Mennyien éreztük már azt, hogy más kiút nincs, csak a sírás, az önmagunkba való burkolózás? Amikor úgy érezzük, belül üresek vagyunk. Nem tudjuk miért, de úgy érezzük, belül nincs semmink. Amikor még a szívünk dobbanását sem érezzük, mintha nem lenne, vagy mintha megállt volna. 

És mennyien éreztük már azt, mindezek után, hogy fel kell állni?
Amikor rájövünk, hogy az életnek igen is van értelme.
Amikor felcsillan egy szikra, a remény, a szemünk fényessége. Amikor rájövünk, hogy nem szabad elhagynunk magunkat, mert élni érdemes.

Senki nem fogja helyettünk jóvá tenni a hibáinkat, vagy épp tanulni belőlük. Senki nem fogja helyettünk letörölni a könnyeinket, és senki nem fog helyettünk felállni, hogy tovább menjünk.
Senki nem lesz helyettünk boldog, és senki nem fogja helyettünk leélni az életünket.

Állj fel és menj tovább, bármilyen nehéz is!!