Egy szovjet katonatiszt, Sztaniszlav Petrov tartalékos alezredes nyerte el a 2013-as Drezdai békedíjat. Petrov arról vált ismertté, hogy ő volt az, aki 1983-ban megakadályozott egy lehetséges atomháborút, amely majdnem egy téves atomtámadás riasztás miatt robbant ki. A kitüntetés és a mellé járó 25 ezer eurós pénzdíj ünnepélyes átadására február 17-én, a drezdai operaházban, a Semperoperben került sor. 

 Az egész 20. századot megváltoztatta volna a szovjet történelem eme végül lábjegyzetre ítélt epizódja. 1983. szeptember 26-án Sztaniszlav Petrov tartalékos alezredes éppen szolgálatban volt, amikor egy moszkvai atomközpontban amerikai atomtámadásról kapott – mint utóbb kiderült, téves – riasztást. Petrov számos, a Szovjetunió irányába elindított ballisztikus rakétát észlelt a radaron, s ő volt a felelős azért, hogy értesítse feletteseit az esetről.

A hidegháborús feszültségek eszkalálódása közepette egy tévesen értelmezett jel akár végzetes is lehetett volna – nem csak az Egyesült Államok vagy a Szovjetunió lakosságára nézve. Petrov gyakorlatilag élet és halál ura volt: a tartalékos alezredes jelentésétől a harmadik világháború kirobbanása függött.

Petrov azonban a jelzett napon úgy látta, hogy téves riasztást kaptak, s valószínűleg rendszerhiba történt, így a „válaszcsapás” elmaradt. A szovjet műhold technikai malőrt vétett, amikor a felhőkön átszűrődő napfényeket tévesen amerikai bázisokról kilőtt rakétáknak észlelte. Az atomháború megakadályozása érdekében tett érdemei elismerése helyett a moszkvai bázis szakembereinek lapítaniuk kellett, és azzal vádolták meg őket, hogy nem tökéletesítették a rendszert.

Petrov egy későbbi interjúban kifejtette, hogy mi játszott szerepet a döntésében: a katonatiszt úgy gondolta, teljes illogikus, hogy az Egyesült Államok a radaron jelzett öt rakétával indítja meg totális atomtámadását. A rakétaindító érzékelő rendszer még új volt, ezért nem lehetett maradéktalanul megbízni benne, ráadásul a földradarok még percekkel a fegyverek megindítása után sem érzékelték a rakétákat.

A történet közel tíz évvel a Szovjetunió felbomlása után, 1998-ban kapott csak nyilvánosságot. Petrov sokak szemében hőssé avanzsált, azonban a ma egy Moszkva melletti településen, nyugdíjasként élő egykori tiszt nem tudott mihez kezdeni a hirtelen jött népszerűséggel. „Amikor az emberek azt kezdték el nekem mondani, hogy a tévében hősnek tartanak, meglepődtem. Soha nem gondoltam ezt magamról – én csak a munkámat végeztem” – nyilatkozta Petrov még 2011-ben.