A kabaré ma
A nosztalgiázás nagy divat napjainkban, egyvalami azonban
általában közös az erre vetemedő művészeti ágak produktumaiban: igyekeznek valami
újjal kombinálni a régit, valami szokatlannal vagy merésszel előrukkolni, a
múltban már bevált módszerekkel körítve.
A Nevetni bolondulásig című kabaréest készítői ezt másképp
gondolták: május 20-án este, az Odeon mozi helyén nemrégiben megnyílt Budapest
Jazz Clubban (BJC) egy hamisítatlan, század eleji kabarét láthatott a közönség,
annak minden bájával, esetlenségével megspékelve. Ezt már a plakát is
egyértelműen elárulta. A nézőtéren fiatalokat csak elvétve láttam, inkább az
ötven feletti korosztály képviseltette magát. Nyilván a célközönség is ők
voltak, a dilemma mégis adott: igaz, hogy a színházban ugyanúgy létezik célközönség,
mint a moziban vagy bármely más művészeti ágban, talán mégis ez az a hely, ahol
a kor határvonalának nem kellene olyan élesnek lennie. A jó gyerekelőadás is
úgy készül, hogy a felnőttek is élvezhessék, ezért, bár a célközönség fogalmát
nem vitatom, támadt némi hiányérzetem a BJC „színháztermének” (a volt Odeon
egyik mozitermének) nézőterén ülve. Hogy miért?
Baby, stand up
Az estet két, 20 éve színpadon lévő, dumaszínházas stand-up
komikus, Aradi Tibor és Varga Ferenc József nyitotta, akik az Ihos-féle Kató
nénin nevelkedett közönség nagy örömére Margó és Erzsi pletykálkodásával
indítottak. Modern asszonykák ők: facebookoznak, kipróbálják a holddiétát, a
fényevést, Coelho- és Osho-idézeteket pufogtatnak, és Müller Péter
Szeretetkönyvét tartják az ágyuk mellett. Ezt követően Aradi és Varga felváltva
és együtt is sztorizgattak, ami, egyre inkább úgy tűnik, a stand-upozás itthoni
megfelelője. Számomra azért még mindig van különbség például az amerikai Jimmy
Kimmel mértani pontossággal felépített show-ja és tévéműsorai, vagy a hazai
viszonylatban felülírhatatlan Hofi művészi igényessége, illetve a stand-up
között. Aradi és Varga ősrégi vicceket helyezett dialógusokba, számomra sajnos
kissé igénytelenül, ahogy az építőmunkások (vélt vagy valós) egyszerűségének
kifigurázása is az. Aradi ByeAlex-paródiája ötletes volt, bár a dalszöveg
kicsit furcsa, a trafikmutyi körüli poénkodás pedig a biztonságos kereteken
belül mozgott – a két stand-upos, ahogy én éreztem, nem erőltette meg magát
túlságosan ezen az estén.
Hacsek, Sajó és akit nem lehet nem szeretni
A továbbiakban Hacseket és Sajót láthattuk a színpadon,
akiket számos nagyszerű művészünk írt és alakított már, ezúttal pedig az
egykori Mikroszkóp nevettetői, Beregi Péter és Heller Tamás keltették őket életre.
Minden kétséget kizáróan ez volt az est egyik legkellemesebb része,
köszönhetően a még mindig fergeteges szövegnek és a két színésznek, akik
láthatóan lubickoltak a legendás figurák szerepében. Ezt újabb stand-up-percek
követték újabb régi viccekkel, majd néhány gyors kabaréjelenet, amelyek
megbízhatóan hozták a műfaj megkövetelte kliséket (félrelépések, félreértések),
de azért Nyertes Zsuzsa, Heller Tamás és Varga Ferenc József kisiskolásokként a
szexuális felvilágosítás-jelenetben enyhén szólva furcsán hatottak.
Az a korszakos művész pedig, akinek a nevével és képével
minden fórumon fémjelezték az előadást, csak az utolsó néhány percben jelent
meg a színpadon – akkor viszont, szokásához híven, mindenkit levett a lábáról.
Bodrogi Gyula néhány, szívet melengető színházi bakitörténettel szórakoztatott
bennünket (többek között azzal, hogyan reagált Bujtor István a színpadon,
amikor kiderült, hogy Lenin elvtársnak citromra van szüksége, mert szomjas),
utána pedig együtt nevettetett Nyertes Zsuzsával még néhány villámtréfa
erejéig. Végül a csapat egy tévétörténeti jelentőségű bohózattal, a mindenki
által ismert és szeretett Az óvszer eredeti felvételével lepte meg a
közönséget, amit kivetítőn nézhettünk végig. Bár Bodroginak ismét minden
megmozdulása aranyat ért, és valóban jó volt újra látni a kultikus jelenetet,
ezt a felvételről lejátszás-dolgot nem igazán értettem.
Mindent összevetve maradt egy kevés hiányérzetem: úgy vélem,
egy kabarét, amelyhez ilyen neves művészeket sikerül szerződtetni, igényesebben
és jóval aktuálisabban kellett volna felépíteni. Mert így csak néhány lazán
összefércelt tréfa maradt az egész, nem „klasszikus értelemben vett, valódi
kabaré”, ahogy a színlap hirdeti. „A múlt és jelen egybefonódó humora” pedig
nagyon nemes és fontos célkitűzés, ez esetben azonban az előadás komoly
vérfrissítést igényelt volna elsősorban a színpadra állítást, a technikai
megvalósítást és a témákat illetően. A kabaré azért van, hogy szórakoztasson –
méghozzá az idős és a fiatal közönséget egyaránt.
Forrás: otvenentul.hu
0 Megjegyzések