Hosszú neve volt
Bár Pablo Picassoként lett világhírű, teljes neve valójában
huszonhárom szóból állt: Pablo Diego José Santiago Francisco de Paula Juan
Nepomuceno Crispín Crispiniano de lo sRemedios Cipriano de la Santísima
Trinidad Ruiz Picasso.
Nevének több tagja rokonságából ered, míg másokat egyes
szentek tiszteletére adtak neki.A Ruizt édesapja, Picassót édesanyja után
kapta.
Kommunista volt
Picasso rengeteg támadást kapott kortársaitól, amiért az
életében zajlott háborúktól távol maradt. Gyávasággal vádolták, mert az első,
majd a második világháború, valamint a spanyol polgárháború alatt mindvégig
pacifista nézeteit hangoztatta ahelyett, hogy fegyverrel szállt volna harcba.
1944-ben, hatvanhárom éves korában belépett a francia
kommunista pártba, 1948-ban pedig részt vett a békemozgalom alakuló
kongresszusán. Kommunista nézeteit és a párt iránti lojalitását 1973-as
haláláig megtartotta.
Írt is
1935-ben két évre felhagyott a festészettel, és íróként
próbálta meg kifejteni gondolatait. Spanyol és francia nyelven verseket és
színdarabokat írt, melyek hemzsegnek a helyesírási hibáktól, hiszen azokat nem
volt hajlandó kijavítani. Makacsul ragaszkodott hozzájuk, mert úgy érezte,
egyénisége veszne el, ha írásaival szabályrendszerekhez kötődne.
Egy barátja azt mondta róla:„Írásra minden hely jó neki: egy
asztal sarka, valamelyik bútor pereme, a karosszék karfája vagy akár tulajdon
térde is. Csak az a fő, hogy körülötte csönd legyen.”
A bikaviadalok rajongója
Az andalúziai kikötőváros, Málaga szülötte Ernest
Hemingway-hez hasonlóan rajongott a bikaviadalokért. Fiatalon iskolai
vázlatfüzeteit rajzolta tele bikákkal és torreádorokkal, később pedig munkáin
köszönt vissza ezen érdeklődése.
Grafikai munkásságának egyik kiemelkedő sorozata a huszonhat
akvatintából álló Bikaviadal nevű, amely ember és bika küzdelmének különböző
módjait mutatja be.
Korszakai
Picasso művészi munkássága három egymástól elkülöníthető
korszakra bontható: a kék korszakra, a rózsaszín korszakra, valamint az
analitikus kubizmus korszakára.
A kék korszak pályája elejére tehető, az 1900-as évek első
éveire. 1900-ban járt először Párizsban, ami nagy hatással volt munkáira, és
hamar letelepedett itt. Ezt a korszakot a kevésbé gyászos rózsaszín követte,
amelynek legismertebb munkája az Az Avignoni kisasszonyok.
Ezt követték kubista munkái, amely művészeti mozgalomnak
idővel egyik legjelentősebb képviselője lett.
Termékeny művészete
Életének kilencvenegy éve bámulatosan termékeny volt.
Alkotásainak pontos számát nem tudni, de becslések szerint legalább húszezer
festményt, nyomatot, szobrot, grafikát és egyéb műalkotást készített.
Műveinek javáról elismerően vélekedik a művész szakma, de
rengeteg kritikusa akad. AChicagó-i Picassónak nevezett szobráról például sosem
derült ki, hogy mit ábrázol.
Lévén hogy rengeteg festménye készült, nem meglepő hogy
soknak nyoma veszett. Legkevesebb ötszázötvenről tudni, hogy eltűnt.
Öregkora
Utolsó éveit leginkább a magány, valamint a kétségbeesés
jellemezte. 1973. április 8-ai halálakor utolsó szavai állítólag a következők
voltak: Koccintsatok rám, igyatok az egészségemre, hiszen tudjátok, hogy én már
soha többé nem ihatok.”
Végrendeletet nem hagyott maga után, így a francia államnak
járt öröklési illetéket műalkotásai fedezték.
Forrás: man.hu
0 Megjegyzések