A hétvégi papírformának megfelelően a Mercedes kisajátította az első rajtsort a Brit Nagydíjra, Hamilton szenzációs kört rakott össze. A Red Bulloknak a második sor jutott, a Ferrarik és a Lotusok viszont a Force Indiáktól, valamint Ricciardo Toro Rossójától is kikaptak.
 

A Mercedes simán kaparintotta meg az első rajtkockát a Brit Nagydíjra, sőt, a teljes első rajtsort kisajátították Lewis Hamilton és Nico Rosberg révén. Hamilton már az első Q3-as próbálkozásával 1:30.096-ot ért el, és ezen közel fél másodpercet javítva 1:29.607-tel zárt, így F1-es debütáló éve, 2007 óta először indulhat az élről hazai pályáján.

"Ez hihetetlen érzés, olyan, mint 2007-ben. A közönség nagyszerű volt, értük futottam ezt a kört. Remélem, hogy összehozhatunk valami különlegeset a versenyen. Ez pompás, pedig nem is éreztem magam száz százalékig kényelmesen az autóban" - mondta.

Hamilton majdnem fél másodperccel előzte meg csapattársát, aki az utolsó körében kevesebbet javított előző legjobbján - mindazonáltal ez is elég volt ahhoz, hogy visszaelőzze a Red Bullokat. A Mercedes egész hétvégén gyors volt egy mért körön, a kérdés az, hogy mire mennek majd a hosszabb etapokon. Ross Brawn csapatfőnök szerint a csapat fejlődött a gumikezelés terén, de még nem magabiztosak. "Keményen dolgoztunk, hogy megfelelővé tegyük a beállításokat a futamra. Holnap melegebb lesz, és mi sem vagyunk teljesen elégedettek, szóval majd meglátjuk" - nyilatkozta a BBC-nek.

A Q2-ben még a Red Bull párosa volt a leggyorsabb, de Sebastian Vettelnek és Mark Webbernek végül meg kellett elégednie a 3-4. hellyel. Az időmérő utolsó felvonásában az első menetet Webber nyerte, Vettelnek az utolsó körében sikerült megelőznie a csapattársát - nem sokkal, csupán kilenc ezredmásodperccel. A német hitetlenkedve vette tudomásul Hamilton idejét, az interjúszobában az első dolga az volt, hogy a TV-ben megnézze a pole pozíciós kört. Később viccesen megjegyezte, "nem tudja, hogy Lewis felfedezett-e egy rövidebb utat a pályán, vagy egyszerűen csak valami különlegeset talált." Webber elsősorban amiatt volt mérges, hogy az utolsó szektorban nem ment jól.

A Mercedeseket és a Red Bullokat némi meglepetésre a két Force India, valamint a Daniel Ricciardo alkotta trió követte. A Ferrari és a Lotus versenyzői mindhármuknál lassabbak voltak, sőt, ha Jean-Eric Vergne nem sodródik le az aszfaltról az egyik gyors kanyarban a Q2 végén, talán tőle is kikaptak volna. Romain Grosjean 8., Kimi Räikkönen 9., Fernando Alonso 10. lett, és utóbbi elmondta, hogy nem hoztak elegendő javulást a Ferrari fejlesztései.

"Össze kell szednünk magunkat a rossz szombat után. Az előző négy-öt futamon nem fejlesztettük eléggé az autót, és hiába rendeltünk új alkatrészeket, azok nem megfelelően működtek" - közölte a BBC-vel.

A Ferrarik épphogy be tudtak jutni a Q2-be, onnan pedig Felipe Massa tovább sem jutott. A két McLaren sem, de az ő esetükben ez nem annyira váratlan. A 11. helyen végző Jenson Button azt mondta, sikerült gyorsabbá tenniük az autót, és "tulajdonképp jobb a 11. rajthely (a tizediknél), mert a pálya tiszta oldalán van."

