A legtöbben orosz állampolgárok, közülük is döntően észak-kaukázusi lakosok kérnek menedéket Németországban, és ez megnehezítheti az orosz vízummentességről folyó tárgyalásokat - olvasható a Kommerszant című orosz napilap hétfői számában.

MTI - A német szövetségi migrációs és menekültügyi hatóság (Bundesamt für Migration und Flüchtlinge) adatai szerint az év első hét hónapjában 11,5 ezer orosz állampolgár fordult menedékkérelemmel hozzájuk.

A Kommerszantnak a BAMF-nél elmondták, hogy a kérelmezők 90 százaléka orosz, elsősorban csecsen származású. A hatóságnál a kérelmek növekedését azzal magyarázzák, hogy az észak-kaukázusi térség továbbra sem biztonságos, illetve megélénkült az illegális migrációt segítő bűnszervezetek tevékenysége. Hozzáteszik, hogy a csecsenek a szegénység miatt és a jobb élet reményében kérnek menedéket. A Die Welt című német lap viszont arról írt, hogy "a terroristák menedéket keresnek Németországban".

Alekszandr Kamkin, az orosz tudományos akadémia Európa Intézetének német kutatási szakértője szerint Németországban a menekülteket úgy kezelik, mint akik nem tudtak beilleszkedni a csecsen hatalmi vertikumba, és mint akik a radikális iszlám mozgalom híveiként olyan államot választanak (tartózkodásuk helyéül), ahol a hatóságok nem avatkoznak be a diaszpóra életébe".

Szvetlana Gannuskina, a Polgári segítség nevű orosz jogvédő szervezet elnöke úgy vélte, a csecsenek ragaszkodnak a földjükhöz, ezért csakis belső okok kényszeríthették őket arra, hogy mindent eldobjanak és az ismeretlenbe távozzanak.

Csecsenföldön elterjedt, hogy Németországban meghatároztak egy kvótát a csecseneknek, és pénzt, valamint földet adnak nekik a beilleszkedéshez - mondta.

Ramzan Kadirov, a csecsen elnök sajtószóvivője közölte: hiteles információkkal rendelkeznek arról, hogy számos kaukázusi fordul Németországhoz menedékkérelemmel, csecsennek nevezne magát. Alvi Karimov kijelentette: "Csecsenföldön nincsenek objektív okai annak, hogy az emberek politikai vagy gazdasági motivációk miatt valahova elvándoroljanak".

Oroszország berlini nagykövetségén megerősítették, hogy a többi uniós tagállamhoz képest jelentős német szociális kedvezmények csábítják az észak-kaukázusi gazdasági menekülteket. A német hatóságok ugyanakkor cáfolták, hogy a csecsenek számára különleges feltételeket biztosítanának.

A migráció erőteljes növekedése negatívan befolyásolhatja az EU és Oroszország között a vízumkönnyítésről és vízummentességről folyó tárgyalásokat. Alekszej Makarkin orosz politológus szerint az orosz menedékkérelmek száma és egyáltalán azok megléte alapot fog szolgáltatni az uniós államoknak arra, hogy óvatosak legyenek Oroszországgal.