Az éjszaka vadászó baglyok majdnem körbe tudják forgatni a fejüket. Mostanáig azonban rejtély volt, miként valósítják meg ezt anélkül, hogy elzárnák az agy vérutánpótlását.
Az emberek nyaki és feji artériáinak sérüléseit agyi képalkotó vizsgálatokkal vizsgáló szakemberek egészen mostanáig értetlenül álltak a baglyok különleges képessége előtt. Ezek a madarak ugyanis - a gerincesek közt egyedülálló módon - mindkét irányban akár 270 fokkal is képesek elforgatni a fejüket.
Mindig csodálkoztam, hogy miért nem lesz bajuk a baglyoknak ezektől a gyors, csavaró fejmozdulatoktól. Mi lehet a magyarázata annak, hogy nem fekszenek ezrével a szélütést kapott madarak holtan az erdőben? - mondja Philippe Gailloud, az egyesült államokbeli Johns Hopkins Egyetem vezető idegi képalkotó szakembere. A fejverőerek és a nyaki verőerek a legtöbb állatban - így a baglyokban és az emberben is - nagyon sérülékenyek, és az érfal bélésének még a legkisebb változásaira is rendkívül érzékenyek.
Az embereknél ismert, hogy a fej és a nyak hirtelen forgatásai megnyújthatják és eltéphetik az erek bélését, így vérrög képződhet, amely leválva halálos embóliát vagy szélütést (stroke-ot) okozhat. Ezek a sérülésekkel nap mint nap találkoznak a szakemberek. Rendszerint autóbaleseteknél (a nyak ugynevezett ostorcsapás-sérülése) fordul elő, de néha a hullámvasúton utazás és a rosszul sikerült manuálterápia is okozhatja.
A rejtély megfejtéséhez a Johns Hopkins orvosi illusztrátorokból és idegi képalkotó szakemberekből álló kutatócsoportja természetes okokból elhullott hóbaglyok, szalagos baglyok és amerikai uhuk fejének és nyakának csontszerkezetét és érrendszerét tanulmányozta. Az ereket kontrasztanyag befecskendezésével tették láthatóvá a röntgenképeken.
Az igazán meghökkentő eredményt akkor kapták a kutatók, amikor a véráramlást szimulálva festéket injektáltak a baglyok feji artériáiba. Kiderült, hogy a fej alapjánál futó erek egyre nagyobbakká és nagyobbakká váltak, ahogy több festék jutott beléjük. Ez gyökeresen eltér az ember anatómiai adottságaitól, ahol az artériák általában egyre kisebbek és szűkebbek lesznek és nem öblösödnek ki, amikor elágaznak.
Az így létrejövő rugalmas vértartályok teszik lehetővé, hogy a baglyok a nagy agyuk és szemük energiaigényét kielégítő vérmennyiséget tároljanak, miközben a fejüket forgatják. Az érhálózat számos összeköttetése minimálisra csökkenti annak lehetőségét, hogy a véráramlás bármely okból megszakadjon.Az eredményeket bemutató poszter - amelyet Fabian de Kok-Mercado orvosi illusztrátor készített - első díjat kapott a Science magazin pályázatán poszter és grafika kategóriában.
A baglyok
A bagolyalakúak (Strigiformes) vagy közismert nevükön a baglyok a madarak osztályának egy rendje. 2 család és 217 faj tartozik a rendbe. Egy időben a morfológiai konvergenciák (erős, kampós tépőcsőr) miatt a sólyomalakúakkal sorolták őket közös rendbe, egyes vélemények szerint viszont a lappantyúalakúakúak a legközelebbi rokonaik. Az ókori Görögországban a bölcsesség jelképének tartották a baglyokat. A közép-Európai kultúrában, viszont a félelem és a halál jelképeként jelentek meg. A Kárpát-medencében 13 fajuk fordul elő.
A baglyok összes fajtája rendelkezik szemöldökkel. A madarak nem izzadnak, mivel nincs izzadságmirigyük. A bagolyalakúak főleg éjszaka aktív ragadozó madarak, puha és dús tollazatuknak köszönhetően hangtalanul repülnek, így meglepetésszerűen ütnek rajta zsákmányállataikon. Hallásuk kiváló, mivel mély fülkagylóik aszimmetrikusan helyezkednek el, ami hatékonyabbá teszi a térhallást. Látásuk is kitűnő, a baglyok az egyedüli madarak, amelyek látják a kék színt, és az infravörös tartományban is látnak. A szemük körüli, kör vagy szív alakú arcfátyol rövid, végükön behajló tollakból áll. A lábujjaikon erős karmok nőnek, a külső ujjuk vetélőujj, azaz előre és hátra is fordítható. Csüdjük tollas, azaz a lábujjaikig toll borítja őket. Méretük változatos: akadnak köztük veréb és sas nagyságú fajok is. Csőrük rövid kampójú, tövétől kezdve lefele hajló. Begyük nincs.
