Március közepe óta tartó pápaságának egyik legfontosabb döntését hozta meg hétvégén Ferenc pápa: leváltotta Tarcisio Bertone államtitkárt, a Szentszék "miniszterelnökét", a Vatikán második emberét, s az 58 éves Pietro Parolint nevezte ki utódának. Az ő feladata lesz az államtitkárság alapos átszervezése. Temperamentumos személyiségnek tartják, aki alkalmas lehet erre a nem könnyű feladatra.

A haladóbb szellemű főpapok nem voltak megelégedve a Vatikánban zajló változások ütemével. Timothy Dolan New York-i bíboros, aki a konklávé alatt joviális, őszinte nyilatkozatokat adott egyebek mellett a CNN-nek a bíborosok között zajló vitákról, a napokban egy lapinterjúban utalt arra, hogy az előkonklávén számos bírálat érte Bertonét, ezért reméli, hogy "a nyári hónapok után változások történnek" a legbefolyásosabb posztok élén".

Bertone leváltását már XVI. Benedek pápasága idején kezdeményezte XVI. Benedeknél több főpap, köztük Christoph Schönborn bécsi érsek. A bíborosok úgy vélték, az egykori genovai érsek alkalmatlan a posztjára. Nem képes megbirkózni a feladatokkal, s az államtitkárságon belül is olyan személyeket nevezett ki egyes hivatalok élére, akik láthatóan nem értenek munkájukhoz.

A napokban egy katolikus hírügynökség azt jelentette, október előtt nem várható változás az államtitkárság élén, így egyelőre hivatalban maradhat Bertone, aki decemberben tölti be 79. életévét. A pápák általában hosszú időt várnak, míg leváltják az elődjük által "hagyományozott" államtitkárt. Így történt ez VI. Pál, I. János Pál, II. János Pál és XVI. Benedek esetében is.

VI. Pál például hat, Benedek pápa pedig egy év múltán vált meg az államtitkártól. Jean Villot is csak azért maradt mindössze öt hónapig államtitkár II. János Pál megválasztása után, mert 1979. március 9-én, 74 éves korában meghalt.1969-ben választották meg államtitkárnak, így tíz évig szolgált e pozícióban. Az őt követő Agostino Casaroli 11, Angelo Sodano pedig 15 évig volt a Szentszék második embere. Az abszolút rekorder e téren Fabrizio Paolucci.

Nemcsak azért, mert összesen 23 évig volt államtitkár, hanem mert két különböző alkalommal is betöltötte e pozíciót 1700-1721, valamint 1724-1726 között. Hogy miért is nem döntött a gyors, szinte azonnali személyi változások mellett Ferenc pápa, erre Nyitott ész, hívő szív című 2012-ben megjelent, Buenos Aires érsekeként írott munkája adhatja meg a választ.

Ebben arra emlékeztetett, azok a lelkipásztorok, akiket magasabb rangra emeltek, azonnal hivataluk renoválásába kezdtek, a függönyt is kicserélték, új munkatársakat kerestek, de ezek a változtatások óhatatlanul is feszültségekhez, konfliktusokhoz vezetnek - állapította meg Jorge Bergoglio bíboros.

Ez a mondata talán az ő munkamódszeréről is sokat elárul. Nem akar ajtóstul rontani a házba, óvatos lépésekkel alakítja át az államtitkárságot abból kiindulva, hogy így nem idéz elő annyi konfliktushelyzetet. Akadnak olyan vélekedések is, melyek szerint Ferenc pápa is pontosan látta, hogy a XVI. Benedek időnként olyan személyeket tett bizonyos posztokra, akik érezhetően nem igazán értettek ahhoz a munkához, amellyel megbízták őket. Ferenc pápa nem akart ebbe a hibába esni.

A napokban aztán felgyorsultak az események. Egy hete Ferenc pápa Giuseppe Sciacca püspököt nevezte ki az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának titkárhelyettesévé. Múlt pénteken Fernando Vérgez Alzagát, a Krisztus Légiósai szerzetesrend tagját tette meg a Kormányzóság főtitkárának. A legfontosabb döntést azonban szombatra tartogatta. A Vatikánban hivatalosan is bejelentették Tarcisio Bertone leváltását, alig több mint öt hónappal Ferenc pápa megválasztása után. Ez - mint a fentiekből láthattuk - vatikáni mértékkel mérve nagyon rövid időszaknak számít.

A volt genovai érsek utóda Pietro Parolin érsek, Venezuela eddigi apostoli nunciusa lett. Az új "miniszterelnök" 58 éves, ezzel Eugenio Pacelli, a későbbi XII. Piusz után ő a legfiatalabb államtitkár. (Pacellit 1930-ban, 54 éves korában nevezték ki.) Parolin Vicenza egyházmegyéből, Schiavon városából származik, apja mezőgazdasági alkatrészekkel kereskedett, anyja tanár volt. Parolin tíz éves volt, amikor édesapja autóbalesetben meghalt.

