A húsvét napjainkban a keresztények legfontosabb ünnepe, de a valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, ünnepelnek meg.
A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztrefeszítése után – a harmadik napon, vasárnapra feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
Az eredetileg zsidó vallási ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.
VIC08BAR-ww
I
TANÍTÁS A HÚSVÉTI MISZTÉRIUMRÓL
„Urunk nagypénteki kereszthalála már diadalának kezdete volt, mert ekkor törte össze a pokol kapuit. Amikor a megváltásban részesíti ősszüleinket is, egyben kihirdeti az egész emberiségnek az üdvösség és feltámadás reménységét.”
Az Egyház húsvétkor, az egyházi év legszentebb napjaiban üli meg Krisztus húsvéti misztériumainak kimagasló ünnepét.
Krisztus életének minden egyes pillanata végtelen értékű, az Atyának kedves és számunkra üdvösségszerző misztérium. „Az ő embersége volt az Ige személyével egységben üdvösségünk eszköze”. (II. Vatikáni Zsinat Lit. Konst.) Ezt tárja elénk az év forgásával a szent liturgia. – De tetőpontjához akkor érkezik e misztérium-sor, amikor Krisztus, mint Főpapunk bemutatja keresztáldozatát, „belép a szentélybe, hogy az övéinek kiengesztelődést és örök üdvösséget szerezzen”, majd fel- támadásával győzelmet arasson a halálon, bemenjen dicsőségébe, ott közbenjárjon értünk, s megkezdje kegyelmeinek kiosztását.
„Az emberek megváltásának és Isten tökéletes dicsőítésének művét, amelyet az isteni hatalom nagy jelei mutattak meg előre az Ószövetség népének, Krisztus, az Úr beteljesítette. Elsősorban boldogságot adó szenvedésének, a halálból való föltámadásának és a dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériumai által, mert ebben a halálunkat a maga halálával lerontotta, és föltámadásával visszaállította az életet.
Az Úr feltámadásának emlékezetét, a boldogságot szerző szenvedéssel együtt, mint a legnagyobb ünnepet üli meg az Egyház az év folyamán egy alkalommal: Húsvétkor.” (Lit. Konst. 5. és 102. §.)
Az Egyház lelkülete a Húsvéti időben
A nagyhét és a Húsvét szorosan összetartoznak: nagypéntek is győzelmi és hálaadó ünnep, Húsvétot is a kereszt jegyében ünnepeljük. – Természetesen nem hiányozhat a nagyhét lelkületéből a mélységes komolyság, a szent megilletődöttség és a szomorúság, hiszen az Egy- ház Krisztust gyászolja. De átjárja a nagyhetet a hála, öröm és imádás ünnepi lelkülete is, hiszen tudjuk, Krisztus halála győzelmet szerzett értünk vállalt szenvedéseiben.
Ez a győzelmi hang jellemzi már a nagyhét indulását (Virágvasárnap, vagyis az Úr szenvedésének vasárnapja), a nagypénteki hódolatot a kereszt előtt, és a Húsvét éjszakáján történő beteljesedést.
Húsvét túláradó öröméről beszél minden jelkép, minden szó és ének, a szűnni nem akaró alleluja. A Húsvétot, mint a legnagyobb ünnepet, nyolc napon át tartjuk.
II
HÚSVÉT TÖRTÉNETE
A régi korok emberei sok szállal kapcsolódtak a természethez. Munkájukat, mindennapi életük rendjét, örömeiket, bánataikat is befolyásolta a természet örök változása. A tél és a nyár kettősében, az élet és a halál párhuzamát látták. Mindezek szabályozták életüket, melyet az ünnepek felosztottak kisebb-nagyobb szakaszokra.
A tavaszi napéjegyenlőséggel egyre hosszabbodott a Nap útja, 's ez jelentette számukra a fényt, a Nap feltámadását. Nagyon sok népnél gazdag hiedelem és szokáskincs kapcsolódott a tavasz beköszön- téséhez. Sok nép teremtett olyan istent magának, kinek élete, halála, feltámadása a tél, nyár természeti ritmusát követi. ők jelképezik az emberek örök reményét a megújulásban, a feltámadásban és sorsuk jobbra fordulásában.
A feltámadás gondolata, mély emberi vágy - az élet győzedelmeskedjen a halálon, az elmúláson! A keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe a húsvét, a feltámadás és a megváltás alapgondolatát foglalja magában. A húsvét ünnepe napjainkban is megőrizte a tavaszünnep jellegét, felelevenítve az ősi tavaszköszöntő népszokásokat, a termékenységgel kapcsolatos ünnepségeket, melyek mellett tovább él a keresztény ünnep gazdag szokásvilága is.