A bagolyalakúak étrendjében minden megtalálható a rovaroktól kezdve a madarakon keresztül a kisméretű emlősökig. Egyes fajok halásznak is. A zsákmányt egészben nyelik le, az emészthetetlen részeket később felöklendezik. Fészket nem építenek, elhagyott fészkeket vagy faüregeket használnak. A tojók rendszerint nagyobbak a hímeknél.
Magyarországon napjainkig tizenkét bagolyfajt regisztráltak:
- A hóbagoly (Nyctea scandiaca) és a karvalybagoly (Surnia ulula) nagyon ritka kóborló.
- A gatyáskuvik (Aegolius funereus) és a törpekuvik (Glaucidium passerinum) ritka költőfaj az Északi-Középhegységben – annyira ritka, hogy ez utóbbi költését még nem sikerült bizonyítani.
- Az uráli bagoly (Strix uralensis) terjeszkedik középhegységeinkben, sőt, már az Alföldről is jelezték.
- Az uhu (Bubo bubo) már csak néhány helyen fészkel csak az északi országrészben és a Dunántúlon (jelezték Békés megyéből is).
- A füleskuvik (Otus scops) többfelé is szórványosan fészkel odvakban.
- A ritka réti fülesbagoly (Asio flammeus) pusztai élőhelyeken fészkel;
- A hasonló erdei fülesbagoly (Asio otus) viszont gyakran megtelepszik a fasorok elhagyott szarkafészkeiben, varjútelepein, és egyre több helyen városokban is (parkokban, valamint lakótelepi erkélyek virágládáiban). Telente előszeretettel húzódik be a települések parkjaiba, ahol a nappalt elsősorban örökzöld fákon tölti.
- A macskabagoly (Strix aluco) jellemzően erdőkben, parkokban fészkel (főleg öreg fák kikorhadt üregeiben, odvaiban), de rendszeresen megtelepszik padlásokon is.
- A gyöngybagoly (Tyto alba) egykor szintén fák odvaiban fészkelt, de ma már szinte kizárólag padlásokon, tetőterekben és templomtornyokban.
- A kuvik (Athene noctua) állománya folyamatosan csökken, hiszen fő fészkelő helyei a tanyák és állattartó telepek padlásai, táplálkozni pedig a legeltetett füves élőhelyekre, kis parcellás mezőgazdasági földekre jár, és így élettere a tanyák elnéptelenedésével, a pusztai legeltetés felhagyásával, az odvas pusztai fasorok eltűnésével egyre szűkül.
Mindig csodálkoztam, hogy miért nem lesz bajuk a baglyoknak ezektől a gyors, csavaró fejmozdulatoktól. Mi lehet a magyarázata annak, hogy nem fekszenek ezrével a szélütést kapott madarak holtan az erdőben? - mondja Philippe Gailloud, az egyesült államokbeli Johns Hopkins Egyetem vezető idegi képalkotó szakembere. A fejverőerek és a nyaki verőerek a legtöbb állatban - így a baglyokban és az emberben is - nagyon sérülékenyek, és az érfal bélésének még a legkisebb változásaira is rendkívül érzékenyek.
Az embereknél ismert, hogy a fej és a nyak hirtelen forgatásai megnyújthatják és eltéphetik az erek bélését, így vérrög képződhet, amely leválva halálos embóliát vagy szélütést (stroke-ot) okozhat. Ezek a sérülésekkel nap mint nap találkoznak a szakemberek. Rendszerint autóbaleseteknél (a nyak ugynevezett ostorcsapás-sérülése) fordul elő, de néha a hullámvasúton utazás és a rosszul sikerült manuálterápia is okozhatja.
A rejtély megfejtéséhez a Johns Hopkins orvosi illusztrátorokból és idegi képalkotó szakemberekből álló kutatócsoportja természetes okokból elhullott hóbaglyok, szalagos baglyok és amerikai uhuk fejének és nyakának csontszerkezetét és érrendszerét tanulmányozta. Az ereket kontrasztanyag befecskendezésével tették láthatóvá a röntgenképeken.
Az igazán meghökkentő eredményt akkor kapták a kutatók, amikor a véráramlást szimulálva festéket injektáltak a baglyok feji artériáiba. Kiderült, hogy a fej alapjánál futó erek egyre nagyobbakká és nagyobbakká váltak, ahogy több festék jutott beléjük. Ez gyökeresen eltér az ember anatómiai adottságaitól, ahol az artériák általában egyre kisebbek és szűkebbek lesznek és nem öblösödnek ki, amikor elágaznak.
