Támogassa munkánkat!

Egyre több szerb nő marad otthon terhessége alatt

Szerbiában egyre több várandós nő jön rá arra, hogy nem mindig éri anyagi veszteség, ha már terhességének korai időszakában otthon marad és nem csak a szülést megelőző rövidebb időszakban megy szülési szabadságra - derült ki a Vecernje Novosti című szerbiai napilap hétfői cikkéből.

MTI - A lap szerint az egészségügyi okok mellett a pénz is arra sarkallhatja a szerbiai kismamákat, hogy a terhesség megállapítását követően azonnal szabadságot vegyenek ki. A Vecernje Novosti információi szerint az utóbbi néhány évben háromszorosára nőtt azoknak a nőknek a száma, akik terhességük idejét inkább otthon töltenék, mint a munkahelyükön. A nőgyógyászok ebben partnerei a kismamáknak, gyakran adnak egészségügyi igazolást a távolmaradásra és írják ki táppénzre a várandós nőket.

Néhány városban, például Belgrádban az is az otthon maradás mellett szól, hogy a nők a táppénz ideje alatt is fizetésük teljes összegét kapják kézhez. A szerbiai egészségbiztosítási alap ugyan csak a költségek 65 százalékát állja, egyes önkormányzatok viszont kipótolják a hiányzó 35 százalékot.

Mivel a munkajogi szabályok értelmében a várandós dolgozót nem lehet elbocsátani, akkor sem rúghatják ki a terhes nőt, ha bizonyíthatóan nincs egészségügyi indok az otthon maradására. Az egészségbiztosítási alap a gyanús eseteket kivizsgálja, de csak nagyon ritkán indít eljárást.

A lap szerint gyakran a rossz munkahelyi körülmények, a várandós nőkkel való nem megfelelő bánásmód és a felettesek negatív hozzáállása az, ami miatt a nők inkább otthon maradnának.

Sokszor azonban valóban veszélyeztetett terhességről van szó, a világtrendekhez hasonlóan ugyanis a szerbiai nők is egyre később vállalnak gyereket. A statisztikai hivatal adatai szerint a szerb nők átlagosan 27,2 évesen szülnek először, a nőgyógyászok tájékoztatása szerint pedig egyre több az olyan nő, aki csak 35 éves kora után vállal először gyereket.

Társadalom, Szerbia, hírek, Nagyvilág


Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés