Verseinek többségét ma is szinte mindenki kívülről szavalja, mégis az elfeledett költők között kapott helyet a rendszerváltást követően. Váci Mihály lírája jóval több, mint a szocialista állam egyik kiszolgálója.
Mindössze negyvenöt évet élt
1970. április 16-án hunyt el Váci Mihály Kossuth-díjas költő, műfordító. Szabolcsi parasztcsaládban született 1924. december 25-én Nyíregyházán. A tanítóképzőt a későbbi költeményeiben csak “szőke városnak” nevezett szabolcsi megyeszékhelyen végezte el; majd a környékbeli tanyasi iskolákban tanított, a II. világháború után kollégiumi igazgató volt. 1950-ben felkerült Budapestre, s előbb a Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott, majd 1954-től a Tankönyvkiadó szerkesztője lett.
Váci Mihály: Üveg
Tisztán ragyogtam én -
világbanyíló ablaküveg.
De tolongtak köröttem, rámszuszogtak.
- Leheletüktől pára fed.
Költőként az Új Hang című folyóiratban debütált 1955-ben, s ugyanebben az évben megjelent első kötete is Ereszalja címmel, amelyért a következő évben megkapta a József Attila-díjat. Verseiben szülőföldje, a nyírségi táj, a paraszti nyomorúság képei elevenedtek meg.
Váci is részt vett a budapesti ’56-os eseményeken, s a naplójában részletesen leírta a Petőfi szobornál tartott megmozdulást, de írt a Sinkovits Imre színművész által a tömeg követelésére elszavalt Nemzeti dal hatásáról írt: “Csak a Petőfiék-lánggyújtotta tömeg érezhette azt, amit mi. Mindenki esküre emelte kezét és felujjongva, megrészegülve a szabadság első leheletétől, ami hosszú évtizedeken át nem volt levegője a magyar égboltnak, megrészegülve a nagy, mámorító merészségtől, hogy mit merünk, és hogy megmerhetjük mindezt, ha akarjuk és ha van bátorságunk”.
Neki nem volt elég
1958-ban beválogatták verseit a Tűztánc antológiába. 1960-tól az Élet és Irodalom munkatársa, majd az Új Írás szerkesztőbizottsági tagja, 1963-tól szerkesztője volt. 1963-ban Szabolcs-Szatmár megye képviseletében az országgyűlés tagja lett.
Váci Mihály: Még nem elég!
(részlet)
Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: – az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Egy ízben egy nála idősebb írónak, aki megjárta a világháború tűzvonalait, kávéházi asztal mellett azt mondta: “Te sem voltál kisebb életveszélyben, te is ismered a minden pillanatban bekövetkezhető halál lehetőségét, és te is derűsen tudsz nézni a világba. Ahhoz pedig igazán semmi köze másnak, hogy a magánbajokat odabent hogyan reagálja le az ember; kifelé az a fontos, hogy a többiek hogyan élnek. A többiek gondja az érdekes. És ha egyszer azután az ember egyik pillanatról a másikra meghal, igazán mindegy, hogy huszonhat évig élt-e, mint Petőfi, vagy százegy évig, mint Dzsambul. Az a fontos, hogy ameddig él, mit csinál, mit ír, és kinek ír.”
1961-es Mindenütt otthon című kötetére már nemcsak a kritikusok, a szélesebb olvasóközönség is felfigyelt, egyik legnépszerűbb költőnk lett. Tematikusan sokrétű a költészete, ahogy Hegedűs Géza írta róla, “ízig-vérig szociális költő volt, a közösség szószólója, lírai publicista, aki közben a szelíd és érzelmesen átélt magánéletnek, szerelemnek, hétköznapi perceknek finom poétája is tudott lenni”.
Korának visszásságairól, a hivatali bürokráciáról, a szolgalelkűségről szelíd indulattal szólt, önemésztő vallomásokban nyilatkozott alkotói vívódásairól. A magánélet fontos elemeit, a gyökerek, az otthon, a szerelem, a magány, az öregedés tematikáját is beemelte költészetébe. Formailag nem volt újító természet, mondandójának keretet a hagyományos formák adtak, úgy vélte, a klasszikus költőinktől örökölt formakincs segítségével valósulhat meg verseinek közérthetősége.
1962-ben József Attila-díjat kapott Mindenütt otthon című kötetéért, 1965-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Sokat és sokfelé utazott külföldre, utazásai költészetére, gondolkodásának, világszemléletének alakulására is hatottak. 1970-ben kulturális delegációval Vietnamba utazott. Kora ifjúságától sokat betegeskedett, gyenge szervezete nem bírta el az ottani klímát, s 1970. április 16-án Hanoiban érte a halál.
Válogatott versei több kötetben láttak napvilágot (Százhúszat verő szív, Értelmes terhek alatt, Rózsák a jégen, Valami nincs sehol), prózai írásai a Toldi feltámadása című kötetben jelentek meg. 2004-ben kiadták 1956-os naplóját Lobogó jegenyék címmel.
forrás: cultura.hu
0 Megjegyzések