
szabályokat az egyéni választókerületi és az országos listás választás
tekintetében külön-külön kell alkalmazni.
259. § (1)
A külképviseleti névjegyzékbe való felvételére irányuló kérelmet a
szavazóköri névjegyzékben szereplő, a szavazás napján külföldön
tartózkodó választópolgár nyújthat be.
(2)32
A külképviseleti névjegyzékbe való felvételre irányuló kérelemnek a
választás kitűzését követően, legkésőbb a szavazást megelőző nyolcadik
napon kell megérkeznie.
a) a
kérelmező értesítési címét, ha a helyi választási iroda vezetőjének
döntéséről szóló értesítés kézbesítését nem a nyilvántartott értesítési
címére vagy a magyarországi lakcímére kéri,
260. § (1)
A kérelem alapján a választási iroda a választópolgárt haladéktalanul
felveszi a külképviseleti névjegyzékbe, egyidejűleg feltünteti a
szavazóköri névjegyzéken a külképviseleti névjegyzékbe vételét.
261. § (1)33
A külképviseleti névjegyzékbe felvett választópolgár legkésőbb a
magyarországi szavazást megelőző nyolcadik napon módosíthatja a 259. §
(3) bekezdés b) pontja szerinti adatot.
(2)34
A külképviseleti névjegyzékbe felvett választópolgár legkésőbb a
magyarországi szavazást megelőző nyolcadik napon kérheti törlését a
külképviseleti névjegyzékből.
262. §35 (1) A külképviseleti névjegyzékből törölni kell azt, akit a szavazóköri névjegyzékből törölnek.
(2) A szavazást megelőző tizenhatodik napot követő lakcímváltozást a külképviseleti névjegyzéken nem kell átvezetni.
263. § A
Nemzeti Választási Iroda a külképviseleti névjegyzék adatait oly módon
továbbítja a külképviseletekre, hogy annak adatait csak a külképviseleti
választási iroda ismerhesse meg. Ha a Nemzeti Választási Iroda a
külképviseleti névjegyzék adatait elektronikus úton küldi meg a
külképviseletnek, a külképviseleti választási iroda a külképviseleti
névjegyzéket kinyomtatja és hitelesíti.
264. § A külképviseleti névjegyzék adatait a szavazást követő kilencvenedik nap utáni első munkanapon törölni kell.
265. §36
266. § (1)37
(2)
A Nemzeti Választási Iroda felveszi a levélben szavazók névjegyzékébe
azt a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárt, aki a
legkésőbb a szavazást megelőző tizenötödik napon benyújtott kérelme
alapján szerepel a központi névjegyzékben. A Nemzeti Választási Iroda
feltünteti a központi névjegyzéken a választópolgárnak a levélben
szavazók névjegyzékébe vételét.
(3)-(4)38
a)39
b) azt a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárt, akit a központi névjegyzékből törölnek.
267/A. §40 A
Nemzeti Választási Iroda a levélben szavazók névjegyzékének azon
választópolgárokat tartalmazó részét, akik a szavazási levélcsomag
személyes átvételét kérték, a szavazást megelőző tizenötödik napig
hozzáférhetővé teszi, illetve - a 263. §-ban foglalt rendelkezés
alkalmazásával - továbbítja az illetékes választási iroda részére.
268. § A levélben szavazók névjegyzékének adatait a szavazást követő kilencvenedik nap utáni első munkanapon törölni kell.
(2)
A külképviseleten a magyarországi szavazás napján, helyi idő szerint 6
és 19 óra között lehet szavazni. Azokon a külképviseleteken, ahol az
időeltolódás a közép-európai időhöz képest -1 vagy -2 óra, a helyi idő
szerinti 6 óra és a közép-európai idő szerinti 19 óra között lehet
szavazni. Az amerikai kontinensen létesített külképviseleteken a
magyarországi szavazást megelőző napon, helyi idő szerint 6 és 19 óra
között lehet szavazni.
(3)
A külképviseleti választási iroda - a szavazatszámlálás kivételével -
ellátja a szavazatszámláló bizottság részére megállapított feladatokat. A
külképviseleti választási iroda vezetője dönt a szavazás folyamán
felmerült vitás kérdésekben.
(4)
A külképviseleti névjegyzékbe felvett választópolgár a külképviseleten,
vagy ha a külképviselet épülete nem alkalmas a szavazás
lebonyolítására, a külképviselet által biztosított egyéb helyiségben
szavazhat. A szavazás céljára szükség esetén több helyiséget kell
biztosítani, továbbá a külképviseleti névjegyzékben szereplő
választópolgárok folyamatos szavazását lehetővé tevő számú szavazófülkét
kell kialakítani és urnát kell felállítani.
(5)
A szavazás megkezdésétől a szavazás lezárásáig a külképviseleti
választási iroda tagja, a médiatartalom-szolgáltató képviselője,
valamint a külképviseleti és a nemzetközi megfigyelő tartózkodhat a
szavazóhelyiségben.
(6)
A szavazás felfüggesztésének tényéről a Nemzeti Választási Irodát a
szavazás törvényes folytatásának biztosítása érdekében haladéktalanul
értesíteni kell.
(7)
A külképviseleti választási iroda vezetője az urnába ellenőrző lapot
helyez, amely tartalmazza az ellenőrző lap elhelyezésének időpontját,
valamint a külképviseleti választási iroda jelen levő tagjainak és az
elsőként szavazó választópolgárnak az aláírását.
270. § A
külképviseleti választási iroda - a személyazonosság megállapítására
alkalmas igazolvány alapján - megállapítja a szavazni kívánó polgár
személyazonosságát és azt, hogy szerepel-e a külképviseleti
névjegyzékben. Vissza kell utasítani azt, aki személyazonosságát a fenti
módon nem tudja igazolni, vagy nem szerepel a külképviseleti
névjegyzékben.
271. § (1)
A külképviseleten szavazó választópolgár a lakcíme szerinti
országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján és az országos listás
szavazólapon szavaz. A szavazólapok elhelyezésére szolgáló borítékon az
országgyűlési egyéni választókerület megjelölése szerepel.
272. § Ha
a külképviseleten a szavazás lezárását megelőző óráig egyetlen
választópolgár sem szavaz, az elsőként szavazó választópolgár a
külképviseleti választási iroda tagja is lehet.
273. § A
külképviseleti választási iroda a szavazás lezárását követően az
urnában - annak felnyitása nélkül - elhelyezi a szavazás befejezéséről
kiállított jegyzőkönyvet, és az urnát lezárja úgy, hogy ne lehessen abba
szavazólapot elhelyezni vagy abból szavazólapot eltávolítani.
b) a választópolgár azonosításához szükséges nyilatkozat nyomtatványát (a továbbiakban: azonosító nyilatkozat),
a)41
b) a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár esetében a Nemzeti Választási Iroda címét
(3)
A levélben szavazás listás szavazólapjának mérete és kialakítása
eltérhet a szavazóhelyiségben használt szavazólaptól. A levélben
szavazás szavazólapja bélyegzőlenyomat nélkül érvényes.
276. §42
277. § (1)
A levélben szavazók névjegyzékében szereplő választópolgár számára -
annak kivételével, aki a szavazási levélcsomag személyes átvételét kérte
- a Nemzeti Választási Iroda a levélben szavazás szavazólapjának
elkészültét követően haladéktalanul megküldi a szavazási levélcsomagot.
(2)43 Az a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár, aki a 92. § (1) bekezdés bb) pontja
szerint a szavazást megelőző tizenötödik napig a szavazási levélcsomag
személyes átvételét kérte, a szavazást megelőző tizenötödik naptól,
legkésőbb a szavazást megelőző második napon - minden munkanapon 9 és 16
óra között - veheti át a szavazási levélcsomagot a választási irodában
az általa megjelölt
278. § (1)
A választópolgár a szavazási levélcsomagban megkapott szavazólap
kitöltését követően a kitöltött szavazólapot a belső borítékba helyezi,
és azt lezárja.
(3) A lezárt belső borítékot és a kitöltött azonosító nyilatkozatot a választópolgár a válaszborítékba zárja.
