A tanár-diák kapcsolatot több oldalról kell megvizsgálnunk, hogy megértsük, hogyan változott, és mit tehetünk annak érdekében, hogy jobbá tegyük. Az alábbiakban a probléma dinamikájára szeretném felhívni a figyelmet, illetve röviden összefoglalom, hogy mit tehetünk a helyzet javítása érdekében.



Háttér

A tanár-diák viszony a látszattal ellentétben nem két-, hanem háromoldalú. Tanár - diák - szülő háromszögről beszélhetünk, az aktuális helyzet pedig a szereplőket érintő tényezők összjátékából adódik.
Nagyon nem mindegy, hogy a diákok milyen mintát látnak otthon, és mit kapnak a szüleiktől. Szeretetben nőnek-e fel, úgy, hogy elegendő törődést, odafigyelést kapnak? Elsajátítanak-e konfliktuskezelési, stresszkezelési módokat? Milyen mértékű önkontroll és érzelmi stabilitás jellemzi őket? Ha elhanyagoló, vagy erőszakos légkörből érkeznek a diákok, a lelki sérülések igencsak visszavetik őket abban, hogy a társaikkal, vagy a felnőttekkel szemben adekvátan viselkedjenek. Ez különösen kiélezett lehet teljesítményhelyzetben. Ha felgyülemlik a feszültség, amelyet nem tudnak levezetni, akkor az könnyen más vagy önmaguk ellen irányuló agresszióba csaphat át.

A gyerekek környezete, amelyből érkeznek, gyakran hiányos és nem adja meg az egészséges személyiségfejlődéshez alapvetően szükséges tényezőket, ha sok agressziót látnak, akkor huzamosabb idő után közömbössé válhatnak iránta.
Az elhanyagolás csaknem a felét teszi ki a bántalmazásnak, a másik felét pedig kb. fele-fele arányban a fizikai és érzelmi erőszak (Prof. Dr. Bagdy Emőke).

A tanítók esetében említenünk kell az alacsony fizetést, a sok esetben kevéssé érdeklődő és alulmotivált fiatalokat a tanórán valamint a magánéleti gondokat, amelyeket nem minden esetben tudnak letenni az iskolába lépve. A tanárok és diákok közötti szakadékot növeli a felgyorsult világ, a rengeteg inger, amely lefoglalja a diákok figyelmét. A közösségi oldalak vonzóbbak, érdekesebbek lehetnek, mint a tanóra anyaga. Az oktatási rendszer elavult, és egyre távolabb kerül a diákok igényeitől, miközben az igények is egyre markánsabban jelennek meg, gyakran ezt a diákok a lázadásukkal is jelzik, úgy érzik, nem számít az akaratuk.

A pedagógusok életében is megjelennek hátráltató tényezők. Sok a munkával járó lelki teher, felelősség és tennivaló, sokan nem tudtak még változtatni a korábbi világban hatékony tanítási technikákon annak megfelelően, ahogy azt a gyorsan változó világ kívánná.

Javaslatok

A pedagógusok és szülők kapcsolattartása, a kölcsönös bizalom nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a diák érdekeit nézzék, és ő legyen a középpontban.

Napi szinten alig van valódi kommunikáció a szülők és gyermekeik között, a napi fél órát sem éri el, holott a TV-nézés napi adagja több órára rúg. A szülők feladata és felelőssége - amelyet a pedagógus nem pótolhat, csak kiegészíthet - hogy szeressék a gyermeküket, és odafigyeljenek rá, valódi törődést, mindemellett pedig érzelmi biztonságot és megfelelő kereteket nyújtsanak neki. Mutassák meg neki a hétköznapok során a saját viselkedésükkel is, hogy hogyan lehet adekvátan kezelni a stresszt és a konfliktusokat, és beszéljenek is ezekről a témákról. Mindannyiunk számára fontos a megfelelő konfliktuskezelés, problémamegoldó, asszertív hozzáállás, amely során a másik személyt nem éri bántás, mégis a megoldás felé tudunk indulni.
Otthon és az iskolában is fontos tudni, hogy a dicsért gyerekek gyorsabban fejlődnek, az elmarasztaltak lemaradnak, ez az önbeteljesítő jóslat bizonyított hatása.

A pedagógusok legfőbb munkaeszköze a személyiségük, amelyet folyamatosan érdemes karbantartani, fejleszteni, hiszen nagy szerepet játszik a tanulók személyiségének formálásában is. A szakmai személyiség fejlesztése tréning, képzés formájában is lehetséges, amely nem a tárgyi tudásra, hanem a mentálhigiénére, megküzdési technikák kialakítására irányul.

