Ma és itt kimondhatjuk, hogy ez a háború nem döntetlennel
végződött. Korea győzelem volt - szögezte le Obama a veteránok előtt.
Az amerikai csapatok és szövetségeseik győzelmet arattak a 60 évvel ezelőtt
befejeződött koreai háborúban - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a
konfliktust lezáró fegyverszüneti egyezmény aláírásának évfordulóján mondott
szombati beszédében.
Barack Obama amerikai elnök a koreai háború befejezésének 60.
évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a koreai háborús
veteránok emlékművénél Washingtonban. (MTI/EPA/Pool/Ron Sachs)
"Ma és itt kimondhatjuk, hogy ez a háború nem
döntetlennel végződött. Korea győzelem volt" - szögezte le Obama egy gyűlésen, a
koreai háború veteránjai előtt. "Amikor 50 millió dél-koreai szabadságban él,
éles ellentétben az Észak-Koreában látható nyomorral és elnyomással, akkor az
igenis győzelem. S ez az önök öröksége" - mondta az amerikai elnök
hallgatóságának, az amerikai és dél-koreai veteránoknak.
Az 1950 és 1953
közötti koreai háború gyökerei a második világháborúra nyúlnak vissza, amely
után a Koreai-félszigetet északon szovjet, délen pedig amerikai csapatok
szállták meg, s ennek nyomán két külön állam jött létre. Észak-Korea 1950-ben az
újraegyesítés érdekében támadást indított a félsziget déli fele ellen. Válaszul
az ENSZ csapatok küldéséről döntött a déliek megsegítésére, s a csapatok
túlnyomó részét az amerikaiak adták. A harcok rengeteg áldozattal folytak, s
1950 végén Kína is beavatkozott, 300 ezer "önkéntessel" segítve meg
Észak-Koreát. Végül 1951 márciusára a frontvonalak nagyjából az eredeti
határvonalnál megmerevedtek, ám a konfliktus 1953-ben békeszerződés nélkül,
mindössze egy fegyverszüneti egyezménnyel ért véget.
A koreai háborút
mindenesetre az észak-koreai vezetés saját győzelmeként ünnepli, s most
szombaton Phenjanban nagyszabású díszszemlével emlékeztek meg a konfliktus
lezárásának 60. évfordulójáról.
0 Megjegyzések