279. § (1)44
(2)
A levélben szavazók névjegyzékében szereplő, magyarországi lakcímmel
nem rendelkező választópolgár a szavazatát tartalmazó válaszborítékot
a) a Nemzeti Választási Irodába juttathatja el úgy, hogy a szavazást megelőző napon 24 óráig megérkezzen,
b) a
magyarországi szavazást megelőző tizenöt napon belül minden munkanapon 9
és 16 óra között, valamint a külképviseleti szavazás ideje alatt
eljuttathatja bármely külképviseleti választási irodába, vagy
c) a
magyarországi szavazásra rendelkezésre álló időszakban eljuttathatja
bármely országgyűlési egyéni választókerületi választási irodába.
(3)45 A Nemzeti Választási Iroda elnöke a 277. § (2) bekezdésében és az (1) bekezdés b) pontjában megállapított, 9-16 óráig tartó időszak kezdetét korábbi, végét későbbi időpontban is megállapíthatja.
(2)46
A postai szolgáltató a legkésőbb a szavazást megelőző harmadik napon
belföldön felvett vagy átvett válaszborítékot a szavazást megelőző napon
24 óráig kézbesíti a választási iroda részére.
281. § (1)
A külképviseleten a külképviseleti választási iroda, az országgyűlési
egyéni választókerületi székhely településen az országgyűlési egyéni
választókerületi választási iroda biztosítja a szavazatot tartalmazó
válaszboríték leadásának lehetőségét.
(2)47
A válaszborítékot az iroda folyamatos felügyelete alatt álló urnába
lehet bedobni. A külképviseleten az urnát biztonságos helyen kell
tárolni.
(3)
Az országgyűlési egyéni választókerületi székhely településen az
országos listát állító jelölő szervezetek által megbízott megfigyelők
jelen lehetnek az urna felügyelete során. A megfigyelőkre az 5. §-t kell
alkalmazni.
282. § (1)
A szavazatszámláló bizottság az átjelentkezéssel szavazó választópolgár
által leadott szavazatok borítékját nem bontja fel, hanem külön
szállítóborítékba zárva a helyi választási irodához szállítja. A
szállítóborítékon fel kell tüntetni a benne lévő borítékok számát.
(2)
A helyi választási iroda a szállítóborítékot a szavazást követő napon
az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodának adja át.
283. §48 (1) Az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda a nála a 279. § (1) bekezdés c) pontja alapján levélben leadott szavazatokat tartalmazó válaszborítékokat szállítóborítékba zárja.
(2)
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda a szavazást
követő napon a Nemzeti Választási Irodához szállítja az (1) bekezdés
szerinti szállítóborítékokat, valamint a helyi választási irodáktól
átvett szállítóborítékokat.
284. § A
külképviseleti választási iroda a külképviseleten leadott szavazatokat
tartalmazó lezárt urnát, valamint a külképviseleten levélben leadott
szavazatokat tartalmazó válaszborítékokat a magyarországi szavazást
követő negyedik nap 24 óráig a Nemzeti Választási Irodához szállítja. Az
ezt követően beérkező szavazatokat figyelmen kívül kell hagyni.
285. § (1)
A Nemzeti Választási Iroda valamennyi urna beérkezését követően, de
legkésőbb a magyarországi szavazást követő ötödik napon a
külképviseleteken leadott szavazatokat tartalmazó urnákat felbontja.
(2)
Ha az urna határidőn túl vagy nem a 273. §-ban meghatározott módon
lezárt állapotban érkezik meg a Nemzeti Választási Irodához, vagy az
urnában nem található az ellenőrző lap, az abban lévő szavazatokat az
eredmény megállapításánál nem lehet figyelembe venni, az urnát -
tartalmával együtt - a szavazást követő kilencvenedik nap utáni első
munkanapon meg kell semmisíteni. Arról, hogy az urna nem a 273. §-ban
meghatározott módon lezárt állapotban van, a Nemzeti Választási
Bizottság dönt.
286. § Ha
a külképviseletről érkezett urnában vagy az átjelentkezéssel szavazó
választópolgárok szavazatai között lezáratlan vagy olyan boríték van,
amely az egyéni választókerület megjelölését nem tartalmazza, az le nem
adott szavazatnak számít, és külön kell csomagolni.
287. § (1)
A Nemzeti Választási Iroda a külképviseletekről érkezett urnákban
található lezárt borítékokat, valamint az átjelentkezéssel szavazó
választópolgárok szavazatait tartalmazó lezárt borítékokat országgyűlési
egyéni választókerületenként szétválogatja és zárt csomagba helyezi,
amelyen fel kell tüntetni az abban elhelyezett borítékok számát. A
Nemzeti Választási Iroda a csomagban elhelyezett borítékok számát külön
jegyzőkönyvben rögzíti, amelynek egy példányát szintén a csomagba
helyezi, és azt lezárja. A csomagot a Nemzeti Választási Iroda elnöke
aláírásával és bélyegzőlenyomattal hitelesíti.
(2)49
A Nemzeti Választási Iroda a csomagot az országgyűlési egyéni
választókerületi választási iroda vezetőjének vagy az általa megbízott
tagjának adja át.
288. § (1)50
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok szavazatát
tartalmazó szavazási iratok ellenőrzését a Nemzeti Választási Iroda
végzi.
(2)51 A szavazási iratok ellenőrzését a Nemzeti Választási Iroda legkorábban a szavazást megelőző hatodik napon kezdheti meg.
(3)52
A választási bizottság tagja, a 245. § (2), illetve (3) bekezdése
szerinti megfigyelő, valamint a nemzetközi megfigyelő a szavazási iratok
ellenőrzésének teljes folyamatát figyelemmel kísérheti. A
médiaszolgáltató munkatársa a személyes adatok védelmét garantáló
körülmények biztosításával lehet jelen a szavazási iratok ellenőrzése
során.
(2)53
A szavazási iratok vizsgálata során a választási iroda a beérkezett
szavazási iratot - a szavazólapot tartalmazó belső boríték felbontása
nélkül - ellenőrzi. Az azonosító nyilatkozat tartalmát a választási
iroda a levélben szavazók névjegyzéke alapján ellenőrzi. A Nemzeti
Választási Iroda az azonosító nyilatkozat tartalmát szükség esetén a
magyar állampolgárságot igazoló okirat nyilvántartásában közvetlen
adathozzáféréssel vagy az állampolgársági ügyekben eljáró szerv
megkeresése útján, illetve a polgárok személyi és lakcím adatait
tartalmazó nyilvántartásban is ellenőrzi.
e) a nyilatkozat hiányosan tartalmazza a választópolgár adatait, vagy nem tartalmazza a választópolgár aláírását,
h)54 a
választópolgárnak az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatai
eltérnek a (2) bekezdés szerinti névjegyzékben, illetve nyilvántartásban
szereplő adataitól, kivéve az időközben történt névváltozást,
290. § (1)
Ha a szavazási irat a 289. § (3) bekezdése szerint érvénytelen, ennek
okát a válaszborítékon fel kell tüntetni, s a válaszboríték tartalmát - a
belső boríték felnyitása nélkül - vissza kell helyezni a
válaszborítékba.
291. § (1)
Ha a szavazási irat a 289. § (3) bekezdése szerint nem érvénytelen, a
választási iroda a levélben szavazók névjegyzékén megjelöli, hogy a
választópolgár érvényes szavazási iratot adott le.
(2)
A választási iroda az érvényes szavazási iratokban lévő belső
borítékokat - azok felnyitása nélkül - a megszámlálásukig külön tárolja.
(4)55
292. § (1)56
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság a
szavazást megelőző 8. napig kijelöli a külképviseleteken leadott
szavazatok, az átjelentkezéssel szavazó választópolgárok által leadott
szavazatok megszámlálására illetékes, az országgyűlési egyéni
választókerület székhely településén működő szavazatszámláló
bizottságot, amely nem lehet a 78. § szerint kijelölt szavazókör
szavazatszámláló bizottsága.
(2)
Az (1) bekezdés szerinti szavazatszámláló bizottság a szavazás
lezárásakor lezárja az urnát úgy, hogy ne lehessen abba szavazólapot
elhelyezni vagy abból szavazólapot eltávolítani. Az urnát a
szavazatszámláló bizottság az országgyűlési egyéni választókerületi
választási iroda vezetőjének adja át, aki gondoskodik annak biztonságos
őrzéséről.
