Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottsága (CND) immár ötvenhatodik alkalommal ült össze idén márciusban Bécsben, hogy megtárgyalja a nemzetközi drogpolitikával kapcsolatos globális kihívásokat. Erre az ülésre mindazon országok elküldik delegátusaikat, akik aláírták az ENSZ három kábítószer-egyezményét (1961, 71, 88). Ez gyakorlatilag a világ országainak száz százalékát jelenti. A bécsi ülésen egyre több jelét tapasztalhattuk annak, hogy az egyezmények által létrehívott globális drogtilalom válságát éli. Míg 10 évvel ezelőtt még egyhangú támogatást élvezett az egyezmények betűje és szelleme, ma már egyre több ország képviselője feszegeti a határokat.
Bolívia például tavaly kilépett az 1961-es egyezményből, mivel sérelmezte, hogy az megtiltja a koka-levél rágcsálását, miközben az új bolíviai alkotmány a koka-levelet a nemzeti kulturális örökség részének minősítette. Az ország idén vissza is lépett az egyezménybe – azzal a fenntartással, hogy a koka-levelekre vonatkozó részeket nem tartja magára nézve kötelezőnek többé. Bár az Egyesült Államok és néhány más ország rosszallását fejezte ki, nem voltak elég erősek ahhoz, hogy megakadályozzák Bolívia renitenskedését. Ez bátorító üzenetet küldhet más országoknak is arról, hogy az egyezmények többé egyáltalán nem olyan szentek és sérthetetlenek, mint korábban.
Evo Morales elnök idén is személyesen látogatott el a CND-re, hogy ismertesse kormánya álláspontját – a diplomácia világában szokatlanul érzelmes, sőt, indulatos beszédet tartott, amely nem nélkülözte a show-elemeket sem. Az elnök a hatás növelésének céljából ugyanis egy koka-levelet vett elő a zsebéből. Most először nem kizárólag a koka-levélről beszélt, hanem éles kritikát fogalmazott meg az egyezmények végrehajtásával kapcsolatban is. Szerinte az, hogy a világon egyre jobban elérhetőek a kábítószerek és egyre jobban terjed a drogháború gerjesztette erőszak, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az egész rendszer felülvizsgálatra szorul.
A droglegalizáció igenléséig Morales nem jutott el – nem úgy, mint számos más latin-amerikai államfő, akik nemrégen megalakították a Globális Drogpolitikai Bizottságot, hogy az alternatív szabályozási opciókról folytatott vitát elősegítsék. A latin-amerikaiak tapasztalják meg ugyanis az USA által vezetett drogellenes háború negatív hatásainak zömét. Mexikóban több tízezer ember halt meg a kartellek elleni harcban, és az olyan közép-amerikai országokban, mint Honduras vagy Guetamala, a legmagasabbra nőtt a világon az emberölések aránya. Egyre több politikus fárad bele abba, hogy feláldozza saját polgárainak életét és biztonságát a drogellenes háború nevében.
A drogok nagy része ugyanis az USA polgárainak féktelen pénz- és drogéhségét hivatott kielégíteni, a drogkereskedelemből származó haszon nagy részét a nyugati bankok mossák fehérre, és a haszon nagy része is ott marad. Latin-Amerikában pedig marad az erőszak, a korrupció és a nyomor. Bár senki sem állítja, hogy létezik tökéletes megoldás erre a problémára, hiszen a legális kontrollnak is megvannak a kockázatai – a teljes szabadpiaci legalizációt kevesen pártolják. Lépésről lépésre bevezetett reformokról beszélnek, először is a legnépszerűbb droggal, a marihuánával kezdenék. A bécsi konferencián meginterjúvoltuk Uruguay kormányának egyik képviselőjét, Diego Canepát, aki elmondta, hogy kormánya jelenleg a marihuána termesztésének és forgalmazásának állami szabályozását készül bevezetni – hogy kivegye azt a bűnszervezetek kezéből, és szigorúan ellenőrzött keretek közé szorítsa.
Márpedig az USA egyre kevesebb erkölcsi alappal rendelkezik ahhoz, hogy a latin-amerikai reformokat ellenezze, hiszen a saját tagállamai közül idén kettő – Washington és Colorado – is bevezeti a kannabisz legális forgalmazását. A nemzetközi drogegyezményeket tető alá hozó ország sérti meg az egyezmények betűjét és szellemét. Amikor a bécsi sajtótájékoztatón erről kérdeztem Jurij Fedotovot, az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Irodájának (UNODC) igazgatóját, láthatóan zavarba jött.
“A nemzetközi egyezmények betartásáért a felelősséget a szövetségi kormány, és nem az egyes tagállamok viselik,” jelentette ki. “Tudomásom szerint a washingtoni kormány már lépéseket tesz ebben az ügyben.” De vajon hajlandó-e szembemenni Obama elnök két államban is a választók akaratával? Valószínűtlen, hogy a szövetségi kormány komoly beavatkozásra készülne, különösen most, amikor a közvélemény-kutatások szerint a marihuána-legalizáció ügye népszerűbb, mint maga az elnök.
