Legtöbben a Showder klubból ismernek, és csak nagyon kevesen tudják, hogy háttéremberként más produkciókban is benne vagy.

Igen, furcsa az élet, mert mindig is íróként szerettem volna ismertté válni, és látod, szinte senki sem tudja, hogy a Dumaszínház könyv előtt megjelent egy novelláskötetem is. Azt meg talán még te sem, hogy íróként részt vettem a Mindenből 1 van létrehozásában is, és ezen kívül "árnyékíróskodásra" is vetemedem. De ezt semmiképpen nem dicsekvésképp mondom, sőt, pont azért, mert az én eddigi pályafutásom tökéletes bizonyítéka annak, hogy az van, aki a tv-ben van. Én csakis azóta létezem a közönség számára, amióta felbukkantam az M1-en a „Mondom a magamét”- ban.

A tv képernyőjén megjelenő kezdő humoristaként százszor nagyobb ismertségre tettem szert, mint íróként vagy újságíróként. És az a stílus, amit korábban újságíróként nem engedhettem meg magamnak, a tv-s szereplésem után hirtelen elvárás lett.



Gyakran beszélsz a színpadon a családról. A nézőtérre már beengedted a férjedet, a szüleidet?

26212_kormos_anett.jpgA férjem egyszer látott fellépni, de a család többi tagját egyelőre távol tartom ettől a sokktól. És ez csak elsőre tűnik így, mintha őket akarnám megvédeni, természetesen rólam, most is csak rólam van szó. A lányaim még picik, és ez szerintem egy korhatáros műfaj. Ráadásul, amikor én színpadon vagyok, ők általában már az igazak álmát alusszák. A szüleim, a bátyám szintén nem láttak még soha élőben "táncolni", és lehet, hogy ez nekik is jó, de nekem biztos. Vagyis nem tudom… amikor nagy sikert aratok, és ötszáz ember néz rám úgy, mint a világ legszórakoztatóbb nőjére, akkor sajnálom, hogy nincsenek ott. De mindig csak utólag érzem ezt, ha előre tudnám, hogy bent ülnek a nézőtéren, nagyon átgondolnám, mit és hogyan. A kimértség, a megfelelni vágyás pedig azt hiszem, nem tennének jót a produkciómnak.

Hova hívnak fellépni általában?
26212_kormos.jpg

Azt szoktam erre válaszolni, hogy engem legtöbbször börtönökbe és informatikusoknak tartott rendezvényekre hívnak, vagyis főleg olyan helyekre, ahol kiéhezett férfiakból áll a közönség. Ez persze túlzás, de tény, hogy a férfi közönség sokszor elfogadóbb velem, mint a férfi kollégákkal. Amúgy nagyon sok helyen fellépek a falunapoktól kezdve a leghivalkodóbb céges rendezvényekig, de hívnak minket jótékonysági rendezvényekre vagy bevásárló központokba is. Legközelebb például a Csepel Plázában lépek fel.

Mindegy a helyszín?

Semmi sem mindegy. Nem mindegy a helyszín, de az sem, hogy hétköznapra vagy hétvégére esik a fellépés, hogy milyen meleg van a teremben, hogy milyen távol ülnek, egymástól a nézők stb. Azt hiszem, senki sem ismeri a nevettetés receptjét. Hozzávalókat tudunk, van, aki többet, van, aki kevesebbet, de nincs garancia arra, hogy sikerül levenni a közönséget a lábáról. Nekem az a tapasztalatom, hogy a legfontosabb az, hogy a közönség akarjon szórakozni, és ha a helyszín nem akadályozza ebben, tehát ha a néző hallja, amit mond az előadó, érti, tud rá figyelni, akkor nem lehet nagy baj.