Az európai jazz egyik megteremtője, Django Reinhardt belga-francia-cigány dzsesszmuzsikus, gitáros 60 éve, 1953. május 16-án hunyt el Franciaországban.
Django Reinhardt 1910. január 23-án Jean-Baptiste Reinhardt néven látta meg a napvilágot egy belga kisváros, Liverchies mellett egy vándorcigány családban. Ifjúsága nagy részét egy Párizs határában táborozó cigányközösségben töltötte. Iskolába sohasem járt, egész életében írástudatlan maradt. Kiskorától tanult hegedülni, majd gitározni, első saját hangszere egy ajándékba kapott gitárbendzsó (gitárnyakú, bendzsótestű hangszer) volt. A zenei csodagyerek tizenkét éves korától párizsi bárokban és kávéházakban játszott. Django számára ez volt az ígéret földje.
Django Reinhardt már 1934 és a Louis Armstrong-féle, katasztrofális első párizsi meghallgatás óta vágyott arra, hogy a jazz hazájában pengethesse a gitárt, és arról fantáziált, hogy Satchmo oldalán, és a legnagyobb amerikaiakkal együtt improvizálgat majd a jazz legismertebb szentélyeiben: a Savoyban, a Roselandben, a Paramountban, az Apollóban, a Minton’s Playhouse-ban, az Onixban és a Three Deuces-ban.
Első lemezfelvétele (1928) is e hangszerén játszva készült, mivel írni-olvasni nem tudott, nevét – saját bemondása alapján – „Jiango Renardként” írták a borítóra. Még ugyanebben az évben érte az a baleset, amely meghatározta későbbi, egyedülálló játékstílusát. Lakókocsija kigyulladt, ő maga is megégett, bal kezének gyűrűs- és kisujja behajlított állapotban mozgathatatlanná vált. A hegedűvel fel kellett hagynia, a gitáron pedig csak a nagy- és középső ujj játszotta a dallamot, a másik két, nem mozgó ujjat csupán akkordozásnál tudta valamennyire használni. Kritikusai szerint a sajnálatos baleset csak javára vált játékának, amelyre a fölösleges díszítések kerülése, a dallamvezetés tisztasága volt jellemző.
1934-ben Stéphane Grappelli hegedűssel létrehozta a Hot Club de France kvintettet, amelyben rajtuk kívül két ritmusgitár és egy bőgő szólt. Sokan a harmincas években a szvingegyüttessel készült lemezeket tartják a Django-életmű legjavának.
A II. világháború kitörésekor éppen Angliában turnéztak, Grappelli nem tért vissza Párizsba. Django a klarinétos Hubert Rostaing-nel alakított új kvintettet, amelyben már csak egy ritmusgitár volt, de dob is helyet kapott benne, ő pedig idővel elektromos gitárra váltott. A háborút egy dzsesszkedvelő német tisztnek köszönhetően sikerült túlélnie.
A háború után Angliában ismét összeállt Grappellivel, szerencsét próbáltak Amerikában is. Az első olyan európai dzsesszmuzsikus volt, akinek neve hallatán az óceán túlpartján is felkapták a fejüket a “kollégák”. Amerikai turnéja mégsem volt sikeres, de a divatos bebop zene kétségkívül hatott rá. Kiszámíthatatlan ember volt: nem ment el megbeszélt fellépésekre, és átaludta „jutalomjátékát”, amelyet Duke Ellington szervezett neki a New York-i Carnegie Hallban.
1951-ben a zenészéletbe belefáradva visszavonult egy kis faluba, Samois-sur-Seine-be. Két év múlva, 1953. május 16-án reggel váratlanul agyvérzést kapott, és még aznap meghalt. Csupán 43 éves volt.
Zenéje ma is olyan eleven és izgalmas, mint életében volt, újabb és újabb nemzedékekre hat a felfedezés erejével. Gitárosok nemzedékei tekintik példaképüknek, nőttek fel azon a fantasztikus gitár-szvingen – a cigány muzsika és a dzsessz eredeti ötvözetén -, amit csonka bal kezével varázsolt elő a húrokból. Django ihlette Woody Allent A világ második legjobb gitárosa című filmjének elkészítésére.
forrás: cultura.hu
0 Megjegyzések