Anyjának ettől fogva egyedül kellett ellátnia a három gyermeket, egy lányt és két fiút. Nagy szerepe volt a helyi plébánosnak, Augusto Fornasa ferences papnak abban, hogy a fiú a papi hivatást válassza: 14 évesen lépett be a vicenzai szemináriumba. A főiskolai diploma megszerzése után filozófiát és teológiát tanult.Ekkoriban - a II. vatikáni zsinat utáni időszakban - sok szemináriumban alakultak ki viták az egyház szerepéről, a reformokról.

Parolin kimaradt ezekből a konfliktusokból. Őt inkább a lelkipásztori szolgálat foglalkoztatta, s különösképpen érdeklődött a munkások problémái iránt. 1980. április 27-én szentelte pappá Arnoldo Onisto püspök. Ezt követően két évig az észak-olaszországi Schióban a Szentháromságról elnevezett templomban a helyi plébánost segítette két éven keresztül. Közben pedig kánonjogot tanult a Gregoriana Pápai Egyetemen.

Feltűnően szorgalmasnak tartották. Mindmáig kérdéses ugyanakkor, ki figyelt fel rá a Vatikánban: váratlanul a Szentszék diplomáciai testületében találta magát. 1983-tól tanult a Pontificia Accademia Ecclesiasticán, ahol a leendő pápai követeket, későbbi nunciusokat képezik ki. 1986-ban szerzett kánonjogi diplomát. Diplomamunkáját a püspöki szinódusok témakörében írta.

Ekkortól első diplomáciai küldetését kezdhette meg Nigériában, 1989-1992 között a mexikói nunciatúrán teljesített szolgálatot. Nigériában kényes küldetés várt rá, hiszen az ország megosztott volt a keresztények és a muzulmánok között. Mexikóban pedig Grolamo Prigione nuncius munkáját végezte be, melynek eredményeként 1992-ben helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok a Szentszék és a latin-amerikai ország között.

1992-ben visszahívták Rómába az államtitkársághoz. Fontos időszak volt el a vatikáni diplomácia szempontjából. A "wojtyalizmus" korszaka, melyet a vasfüggöny leomlása utáni kiútkeresés, valamint az öbölháborúknak a világpolitikára gyakorolt hatásai határoztak meg. Ekkoriban Angelo Sodano bíboros állt a vatikáni diplomáciai testület élén, aki 1990 decemberében váltotta Agostino Casarolit.

Parolit bízták meg az afrikai, latin-amerikai, spanyol és indonézegyházi ügyek felügyeletével. 2000-től aztán az olasz szekcióhoz került, ahol egyebek mellett a katolikus egyház olaszországi tevékenységét szabályozó 1984-es konkordátum, a tábori lelkészségek , a bebörtönzötteknek és betegeknek nyújtott egyházi segítség ügyével foglalkozott.

2002-ben a Vatikáni Államtitkárság államközi kapcsolatai osztályának altitkárává nevezték ki, ami a külügyminiszter-helyettesi pozíciónak felel meg. Egy sor a Szentszék szempontjából kényesnek minősített dosszié került az asztalára, köztük a Vatikán és Izrael, illetve a Szentszék és Vietnam kapcsolata. Parolin próbált közeledni Kínához is, normalizálni a viszonyt Pekinggel. Kétszer is Kínába utazott vatikáni illetékesekkel. Vélekedések szerint neki volt köszönhető, hogy véget ért a jégkorszak a Vatikán és Kína viszonyában.

2009-ben ismét nem éppen könnyű feladattal bízták meg: Venezuelába, a néhai Hugo Chávez országába küldték nunciusnak. Az országban felettébb ambivalens volt az állam és az egyház viszonya. Még ugyanebben az évben püspökké szentelte XVI. Benedek pápa. Egy héttel az eseményt megelőzően mondott le az olasz katolikus püspöki konferencia lapja, a L'Avvenire című lap főszerkesztői tisztségéről Dino Boffo.

Ez az esemény indította meg a később Vatileaks botrányként megismert lavinát. Első ízben lehetett hallani a Vatikán falain belül zajló rivalizálásokról. Benedek pápa a püspökszentelésen elhangzott beszédében is érintette a kérdést, elismerve, az egyházban mindig is voltak viták, s a katolikus egyházban is jelentkező konfliktusokat az okozza, hogy bizonyos személyek, akik felelős pozíciókba kerülnek, nem a közösség érdekeit tartják szem előtt.

Amikor Parolin Caracasba került, olyan hangokat is hallani lehetett, melyek szerint "Casaroli feltétlen híve". Hírek szerint bár valóban őszinte viszony fűzte az államtitkárhoz, a későbbi "miniszterelnökökkel" is igen jó volt a viszonya. Parolint temperamentumos személyiségként ismerik. A diplomáciai konfliktusokat pragmatizmussal közelítette meg, jó problémamegoldó készséggel rendelkezik, mindig a megoldás, a kompromisszum lehetőségét keresi. A Szentszék átszervezése azonban minden eddigi kényes küldetésnél keményebb feladatnak ígérkezik.