(3)
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője
legkésőbb a magyarországi szavazást követő hatodik napon az (1) bekezdés
szerinti szavazatszámláló bizottság elnökének átadja
c)57
(4)
Az (1) bekezdés szerinti szavazatszámláló bizottság a csomagokban lévő
borítékokat - azok felbontása nélkül - összekeveri a szavazókörben
leadott szavazatokat tartalmazó borítékokkal, és a XI. Fejezetben a
szavazatszámláló bizottság részére megállapított feladatokat
haladéktalanul elvégzi.
293. § (1)58
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben
leadott szavazatait a Nemzeti Választási Bizottság felügyelete mellett a
Nemzeti Választási Iroda számlálja meg. A számlálást nem lehet
megkezdeni a szavazás napján 19 órát megelőzően.
(2)59
A 245. § (2) bekezdése szerinti megfigyelő, a nemzetközi megfigyelő,
valamint a sajtó a szavazatszámlálás teljes folyamatát figyelemmel
kísérheti.
294. § (1)
Az egyéni választókerületi szavazás eredményéről kiállított szavazóköri
jegyzőkönyv egy példányát a helyi választási iroda az országgyűlési
egyéni választókerületi választási irodához továbbítja.
(2)
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság a
szavazóköri jegyzőkönyvek alapján, legkésőbb a szavazást követő hatodik
napon megállapítja a választás egyéni választókerületi eredményét. Az
országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda a választás
egyéni választókerületi eredményéről kiállított jegyzőkönyv egy
példányát - annak jogerőre emelkedését követően haladéktalanul - a
Nemzeti Választási Irodához juttatja el.
295. § A
magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben
szavazásának eredményét a Nemzeti Választási Bizottság állapítja meg.
296. § (1)
Az országos listás szavazás eredményéről kiállított szavazóköri
jegyzőkönyv egy példányát a helyi választási iroda a Nemzeti Választási
Irodához juttatja el.
alapján, legkésőbb a szavazást követő tizenkilencedik napon megállapítja a választás országos listás eredményét.
a) a
szavazatszámláló bizottság tevékenysége, döntése elleni kifogásról,
valamint a szavazóhelyiségben elkövetett egyéb cselekménnyel kapcsolatos
kifogásról,
298. § A
Nemzeti Választási Bizottság a választás eredményének jogerőssé válását
követően a Magyar Közlönyben közzéteszi a választás eredményéről
készült közleményét.
300. § (1)60
(2) Az időközi választáson csak az országgyűlési egyéni választókerületben lévő szavazókörbe lehet átjelentkezni.
301. § A
helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán e törvény
I-XII. Fejezetét az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
302. § (1) A választást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő nyolcvanadik és századik nap közé essen.
(2)
A települési önkormányzati képviselők és a polgármester időközi
választását a helyi választási bizottság, a megyei, illetve a fővárosi
közgyűlés és a főpolgármester időközi választását a területi választási
bizottság tűzi ki.
303. § A
képviselő-testület, közgyűlés feloszlásának kimondása vagy feloszlatása
miatt tartott időközi választás előkészítésének és lebonyolításának
költségeit a helyi önkormányzat költségvetéséből kell biztosítani.
304. § A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a következő választási bizottságok működnek:
305. §61
306. §62 (1)
A polgárok személyi, lakcím és értesítési cím adatait tartalmazó
nyilvántartást kezelő központi szerv az általános választás évében
január 31-ig átadja a települések, a megyék, illetve a főváros
lakosságszámának január 1-jei adatait a Nemzeti Választási Iroda
számára. A Nemzeti Választási Iroda a lakosságszámot három napon belül
közli a helyi, illetve a területi választási iroda vezetőjével.
(2)
A helyi választási iroda, illetve a területi választási iroda vezetője
az általános választás évében február 15-ig határozatban állapítja meg a
képviselő-testület, illetve a közgyűlés megválasztandó tagjainak
számát.
137/A.63 Az egyéni választókerületek kialakítása
306/A. §64 (1)
A tízezernél több lakosú településen az egyéni választókerületeket a
helyi választási iroda vezetője alakítja ki. A választókerületek
kialakításának kérdésében a helyi választási iroda vezetője előzetesen
kikéri a helyi választási bizottság véleményét, amely azonban a helyi
választási iroda vezetőjét nem köti.
(3)
Az egyéni választókerületek kialakításakor az egyéni választókerület
választásra jogosultjainak száma a településen egy egyéni
választókerületre jutó választásra jogosultak számtani átlagától - a
településszerkezeti, földrajzi és egyéb helyi sajátosságokra figyelemmel
- legfeljebb tizenöt százalékkal térhet el.
306/B. §65 A
helyi választási iroda vezetője a választókerületek kialakításáról
szóló - az egyéni választókerületek határát, a központi névjegyzék
alapján az egyéni választókerületben választásra jogosultak számát, az
egyéni választókerület választásra jogosultjai számának a településen
egy egyéni választókerületre jutó választásra jogosultak számának
átlagától való eltérésének mértékét, az öt százaléknál nagyobb eltérés
indokát, valamint a helyi választási bizottság véleményét is tartalmazó -
határozatát a helyben szokásos módon tizenöt napra közzéteszi.
306/C. §66 A helyi választási iroda vezetője az általános választás évében március 31-ig módosítja a választókerületi beosztást, ha
a) a település lakosainak száma tízezer fölé emelkedik vagy megváltozik az egyéni választókerületek száma,
b) valamelyik
egyéni választókerület választásra jogosultjainak száma a településen
egy egyéni választókerületre jutó választásra jogosultak számának
átlagától való eltérése meghaladja a húsz százalékot.
306/D. §67 (1) A 306/A. § (3) bekezdésében és a 306/C. § b) pontjában
foglalt eltérés mértékét a központi névjegyzéknek az általános
választás éve január 1-jei adatai alapján kell megállapítani.
(2) A választókerületi beosztás módosítására a 306/A. § és a 306/B. § rendelkezéseit alkalmazni kell.
307. § A
tízezernél több lakosú településen a 78. § szerinti szavazókört abban
az egyéni választókerületben kell kijelölni, amelyben a polgármesteri
hivatal vagy a közös önkormányzati hivatal székhelye van.
138/A.68 Az átjelentkezés
307/A. §69 (1)
Az átjelentkezésre irányuló kérelmet az a választópolgár nyújthatja be,
akinek a választás kitűzését megelőzően legalább harminc nappal
létesített tartózkodási helyének érvényessége legalább a szavazás
napjáig tart.
(2)
Az átjelentkezésre irányuló kérelemnek a választás kitűzését követően,
legkésőbb a szavazást megelőző második napon kell megérkeznie a helyi
választási irodához.
(3) Az átjelentkezésre irányuló kérelemnek a 92. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt adatokon túl tartalmaznia kell a választópolgár tartózkodási helyének címét.
(4) Az átjelentkező választópolgár legkésőbb a szavazást megelőző második napon visszavonhatja átjelentkezési kérelmét.
307/B. §70 (1)
A helyi választási iroda vezetője a kérelem alapján a választópolgárt
törli a lakóhelye szerinti szavazókör névjegyzékéből, egyidejűleg
felveszi a tartózkodási helye szerinti szavazókör névjegyzékébe.
(2)
A választópolgárt vissza kell venni a lakóhelye szerinti szavazókör
névjegyzékébe, ha - legkésőbb a szavazást megelőző második napon -
tartózkodási helyét megszünteti.
138/B.71 Az időközi választás szavazóköri névjegyzéke
307/C. §72 (1)
Az időközi választáson azt a választópolgárt kell a szavazóköri
névjegyzékbe felvenni, aki a szavazókörben lakcímmel rendelkezik.
(2)
Az (1) bekezdéstől eltérően az a választópolgár, aki lakóhellyel vagy
tartózkodási hellyel rendelkezik azon a településen, illetve abban az
egyéni választókerületben, ahol a helyi önkormányzati képviselők és
polgármesterek legutóbbi általános vagy időközi választásának napján a
szavazóköri névjegyzékben szerepelt, csak ugyanazon településen
(ugyanazon egyéni választókerületben) vehető fel a szavazóköri
névjegyzékbe.
