Budapest - Az Együtt-PM szerint három év alatt 30 százalékkal nőtt a svájci frank árfolyama, ebben adósodott el a legtöbb lakáshiteles, ezért a 2010 után "elmélyülő" devizahitel-válságot Orbán Viktor és Matolcsy György okozták.

MTI - A választási szövetség csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő sajtótájékoztatójára reagált. A nagyobbik kormánypárt szóvivője csütörtökön az mondta: a baloldal tudatosan hagyta, hogy a magyar családok devizában adósodjanak el, mert ez a bankoknak jó üzlet volt. A fideszes politikus szerint az előző kormányok szándékosan okoztak kárt az embereknek, ráadásul cserbenhagyták őket.

Az Együtt-PM szerint megtízszereződött azon hitelesek száma, akik nem tudják fizetni a részleteiket: ma már 110 ezer hitelesnek mondták fel a kölcsönét, 117 ezren pedig legalább 90 napja nem tudnak fizetni. Hozzátették: hogy a lakossági devizahitelezést Orbán Viktor előző kormánya vezette be Magyarországon.

Hangsúlyozták, hogy ma a devizahitelesek rosszabbul élnek, mint három éve, ezért követelik a kormánytól, hogy ismét vezessék be a munka elvesztésével járó két év türelmi időt a törlesztéssel kapcsolatban. Azt is kérik, hogy a kabinet számoljon el azzal az 500 milliárd forinttal, melyet a devizahitelesek megsegítésére hivatkozva szedett be különadóként a bankoktól