Vadász György Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a magyar építészet iskolateremtő egyénisége február 18-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját.
MTI - Építészcsaládba született Budapesten. Első tervezői feladatát, egy csőszkunyhó megrajzolását ötéves korában kapta édesapjától, Vadász Mihálytól, a Bauhaus jelentős hazai építészétől. Az ügyes kezű kisgyerek építészi vénája már ekkor megmutatkozott, ráérzett az egyszerűnek tűnő feladatban rejlő finomságokra. Egy percig sem volt kétséges, hogy ő maga is építész lesz, építészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte meg 1957-ben, tanárai közül Jánossy Györgyöt tekintette igazi mesterének.
Első munkahelyén, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál (BUVÁTI) Boros Zoltán műtermében dolgozott, majd 1958-64 között az Ipari Épülettervező Vállalat (IPARTERV) csoportvezető építésze lett. 1958-61 között elvégezte a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) Szendrői Jenő által vezetett Mesteriskoláját, ahol 1978 óta - néhány év megszakítással - azóta is tanít. 1985 óta címzetes egyetemi tanárként neveli a fiatal építésznemzedéket.
1964-85 között a BUVÁTI szakosztály-, majd osztályvezető építésze volt, 1983-tól a Budapesti Városvédő Egyesület vezetőségi tagja. 1983-87 között Baján, 1986-98 között Pásztón töltötte be a városi főépítészi posztot. 1985-88 között az Artunion Széchenyi Építőművész stúdió, majd 1989-90-ben a PÉCSITERV budapesti irodájának vezetője volt. 1991-ben megalapította saját építészirodáját, a Vadász és Társai Építőművész Kft.-t, amelyet ma is vezet. A műhelyben a mai magyar építészet közép- és fiatal generációjának számos tagja dolgozik, köztük - a családi tradíciót folytatva - Vadász György fiai és unokája is. Kollektívájuk 2000-ben a zsűri egyöntetű szavazatával megnyerte az új Nemzeti Színház építésére kiírt pályázatot, de végül nem az ő tervük valósult meg.
Vadász György rendkívül sokoldalú, stílusirányzatokhoz nem kötődő művész, aki alkotói stílusát a világ visszatükröződéseinek változása szerint alakítja. Tervezéskor magában az építészeti tájban gondolkodik, az építészet és természet harmonikus egymáshoz kapcsolódásának megteremtésére, az épületek bensőségességgel való megtöltésére, az építészet és képzőművészet összhangjának megteremtésére törekszik. A művészeti együttműködésben az építészetet a képzőművészeti alkotások egyenrangú partnerévé emeli. Ezt tükrözik a mohácsi Nemzeti Emlékhely (1976) és a muhi csata emlékparkja (1991), illetve az 1984-es Velencei Biennále magyar pavilonjában Varga Imre szobraihoz tervezett installációja.
Elismerései
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1972-ben Ybl-díjat, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 1998-ban Kossuth-díjat, 2011-ben Prima Primissima Díjat kapott. 1999-ben tudományos fokozatot, DLA doktori címet szerzett, aranydiplomáját 2007-ben vette át.
Vadász György munkái közül a legismertebbek a budapesti Tétényi úti kórházpavilon (1971), a budapesti Medosz-székház (1975-79), a Gellért-hegyi víztároló (1975-81), a Gellért szálló pezsgőfürdője (1975-79), a zalaegerszegi városközpont csipkeházai (1976-80), a bajai városközpont (1986-90), a budai Vár Koldus-kapuja (1995), a 2000-es hannoveri Expo fődíjas magyar pavilonja, a 2011-ben megnyílt újlipótvárosi Radnóti Miklós Művelődési Központ (RaM), illetve számos nívódíjas családi ház és lakóépület.
1985-ben Bódy Gábor portréfilmet készített róla, amelyet egy monográfia és további filmek is követtek. Vadász György maga így vallott szakmájáról, életéről, az alkotásról: "fontos, hogy beleborzongjak, amikor rajzolom, és látom, ahogy a síkból fölguggol, térdel, majd lábra áll, végül megvalósul az elgondolásom."