138/C.73 A jelölő szervezet bejelentése
307/D. §74 (1)
A jelölő szervezetet a területi választási bizottság vagy a Nemzeti
Választási Bizottság - amelynél a jelölő szervezetet bejelentették -
veszi nyilvántartásba. Időközi választáson a jelölt, illetve lista
nyilvántartásba-vételére illetékes választási bizottság veszi
nyilvántartásba a jelölő szervezetet.
(2)
A nemzetiségi szervezet bejelentéséhez csatolni kell az alapszabályát,
amely bizonyítja, hogy a szervezet megfelel a nemzetiségi szervezettel
szemben a nemzetiségek jogairól szóló törvényben támasztott
követelményeknek.
138/D.75 A jelölt- és listaállításhoz szükséges ajánlások számának megállapítása
307/E. §76 (1)
Az egyéni listás és az egyéni választókerületi jelölt, valamint a
polgármesterjelölt állításához szükséges ajánlások számát a helyi
választási iroda vezetője, a főpolgármester-jelölt, valamint a megyei
lista állításához szükséges ajánlások számát a területi választási iroda
vezetője állapítja meg szavazást megelőző ötvennyolcadik napot követő
munkanapon.
(2)
A szükséges ajánlások számának megállapításakor a választópolgárok
számát a központi névjegyzéknek a szavazást megelőző ötvennyolcadik napi
adatai alapján kell megállapítani.
138/E.77 A jelölt- és listaajánlás
307/F. §78 (1) Egy választópolgár jelölési fajtánként egy jelöltet, illetve listát ajánlhat.
(2)
Ha az ajánlások ellenőrzése során a választási iroda megállapítja, hogy
az ajánlást adó választópolgár ugyanazon jelölési fajtán belül másik
ajánlást is adott, valamennyi ajánlása érvénytelen.
(3)
A (2) bekezdésben foglalt rendelkezés nem érinti annak az ajánlásnak az
érvényességét, amelyet olyan jelöltre vagy listára adott a
választópolgár, akinek nyilvántartásba vételéről a választási bizottság
már határozatot hozott.
(4) A megyei lista ajánlására a 120. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 121-128. § rendelkezéseit is alkalmazni kell.
138/F.79 A jelölt bejelentése
307/G. §80 (1)
Az egyéni listás és az egyéni választókerületi jelöltet, a
polgármesterjelöltet és a főpolgármester-jelöltet legkésőbb a szavazást
megelőző huszonhetedik napon kell bejelenteni.
(2)
Az egyéni listás és az egyéni választókerületi jelöltet, valamint a
polgármesterjelöltet a helyi választási bizottság, a
főpolgármester-jelöltet a területi választási bizottság veszi
nyilvántartásba.
(4)
A választási bizottság a jelöltek nyilvántartásában ellenőrzi, hogy a
nemzetiségi jelöltként bejelentett jelölt a helyi önkormányzati
képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi önkormányzati
képviselők megelőző két általános választásán, valamint az azokat követő
időközi választásokon nem volt más nemzetiség nemzetiségi jelöltje.
307/H. §81 Az
Európai Unió más tagállama állampolgárának jelöltként történő
bejelentéséhez csatolni kell a jelölt nyilatkozatát arról is, hogy az
állampolgársága szerinti tagállamban nem áll olyan jogszabályi, bírósági
vagy más hatósági rendelkezés hatálya alatt, amely szerint nem
választható.
138/G.82 A lista bejelentése
307/I. §83 (1)
A kompenzációs listát, valamint a megyei és a fővárosi listát legkésőbb
a szavazást megelőző huszonhatodik napon kell bejelenteni.
(2)
A kompenzációs listát a helyi választási bizottság, a megyei, illetve a
fővárosi listát a területi választási bizottság veszi nyilvántartásba.
(3)
A listán állított jelölt bejelentésének tartalmaznia kell a 120. § (3)
bekezdése szerinti adatokat és nyilatkozatokat. A 307/G. § (3)
bekezdésének és a 307/H. § rendelkezéseit a listán állított jelöltekre
is alkalmazni kell.
307/J. §84 (1)
A kompenzációs lista állításánál a jelölő szervezet - a lista
nyilvántartásba vételéig bejelentett - egyéni választókerületi
jelöltjeinek számát kell figyelembe venni, kivéve azt a jelöltet, akinek
nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottság elutasította.
(2)
A helyi választási bizottság törli a nyilvántartásból a kompenzációs
listát, ha a jelölő szervezet jogerősen nyilvántartásba vett, valamint a
bejelentett, de még jogerősen el nem bírált egyéni választókerületi
jelöltjeinek száma együttesen nem éri el a törvényben foglalt minimumot.
307/K. §85 (1)
A fővárosi lista állításánál a jelölő szervezet - a lista
nyilvántartásba vételéig bejelentett - kompenzációs listáinak számát
kell figyelembe venni, kivéve azt a kompenzációs listát, amelynek
nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottság elutasította.
(2)
A területi választási bizottság törli a nyilvántartásból a fővárosi
listát, ha a jelölő szervezet jogerősen nyilvántartásba vett, valamint a
bejelentett, de még jogerősen el nem bírált kompenzációs listáinak
száma együttesen nem éri el a törvényben foglalt minimumot.
138/H.86 A szavazólap adattartalma
307/L. §87 (1)
Külön szavazólap szolgál az egyéni listás, az egyéni választókerületi, a
polgármester-, a megyei vagy fővárosi önkormányzati és a
főpolgármester-választásra.
(2)
A nemzetiségi jelölt esetében az egyéni listás, az egyéni
választókerületi és a polgármester-választás szavazólapján fel kell
tüntetni a nemzetiség megnevezését is.
(3)
A nemzetiségi jelölő szervezet kérésére a nemzetiségi jelölő szervezet
nevét, rövidített nevét, a nemzetiségi jelölt kérésére a jelölt nevét a
nemzetiség nyelvén is fel kell tüntetni a szavazólapon.
138/I.88 A szavazatszámlálás
307/M. §89 A
szavazatszámlálásra és a jegyzőkönyvek elkészítésére vonatkozó
szabályokat az egyéni listás, az egyéni választókerületi, a
polgármester-, a megyei vagy fővárosi önkormányzati és a
főpolgármester-választás tekintetében külön-külön kell alkalmazni.
138/J.90 A választás eredményének megállapítása
307/N. §91 (1)
A helyi választási bizottság a szavazóköri jegyzőkönyvek alapján
összesíti a polgármester-választás, valamint az egyéni listás választás
vagy az egyéni választókerületi választás szavazóköri eredményeit, és
megállapítja a választás eredményét.
(2)
A helyi választási bizottság az egyéni választókerületi választás
eredményéről kiállított, jogerős jegyzőkönyvek alapján megállapítja a
kompenzációs listás választás eredményét.
307/O. §92 (1)
A megyei, illetve a fővárosi önkormányzati és a
főpolgármester-választás eredményéről kiállított szavazóköri jegyzőkönyv
egy példányát a helyi választási iroda legkésőbb a szavazást követő
napon 10 óráig a területi választási irodához szállítja.
(2)
A területi választási bizottság a szavazóköri jegyzőkönyvek alapján
megállapítja a megyei, illetve a fővárosi önkormányzati és a
főpolgármester-választás eredményét.
138/K.93 A jogorvoslat
307/P. §94 (1) A helyi választási bizottság dönt
a) a
szavazatszámláló bizottság tevékenysége, döntése elleni kifogásról,
valamint a szavazóhelyiségben elkövetett egyéb cselekménnyel kapcsolatos
kifogásról,
b) minden
olyan kifogásról, amely kifejezetten az egyéni listás, az egyéni
választókerületi, a kompenzációs listás vagy a polgármester-választáshoz
kapcsolódik.
a) minden
olyan kifogásról, amely kifejezetten a megyei vagy fővárosi
önkormányzati választáshoz vagy a főpolgármester-választáshoz
kapcsolódik,
b) minden
olyan kifogásról, amely nem tartozik az (1) bekezdés alá, és az
elkövetés helye a területi választási bizottság illetékességi területén
található,
a) minden olyan kifogásról, amely nem tartozik az (1) vagy a (2) bekezdés alá, és az elkövetés helye nem határozható meg,
307/Q. §95 A
helyi választási iroda vezetőjének az egyéni választókerületek
kialakításáról és felülvizsgálatáról szóló határozata ellen a
közzétételének időtartama alatt nyújtható be bírósági felülvizsgálati
kérelem. A kérelmet a törvényszék bírálja el.