A hagyományos drogok mellett egyre nagyobb kihívást jelentenek azok az új pszichoaktív anyagok (avagy dizájner drogok) is, amelyeket direkt úgy terveznek laboratóriumokban, hogy ne tartozzanak a tiltott szerek egyik listájához sem. Az egyes országok, Magyarországot is beleértve, eddig kizárólag az új szerek megjelenése és betiltása közötti idő minimalizálásában látták a megoldást. Hiába azonban az új és egyre szélesebb körű tiltólisták, a kínai és indiai laborok ontják magukból azokat a szereket, amik kicselezik ezeket a listákat – a variációk száma szinte végtelen.
Új-Zéland kormánya ezért úgy döntött, hogy megpróbálkozik valami mással. Bécsben meginterjúvoltuk Peter Dunnes tárcanélküli minisztert, aki elmondta, hogy a jelenlegi rendszert feje tetejére fordítanák: a forgalmazókra hárítanák annak bizonyítását, hogy az adott szer mennyire kockázatos. Amennyiben bizonyítják, hogy a kockázatok nem érnek el egy bizonyos szintet, akkor legálisan forgalomba hozhatják az adott drogot. Akárcsak az úgy gyógyszerek esetében – csak éppen itt a fogyasztás rekreációs célú. A miniszternek megfogalmaztam azt az aggályomat, hogy számos forgalmazó ezután is ki tudja kerülni a szabályokat, és inkább piacra dobja a szert engedély nélkül, nem emberi fogyasztásra szánt fürdősóként vagy növénytápszerként. Mr. Dunnes szerint az új szabályozás valószínűleg nem zár be minden kiskaput, ugyanakkor biztonságosabb, ellenőrzött alternatívákat teremt a bizonytalan minőségű szerek mellett, ez pedig az utóbbiak iránti kereslet visszaszorulását eredményezi. Az új-zélandi kísérletet Fedotov, a UNODC igazgatója ígéretesnek nevezte – valóban nagyobb reményt lehet hozzá fűzni, mint a jelenlegi szemellenzős tiltáshoz.
Az ENSZ közgyűlése (UNGASS) 2016-ban a drogkérdést tűzi napirendjére. Az UNGASS legutóbb 1998-ban foglalkozott a kábítószer-kérdéssel, akkor egy olyan politikai nyilatkozatot tettek, amit a drogmentes világ megteremtésének utópiája vezérelt. Azt nem tudjuk, hogy 2016-ban elfogadnak-e újabb politikai nyilatkozatot, az azonban biztosnak tűnik, hogy a drogmentes világ megteremtésének célja lekerült a napirendről. Drogfogyasztás volt, van és lesz – az államoknak arról kell dönteniük, hogy mit kezdenek vele: továbbra is a homokba dugják a fejüket, vagy esetleg megpróbálják elfogadni a létezését, és csökkenteni az ártalmait.
A szerző a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drogpolitikai programvezetője.
Evo Morales elnök idén is személyesen látogatott el a CND-re, hogy ismertesse kormánya álláspontját – a diplomácia világában szokatlanul érzelmes, sőt, indulatos beszédet tartott, amely nem nélkülözte a show-elemeket sem. Az elnök a hatás növelésének céljából ugyanis egy koka-levelet vett elő a zsebéből. Most először nem kizárólag a koka-levélről beszélt, hanem éles kritikát fogalmazott meg az egyezmények végrehajtásával kapcsolatban is. Szerinte az, hogy a világon egyre jobban elérhetőek a kábítószerek és egyre jobban terjed a drogháború gerjesztette erőszak, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az egész rendszer felülvizsgálatra szorul.
A droglegalizáció igenléséig Morales nem jutott el – nem úgy, mint számos más latin-amerikai államfő, akik nemrégen megalakították a Globális Drogpolitikai Bizottságot, hogy az alternatív szabályozási opciókról folytatott vitát elősegítsék. A latin-amerikaiak tapasztalják meg ugyanis az USA által vezetett drogellenes háború negatív hatásainak zömét. Mexikóban több tízezer ember halt meg a kartellek elleni harcban, és az olyan közép-amerikai országokban, mint Honduras vagy Guetamala, a legmagasabbra nőtt a világon az emberölések aránya. Egyre több politikus fárad bele abba, hogy feláldozza saját polgárainak életét és biztonságát a drogellenes háború nevében.
