A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című táncjátékát immár ötvenedik alkalommal tűzte műsorra. A népszínházi és néptáncelemeket ötvöző előadást március 12-én, kedden este 7 órától láthatják a csíkszeredai városi művelődési házban. Gábos Endre táncossal, tánckarvezetővel beszélgettünk.



– Nagyon népszerű a János vitéz című előadásuk. Volt még hasonlóan közkedvelt műsoruk?

– Igen, volt a Múltunk-jelenünk-jövőnk című műsorunk, melynek bemutatóját 2000. március 7-én tartottuk. Már abban az évben elértük a száz előadást, de a rá következő években is többször is játszottuk ezt a folklórműsort.

– Az viszont egy néptáncműsor volt, míg a János vitézt közelebb helyezném a népszínház műfajához.

– Én néptáncbetétekre épülő népszínműnek titulálnám. Mindenképp egy vegyes előadás. Az előkészítő gyakorlatokon sokkal többet kellett foglalkozni a szöveggel, a beszédtechnikával. Nagyon jó volt a rendező, mert ő arra épített, ami bennünk van. Előkészítő játékok során mindenikünk több szerepet is kipróbált, így dőlt el, ki melyiket tudja legjobban átélni.

– Úgy észleltem, hogy bár ez az előadás elsősorban gyerekeknek készült, sok felnőtt is nagyon kedveli.

– Igazán nem tudnám megmondani, hogy a gyerekek vagy a felnőttek szeretik jobban ezt a műsort. Tapasztalataink azt igazolják, hogy azok a legjobb előadásaink, amikor vegyes a közönség. Vannak olyan poénok, amelyeket a gyerekek kedvelnek jobban, és persze olyanok is, amelyeket inkább a felnőttek értenek meg. Ez egy egyetemes mű, pontosan ezért kihívást is jelent színpadra vinni, de szerintem népszínműhöz, népmeséhez nagyon jól illik a néptánc.




– Hogyan lehet úgy előadni már ötvenedszer ugyanazt a szerepet, hogy ne legyen unalmas sekélyes?

– Ha az ember jól beleéli a darabba magát, akkor mindig magával tudja ragadni a szerep, viszont sokat segít a közönség is. Eddig mindig jó közönségünk volt, és telt ház, ez is az egyik fő oka annak, hogy mindent ki tudtunk hozni magunkból.

– A jubileumi előadásukon számíthatunk-e meglepetésre?

– Igen, ezúttal a közönség betekinthet egy kicsit a kulisszák mögé, tudniillik elől egy felemelt függönyöcske van, ahol a cselekmény zajlik, mögötte pedig a következő jelentre készülnek elő. Néhány jelenetnél látható mindkét csapat.

– Oktatóként mennyire segített ez az előadás? Ha egy gyermek- vagy ifjúsági előadást készít, akkor dramaturgiailag könnyebben meg tudja szerkeszteni?

– Nagyon sokat segített, mivel elejétől végéig benne voltunk az előadáskészítés folyamatában. Láthattuk, miként lehet a néptáncra épülő részeket dramaturgiai szempontból összefűzni.

Nem tanítják a néptáncot főszakként főiskolán vagy egyetemen Romániában, de egy hivatásos együttesnél rengeteget lehet tanulni a koreográfusoktól és a rendezőktől. Számunkra az együttes oktatási intézmény is. Amúgy nemcsak a koreográfusoktól, a rendezőktől tanulunk, hanem például Szalay Zoltán népzenekutatótól, egyetemi tanártól az egyes magyar néprajzi tájegységek népzenéinek jellegzetességeit és más folklorisztikai alapismereteket. Énektechnikát is tanulunk Ványolos András zenetanártól. Ezeket az ismereteket mi is tudjuk kamatoztatni azoknál a tánccsoportoknál, melyeket tanítunk.

Visszatérve a János vitézre, többször is megtörtént, hogy valaki helyett be kellett ugrani, más szerepet kellett eljátszani, de mivel a felkészülési gyakorlatok során mindenki minden szerepbe belekóstolhatott, ez is könnyen ment. Sőt, Boka János rendező csapatokat alakított ki, és az egyes jeleneteket ezek a csoportok kellett kidolgozzák. A legjobb ötletekből készült el a produkció, tehát a kreativitásunkat ösztönözte, persze ő is egy kicsit belenyúlt, megmutatván, hogy melyek azok a lényeges elemek, amelyek a színpadon is megállják a helyüket.
www.szekelyhon.ro