308. §96 A
nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán e törvény I-XII.
Fejezetét az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
309. § (1)
A nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választását a Nemzeti
Választási Bizottság legkésőbb a szavazás napja előtti hetvenötödik
napon, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános
választásának napjára tűzi ki.
(2)
A települési nemzetiségi önkormányzati képviselők időközi választását a
helyi választási bizottság, a területi nemzetiségi önkormányzati
képviselők időközi választását a területi választási bizottság, az
országos nemzetiségi önkormányzati képviselők időközi választását a
Nemzeti Választási Bizottság tűzi ki.
310. § Az
időközi választás előkészítésének és lebonyolításának költségeit a
nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből kell biztosítani, ha az
időközi választást azért kell megtartani, mert
a)97
311. § (1) A nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán a következő választási bizottságok működnek:
(2a)98
Az azon nemzetiséghez tartozó jelölő szervezet, amelynek települési
önkormányzati választására a településen sor kerül, a szavazóhelyiségbe
egy megfigyelőt bízhat meg. Megfigyelő csak a központi névjegyzékben a
nemzetiség választópolgáraként nyilvántartott választópolgár lehet. A
megfigyelőre egyebekben az 5. § (4) és (5) bekezdésének, a 29-31. §,
valamint a 32. § (3) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3)
A szavazatszámláló bizottságot a helyi választási iroda vezetője a
póttagok közül a szükséges számban kiegészíti, ha a nemzetiségi
szavazókör névjegyzékében lévő választópolgárok száma meghaladja a
kilencszázat.
312. §99 (1) Valamennyi nemzetiség számára közös szavazókör szolgál.
(2)
A helyi választási iroda vezetőjének kezdeményezésére a Nemzeti
Választási Iroda elnöke - a népszámlálási adatokra tekintettel -
engedélyezheti, hogy a helyi választási iroda vezetője a településen
több szavazókört alakítson ki.
(3)
Egy nemzetiség választópolgárait egy szavazókörbe kell sorolni. Ha a
nemzetiség választópolgárainak száma a településen meghaladja a százat, e
választópolgárok különböző szavazókörökbe is sorolhatók, de egy
szavazókörre legalább a nemzetiség harminc választópolgárának kell
jutnia.
313. § A
választópolgár azon településen szerepelhet a nemzetiségi szavazóköri
névjegyzékben, ahol a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek
választásának szavazóköri névjegyzékében szerepel vagy - időközi
választás esetén - szerepelhet.
314. §100 Az értesítő, valamint a szavazóköri névjegyzék a nemzetiség megnevezését is tartalmazza.
315. §101
316. § A
jelölt, lista állításához szükséges ajánlások számát a választást
kitűző határozatban, egész számra felfelé kerekítve kell megállapítani.
145.102 Az ajánlás
317. §103 (1) Az ajánlóív a nemzetiség megjelölését is tartalmazza.
(2)
A választási iroda - az ajánlóív átadásával egyidejűleg - ingyenesen
átadja a jelölő szervezet számára a névjegyzékben a nemzetiség
választópolgáraként szereplő választópolgárok nevét és lakcímét. A
nemzetiség választópolgáraként az adatátadást követően névjegyzékbe vett
választópolgárok adatait tartalmazó kiegészítő adatszolgáltatást a
jelölő szervezet a szavazást megelőző harmincötödik napig igényelheti.
(3)
A (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatás adatait kizárólag az ajánlások
gyűjtése, valamint közvetlen politikai kampány céljára lehet
felhasználni. Az adatszolgáltatás adatainak kezelésére a 155. §-ban és a
218. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt rendelkezéseket is alkalmazni kell.
318. § (1) A települési nemzetiségi önkormányzati jelöltet legkésőbb a szavazást megelőző harmincnegyedik napon kell bejelenteni.
(2) A települési nemzetiségi önkormányzati jelöltet a helyi választási bizottság veszi nyilvántartásba.
(3)104 A jelöltnek arról is nyilatkoznia kell, hogy
(4)105
A választási bizottság a jelöltek nyilvántartásában ellenőrzi, hogy a
jelölt a nemzetiségi önkormányzati képviselők megelőző két általános
választásán, valamint az azokat követő időközi választásokon nem volt
jelölt más nemzetiség önkormányzatának választásán.
319. § (1)
A területi és az országos nemzetiségi önkormányzati választáson
állított listát legkésőbb a szavazást megelőző harmincharmadik napon
kell bejelenteni.
(2)
A területi nemzetiségi önkormányzati választáson állított listát és az
azon szereplő jelölteket a területi választási bizottság, az országos
nemzetiségi önkormányzati választáson állított listát és az azon
szereplő jelölteket a Nemzeti Választási Bizottság veszi
nyilvántartásba.
320. § (1)
A lista állításánál a jelölő szervezet - a lista nyilvántartásba
vételéig bejelentett - települési nemzetiségi önkormányzati jelöltjeinek
számát kell figyelembe venni, kivéve azt a jelöltet, akinek
nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottság elutasította.
(2)
A választási bizottság törli a nyilvántartásból a listát, ha a jelölő
szervezet jogerősen nyilvántartásba vett, valamint a bejelentett, de még
jogerősen el nem bírált települési nemzetiségi önkormányzati
jelöltjeinek száma együttesen nem éri el a nemzetiségek jogairól szóló
törvényben foglalt minimumot.
321. § (1) Külön szavazólap szolgál a települési, a területi és az országos nemzetiségi önkormányzat megválasztására.
(3) A szavazólapon az 5. mellékelt a)-f) és k) pontja, illetve a 6. melléklet a)-f) és k) pontja szerinti szöveget, valamint a nemzetiség megnevezését a nemzetiség nyelvén is fel kell tüntetni.
(4)106
149. A szavazási levélcsomag eljuttatása a levélben szavazók névjegyzékében szereplő választópolgárok számára
322. §107
323. § (1)108
Ha a településen tartanak települési nemzetiségi önkormányzati
választást, a különböző nemzetiségek számára - a területi és az országos
nemzetiségi önkormányzati választásra is - közös nemzetiségi
szavazóhelyiség szolgál.
(2)
A nemzetiségi szavazóhelyiséget úgy kell kialakítani, hogy a
fogyatékossággal élő választópolgárok számára akadálymentes legyen.
(3)109
Ha a településen egyetlen nemzetiség települési önkormányzatának
választására sem kerül sor, a területi, illetve országos nemzetiségi
önkormányzati választáson a szavazatszámláló bizottság feladatait a
helyi választási bizottság látja el.
(4)110
Azon nemzetiség területi, illetve országos listás szavazólapját,
amelynek települési önkormányzatának választására nem kerül sor a
településen, a választópolgár olyan borítékba helyezi, amelyen a
nemzetiség megjelölése fel van tüntetve. A borítékot a választópolgár
lezárja.
323/A. §111 (1)
A szavazatszámláló bizottság, illetve a helyi választási bizottság a
nála a 323. § (4) bekezdése alapján leadott szavazatokat tartalmazó
borítékokat szállítóborítékba zárja.
(2)
A helyi választási iroda legkésőbb a szavazást követő napon 10 óráig a
területi választási irodához szállítja az (1) bekezdés szerinti
szállítóborítékot.
324. §112
325. §113
326. § A
szavazatszámlálásra és a jegyzőkönyvek elkészítésére vonatkozó
szabályokat nemzetiségenként, valamint a települési, a területi és az
országos nemzetiségi választás tekintetében külön-külön kell alkalmazni.
154.114 A 323. § (4) bekezdése szerinti szavazatok megszámlálása
327. §115 A 323. § (4) bekezdése szerinti szavazatokat a területi választási bizottság számlálja meg.