Az így létrejövő rugalmas vértartályok teszik lehetővé, hogy a baglyok a nagy agyuk és szemük energiaigényét kielégítő vérmennyiséget tároljanak, miközben a fejüket forgatják. Az érhálózat számos összeköttetése minimálisra csökkenti annak lehetőségét, hogy a véráramlás bármely okból megszakadjon.Az eredményeket bemutató poszter - amelyet Fabian de Kok-Mercado orvosi illusztrátor készített - első díjat kapott a Science magazin pályázatán poszter és grafika kategóriában.
A baglyok
A bagolyalakúak (Strigiformes) vagy közismert nevükön a baglyok a madarak osztályának egy rendje. 2 család és 217 faj tartozik a rendbe. Egy időben a morfológiai konvergenciák (erős, kampós tépőcsőr) miatt a sólyomalakúakkal sorolták őket közös rendbe, egyes vélemények szerint viszont a lappantyúalakúakúak a legközelebbi rokonaik. Az ókori Görögországban a bölcsesség jelképének tartották a baglyokat. A közép-Európai kultúrában, viszont a félelem és a halál jelképeként jelentek meg. A Kárpát-medencében 13 fajuk fordul elő.
A baglyok összes fajtája rendelkezik szemöldökkel. A madarak nem izzadnak, mivel nincs izzadságmirigyük. A bagolyalakúak főleg éjszaka aktív ragadozó madarak, puha és dús tollazatuknak köszönhetően hangtalanul repülnek, így meglepetésszerűen ütnek rajta zsákmányállataikon. Hallásuk kiváló, mivel mély fülkagylóik aszimmetrikusan helyezkednek el, ami hatékonyabbá teszi a térhallást. Látásuk is kitűnő, a baglyok az egyedüli madarak, amelyek látják a kék színt, és az infravörös tartományban is látnak. A szemük körüli, kör vagy szív alakú arcfátyol rövid, végükön behajló tollakból áll. A lábujjaikon erős karmok nőnek, a külső ujjuk vetélőujj, azaz előre és hátra is fordítható. Csüdjük tollas, azaz a lábujjaikig toll borítja őket. Méretük változatos: akadnak köztük veréb és sas nagyságú fajok is. Csőrük rövid kampójú, tövétől kezdve lefele hajló. Begyük nincs.
A bagolyalakúak étrendjében minden megtalálható a rovaroktól kezdve a madarakon keresztül a kisméretű emlősökig. Egyes fajok halásznak is. A zsákmányt egészben nyelik le, az emészthetetlen részeket később felöklendezik. Fészket nem építenek, elhagyott fészkeket vagy faüregeket használnak. A tojók rendszerint nagyobbak a hímeknél.
Magyarországon napjainkig tizenkét bagolyfajt regisztráltak:
- A hóbagoly (Nyctea scandiaca) és a karvalybagoly (Surnia ulula) nagyon ritka kóborló.
- A gatyáskuvik (Aegolius funereus) és a törpekuvik (Glaucidium passerinum) ritka költőfaj az Északi-Középhegységben – annyira ritka, hogy ez utóbbi költését még nem sikerült bizonyítani.
- Az uráli bagoly (Strix uralensis) terjeszkedik középhegységeinkben, sőt, már az Alföldről is jelezték.
- Az uhu (Bubo bubo) már csak néhány helyen fészkel csak az északi országrészben és a Dunántúlon (jelezték Békés megyéből is).
- A füleskuvik (Otus scops) többfelé is szórványosan fészkel odvakban.
- A ritka réti fülesbagoly (Asio flammeus) pusztai élőhelyeken fészkel;
- A hasonló erdei fülesbagoly (Asio otus) viszont gyakran megtelepszik a fasorok elhagyott szarkafészkeiben, varjútelepein, és egyre több helyen városokban is (parkokban, valamint lakótelepi erkélyek virágládáiban). Telente előszeretettel húzódik be a települések parkjaiba, ahol a nappalt elsősorban örökzöld fákon tölti.
- A macskabagoly (Strix aluco) jellemzően erdőkben, parkokban fészkel (főleg öreg fák kikorhadt üregeiben, odvaiban), de rendszeresen megtelepszik padlásokon is.
- A gyöngybagoly (Tyto alba) egykor szintén fák odvaiban fészkelt, de ma már szinte kizárólag padlásokon, tetőterekben és templomtornyokban.
- A kuvik (Athene noctua) állománya folyamatosan csökken, hiszen fő fészkelő helyei a tanyák és állattartó telepek padlásai, táplálkozni pedig a legeltetett füves élőhelyekre, kis parcellás mezőgazdasági földekre jár, és így élettere a tanyák elnéptelenedésével, a pusztai legeltetés felhagyásával, az odvas pusztai fasorok eltűnésével egyre szűkül.
0 Megjegyzések