Valóságos molekuláris kövület az amerikai tulipánfa genomja: amerikai kutatók megállapították, hogy a növényfaj információt hordozó örökítőanyaga a dinoszauruszok kora óta többé-kevésbé változatlan.
Az Indianai és az Arkansas-i Egyetem tudósai a fa mitokondriális DNS-ét szekvenálták, és rájöttek, hogy az Egyesült Államokban honos növény mutációs rátája az egyik legelnyújtottabb az élő szervezetek között, ami azonban nem befolyásolja génjeinek a működését.
A BMC Biology című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint a faféle örökítő információjában bekövetkezett jelentéktelen módosulások folyamata kétezerszer lassúbb, mint az emberében. A DNS-bázispárok sorrendjének a meghatározásánál a kutatók felfedeztek olyan géneket is, amelyekről azt hitték, hogy a virágos növények 200 millió évre visszanyúló evolúciója során mind egy szálig "elvesztek". "Ebből kiindulva azt mondhatjuk, hogy a tulipánfa genomja kövületté dermedt az idő börtönében" - magyarázta Jeffrey Palmer, a tanulmány egyik szerzője.
A tulipánfa eredeti élőhelye Észak-Amerika keleti része. Terebélyesre növekedő, lombhullató fa, őshazájában magassága átlagosan 20-30 méter, de elérheti akár a 60-at is; törzsének átmérője 3 méter is lehet. Egyesek szerint dinoszaurusznyom formájú, mások szerint lúdtalpra emlékeztető, folyton rezgő levelei ősszel sárga-aranysárga árnyalatokra színeződnek. A törzs külső része tört fehér, belső része halványzöld, vékony sötét csíkozással. Tulipán alakú, zöldesfehér vagy sárgás színű virágainak torkában narancspiros a rajzolat.
A tanulmányt ismertető BBC News hírszolgálatnak nyilatkozó Ian Small, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem tudósa, aki személyesen nem vett részt a szekvenálásban, azt mondta, hogy az amerikai kutatók munkája "roppant fontos ablakot nyit a múltra". Szavai szerint a roppant lassú mutációs rátának köszönhetően a "fosszilizált" genom segítségével feltárhatják, hogyan néztek ki és miként működtek a mitokondriumok, amikor a virágos növények kifejlődtek, majd elterjedtek a földön a dinoszauruszok korában. A mitokondrium a sejt erőműve, az energia előállításáért és elraktározásáért felelős szervecske. Az előállított energiát makromolekulák formájában tárolja a sejt számára.
Eredeti élőhelye Észak-Amerika keleti része. Indiana, Kentucky, Tennessee államok hivatalos fája, a floridai babérlombú erdők egyik meghatározó növénye. Elsősorban az Egyesült Államok erdészeteiben erőteljesen telepítik, de egy kísérleti telepítése a Rába árterén, Ivánc mellett is van. Bár jó haszonfa, Magyarországon inkább nagy díszértéke miatt kedvelik. Több évszázados, óriási példányait a világ számos arborétumában megtalálhatjuk.
Erőteljesen, terebélyesre növekedő, lombhullató fa. Őshazájában magassága megközelítheti a 60 métert, törzsének átmérője elérheti a 3 métert; Európában ültetett példányai többnyire 9–25 m magasra nőnek. A fiatalabb fák lombozata szabályosan kúpos, az idősebbeké felül szabálytalanul kiszélesedik. Kérge szürke, hosszant repedezett. Gyökerei húsosak, sérülékenyek.
Lúdtalp, mások szerint tulipán alakú levelei ősszel sárga, aranysárga árnyalatokra színeződnek. Levele 12–20 cm hosszú, levélszára 7–10 cm-es. Hosszú nyelük miatt folyton rezgő leveleivel a kert látványos színfoltja.
Fájának külső része tört fehér, belső része halvány zöld, vékony sötét csíkozással.
5-8 centiméteres, tulipán alakú, zöldesfehér vagy sárgás színű virágainak torkában narancspiros a rajzolat. A kétivarú virágok sok nektárt termelnek. Mivel zömük a fák magasabb ágain nyílik, nem feltűnőek. Termése hegyes kúp alakú, tobozszerű tüsző (aszmag) csokor. Terméseiben sok magot érlel, és ezeket a szél a fa magasságának 4–5-szörösére is elsodorhatja.
Napos fekvést, vízzel jól ellátott talajt igényel, kedveli a tápanyagban gazdag, enyhén savas környezetet. Az átültetésre érzékeny. Virágai nyáron, a teljes kilombosodás után nyílnak. Az érett termés ősszel pikkelyenként hullik a földre; egy része télen is az ágon maradhat. Magjai 4–7 éven át életképesek. A fiatal fák tövét megrághatják a nyulak, továbbá a vadszőlő ránőve elpusztíthatja az egyedeket. Gyors növekedése és értékes (puha, könnyű, jól megmunkálható) fája miatt népszerű ipari fa. A magvakat több madár és rágcsáló is szívesen fogyasztja.
