A nők hamarabb vesztik el a hitüket abban, hogy sikerül tudományos karriert befutniuk, a gyerekvállalás miatt nem biztosak az állásukban, és előítéletek is hátráltatják szakmai előrehaladásukat. Sikeres női tudósok példája növelné annak az esélyét, hogy a fiatal kutatónők a pályán maradjanak, de mit lehet még tenni a tudomány férfiközpontúsága ellen?

Forrás: CEU/Daniel Vegel
Míg az egyetemet végzettek közel 60 százaléka, az akadémikusoknak már csak 4 százaléka nő. Miért fordítanak hátat félúton az egyetemi, akadémiai pályának a nők? Farkas Katalin MTA-doktor, egyetemi tanár, a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorhelyettese magyarázta az okokat [origo]-nak
.
Az idén a 17 Széchenyi-díjazott között egy nő sincs. A díjat a tudományos élet kiemelkedő szereplői, egyetemi oktatók, kutatók, akadémikusok kaphatják. Ez azt jelenti, hogy nincs a magyar tudományos közéletben olyan nő, aki megérdemelné a díjat?

Nem hiszem, hogy ne lehetett volna találni egy nőt, aki van olyan szinten, mint a 17, egyébként kiváló díjazott. A Széchenyi-díjban az az érdekes, hogy mérlegelnek az odaítélésénél, próbálják nagyjából elosztani a tudományágak között, azaz az nem fordul elő, hogy egy évben mondjuk a díjazottak fele matematikus, pedig a nemzetközi tudományos eredmények alapján akár ez is indokolt lehetne. Tehát a díjat odaítélő bizottság mérlegelt, ám úgy tűnik, hogy az a mérlegelési szempont, hogy egy nőt is odategyenek a listára, már nem jutott eszükbe. Megjegyzem, a díjat odaítélő bizottság tagjai is mind férfiak voltak. Már a bizottság felkérésekor megfeledkezett  valaki a nőkről.

Fontos az, hogy akár pozitív diszkrimináció árán, egy ilyen szakmailag valóban rangos díj nyertesei között legyen nő?

Én állások elnyerésénél, előléptetésnél kifejezetten károsnak látom a pozitív diszkriminációt. Ha valakit nem szakmai szempontok alapján, hanem azért neveznek ki vagy léptetnek elő, mert nő, az egyértelműen rontja a megbecsülését. De egy díj esetében szerintem más a helyzet. Egyrészt a Széchenyi-díj odaítélésekor gesztusértékű, hogy súlyoznak az egyes tudományágak között. Ugyanígy gesztusértéke lenne annak is, hogy van nő is a díjazottak között. Másrészt csak akkor lenne szó pozitív diszkriminációról, ha egyetlen nő sem akadna az országban, akinek a tudományos teljesítménye mérhető a díjazottakéhoz. Ezt nagyon valószínűtlennek tartom. Itt valójában nem pozitív diszkriminációról van szó, hanem a tudattalan előítéletek ellensúlyozásáról. 

Világszerte, ahogy haladunk felfelé a tudományos hierarchián, radikálisan csökken a nők aránya. Magyarország hogy áll ebből a szempontból?

Jelenleg a felsőfokú végzettséget szerzők 60 százaléka nő. 2010-ben a PhD-fokozatot elnyerők 46 százaléka volt nő, de az ugyanebben az évben kinevezett MTA-doktoroknak már csak 15 százaléka, az Akadémia levelező tagjai közé választottaknak pedig 9 százaléka (a levelező tagság a rendes tagság előszobájának tekinthető - a szerk.). Most folynak az újabb akadémiai választások, és a levelező tagságra  jelöltek között 10 százalék a nő. Az akadémia 273 rendes tagjából 12 a nő, azaz 4 százalék. Persze a mostani akadémikusokat nem a jelenlegi egyetemistákkal kell összevetni, hiszen ők körülbelül 40 éve végezhettek, de a hetvenes évek végén a nők aránya a felsőoktatásban már majdnem 50 százalék volt. Ebből lett a 10 százalék, akit most jelölnek levelező tagságra. A tudományos életben többféle hierarchia is létezik, de a csúcson mindenhol elfogynak a nők. A 2012-ben kinevezett egyetemi tanárok kevesebb mint egyötöde nő, bár ez tulajdonképpen elég jó aránynak számít a többihez képest. Viszont beszédes adat, hogy mind a 26 magyar egyetemnek férfi rektora van. Az olyan nagy egyetemeken mint a ELTE, a SOTE vagy a Corvinus, tudomásom szerint soha nem volt még női rektor (mi sem találtunk erre adatot - a szerk.).

A statisztikák szerint a nők száma a PhD és az MTA-doktori cím között csökken le drasztikusan. Mi történik itt, miért torpannak meg a nők?

