A munkába járás ideje általában nem minősül munkaidőnek, de vannak kivételek.. Nem számít munkaidőnek az az idő, ami a szerződés szerinti munkahelyre való eljutáshoz szükséges. Ezt a munkavállalónak a munkaszerződés aláírásakor kell mérlegelnie, hiszen nem mindegy, hogy a napi munkaidején felül mennyi idejét veszi majd igénybe a mindennapi utazgatás.

De mi a helyzet akkor, ha kiküldetést teljesítünk, vagy külföldre kell utaznunk a munkánk miatt? Ekkor sem minősül munkaidőnek az utazás ideje? - teszi fel a kérdést dr. Kártyás Gábor munkajogász a blogjában.

A Munka törvénykönyve (Mt.) szerint nem munkaidő a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás ideje. Jól látszik, hogy nem csak a munkaszerződés szerinti munkahelyre történő utazás idejét, hanem általában a tényleges munkavégzés helyére való eljutás időtartamát nem tekinti munkaidőnek a törvény. Furcsa, de ez akkor is így van, ha a munkát - kiküldetés keretében - nem a szerződés szerinti munkahelyen kell felvenni, és ezzel jelentősen nő az utazási idő.

A törvény akkor is a munkavállaló pihenőideje terhére számítja az utazási időt, ha a tényleges munkavégzés más helyen történik. Például, ha a budapesti termékmenedzser hétfőn reggel nem a Váci úton, hanem az anyacégnél, Kölnben kezd egy értekezleten, a munkaideje ugyanúgy csak akkor kezd el ketyegni, amikor Kölnben felveszi a munkát. Ez akkor is így van, ha már vasárnap este el kell indulnia a repülőtérre ahhoz, hogy hétfőn reggel nyolckor a német kollégákkal ott tudjon ülni az értekezleten.
Dr. Kártyás Gábor ezzel a törvényi megoldással nem ért egyet, mert a kiküldetéseket a munkáltató egyoldalúan rendeli el, ezért a munkavállaló nem tudja előre mérlegelni, hogy az utazási idő milyen terhet jelent majd számára a munkaidején felül.

Az utazás nem munkaidő
Mivel az utazási idő nem munkaidő, ebből következik, hogy erre az időszakra munkabér fizetési kötelezettsége sincs a munkáltatónak. Bár a régi Mt. a belföldi kiküldetések esetén a munkaidőn kívül eső utazási időre a személyi alapbér 40 százalékát biztosította a munkavállalónak, ilyen előírást a hatályos jog 2013. január 1-je óta már nem tartalmaz.

Ha viszont a munkaviszonnyal összefüggésben nem a lakó- vagy tartózkodási hely és a tényleges munkavégzés helye között kell utaznia a munkavállalónak, hanem például a munkahelyéről kell elmennie a szomszéd megyeszékhelyre egy tárgyalásra, az már munkaidőnek tekintendő. Ilyenkor ugyanis az utazás éppolyan utasítás a munkáltató részéről, mintha tényleges munkavégzést rendelne el. Mivel ebben az esetben az utazás ideje munkaidő, arra munkabér (és adott esetben bérpótlék) jár a munkavállalónak.

A munkavállaló javára eltérhetnek a törvénytől
Az új Mt. sajátosságait figyelembe véve a jogász megjegyzi: a fentiektől kollektív szerződés, vagy munkaszerződés eltérhet a munkavállaló javára. Abban az esetben, ha e megállapodások valamelyike tartalmazza, hogy a munkáltató az utazási időre bizonyos díjazást fizet, ehhez ugyanúgy kötve van, mintha maga az Mt. írná elő.

Különösen akkor érdemes a feleknek megállapodások útján rendezni a kérdést, ha az utazási idő a munkavégzés sajátosságaiból eredően az általánosnál hosszabb, illetve gyakran kell utazni, és/vagy tetemesen igénybe veszi a munkavállalók pihenőidejét.

A költséget a munkaadó állja
Díjazás az utazási időre nem jár - kiküldetés esetén sem -, a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállaló felmerülő költségeit- áll a törvényben. (Az Mt. szerint ugyanis a munkáltató köteles a munkavállalónak azt a költségét megtéríteni, amely a munkaviszony teljesítésével indokoltan merült fel.)

Forrás: profession.hu