Az Indianai és az Arkansas-i Egyetem tudósai a fa mitokondriális DNS-ét szekvenálták, és rájöttek, hogy az Egyesült Államokban honos növény mutációs rátája az egyik legelnyújtottabb az élő szervezetek között, ami azonban nem befolyásolja génjeinek a működését.
A BMC Biology című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint a faféle örökítő információjában bekövetkezett jelentéktelen módosulások folyamata kétezerszer lassúbb, mint az emberében. A DNS-bázispárok sorrendjének a meghatározásánál a kutatók felfedeztek olyan géneket is, amelyekről azt hitték, hogy a virágos növények 200 millió évre visszanyúló evolúciója során mind egy szálig "elvesztek". "Ebből kiindulva azt mondhatjuk, hogy a tulipánfa genomja kövületté dermedt az idő börtönében" - magyarázta Jeffrey Palmer, a tanulmány egyik szerzője.
A tulipánfa eredeti élőhelye Észak-Amerika keleti része. Terebélyesre növekedő, lombhullató fa, őshazájában magassága átlagosan 20-30 méter, de elérheti akár a 60-at is; törzsének átmérője 3 méter is lehet. Egyesek szerint dinoszaurusznyom formájú, mások szerint lúdtalpra emlékeztető, folyton rezgő levelei ősszel sárga-aranysárga árnyalatokra színeződnek. A törzs külső része tört fehér, belső része halványzöld, vékony sötét csíkozással. Tulipán alakú, zöldesfehér vagy sárgás színű virágainak torkában narancspiros a rajzolat.
A tanulmányt ismertető BBC News hírszolgálatnak nyilatkozó Ian Small, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem tudósa, aki személyesen nem vett részt a szekvenálásban, azt mondta, hogy az amerikai kutatók munkája "roppant fontos ablakot nyit a múltra". Szavai szerint a roppant lassú mutációs rátának köszönhetően a "fosszilizált" genom segítségével feltárhatják, hogyan néztek ki és miként működtek a mitokondriumok, amikor a virágos növények kifejlődtek, majd elterjedtek a földön a dinoszauruszok korában. A mitokondrium a sejt erőműve, az energia előállításáért és elraktározásáért felelős szervecske. Az előállított energiát makromolekulák formájában tárolja a sejt számára.
Eredeti élőhelye Észak-Amerika keleti része. Indiana, Kentucky, Tennessee államok hivatalos fája, a floridai babérlombú erdők egyik meghatározó növénye. Elsősorban az Egyesült Államok erdészeteiben erőteljesen telepítik, de egy kísérleti telepítése a Rába árterén, Ivánc mellett is van. Bár jó haszonfa, Magyarországon inkább nagy díszértéke miatt kedvelik. Több évszázados, óriási példányait a világ számos arborétumában megtalálhatjuk.
Erőteljesen, terebélyesre növekedő, lombhullató fa. Őshazájában magassága megközelítheti a 60 métert, törzsének átmérője elérheti a 3 métert; Európában ültetett példányai többnyire 9–25 m magasra nőnek. A fiatalabb fák lombozata szabályosan kúpos, az idősebbeké felül szabálytalanul kiszélesedik. Kérge szürke, hosszant repedezett. Gyökerei húsosak, sérülékenyek.
Lúdtalp, mások szerint tulipán alakú levelei ősszel sárga, aranysárga árnyalatokra színeződnek. Levele 12–20 cm hosszú, levélszára 7–10 cm-es. Hosszú nyelük miatt folyton rezgő leveleivel a kert látványos színfoltja.
Fájának külső része tört fehér, belső része halvány zöld, vékony sötét csíkozással.
5-8 centiméteres, tulipán alakú, zöldesfehér vagy sárgás színű virágainak torkában narancspiros a rajzolat. A kétivarú virágok sok nektárt termelnek. Mivel zömük a fák magasabb ágain nyílik, nem feltűnőek. Termése hegyes kúp alakú, tobozszerű tüsző (aszmag) csokor. Terméseiben sok magot érlel, és ezeket a szél a fa magasságának 4–5-szörösére is elsodorhatja.
Napos fekvést, vízzel jól ellátott talajt igényel, kedveli a tápanyagban gazdag, enyhén savas környezetet. Az átültetésre érzékeny. Virágai nyáron, a teljes kilombosodás után nyílnak. Az érett termés ősszel pikkelyenként hullik a földre; egy része télen is az ágon maradhat. Magjai 4–7 éven át életképesek. A fiatal fák tövét megrághatják a nyulak, továbbá a vadszőlő ránőve elpusztíthatja az egyedeket. Gyors növekedése és értékes (puha, könnyű, jól megmunkálható) fája miatt népszerű ipari fa. A magvakat több madár és rágcsáló is szívesen fogyasztja.
0 Megjegyzések