A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki a MÁV-START  és a GYSEV Zrt. motorvonat-beszerzéséhez kötődő marketingkommunikációs és rendezvényszervezői feladatok ellátására, valamint reklámajándéktárgyak leszállítására - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

MTI - A tender keretösszege nettó 212 millió forint, amely ettől 30 százalékkal kevesebb is lehet. A tevékenység kezdési időpontja ez év november 15, míg a befejezése 2015. szeptember 30.

Ajánlatot az a cég tehet, amelynek a marketingkommunikációs szolgáltatásból - vagy a PR szolgáltatásból, illetve rendezvényszervezésből vagy ezek összesítéséből - származott nettó árbevétele az előző három üzleti évben - összesen - eléri a nettó 150 millió forintot és az előző három üzleti év egyikében legalább nettó 120 millió forint volt az árbevétele.

Az ajánlatok benyújtási határideje október 7. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, az értékelendő szempontok között túlsúlyosak a költségekkel kapcsolatosak.

A márciusban aláírt szerződés szerint a Stadler vasúti járműgyártó cég a MÁV-START Zrt.-nek 42, a GYSEV Zrt. részére 6 elővárosi motorvonatot szállít. A beszerzés összértéke 267 millió euró, amelyet teljes egészében európai uniós forrásokból finanszíroznak majd a 2007-2013. évi Közlekedési Operatív Program keretében.