Az emberekkel foglalkozó pályákon ki vagyunk téve a kiégés veszélyének. Ez ellen nap, mint nap tennünk kell, mert a kezdeti lelkesedés után a frusztrált, majd apatikus viszonyulás rombolja a személyiséget, és a vele kapcsolatba kerülő, növekvő fiatalok lelkét is. A magánéleti harmónia, a kikapcsolódás, önképzés, a társasági élet, a kulturális, szellemi élmények, a sport, az utazás, a hobbyk mind segítenek abban, hogy tanári mivoltunkat és az azzal kapcsolatos nehézségeket letéve, magánemberként is feltöltődjünk, ugyanígy pedig az iskolába lépve kizárhassuk a magánéleti nehézségeinket, és tanári hivatásunkra koncentrálva végezhessük a munkánkat.

A hatalmi pozíció ideje lejárt, a demokratikusabb stílus, az együttműködés, a meggyőzés, motiválás, több irányú kommunikáció, csoportmunka szerepe hangsúlyosabb lett. Mindezek mellett, ha a helyzet úgy kívánja meg, akkor továbbra is a leghatározottabb fellépés szükséges. A tekintélynél fontosabb, hogy a diákok szeressék a tanárukat, hiszen csak attól tudnak tanulni, akit kedvelnek. Ez gyakran már azzal is elérhető, ha a tanár mosolyogva, szeretettel fordul a diákok felé. Fontos az elfogadás, empátia, érdeklődő odafordulás, aktív hallgatás, együttműködés, tűrőképesség.

A motiválás része, hogy nemcsak a tanár céljai kapjanak helyet a tanítás világában, hanem a diákoknak is legyenek saját céljaik, és akarják elérni azokat.

Szükséges a szempontváltás, a hagyományos tanítási módoknak meg kell újulniuk. Régóta tudjuk, hogy az egyirányú közlés a mai diákok számára nem hatékony.

A szülőknek és a tanároknak is nagy figyelmet kell szentelniük a gyermekeknek, hiszen lehetnek olyan tünetek, jelek, amelyek figyelmeztetnek arra, hogy baj van; nem tud megküzdeni az őt ért nehézségekkel egy diák. Az alvás-, evés-, viselkedési- és koncentrációs zavaroktól kezdve a depresszív hangulat, a teljesítményromlás, kapcsolati nehézségek, önsértés (pl. vagdosás), öngyilkossági késztetés, agresszivitás, szorongás, nagyfokú bizalmatlanság, szeparáció, problémamegoldási nehézségek, beilleszkedési zavarok, önértékelési problémák észrevétele rendkívül fontos.

Fegyelmezetlen viselkedés

A fegyelmezetlenség oka az is lehet, ha a diák tehetetlennek érzi magát, illetve a figyelmet szeretné felhívni, mert kevés törődést kap. Előfordul, hogy elakad a feladatmegoldásban, de nem kér segítséget. Ha ilyenkor a tanár kérés nélkül is segítséget nyújt, akkor ezzel megszűnik a fegyelmezetlen viselkedés.
Előfordul, hogy akár az osztályból többeket is érintő esemény miatt különösen feszültek a diákok, ilyenkor érdemes valamelyest átstrukturálni az óra programját. A diákok értékelni fogják a rugalmasságot.
Jobban megy a tanulás, ha a diák több pozitív megerősítést kap, tehát a jegyeken túl is van értékelés, ha érzi, hogy a munkája eredményes, mert ha ennek az ellenkezőjével szembesül, akkor könnyen lehetséges, hogy megtagadja a további munkát.

Jobban odafigyelnek és érdeklődőbbek a diákok, ha az órák élénkek, nem kell várakozniuk arra, hogy a tanár előkészüljön egyik feladatról a másikra, ha olyan kérdéseket kapnak, amelyek érdekes problémát jelentenek a számukra.

A tanár jobban tud fegyelmezni, ha többirányú a figyelme, és még korán észreveszi a fegyelmezetlenséget, következetesen reagál, nem reagálja túl hisztérikusan, hanem higgadt marad, és nem szól rá tévedésből fegyelmezett diákokra.

A fegyelmezetlenségre megfelelő reakció lehet, ha szándékosan nem vesszük figyelembe a viselkedést, ezért az megszűnik, illetve ha valamilyen jelzéssel, közeledéssel, érintéssel reagálunk rá, anélkül, hogy megszakítanánk a tanítást. Reagál, nem reagálja túl hisztérikusan, hanem higgadt marad, és nem szól rá tévedésből fegyelmezett diákokra.

A fegyelmezetlenségre megfelelő reakció lehet, ha szándékosan nem vesszük figyelembe a viselkedést, ezért az megszűnik, illetve ha valamilyen jelzéssel, közeledéssel, érintéssel reagálunk rá, anélkül, hogy megszakítanánk a tanítást.

Forrás: mindigno.hu