Kis mennyiségű mérges gomba fogyasztása is elegendő ahhoz, hogy súlyos mérgezés alakuljon ki. Az elfogyasztott gombafajtól függően a tünetek perceken belül is jelentkezhetnek, de előfordulhat, hogy csak napok múlva lépnek fel.

A sok csapadék, a nyári, nyár végi és őszi meleg és nedves idő kedvez a gombáknak, ilyenkor nagy számban fordulnak elő az erdőkben és a réteken. Az ehető és mérges gombák elkülönítése nem könnyű feladat, ezért a begyűjtött gombát mindig vizsgáltassuk meg szakértővel!

A gombamérgezés tünetei

A tünetek viszonylag gyorsan jelentkezhetnek, akár egy órán belül, de tíz nappal a gomba elfogyasztása után is. A késő jelentkező tünetek együtt járnak a máj és a vese károsodásával, hiszen a méreg a tünetek jelentkezése előtt megkezdi kifejteni ártalmas hatását, és ez is éppoly életveszélyes lehet, mint a hirtelen ható gombaméreg.

A gyilkos galóca
A Magyarországon fellelhető több száz gombafaj közül a legveszélyesebb a gyilkos galóca. „A hazánkban regisztrált összes halálos gombamérgezés 98%-áért a gyilkos galóca a felelős.” – nyilatkozta Dr. Mátyus Mária, gombaszakértő. Külsőre könnyen összetéveszthető egyéb gombákkal, ezért fontos, hogy csak bevizsgált gombát vásároljunk, illetve gombaszedésre csak tapasztalt szakértők vállalkozzanak. Bővebben a gyilkos galócáról >>
A tünetek nagyon különbözőek lehetnek. A leggyakoribbak a következők:

Ha a mérgezés tüneteit észleli magán vagy családtagjain, azonnal hívjon mentőt! Fontos, hogy az orvost tájékoztassa róla, hogy gombát fogyasztott(ak), mivel a tünetek könnyen összetéveszthetőek az ételmérgezések és más gyomor- bélrendszeri betegségek tüneteivel. Ha gomba fogyasztása után rosszul van és hányt, ajánlott a hányásból mintát eltenni, hogy az orvos illetve a laborvizsgálat kimutathassa belőle, hogy milyen méreg okozta a panaszokat. A legjobb lenne, ha magát a gombát is meg tudnák mutatni az orvosnak, akinek mindkettő nagy segítséget jelent.

Ha fennáll a gombamérgezés gyanúja, semmiképp se kísérletezzen otthoni gyógymódokkal! Az orvosi kezelés kifejezetten a gombaméreg kiürülését célozza.


Néhány esetben elegendő csak a beteg orvosi ellenőrzése, a légzésének, vérnyomásának és pulzusának a figyelése, máskor viszont gyomormosásra és aktív szén adására van szükség, hogy a gombamérget eltávolítsák a szervezetből. Néhány gombaméregnek ellenmérge is létezik, amivel a beteg gyógyítható. Az enyhébb mérgezések következmények nélkül gyógyíthatók. Ám a gombamérgezés minden esetben orvosi kezelést igényel!

Forrás: webbeteg.hu