MTI - Építészcsaládba született Budapesten. Első tervezői feladatát, egy csőszkunyhó megrajzolását ötéves korában kapta édesapjától, Vadász Mihálytól, a Bauhaus jelentős hazai építészétől. Az ügyes kezű kisgyerek építészi vénája már ekkor megmutatkozott, ráérzett az egyszerűnek tűnő feladatban rejlő finomságokra. Egy percig sem volt kétséges, hogy ő maga is építész lesz, építészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte meg 1957-ben, tanárai közül Jánossy Györgyöt tekintette igazi mesterének.
Első munkahelyén, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál (BUVÁTI) Boros Zoltán műtermében dolgozott, majd 1958-64 között az Ipari Épülettervező Vállalat (IPARTERV) csoportvezető építésze lett. 1958-61 között elvégezte a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) Szendrői Jenő által vezetett Mesteriskoláját, ahol 1978 óta - néhány év megszakítással - azóta is tanít. 1985 óta címzetes egyetemi tanárként neveli a fiatal építésznemzedéket.
1964-85 között a BUVÁTI szakosztály-, majd osztályvezető építésze volt, 1983-tól a Budapesti Városvédő Egyesület vezetőségi tagja. 1983-87 között Baján, 1986-98 között Pásztón töltötte be a városi főépítészi posztot. 1985-88 között az Artunion Széchenyi Építőművész stúdió, majd 1989-90-ben a PÉCSITERV budapesti irodájának vezetője volt. 1991-ben megalapította saját építészirodáját, a Vadász és Társai Építőművész Kft.-t, amelyet ma is vezet. A műhelyben a mai magyar építészet közép- és fiatal generációjának számos tagja dolgozik, köztük - a családi tradíciót folytatva - Vadász György fiai és unokája is. Kollektívájuk 2000-ben a zsűri egyöntetű szavazatával megnyerte az új Nemzeti Színház építésére kiírt pályázatot, de végül nem az ő tervük valósult meg.
Vadász György rendkívül sokoldalú, stílusirányzatokhoz nem kötődő művész, aki alkotói stílusát a világ visszatükröződéseinek változása szerint alakítja. Tervezéskor magában az építészeti tájban gondolkodik, az építészet és természet harmonikus egymáshoz kapcsolódásának megteremtésére, az épületek bensőségességgel való megtöltésére, az építészet és képzőművészet összhangjának megteremtésére törekszik. A művészeti együttműködésben az építészetet a képzőművészeti alkotások egyenrangú partnerévé emeli. Ezt tükrözik a mohácsi Nemzeti Emlékhely (1976) és a muhi csata emlékparkja (1991), illetve az 1984-es Velencei Biennále magyar pavilonjában Varga Imre szobraihoz tervezett installációja.
Elismerései
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1972-ben Ybl-díjat, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 1998-ban Kossuth-díjat, 2011-ben Prima Primissima Díjat kapott. 1999-ben tudományos fokozatot, DLA doktori címet szerzett, aranydiplomáját 2007-ben vette át.
Vadász György munkái közül a legismertebbek a budapesti Tétényi úti kórházpavilon (1971), a budapesti Medosz-székház (1975-79), a Gellért-hegyi víztároló (1975-81), a Gellért szálló pezsgőfürdője (1975-79), a zalaegerszegi városközpont csipkeházai (1976-80), a bajai városközpont (1986-90), a budai Vár Koldus-kapuja (1995), a 2000-es hannoveri Expo fődíjas magyar pavilonja, a 2011-ben megnyílt újlipótvárosi Radnóti Miklós Művelődési Központ (RaM), illetve számos nívódíjas családi ház és lakóépület.
1985-ben Bódy Gábor portréfilmet készített róla, amelyet egy monográfia és további filmek is követtek. Vadász György maga így vallott szakmájáról, életéről, az alkotásról: "fontos, hogy beleborzongjak, amikor rajzolom, és látom, ahogy a síkból fölguggol, térdel, majd lábra áll, végül megvalósul az elgondolásom."
0 Megjegyzések