Sokan gyűltek össze, de nem elegen, így nem dőlt meg a meztelen járókelők rekordja kedden New Yorkban a Time Square-en. A csúcsdöntéshez több mint 2270 főnek kellett volna megjelennie.
ma.hu - Sokan szinte teljesen meztelenül vonultak fel a New York-i Times Square-en, ám hiába vállalták 800-an az erős alulöltözöttséget, nem sikerült megdönteniük a korábbi rekordot, amelyet 2011-ben Utah-ban állítottak fel, akkor 2270-en vettek részt fehérneműben az Undie Futáson. A hangulat azonban így is kiváló volt, a rekordkísérletben részt vevők nagyszerűen érezték magukat és szemmel láthatóan nem keserítette el őket, hogy nevük ezúttal nem került be a Guinness Rekordok Könyvébe.
Egy hónapja hasonló akciót szerveztek a spanyol Vera város strandján, ahol nem sétálni, hanem fürdőzni kellett, ráadásul ott teljesen meztelenül, hisz mi lett volna abban a kunszt, hogy mindenki fürdőruhában van! A rekorddöntés akkor sikerült, 729-en csatlakoztak az akcióhoz, ami 223-mal volt több, mint a korábbi új-zélandi csúcs. A cél ott a turizmus fellendítése volt, erre New Yorknak túl sok szüksége van, viszont legalább mindenki kiélhette a meztelenség iránti vágyát.

0 Megjegyzések