Az ideiglenes egyiptomi államfő felruházta a miniszterelnököt azzal a jogkörrel, hogy engedélyezheti a hadseregnek civilek letartóztatását. Az erről szóló elnöki dekrétum vasárnap jelent meg a hivatalos közlönyben.
Kormányzati tisztségviselők szerint Adli Manszúr lépése a menesztett Mohamed Murszi államfő hívei elleni keményebb fellépés előjátéka lehet, illetve segítheti a Sínai-félszigeten a biztonsági erők ellen végrehajtott támadások megakadályozását is.
Az utóbbi két napban legalább nyolcvanan haltak meg Egyiptomban a megbuktatott elnök iszlamista hívei és a civil fegyveresektől is támogatott biztonsági erők összecsapásaiban: ez a legvéresebb hétvége a július 3-i katonai hatalomátvétel óta.
A vérontás mértéke arra utal, hogy gyorsan fokozódik a konfrontáció a két tábor között, amelyet mélyen megoszt az elnököt eltávolító puccs. Az iszlamista Murszi-támogatók vasárnap is azt hangoztatták, hogy folytatják a mozgósítást, dacára annak, hogy a hatalom erő alkalmazásával fenyegette meg őket.

0 Megjegyzések