Talán semmi nem érinti érzékenyebben a tősgyökeres zomboriakat, mint a város történelmi büszkeségének számító bogyófák sorsa. Ferde szemmel néznek arra is, aki említést tesz az ostorfaállomány frissítésének szükségességéről, hát még arra, aki motorfűrészt berregtet. Most aztán bőven van ok zsörtölődésre, ugyanis egyik napról a másikra egész utcahossznyi fasorokat vágtak ki a belvárosban, s tegnaptól a Sztapári úton is sorra dőlnek le a bogyófák.

A köztisztasági vállalat zöldterület fenntartó részlegének szakemberei egyre-másra bocsátják ki a sajtónyilatkozatokat, amelyekben a faállomány frissítésének szükségességét bizonygatják. Azt állítják, sürgős beavatkozásról van szó, mihamarabb cselekedni kell, ha nem akarjuk, hogy előbb-utóbb emberi áldozat vagy tetemes anyagi kár legyen a következménye egy-egy belülről korhadt fa kettétörésének, kidőlésének.

Állítólag a kivágott fák helyére két héten belül facsemetéket ültetnek, mégpedig néhány éveseket, hogy mielőbb lombos, árnyat adó fákká fejlődjenek. Ám ez sem nyugtatja meg a fáikhoz ragaszkodó zomboriakat, akiknek a legtöbbje úgy véli, nem ilyen módon, nem most és nem főképp nem egyszerre kellett volna nekiállni a vágásnak. Csak a gyógyíthatatlanul beteg ostorfákat lett volna szabad kivágni, a még kezelhetőket meg kellett volna próbálni menteni, és a további faállomány-frissítést több év lefolyása alatt lett volna szabad lebonyolítani, ahogyan ezt a világban mindenütt teszik.

Az év folyamán 300-nál több fa ültetését tervezik a városban, amiből következtetni lehet arra, hogy nagyjából ugyanennyit vágnak ki. A projektum hordozója a városépítési igazgatóság, a kivitelező a Čistoća köztisztasági közvállalat. Az ültetendő fák között a bogyófaként ismert ostorfa mellett más lombhullatók, elsősorban a vidékünkön őshonos hárs ültetését tervezik.