A feltámadás, vagyis a húsvéti ünnep eseménye annak a történetnek része, melynek főhőse Jézus, 's a Bibliában az Újtestamentumot az ő életének és tanításainak szentelték. A négy evangélista: Máté, Márk, Lukács és János, Jézus életének történeteit az evangéliumokban hagyta ránk.
Jézus tanításaival és példamutató életével nagyon sok tanítványt és hívet szerzett, 's útra kelt, hogy a húsvét zsidó ünnepét a nagy városban, Jeruzsálemben ünnepelje meg, ahol – mint tudta – sorsa és küldetése beteljesedik. – Szamárháton, zarándokként érkezett a városba, ahol ünneplő tömeg fogadta, kezében a béke jelképével, pálmaággal. Az emberek ruháikat a porban eléje terítették, hogy arra léphessen, gyermekeiket magasba emelték, hogy megáldhassa őket.
A főpapok, akik féltették hatalmunkat, most elérkezettnek látták az időt, hogy megszabaduljanak Jézustól. Mivel féltek a tömegtől, cselhez folyamodtak. Tanítványai szűk körében akarták elfogni, 's az egyik tanítványt, az árulásra hajló Júdást bízták meg, hogy a Mestert a katonáknak megmutassa.
A húsvét első napján szokásos vacsorát, a bárányt Jézus tizenkét tanítványa körében költötte el, 's így szólt: „Bizony mondom néktek, tiközületek egy elárul engem.” – Kérdezték, melyikük lesz az, 's Jézus tudta, az árulja el, aki vele együtt mártja kezét a tálba. 'S mikor Júdás kérdezte, ő lesz-e az, Jézus rábólintott: „Te mondád.”
Ezen az utolsó vacsorán Jézus fontos dolgokat cselekedett. Kenyérrel kínálta tanítványait, mondván: „Vegyétek, ez az én testem”, és borral, mondván: „Igyatok ebből, mert ez az én vérem.” (Ezt a jelenetet ismétli a pap a keresztény szertartásokon.)
Vacsora közben Jézus beszélt a feltámadásról, 's arról, hogy leghűségesebb tanítványa, Péter is megtagadja őt. E rossz előjelektől terhes este után Jézus tanítványaival a Getsemánékertbe megy, 's kéri őket virrasszanak vele. Ők viszont nem teszik ezt meg, 's igen hamar el- nyomja őket az álom. A Mester egyedül marad, szorongásaival, kétségeivel. Itt lelt rá Júdás a fegyveresek kíséretében, s csókkal árulta el Jézust. Elfogták, s a főpap elé vezették.
Jézus megjövendölte, hogy ő, az Istennek fia, az Isten jobbján ül majd a mennyekben. Ezt bírái istenkáromlásnak tekintik, 's halálos ítélettel büntették. Az embereket könnyű volt Jézus ellen lázítani, megalázták, kicsúfolták az Isten fiát, hű tanítványa, Péter pedig háromszor megtagadta mesterét, hogy nehogy azt higgyék, Jézushoz tartozik.
Másnap reggel a Júdea római helytartója, Poncius Pilátus elé vitték Jézust, hogy az ítéletet végrehajtsák. Ekkorra Júdás megbánva árulását, a vérdíjat, a harminc ezüstöt visszaadta a főpapoknak, 's önkezével véget vetett életének.
Pilátus nem tartotta bűnösnek Jézust, ezért lehetőséget akart adni a megmenekülésére. A hagyomány szerint a tömeg kívánságára egy rabot szabadon engedhetett. Barnabás és Jézus közül a nép viszont Barnabás megmenekülését választotta. Pilátus pedig jelképes kézmosással érzékeltette, nincs köze Jézus halálához.
A foglyot bíborköpenybe öltöztették, fejét töviskoszorúval övezték, kezébe nádszálat adtak, és gúnyolták: „Íme a zsidók királya!”, majd nehéz kereszttel a vállán Jézus elindult a Golgota hegyre, hogy beteljesüljön a sorsa. Megfeszítették. Volt aki segített, volt aki bántotta a haldoklót, s az őket megszemélyesítő alakok újra és újra megjelennek a passiót, azaz Jézus szenvedéseit bemutató képzőművészeti alkotásokban, zenei műremekekben.
A katonák, a keresztnél őrt állók kisorsolták maguk között Jézus ruháit. Sokan csúfolták, ha valóban Isten fia, miért nem szabadítja meg magát? Jézus azonban vállalta sorsát és meghalt a kereszten. – Halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítő kárpit megrepedt, a föld megnyílt.
Este egyik tanítványa, Aramateai József kérte, hadd vigye el a testet, 's a sír elé nagy követ görgetett. Mindez pénteken történt. A sírhoz őröket állítottak a főpapok, hogy el ne lopják a testet, hisz a jövendölések szerint, a halál utáni harmadik napon elhagyja Jézus a sírját.
