A sárgarépa valószínűleg K i s - Á z s i á b ó l származik, ahol több mint két évezreden keresztül vadon nőtt. A répagyökeret a Földközi-tenger medencéjének lakói már szintén jóval időszámításunk kezdete előtt fogyasztották.


Az akkori leírásokból következtetve úgy tűnik azonban, hogy sem a görögök, sem pedig a rómaiak nem lelkesedtek a répáért. Mentségükre szóljon azonban a tény: a répa akkoriban majdnem fehér színű, kemény héjú, rendkívül rostos belsejű növény volt. Plinius Pastinaca galtica-ként említi a répát. 

Fotó: www.freedigitalphotos.net/

Franciaország egyes területein ez az elnevezés mind a mai napig tovább él, ahol a „pastenade” név alatt a répát kell érteni. Ibn Al Avam arab tudóstól származik az első írásbeli emlék a valódi sárgarépa fogyasztásáról, a 12. századból. Ő már különbséget tesz az ízletes, vörös színű és a zöldesbe hajló, sárgás színű répa között. A sárgarépa nemesítése már a 16. században megkezdődött. A legismertebb a nantes-i fajta, mely 1864 óta még mindig a legjobb fajták egyike. Európába a mórok által, a mai Spanyolországon keresztül jutott el a 12. századtól kezdődően.

Érdekesség, hogy a 19. században a divat világába is bekerült a sárgarépa. Az előkelő angol úrihölgyek körében a hajban hordott vagy a kalapra tűzött sárgarépa a divat követésének jelképe volt. A sárgarépa egyike a legismertebb, a legnagyobb mértékben fogyasztott zöldségeinknek, s minden élelmezési szempontból számos előnnyel rendelkezik. 

A sárgarépát az emberi szervezet tökéletesen tolerálja, rostjai szabályozzák a bélrendszer működését, illetve nagy mennyiségben tartalmazza az A-vitamin előállításához szükséges provitamint. 100 gramm sárgarépa mintegy 85 g vizet, 1 g fehérjét, 0,2 g zsírt, 10,1 g szénhidrátot és 3 g rostanyagot tartalmaz. A nyomelemek és a vitaminok közül kalciumot, vasat, A-vitamint és C-vitamint tartalmaz kifejezetten nagy mennyiségben.

A sárgarépa édes ízének mértéke számtalan dologtól függ. Alapvetően befolyásolja a fajta, valamint a termesztési környezet. Ha a növényt sok környezeti stressz éri, akkor védekezésként keserű ízű vegyületeket kezd felhalmozni. Ilyet válthat ki a túl nedves és nehéz talaj, folyamatosan erős napsütés vagy a különféle kórokozók és kártevők jelenléte. A helytelen tárolás is előidézheti a keserű ízt okozó anyagok megnövekedett jelenlétét, például az izokumarin is ilyen módon halmozódhat fel a répa karógyökerében. A répa nagyon érzékenyen reagál az etilén jelenlétére is. Ez az anyag sok gyümölcs érése és utóérése során is képződik, ezért semmiképpen sem szabad közös tároló rekeszben tartani a sárgarépát és pl. az almát vagy a banánt. Ilyenkor már néhány napos közös tárolás a cukortartalom csökkenését és a keserűanyagok megjelenését idézi elő.

Cikkünk végén napjaink nagy kedvencének, a bébirépának eredtünk nyomába. 

Mi is a bébirépa? Lehet-e otthon bébirépát termeszteni? Hogyan lesz a répából bébirépa? 

Mind-mind olyan kérdések, amelyek gyakran felmerülnek bennünk. A boltokban megtalálható mosott, hámozott, vágott bébirépa Mike Yurosek kaliforniai farmer „találmánya” a nyolcvanas évek végéről. Annak idején a nem szabályos formájú répákat szerette volna teljes értékűként forgalmazni. Ekkor egy automata zöldbabszeletelővel ezeket a répákat azonos méretűre, 5 cm-es darabokra vágta, majd egy burgonyahámozóval „megalkotta” a bébirépát. Az ilyen módon keletkezett levágott részekből pedig sárgarépalevet vagy takarmány-alapanyagot készített. Emellett mára már genetikailag „bébi” répát is előállítottak, ezek külleme és minősége azonban jórészt még elmarad a már megszokottól.

A bébirépa népszerűsége a kilencvenes évek óta töretlen, egyes gyorsétteremi láncokban ma már választani lehet, hogy sült burgonyát vagy friss bébirépát kérünk-e a menüben. Kedveltségét jól mutatja az is, hogy 1999 óta minden évben több bébi, mint normál répát adnak el az USA-ban. 

Fogyasszuk mi is bátran mindkét változatot, járuljunk hozzá ezzel is egészségünk megőrzéséhez!

Dr. Thurzó Sándor Phd - Tudományos tanácsadó