328. § A települési nemzetiségi önkormányzati választás eredményét a helyi választási bizottság állapítja meg.
329. § (1)
A területi és az országos nemzetiségi önkormányzati választás
eredményéről kiállított szavazóköri jegyzőkönyv egy példányát a helyi
választási iroda legkésőbb a szavazást követő napon 10 óráig eljuttatja a
területi választási irodához.
(2)116
A területi választási bizottság a szavazóköri jegyzőkönyvek és az
általa végzett szavazatszámlálás eredményét megállapító jegyzőkönyv
alapján megállapítja a területi nemzetiségi önkormányzati választás
eredményét.
(3)117
A területi választási bizottság a szavazóköri jegyzőkönyvek és az
általa végzett szavazatszámlálás eredményét megállapító jegyzőkönyv
alapján megállapítja az országos nemzetiségi önkormányzati választás
területi részeredményét.
(4)
A Nemzeti Választási Bizottság a területi választási bizottságoknak az
országos nemzetiségi önkormányzati választás területi részeredményét
megállapító jegyzőkönyvei alapján megállapítja az országos nemzetiségi
önkormányzati választás eredményét.
a) a
szavazatszámláló bizottság tevékenysége, döntése elleni kifogásról,
valamint a szavazóhelyiségben elkövetett egyéb cselekménnyel kapcsolatos
kifogásról,
b) minden olyan kifogásról, amely kifejezetten a települési nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódik.
a) minden olyan kifogásról, amely kifejezetten a területi nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódik,
b) minden olyan kifogásról, amely nem tartozik az (1) bekezdés b) pontja alá, és az elkövetés helye a területi választási bizottság illetékességi területén található,
a) minden olyan kifogásról, amely kifejezetten az országos nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódik,
b) minden olyan kifogásról, amely nem tartozik az (1) bekezdés b) pontja vagy a (2) bekezdés a) pontja alá, és az elkövetés helye nem határozható meg,
331. §118 (1)
Az Európai Parlament tagjainak választásán e törvény I-XII. Fejezetét, a
245. §, a 247. § (1) és (3) bekezdése, a 250. §, a 251. §, a 256. § (2)
bekezdése, a 257. § (3) bekezdése, a 259-264. §, a 269. §, a 270. §, a
271. § (2) bekezdése, a 272. §, a 273. §, a 284. §, a 285. §, a 297. §,
valamint a 298. § rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel
kell alkalmazni.
(2)
Ha az Európai Parlament tagjainak választására és az országgyűlési
képviselők általános választására ugyanazon napon kerül sor, a 247. §
(2) bekezdés, a 257. § (2) bekezdés, a 271. § (1) bekezdés, a 282. §, a
286. §, a 287. § és a 292. § rendelkezéseit az Európai Parlament
tagjainak választására is alkalmazni kell. Ebben az esetben a 342. § és a
343. § (2) bekezdés rendelkezéseit nem kell alkalmazni.
332. § (1)119
(2)120
A választást az Európai Unió által meghatározott időszakon belüli
vasárnapra kell kitűzni. Ha az Európai Unió által meghatározott
időszakon belüli vasárnap a munka törvénykönyve szerinti munkaszüneti
napra, húsvét- vagy pünkösdvasárnapra esik, az Európai Parlament
tagjainak választását az Európai Unió által meghatározott időszakon
belüli másik napra kell kitűzni.
333. §121
334. §122 (1)
Az Európai Unió más tagállamának állampolgára legkésőbb a szavazást
megelőző tizenhatodik napon kérheti, hogy központi névjegyzékbe vétele
az Európai Parlament tagjainak választására is kiterjedjen. A kérelemnek
a 92. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt adatokon túl tartalmaznia kell
b) ha
alkalmazható, akkor annak a településnek vagy választókerületnek a
megjelölését, amelynek névjegyzékébe az állampolgársága szerinti
tagállamban legutóbb felvették.
(2)
Az Európai Unió más tagállamának az Európai Parlament tagjainak
választására is kiterjedő hatállyal központi névjegyzékben szereplő
állampolgára legkésőbb a szavazást megelőző tizedik napon kérheti, hogy
központi névjegyzékbe vétele az Európai Parlament tagjainak választására
ne terjedjen ki.
335. §123 A
Nemzeti Választási Iroda legkésőbb a szavazást megelőző tizenötödik
napig értesíti az Európai Unió tagállamainak az európai parlamenti
választás során ezen adatok fogadására illetékes központi szerveit
azokról az állampolgáraikról, akik a szavazóköri névjegyzékében
szerepelnek. Az értesítés a választópolgár következő adatait
tartalmazza:
e)124 az
a település vagy választókerület, amelynek névjegyzékében az érintett
az állampolgársága szerinti államban utoljára szerepelt.
336. § Az
Európai Parlament tagjainak választására az Európai Unió más
tagállamában névjegyzékbe vett magyar állampolgárokról kapott értesítés
alapján az érintett választópolgárokat a Nemzeti Választási Iroda törli a
szavazóköri névjegyzékből.
337. § A
Nemzeti Választási Iroda az Európai Unió tagállamának az európai
parlamenti választás során az adatkezelésre jogosult, illetékes szerve
kérésére három napon belül adatot szolgáltat a választójoggal nem
rendelkező polgárok nyilvántartásából az európai parlamenti választáson
az érintett tagállamban névjegyzékbe vételét kérő vagy jelöltként induló
magyar állampolgár választójogáról.
(3) A lista ajánlására a 120. § (1)-(2) bekezdése, valamint a 121-128. § rendelkezéseit is alkalmazni kell.
(4)125 A listán állított jelölt bejelentésének tartalmaznia kell a 120. § (3) bekezdése szerinti adatokat és nyilatkozatokat.
339. §126 (1)
Az Európai Unió más tagállama állampolgárának jelöltként történő
bejelentéséhez csatolni kell a jelölt nyilatkozatát, amely tartalmazza
a) állampolgárságát, lakcímét, születési helyét és idejét, legutóbbi lakóhelyének címét az állampolgársága szerinti államban,
c) azon
település vagy választókerület megjelölését, amelynek névjegyzékében az
érintett az állampolgársága szerinti tagállamban legutóbb szerepelt,
d) hogy az állampolgársága szerinti tagállamban nem áll olyan rendelkezés hatálya alatt, amely szerint nem választható.
(2)
Az Európai Unió más tagállama állampolgárának jelöltként történő
bejelentésekor a Nemzeti Választási Iroda a jelölt állampolgársága
szerinti tagállam illetékes hatóságát értesíti az (1) bekezdés szerinti
nyilatkozatról, és kéri annak igazolását, hogy a jelölt az
állampolgársága szerinti tagállamban nem áll olyan rendelkezés hatálya
alatt, amely szerint nem választható.
(3) A Nemzeti Választási Iroda a 2. melléklet a) és c) pontja
szerinti adatok megküldésével - a nyilvántartásba vétel jogerőre
emelkedését követő három napon belül - tájékoztatja az Európai Unió
tagállamainak illetékes szerveit azokról az állampolgáraikról, akiket a
Nemzeti Választási Bizottság jelöltként nyilvántartásba vett.
340. §127 A Nemzeti Választási Bizottság elutasítja annak a jelöltnek a nyilvántartásba vételét, illetve törli a jelöltek közül azt,
b) aki
a 339. § (2) bekezdés szerinti megkeresésre a jelölt állampolgársága
szerinti tagállam illetékes hatóságától kapott válasz szerint nem
rendelkezik választójoggal.
164. Szavazás128
341. §129 Ha a külképviseletről érkezett urnában lezáratlan boríték van, az le nem adott szavazatnak számít, és külön kell csomagolni.
342. §130 A
külképviseleten leadott szavazatokat a Nemzeti Választási Bizottság
felügyelete mellett a Nemzeti Választási Iroda számlálja meg. A
számlálást nem lehet megkezdeni a szavazás napján 19 órát megelőzően.
343. § (1)
A szavazás eredményéről kiállított szavazóköri jegyzőkönyv egy
példányát a helyi választási iroda a Nemzeti Választási Irodához
továbbítja.
c)131
344. § A
választás nem hiteles eredményét tartalmazó tájékoztató adatokat,
valamint a választási eredményt csak azt követően lehet közzétenni, hogy
a szavazás az Európai Unió valamennyi tagállamában befejeződött.