Ez részben életpálya-választás kérdése, a gyerekvállalás sok nő tudományos karrierjét lelassítja vagy megszakítja. De nem szükségszerűen: egyik kiváló kollégámnak, Diana Ürge-Vorsatznak hat gyereke van. A saját szakmámban, a filozófiában azt látom, hogy a nők hamarabb vesztik el az önbizalmukat, a hitüket abban, hogy nekik sikerülhet tudományos karriert befutni, hogy biztos, hogy lesz majd állásuk. Manapság az egyetemi szférában sokan évekig nem kapnak állandó állást, egyik ideiglenes állásból mennek a másikba. A személyes tapasztalatom pedig az, hogy a nők sokszor praktikusabbak, a bizonytalan helyett inkább keresnek biztosat. Ezért is számít, ha egy díj odaítélésekor gondolnak a nőkre: a sikeres női tudósok példája növeli annak az esélyét, hogy a fiatal  kutatónők a pályán maradnak. Fontos hozzátenni, hogy az említett tényezők mellett minden valószínűség szerint tudattalan előítéletek is hátráltatják a nők előrehaladását a tudományban.

Hogyan, mely területeken nyilvánul meg ez a tudattalan előítélet a nőkkel szemben?

Például egy ilyen díj odaítélésekor. Nem hiszem, hogy tudatosan nem választottak be a bizottságba nőt, és hogy ők tudatosan nem díjaztak nőt. Pedig a díjbizottság tagjai előtt is bizonyára ismert, hogy a tudományos hierarchia magasabb fokozatain nagyon kevés a nő, mégsem próbáltak meg ez ellen bármit is tenni. Hiába ismertek a tények, mégis olyan értelemben a tudományos közélet sincs tudatában, hogy adott helyzetben erre figyeljen is. 

Az előítéletek azonban valószínűleg ennél szélesebb körben érvényesülnek. A kilencvenes évek végén végeztek az USA-ban egy kísérletet, amelynek során ugyanazt az önéletrajzot elküldték két csoport egyetemi oktatónak. A két életrajz mindenben megegyezett, de egyszer egy férfi, egyszer meg egy női név szerepelt az életrajz tetején. A kísérletben részt vevő egyetemi oktatók úgy tudták, hogy tanácsot kérnek tőlük, hogy az illető elnyerjen-e egy meghirdetett állást A női névvel ellátott életrajz alapján a megkérdezettek mintegy 40 százaléka javasolta a jelöltet, míg a férfinévvel ellátott életrajz alapján mintegy 70 százalék. Azóta több kutatás szintén megerősítette, hogy a tudományos életben az, hogy valaki nő, beindít bizonyos tudattalan előítéleteket. Egyébként érdekes módon a nőkben ezek az előítéletek ugyanúgy jelen vannak, mint a férfiakban. Például az önéletrajzos kísérletben megkérdezett nők szintén magasabbra értékelték a férfinévvel ellátott életrajzot, a megkérdezett neme nem eredményezett szignifikáns különbséget. A probléma az, hogy sokan nem vallják be maguknak, hogy bennük is működik ez a női tudósokkal szembeni előítélet. Ha el is ismerik az előítéletek létezését általában - hiszen ezek az eredmények széles körben ismertek -, nem gondolkodnak el azon, hogy egyénként mit tehetnének ellenük. 


Mit lehet tenni ez ellen az előítélet ellen?

Leginkább azt, hogy az ember, amikor döntéseket hoz, mindig elgondolkodik azon, hogy valóban mindent megtett-e azért, hogy az előítéleteket ellensúlyozza. Hogy aktívan megvizsgáljuk, hogy nem hagytuk-e ki a számításból ezt és ezt a nőt, csak azért, mert mindig automatikusan a férfiakra hallgatunk, férfiakra gondolunk. Ahol pedig lehetőség van mérlegelésre, ott kifejezetten igyekszünk nőket bevonni. Nálunk a CEU-n például van egy olyan szabály, hogy az általunk finanszírozott konferenciákon minden szervezőnek be kell arról számolnia, hogy mindent megtett-e azért, hogy nők is legyenek az előadók között. Mert ha egy konferenciára csak férfiakat hívnak meg, ők fognak kapcsolatokra szert tenni, ők fognak publikálni, az ő műveikre fognak hivatkozni, és ily módon a tudomány férfiközpontúsága csak tovább erősödik.

Nőket gáncsoló kiírások

A hazai tudományos hierarchiában az egyetem elvégzése és a PhD-fokozat (korábban kandidátusi, "kisdoktori") megszerzése után az MTA-doktori cím (nagydoktori) következik. Ezt követően jelölhetnek tudósokat a Magyar Tudományos Akadémia tagjának: először levelező tagnak, majd rendes tagnak.

Általában társadalmi-kulturális okokkal magyarázzák, hogy elenyésző számú nő rendelkezik magasabb tudományos fokozattal, pedig az aktuális kutatói kiírások is ezt a trendet erősítik. Például egy fiatal kutatóknak szánt ösztöndíj kiírásánál a legtöbb helyen már figyelembe veszik, hogy egy húszas évei második felében, harmincas évei elején járó nő jó eséllyel vállal gyereket, így a pályázati korhatár a nőknél a gyermekek számától függően magasabb. Az MTA legfrissebb posztdoktori kutatóiösztöndíj-kiírásánál azonban erről már megfeledkeztek: a felső korhatár mindkét nem esetében 35 év.

A nőknek a tudományos életben betöltött szerepét vizsgáló legutóbbi uniós felmérés, a She Figures 2012 szerint Magyarország a tudományos szervezetekben, az akadémiai-egyetemi szférában magasabb beosztásban lévő nők arányát tekintve le van maradva: míg ez az arány az EU-ban az elmúlt tíz évben 20 százalékra nőtt, nálunk 10 százalék.