Az eredetileg zsidó vallási ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.
VIC08BAR-ww
I
TANÍTÁS A HÚSVÉTI MISZTÉRIUMRÓL
„Urunk nagypénteki kereszthalála már diadalának kezdete volt, mert ekkor törte össze a pokol kapuit. Amikor a megváltásban részesíti ősszüleinket is, egyben kihirdeti az egész emberiségnek az üdvösség és feltámadás reménységét.”
Az Egyház húsvétkor, az egyházi év legszentebb napjaiban üli meg Krisztus húsvéti misztériumainak kimagasló ünnepét.
Krisztus életének minden egyes pillanata végtelen értékű, az Atyának kedves és számunkra üdvösségszerző misztérium. „Az ő embersége volt az Ige személyével egységben üdvösségünk eszköze”. (II. Vatikáni Zsinat Lit. Konst.) Ezt tárja elénk az év forgásával a szent liturgia. – De tetőpontjához akkor érkezik e misztérium-sor, amikor Krisztus, mint Főpapunk bemutatja keresztáldozatát, „belép a szentélybe, hogy az övéinek kiengesztelődést és örök üdvösséget szerezzen”, majd fel- támadásával győzelmet arasson a halálon, bemenjen dicsőségébe, ott közbenjárjon értünk, s megkezdje kegyelmeinek kiosztását.
„Az emberek megváltásának és Isten tökéletes dicsőítésének művét, amelyet az isteni hatalom nagy jelei mutattak meg előre az Ószövetség népének, Krisztus, az Úr beteljesítette. Elsősorban boldogságot adó szenvedésének, a halálból való föltámadásának és a dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériumai által, mert ebben a halálunkat a maga halálával lerontotta, és föltámadásával visszaállította az életet.
Az Úr feltámadásának emlékezetét, a boldogságot szerző szenvedéssel együtt, mint a legnagyobb ünnepet üli meg az Egyház az év folyamán egy alkalommal: Húsvétkor.” (Lit. Konst. 5. és 102. §.)
Az Egyház lelkülete a Húsvéti időben
A nagyhét és a Húsvét szorosan összetartoznak: nagypéntek is győzelmi és hálaadó ünnep, Húsvétot is a kereszt jegyében ünnepeljük. – Természetesen nem hiányozhat a nagyhét lelkületéből a mélységes komolyság, a szent megilletődöttség és a szomorúság, hiszen az Egy- ház Krisztust gyászolja. De átjárja a nagyhetet a hála, öröm és imádás ünnepi lelkülete is, hiszen tudjuk, Krisztus halála győzelmet szerzett értünk vállalt szenvedéseiben.
Ez a győzelmi hang jellemzi már a nagyhét indulását (Virágvasárnap, vagyis az Úr szenvedésének vasárnapja), a nagypénteki hódolatot a kereszt előtt, és a Húsvét éjszakáján történő beteljesedést.
Húsvét túláradó öröméről beszél minden jelkép, minden szó és ének, a szűnni nem akaró alleluja. A Húsvétot, mint a legnagyobb ünnepet, nyolc napon át tartjuk.
II
HÚSVÉT TÖRTÉNETE
A régi korok emberei sok szállal kapcsolódtak a természethez. Munkájukat, mindennapi életük rendjét, örömeiket, bánataikat is befolyásolta a természet örök változása. A tél és a nyár kettősében, az élet és a halál párhuzamát látták. Mindezek szabályozták életüket, melyet az ünnepek felosztottak kisebb-nagyobb szakaszokra.
A tavaszi napéjegyenlőséggel egyre hosszabbodott a Nap útja, 's ez jelentette számukra a fényt, a Nap feltámadását. Nagyon sok népnél gazdag hiedelem és szokáskincs kapcsolódott a tavasz beköszön- téséhez. Sok nép teremtett olyan istent magának, kinek élete, halála, feltámadása a tél, nyár természeti ritmusát követi. ők jelképezik az emberek örök reményét a megújulásban, a feltámadásban és sorsuk jobbra fordulásában.
A feltámadás gondolata, mély emberi vágy - az élet győzedelmeskedjen a halálon, az elmúláson! A keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe a húsvét, a feltámadás és a megváltás alapgondolatát foglalja magában. A húsvét ünnepe napjainkban is megőrizte a tavaszünnep jellegét, felelevenítve az ősi tavaszköszöntő népszokásokat, a termékenységgel kapcsolatos ünnepségeket, melyek mellett tovább él a keresztény ünnep gazdag szokásvilága is.