A Q1-ben nem született meglepetés, a két-két Caterham és Marussia mellett Esteban Gutiérrez és Valtteri Bottas esett ki. Van der Gardénak a 21. helyett a 22. helyről kell majd rajtolnia a Kanadából magával hozott büntetése miatt, ha vasárnapig nem kap más is hátrasorolást.

15.01 Hamiltoné a pole

Hamilton az utolsó körével verte meg Rosberget, négy tizedet vert rá, és egyedül ment be 1:30 alá. Ideje 1:29.607.

A Q3 végső sorrendje: Hamilton, Rosberg, Vettel, Webber, di Resta, Ricciardo, Sutil, Grosjean, Räikkönen, Alonso.

14.57 Kezdődik az utolsó roham

A Red Bullok, Lotusok és Mercedesek újra a pályán. Mindenki közepes gumin.

14.55 Alonso kemény gumikon

A spanyol a hatodik időt futotta a keményebb gumikon, egyelőre csak Ricciardót előzi meg.

14.54 Szoros a csata az élen

Hamilton 1:30.096-os idővel az élen, mögötte 1,3 tizeddel lemaradva Rosberg. Mögöttük Webber és Vettel 4-5 tizeddel lemaradva.

14.51 Elkezdődött a Q3

Webber, di Resta, Rosberg és Alonso már kiment.

14.43 Vége a Q2-nek

Button, Massa és Pérez is kiesett.

A sorrend: Vettel, Webber, Rosberg, Sutil, Ricciardo, Hamilton, di Resta, Alonso, Grosjean, Räikkönen,

A kiesők sorrendje:

Button, Massa, Vergne, Pérez, Hülkenberg, Maldonado.

14.39 Vettel az élen

A német 1:30.990-et futott, három századot vert Rosbergre.

14.36 A pillanatnyi állás

Ros, Ham, Web, Sut, Alo, ric, Dir, Gro, Rai, Ver, But, Mas, Mal, Vet, Per, Hül. Az utolsó öt kieső helyen áll.

14.35 Két érdekes tény

A pálya 63 százalékában padlógázzal közlekednek a pályán, és mindössze kétszer kell kemény féktávot venni.

14.32 Már ismét Rosberg az élen

A német 1:31.028-as kört futott közepes gumikon, két tizedet vert Hamiltonra.

14.31 Webber az élen

Az ausztrál ideje 1:31.341, kemény gumikon.

14.27 Elkezdődött a Q2

Webber és Sutil már a pályán, előbbi kemény, utóbbi közepes gumikon.

14.21 Vége a Q1-nek

A két Ferrari majdnem kiesett. A sorrend:

Hamilton, Rosberg, Räikkönen, Grosjean, Vettel, Webber, Pérez, Button, Sutil, di Resta, Ricciardo, Vergne, Hülkenberg, Massa, Alonso, Maldonado.

A kiesettek:

Bottas, Gutierrez, Pic, Bianchi, van der Garde, Chilton.

14.17 A Red Bullok a Mercedesek mögött

Már a két Lotus és a két Red Bull követi az élen álló két Mercedest a tabellán.

14.15 20 km/h-t jelent a DRS

Nagyon megkönnyíti majd az előzéseket a DRS, mivel 20 km/h-val növeli meg a végsebességet az egyenesben.

14.10 A Mercedesek átvették a vezetést

A hétvégén eddig domináló Rosberg ideje 1:31.355. Hamilton azonnal megelőzte, 3,5 tizedet vert rá.

14.08 A pillanatnyi sorrend

Grosjean, Räikkönen, Ricciardo, Bottas, Hülkenberg, Vergne, Maldonado, Pérez, Massa, Gutierrez, Bianchi, Chilton.

Räikkönen autójának padlója szikrázik a kanyarkban.

14.04 Már Grosjean vezet

A Lotus francia versenyzője 1:32.586-os idővel ugrott a tabella élére.