345. §132
a) a választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásának részletes szabályait,133
b) a választási eljárásban használandó nyomtatványokat,134
d) a választási eredmény országosan összesített adatainak körét,135
e) a választási költségek normatíváit, tételeit, elszámolási és belső ellenőrzési rendjét,136
f) a
Nemzeti Választási Bizottság kivételével a választási bizottságok
tagjait megillető tiszteletdíj és a választási irodák tagjait megillető
díjazás összegét,
g) a médiatartalom-szolgáltató képviseletében eljáró személy e minőségének igazolására használható okiratokat,
i)137 azon
településeket és külképviseleteket, ahol a magyarországi lakcímmel nem
rendelkező választópolgár - kérelmére - átveheti a szavazási
levélcsomagot.138
a) az
országgyűlési képviselők e törvény hatálybalépését követő első
általános választását megelőző időközi országgyűlési választásokon,
b)139 a
helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek e törvény
hatálybalépését követő első általános választását megelőző időközi
önkormányzati választásokon,
c) az
országos és helyi népszavazásról, az országos és helyi népi
kezdeményezésről, valamint a polgári kezdeményezésről szóló törvény
hatálybalépéséig az országos és helyi népszavazásokra, az országos és
helyi népi kezdeményezésekre, valamint a polgári kezdeményezésekre,
d) a
nemzetiségi önkormányzatok e törvény hatálybalépését követő első
általános választását megelőzően a területi és országos nemzetiségi
önkormányzatok időközi választására, és a területi és országos
nemzetiségi önkormányzati mandátum megüresedése esetén a mandátum
betöltésére,
e) az
Európai Parlament tagjainak e törvény hatálybalépését követő első
általános választását megelőzően az európai parlamenti mandátum
megüresedése esetén a mandátum betöltésére.
(1a)140
Az európai polgári kezdeményezésre az 1997. évi C. törvény 48. § (1) és
(3) bekezdését, X. Fejezetét, valamint 148/B. § (2)-(4) bekezdését kell
alkalmazni azzal, hogy a 148/B. § (3) bekezdésének alkalmazása során a
támogató nyilatkozatot aláíró polgár uniós állampolgárságát, valamint
azt is meg kell állapítani, hogy az Európai Parlament tagjai
választására az állampolgársága szerinti tagállamban jogosító korhatárt a
támogató nyilatkozat aláírásakor elérte-e.
(1b)141
Az 1997. évi C. törvény 16. § (1) bekezdését azzal az eltéréssel kell
alkalmazni, hogy amennyiben a választópolgár lakcímének változását a
járási hivatal vezeti át a személyiadat- és lakcímnyilvántartáson, a
helyi választási iroda vezetője a választópolgárt a lakcímváltozástól
számított öt napon belül veszi fel a névjegyzékbe.
(2)
Az 1997. évi C. törvényben az Országos Választási Bizottság számára
megállapított hatáskört a Nemzeti Választási Bizottság, az Országos
Választási Iroda számára megállapított hatáskört a Nemzeti Választási
Iroda látja el.
(3)
A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 99/E. §-a szerinti
nyilvántartás adatait az e törvény hatályba lépését követő tizenöt napon
belül meg kell semmisíteni.
(4)142
A választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartásába fel kell
venni azt a polgárt is, aki 2012. január 1-jén jogerős ítélet alapján a
cselekvőképességét korlátozó vagy kizáró gondnokság alatt állt, és a
bíróság még nem döntött a választójogból való kizárása kérdésében. A
választójog fennálltának megállapítására irányuló per megindítására a
13/A. § (4) bekezdését kell alkalmazni.
350. §143 (1)
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi általános
választásán és az azt követő időközi választásokon a nemzetiségi
jelöltnek arról is nyilatkoznia kell, hogy a helyi önkormányzati
képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi önkormányzati
képviselők megelőző két általános választásán, valamint az azokat követő
időközi választásokon nem volt más nemzetiség nemzetiségi jelöltje. A
helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2019. évi általános
választását megelőzően a 307/G. § (4) bekezdését nem kell alkalmazni.
(2)
A nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. évi általános választásán
és az azt követő időközi választásokon a jelöltnek arról is nyilatkoznia
kell, hogy a nemzetiségi önkormányzati képviselők megelőző két
általános választásán, valamint az azokat követő időközi választásokon
nem volt más nemzetiség jelöltje. A nemzetiségi önkormányzati képviselők
2019. évi általános választását megelőzően a 318. § (4) bekezdését nem
kell alkalmazni.
(3)
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, illetve a
nemzetiségi önkormányzati képviselők 2019. évi általános választásán és
az azt követő időközi választásokon a 307/G. § (4) bekezdésének, illetve
a 318. § (4) bekezdésének alkalmazása során a helyi önkormányzati
képviselők és polgármesterek és a nemzetiségi önkormányzati képviselők
2014. évi általános választását megelőző választásokat nem kell
vizsgálni.
(1a)144 A helyi önkormányzati választások választókerületeit első alkalommal 2014. március 31-ig kell kialakítani.
(2)
A központi névjegyzékbe való felvételt, valamint a 85. § (1) bekezdés
szerinti adat bejegyzését 2013. november 1. napjától lehet kérni. A
magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár a központi
névjegyzékbe való felvételére irányuló kérelmet levélben már 2013.
augusztus 1-től benyújthatja; a 2013. november 1-jét megelőzően így
benyújtott kérelmet a Nemzeti Választási Iroda 2013. november 30-ig
bírálja el.
(3)
A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár, valamint a
Magyarországon élő, lakcímmel nem rendelkező választópolgár a 85. § (1)
bekezdés szerinti adat bejegyzését 2014. január 1-jét követően kérheti.
352. § (1)
A Nemzeti Választási Bizottság tagjait első alkalommal az e törvény
hatálybalépését követő szeptember hónapban kell megválasztani.
(2)
Az e törvény hatályba lépésekor működő Országos Választási Bizottság
tagjainak megbízatása az (1) bekezdés szerint megválasztott Nemzeti
Választási Bizottság alakuló üléséig tart.
353. §145 2013-ban az országgyűlési képviselők időközi választását nem lehet kitűzni szeptember 1-jét követő napra.
354. § (1)
Az Általános rész, valamint az 1-6. melléklet az Alaptörvény 2. cikk
(1) bekezdése és 35. cikk (1) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.
(2) A 147. § (6), (7) és (9) bekezdése az Alaptörvény IX. cikk (3) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.
(4) A XIII. Fejezet és a 7. melléklet az Alaptörvény 2. cikk (1) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.
355. § (1)146
A 90. §, a 334-337. §, a 339. §, a 340. § - az Alaptörvény XXIII. cikk
(2) bekezdésével együtt - a Tanács az állampolgárságuktól eltérő
tagállamban lakóhellyel rendelkező uniós polgárok aktív és passzív
választójogának az európai parlamenti választásokon történő gyakorlására
vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 1993. december 6-i
93/109/EK irányelvének, valamint az azt módosító 2012. december 20-i
2013/1/EU irányelvnek való megfelelést szolgálja.
(2)
A 305. § - az Alaptörvény XXIII. cikk (2) bekezdésével együtt - a
Tanács az állampolgárságuktól eltérő tagállamban lakóhellyel rendelkező
uniós polgárok aktív és passzív választójogának a helyhatósági
választásokon történő gyakorlására vonatkozó részletes szabályok
megállapításáról szóló 94/80/EK irányelvének (1994. december 19.) való
megfelelést szolgálja.
(3)
A 332. § (2) bekezdése és a 344. § - az Alaptörvény XXIII. cikk (2)
bekezdésével és az Európai Parlament tagjainak választásáról és
jogállásáról szóló 2003. évi CXIII. törvénnyel (a továbbiakban: EPvjt.)
együtt - a Tanács az Európai Parlament képviselőinek közvetlen és
általános választójog alapján történő választásáról szóló 76/787/ESZAK,
EGK, Euratom határozatához mellékelt okmánynak való megfelelést
szolgálja.