A feltámadás, vagyis a húsvéti ünnep eseménye annak a történetnek része, melynek főhőse Jézus, 's a Bibliában az Újtestamentumot az ő életének és tanításainak szentelték. A négy evangélista: Máté, Márk, Lukács és János, Jézus életének történeteit az evangéliumokban hagyta ránk.
Jézus tanításaival és példamutató életével nagyon sok tanítványt és hívet szerzett, 's útra kelt, hogy a húsvét zsidó ünnepét a nagy városban, Jeruzsálemben ünnepelje meg, ahol – mint tudta – sorsa és küldetése beteljesedik. – Szamárháton, zarándokként érkezett a városba, ahol ünneplő tömeg fogadta, kezében a béke jelképével, pálmaággal. Az emberek ruháikat a porban eléje terítették, hogy arra léphessen, gyermekeiket magasba emelték, hogy megáldhassa őket.
A főpapok, akik féltették hatalmunkat, most elérkezettnek látták az időt, hogy megszabaduljanak Jézustól. Mivel féltek a tömegtől, cselhez folyamodtak. Tanítványai szűk körében akarták elfogni, 's az egyik tanítványt, az árulásra hajló Júdást bízták meg, hogy a Mestert a katonáknak megmutassa.
A húsvét első napján szokásos vacsorát, a bárányt Jézus tizenkét tanítványa körében költötte el, 's így szólt: „Bizony mondom néktek, tiközületek egy elárul engem.” – Kérdezték, melyikük lesz az, 's Jézus tudta, az árulja el, aki vele együtt mártja kezét a tálba. 'S mikor Júdás kérdezte, ő lesz-e az, Jézus rábólintott: „Te mondád.”
Ezen az utolsó vacsorán Jézus fontos dolgokat cselekedett. Kenyérrel kínálta tanítványait, mondván: „Vegyétek, ez az én testem”, és borral, mondván: „Igyatok ebből, mert ez az én vérem.” (Ezt a jelenetet ismétli a pap a keresztény szertartásokon.)
Vacsora közben Jézus beszélt a feltámadásról, 's arról, hogy leghűségesebb tanítványa, Péter is megtagadja őt. E rossz előjelektől terhes este után Jézus tanítványaival a Getsemánékertbe megy, 's kéri őket virrasszanak vele. Ők viszont nem teszik ezt meg, 's igen hamar el- nyomja őket az álom. A Mester egyedül marad, szorongásaival, kétségeivel. Itt lelt rá Júdás a fegyveresek kíséretében, s csókkal árulta el Jézust. Elfogták, s a főpap elé vezették.
Jézus megjövendölte, hogy ő, az Istennek fia, az Isten jobbján ül majd a mennyekben. Ezt bírái istenkáromlásnak tekintik, 's halálos ítélettel büntették. Az embereket könnyű volt Jézus ellen lázítani, megalázták, kicsúfolták az Isten fiát, hű tanítványa, Péter pedig háromszor megtagadta mesterét, hogy nehogy azt higgyék, Jézushoz tartozik.
Másnap reggel a Júdea római helytartója, Poncius Pilátus elé vitték Jézust, hogy az ítéletet végrehajtsák. Ekkorra Júdás megbánva árulását, a vérdíjat, a harminc ezüstöt visszaadta a főpapoknak, 's önkezével véget vetett életének.
Pilátus nem tartotta bűnösnek Jézust, ezért lehetőséget akart adni a megmenekülésére. A hagyomány szerint a tömeg kívánságára egy rabot szabadon engedhetett. Barnabás és Jézus közül a nép viszont Barnabás megmenekülését választotta. Pilátus pedig jelképes kézmosással érzékeltette, nincs köze Jézus halálához.
A foglyot bíborköpenybe öltöztették, fejét töviskoszorúval övezték, kezébe nádszálat adtak, és gúnyolták: „Íme a zsidók királya!”, majd nehéz kereszttel a vállán Jézus elindult a Golgota hegyre, hogy beteljesüljön a sorsa. Megfeszítették. Volt aki segített, volt aki bántotta a haldoklót, s az őket megszemélyesítő alakok újra és újra megjelennek a passiót, azaz Jézus szenvedéseit bemutató képzőművészeti alkotásokban, zenei műremekekben.
A katonák, a keresztnél őrt állók kisorsolták maguk között Jézus ruháit. Sokan csúfolták, ha valóban Isten fia, miért nem szabadítja meg magát? Jézus azonban vállalta sorsát és meghalt a kereszten. – Halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítő kárpit megrepedt, a föld megnyílt.
Este egyik tanítványa, Aramateai József kérte, hadd vigye el a testet, 's a sír elé nagy követ görgetett. Mindez pénteken történt. A sírhoz őröket állítottak a főpapok, hogy el ne lopják a testet, hisz a jövendölések szerint, a halál utáni harmadik napon elhagyja Jézus a sírját.
0 Megjegyzések