A posztkommunista beidegződéseitől szabadulni nem bíró Szociáldemokrata Párt egyik EP-képviselője Martin Schulz EP-elnökhöz címzett levelében sikoltozik, büntetnék meg Tőkés Lászlót, ha már állami kitüntetésétől egyelőre nem tudják megfosztani.
Mindeközben Traian Băsescu államfő Pozsonyban látta szükségesnek nyomatékosítani: Románia soha nem fogja elismerni a kollektív jogokat, s – utalva a régiósításra, illetve Magyarország ez ügyben megfogalmazott álláspontjára – mintegy kikérte magának, Bukarestnek aztán senki ne mondja meg, hogyan kívánja közigazgatását megszervezni. Mert a szuverenitás, az mindenekfölötti, jól jegyezze meg ezt Brüsszeltől Budapesten át Székelyudvarhelyig mindenki.
Romániában tehát politikai jobb- és baloldal egyetérteni látszik abban a kérdésben, hogy az állandóan követelőző magyaroknak orrukra kell koppintani, e tekintetben aligha észlelhetünk lényeges különbséget kormány és ellenzéke, államfő és miniszterelnök között. De miért ismét e harcias nekilendülés? – adódik a kérdés, hisz Tusványos óta másfél hónap telt el, Vona Gábor kijelentései pedig ugyancsak hetekkel korábban hangzottak el – s már egyszer amúgy is nevetségessé tette magát a bukaresti diplomácia azzal, hogy a legmagasabb, államelnöki és külügyminiszteri szinten reagált az ellenzéki pártvezér szavaira. A választ pedig nem Szlovákia fővárosában, még csak nem is az uborka méretének szabályozásával és egyéb kardinális kérdésekkel foglalkozó Európai Parlamentben kell keresnünk – hanem leginkább Bukarestben.
Egyik magyarázat alighanem az időzítésben rejlik: nem véletlen, hogy Băsescu első, marosfői kirohanása az október 27-ére meghirdetett nagyszabású autonómiatüntetés bejelentése után néhány nappal hangzott el. Mindez azt is jelentheti, Bukarest számít arra, hogy immár nemzetközi visszhangja is lesz az autonómiatörekvéseknek, és a legjobb védekezés a támadás elve alapján készíti elő a terepet: szélsőségesnek bélyegezve az autonomistákat, élesen bírálva az Európában amúgy is sokak szemében szálkának számító magyar kormányt. Az újabb nekiveselkedés további okai után fürkészve feltűnhet továbbá az is: a polarizálódó politikai porondon, az államfő és a kormány újra kiéleződő harca közepette is van még egy olyan fontos ügy, amelyben a szemben álló felek egyetértenek: a verespataki aranykitermelés engedélyeztetése. Băsescu évek óta szorgalmazza ezt, ellenzékből Ponta még ellenezte, de most már a kormány is támogatja, éppen a legutóbbi ülésén hagyta jóvá az erről szóló törvénytervezetet, amelyet vélhetően a parlament is elfogad.
És akkor felmerül a kérdés: nem éppen azért hőzöngnek oly ádázul Pozsonytól Brüsszelig, hogy leplezzék e környezetromboló – egyébként az Európai Parlament által is elutasított – ciántechnológiás kitermelésről szóló döntést?
Mert a szuverenitás az mindenekfölötti – de az arany mégiscsak arany.
Farcádi Botond
Háromszék
Mindeközben Traian Băsescu államfő Pozsonyban látta szükségesnek nyomatékosítani: Románia soha nem fogja elismerni a kollektív jogokat, s – utalva a régiósításra, illetve Magyarország ez ügyben megfogalmazott álláspontjára – mintegy kikérte magának, Bukarestnek aztán senki ne mondja meg, hogyan kívánja közigazgatását megszervezni. Mert a szuverenitás, az mindenekfölötti, jól jegyezze meg ezt Brüsszeltől Budapesten át Székelyudvarhelyig mindenki.
Romániában tehát politikai jobb- és baloldal egyetérteni látszik abban a kérdésben, hogy az állandóan követelőző magyaroknak orrukra kell koppintani, e tekintetben aligha észlelhetünk lényeges különbséget kormány és ellenzéke, államfő és miniszterelnök között. De miért ismét e harcias nekilendülés? – adódik a kérdés, hisz Tusványos óta másfél hónap telt el, Vona Gábor kijelentései pedig ugyancsak hetekkel korábban hangzottak el – s már egyszer amúgy is nevetségessé tette magát a bukaresti diplomácia azzal, hogy a legmagasabb, államelnöki és külügyminiszteri szinten reagált az ellenzéki pártvezér szavaira. A választ pedig nem Szlovákia fővárosában, még csak nem is az uborka méretének szabályozásával és egyéb kardinális kérdésekkel foglalkozó Európai Parlamentben kell keresnünk – hanem leginkább Bukarestben.
Egyik magyarázat alighanem az időzítésben rejlik: nem véletlen, hogy Băsescu első, marosfői kirohanása az október 27-ére meghirdetett nagyszabású autonómiatüntetés bejelentése után néhány nappal hangzott el. Mindez azt is jelentheti, Bukarest számít arra, hogy immár nemzetközi visszhangja is lesz az autonómiatörekvéseknek, és a legjobb védekezés a támadás elve alapján készíti elő a terepet: szélsőségesnek bélyegezve az autonomistákat, élesen bírálva az Európában amúgy is sokak szemében szálkának számító magyar kormányt. Az újabb nekiveselkedés további okai után fürkészve feltűnhet továbbá az is: a polarizálódó politikai porondon, az államfő és a kormány újra kiéleződő harca közepette is van még egy olyan fontos ügy, amelyben a szemben álló felek egyetértenek: a verespataki aranykitermelés engedélyeztetése. Băsescu évek óta szorgalmazza ezt, ellenzékből Ponta még ellenezte, de most már a kormány is támogatja, éppen a legutóbbi ülésén hagyta jóvá az erről szóló törvénytervezetet, amelyet vélhetően a parlament is elfogad.
És akkor felmerül a kérdés: nem éppen azért hőzöngnek oly ádázul Pozsonytól Brüsszelig, hogy leplezzék e környezetromboló – egyébként az Európai Parlament által is elutasított – ciántechnológiás kitermelésről szóló döntést?
Mert a szuverenitás az mindenekfölötti – de az arany mégiscsak arany.
Farcádi Botond
Háromszék
0 Megjegyzések