356-363. §147
364. § A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 459. § (1) bekezdés 11. pontja a következő l) alponttal kiegészülve lép hatályba:
365-366. §148
175.149
367. §150
a) az
országgyűlési egyéni választókerületek sorszámát, a választókerületbe
tartozó választópolgárok számát, a választókerületbe tartozó települések
nevét, valamint azon települések esetében, amelyek több egyéni
választókerületre oszlanak, a választókerületbe tartozó szavazókörök
sorszámát,
b) a
tízezernél több lakosú településeken a helyi önkormányzati egyéni
választókerületek sorszámát, a választókerületbe tartozó
választópolgárok számát, a választókerületbe tartozó szavazókörök
sorszámát,
c) településenként
az egyes szavazókörök sorszámát, a szavazókörbe tartozó címeket, a
szavazókörbe tartozó választópolgárok számát, a szavazókör
szavazóhelyiségének címét,
i) annak
megjelölését, hogy - a legutóbbi népszámlálásnak a nemzetiséghez
tartozásra vonatkozó kérdéseire nyújtott adatszolgáltatás
nemzetiségenként összesített adatai szerint - a településen melyik
nemzetiséghez tartozó személyek száma éri el a harminc főt.
f) a
magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár esetében továbbá a
magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, ha nem
rendelkezik személyi azonosítóval,
g) annak
megjelölését, hogy a választópolgár mely választáson, mely
választókerületben rendelkezik a szavazás jogával, mely választáson
választható,
h) annak
megjelölését, hogy melyik településen és egyéni választókerületben
szerepelt a választópolgár a szavazóköri névjegyzékben a helyi
önkormányzati képviselők és polgármesterek legutóbbi választásának
napján,
i) az
Európai Unió más tagállamának állampolgáraként az Európai Parlament
tagjainak választására névjegyzékbe vett választópolgár esetében továbbá
ib) ha
rendelkezésre áll, annak a településnek vagy választókerületnek a
megjelölését, amelynek névjegyzékébe az állampolgársága szerinti
tagállamban legutóbb felvették,
j) a nemzetiségi választópolgárként névjegyzékbe vett választópolgár esetében annak megjelölését, hogy a választópolgár
jb) nemzetiségi választópolgárként történt névjegyzékbe vétele az országgyűlési képviselők választására is kiterjed-e,
k) annak megjelölését, hogy a fogyatékossággal élő választópolgár milyen, a 88. § szerinti segítséget igényel,
m)151 a
választópolgárnak a 92. § (2) bekezdése szerint bejelentett postacímét,
email címét vagy telefax számát, ezek hiányában a polgárok személyi és
lakcím adatait tartalmazó nyilvántartásba bejelentett értesítési címét,
o) a
külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár
központi névjegyzékbe vételének, illetve a 97. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott cselekmény központi névjegyzékben történt rögzítésének dátumát,
p)152 ha
a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár a szavazási
levélcsomag személyes átvételét kérte, az átvételre megjelölt település
megjelölését.
g) az
országgyűlési képviselők választásán átjelentkezéssel szavazó
választópolgár lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület
megjelölését,
af) nevében jelölt, lista bejelentésére meghatalmazott személy nevét, lakcímét és meghatalmazásának terjedelmét,
bc) független
jelölésének tényét vagy annak megjelölését, hogy melyik jelölő
szervezet egyéni jelöltje, illetve melyik jelölő szervezet listáján
szerepel,
bd) nyilatkozatát
arról, ha több utóneve közül csak az egyik feltüntetését kéri, illetve a
„dr” megjelölés feltüntetését nem kéri a szavazólapon,
d)153 a miniszter rendeletében meghatározott egyéb - személyes adatnak nem minősülő -adatokat.
A
nyilvántartás tartalmazza annak megjelölését, hogy a jelölő
szervezetet, jelöltet, listát melyik választásra vették nyilvántartásba,
a jelölt melyik választókerületben indul, illetve a listát melyik
választókerületben állították.
c)154
db) személyi azonosítóját, ennek hiányában a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát,
dc)155
e)156
2 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 60. § a).
3 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 1. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
4 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 60. § b).
5 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 60. § b).
6 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 2. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
7 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 2. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
8 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 3. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
9 Számozását módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 4. § (2).
10 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 4. § (1). Hatályos: 2013. VI. 21-től.
11 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 4. § (2). Hatályos: 2013. VI. 21-től.
12 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 5. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
13 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 6. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
14 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 6. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
15 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 7. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
16 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 8. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
17 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 9. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
18 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 10. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
19 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 11. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
20 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 12. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
21 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 13. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
22 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 14. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
23 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 15. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
24 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 15. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
25 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
26 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 16. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
27 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 17. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
28 Számozását módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 18. §.
29 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 18. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
30 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 18. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
31 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 19. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
32 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 60. § c).
33 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 60. § d).
34 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 60. § d).
35 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 20. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
36 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
37 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
38 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
39 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
40 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 21. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
41 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
42 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
43 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 22. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
44 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
45 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 23. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
46 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 60. § e).
47 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c).
48 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 24. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
49 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c).
50 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c).
51 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c).
52 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 25. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
53 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 26. § (1). Hatályos: 2013. VI. 21-től.
54 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 26. § (2). Hatályos: 2013. VI. 21-től.
55 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
56 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c).
57 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
58 Számozását módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 27. §.
59 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 27. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
60 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
61 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
62 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 28. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
63 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 29. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
64 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 29. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
65 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 29. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
66 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 29. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
67 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 29. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
68 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
69 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
70 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
71 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
72 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
73 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
74 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
75 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
76 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
77 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
78 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
79 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
80 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
81 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
82 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
83 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
84 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
85 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
86 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
87 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
88 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
89 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
90 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
91 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
92 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
93 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
94 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
95 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 30. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
96 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 31. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
97 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
98 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 32. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
99 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 33. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
100 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c).
101 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
102 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
103 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 34. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
104 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 35. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
105 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 35. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
106 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
107 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
108 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c).
109 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 36. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
110 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 36. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
111 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 37. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
112 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
113 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
114 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 38. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
115 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 38. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
116 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 39. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
117 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 39. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
118 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 40. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
119 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
120 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c).
121 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
122 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 41. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
123 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 60. § f).
124 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c).
125 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 42. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
126 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 43. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
127 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 44. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
128 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c).
129 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 45. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
130 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 46. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
131 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
132 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
133 Lásd: 17/2013. (VII. 17.) KIM rendelet, 18/2013. (VII. 17.) KIM rendelet.
134 Lásd: 17/2013. (VII. 17.) KIM rendelet, 18/2013. (VII. 17.) KIM rendelet.
135 Lásd: 18/2013. (VII. 17.) KIM rendelet.
136 Lásd: 18/2013. (VII. 17.) KIM rendelet.
137 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 47. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
138 Lásd: 17/2013. (VII. 17.) KIM rendelet.
139 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 48. § (1). Hatályos: 2013. VI. 21-től.
140 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 48. § (2). Hatályos: 2013. VI. 21-től.
141 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 48. § (2). Hatályos: 2013. VI. 21-től.
142 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 48. § (3). Hatályos: 2013. VI. 21-től.
143 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 49. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
144 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 50. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
145 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 51. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
146 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 52. §. Hatályos: 2013. VI. 21-től.
147 Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12. § alapján. Hatálytalan: 2013. V. 4-től.
148 Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12. § alapján. Hatálytalan: 2013. V. 4-től.
149 Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12. § alapján. Hatálytalan: 2013. V. 4-től.
150 Hatályon kívül helyezve: 2010. évi CXXX. törvény 12. § alapján. Hatálytalan: 2013. V. 4-től.
151 Megállapította: 2013. évi LXXXIX. törvény 53. § (1). Hatályos: 2013. VI. 21-től.
152 Beiktatta: 2013. évi LXXXIX. törvény 53. § (2). Hatályos: 2013. VI. 21-től.
153 Módosította: 2013. évi LXXXIX. törvény 60. § g).
154 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
155 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
156 Hatályon kívül helyezte: 2013. évi LXXXIX. törvény 59. § c). Hatálytalan: 2013. VI. 21-től.
0 Megjegyzések