A drogok nagy része ugyanis az USA polgárainak féktelen pénz- és drogéhségét hivatott kielégíteni, a drogkereskedelemből származó haszon nagy részét a nyugati bankok mossák fehérre, és a haszon nagy része is ott marad. Latin-Amerikában pedig marad az erőszak, a korrupció és a nyomor. Bár senki sem állítja, hogy létezik tökéletes megoldás erre a problémára, hiszen a legális kontrollnak is megvannak a kockázatai – a teljes szabadpiaci legalizációt kevesen pártolják. Lépésről lépésre bevezetett reformokról beszélnek, először is a legnépszerűbb droggal, a marihuánával kezdenék. A bécsi konferencián meginterjúvoltuk Uruguay kormányának egyik képviselőjét, Diego Canepát, aki elmondta, hogy kormánya jelenleg a marihuána termesztésének és forgalmazásának állami szabályozását készül bevezetni – hogy kivegye azt a bűnszervezetek kezéből, és szigorúan ellenőrzött keretek közé szorítsa.
Márpedig az USA egyre kevesebb erkölcsi alappal rendelkezik ahhoz, hogy a latin-amerikai reformokat ellenezze, hiszen a saját tagállamai közül idén kettő – Washington és Colorado – is bevezeti a kannabisz legális forgalmazását. A nemzetközi drogegyezményeket tető alá hozó ország sérti meg az egyezmények betűjét és szellemét. Amikor a bécsi sajtótájékoztatón erről kérdeztem Jurij Fedotovot, az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Irodájának (UNODC) igazgatóját, láthatóan zavarba jött.
“A nemzetközi egyezmények betartásáért a felelősséget a szövetségi kormány, és nem az egyes tagállamok viselik,” jelentette ki. “Tudomásom szerint a washingtoni kormány már lépéseket tesz ebben az ügyben.” De vajon hajlandó-e szembemenni Obama elnök két államban is a választók akaratával? Valószínűtlen, hogy a szövetségi kormány komoly beavatkozásra készülne, különösen most, amikor a közvélemény-kutatások szerint a marihuána-legalizáció ügye népszerűbb, mint maga az elnök.
A hagyományos drogok mellett egyre nagyobb kihívást jelentenek azok az új pszichoaktív anyagok (avagy dizájner drogok) is, amelyeket direkt úgy terveznek laboratóriumokban, hogy ne tartozzanak a tiltott szerek egyik listájához sem. Az egyes országok, Magyarországot is beleértve, eddig kizárólag az új szerek megjelenése és betiltása közötti idő minimalizálásában látták a megoldást. Hiába azonban az új és egyre szélesebb körű tiltólisták, a kínai és indiai laborok ontják magukból azokat a szereket, amik kicselezik ezeket a listákat – a variációk száma szinte végtelen.
Új-Zéland kormánya ezért úgy döntött, hogy megpróbálkozik valami mással. Bécsben meginterjúvoltuk Peter Dunnes tárcanélküli minisztert, aki elmondta, hogy a jelenlegi rendszert feje tetejére fordítanák: a forgalmazókra hárítanák annak bizonyítását, hogy az adott szer mennyire kockázatos. Amennyiben bizonyítják, hogy a kockázatok nem érnek el egy bizonyos szintet, akkor legálisan forgalomba hozhatják az adott drogot. Akárcsak az úgy gyógyszerek esetében – csak éppen itt a fogyasztás rekreációs célú. A miniszternek megfogalmaztam azt az aggályomat, hogy számos forgalmazó ezután is ki tudja kerülni a szabályokat, és inkább piacra dobja a szert engedély nélkül, nem emberi fogyasztásra szánt fürdősóként vagy növénytápszerként. Mr. Dunnes szerint az új szabályozás valószínűleg nem zár be minden kiskaput, ugyanakkor biztonságosabb, ellenőrzött alternatívákat teremt a bizonytalan minőségű szerek mellett, ez pedig az utóbbiak iránti kereslet visszaszorulását eredményezi. Az új-zélandi kísérletet Fedotov, a UNODC igazgatója ígéretesnek nevezte – valóban nagyobb reményt lehet hozzá fűzni, mint a jelenlegi szemellenzős tiltáshoz.
Az ENSZ közgyűlése (UNGASS) 2016-ban a drogkérdést tűzi napirendjére. Az UNGASS legutóbb 1998-ban foglalkozott a kábítószer-kérdéssel, akkor egy olyan politikai nyilatkozatot tettek, amit a drogmentes világ megteremtésének utópiája vezérelt. Azt nem tudjuk, hogy 2016-ban elfogadnak-e újabb politikai nyilatkozatot, az azonban biztosnak tűnik, hogy a drogmentes világ megteremtésének célja lekerült a napirendről. Drogfogyasztás volt, van és lesz – az államoknak arról kell dönteniük, hogy mit kezdenek vele: továbbra is a homokba dugják a fejüket, vagy esetleg megpróbálják elfogadni a létezését, és csökkenteni az ártalmait.
A szerző a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drogpolitikai programvezetője.
0 Megjegyzések