Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi paragrafust. Ez a hír jó nagy port vert fel a napokban. Magyarra fordítva ez ugyanis azt jelenti, hogy a továbbiakban nem tilos a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrákkal kapcsolatos jelképek használata. Vagy legalábbis valami ilyesmire gondolhatnak azok, akik úgy értelmezik a döntést, hogy áprilistól szüret, azaz megint elő lehet kaparni a vörös csillagot, vagy ne adj isten a horogkeresztet. Csakhogy erről szó sincs. Sem a kommunista, sem vele elég közeli rokonságban leledző fasiszta változat nem trendi továbbra sem. Nincs helye sem egyiknek, sem másiknak az életünkben, nem tartunk igényt sem Sztálin, sem Hitler filozófiájára a továbbiakban sem.
Az más kérdés, hogy az Alkotmánybíróság közleménye szerint „az önkényuralmi jelképek büntetőjogi fenyegetettsége az emberi méltóság és az alkotmányos értékrend védelme érdekében indokolt lehet, ám a jelenlegi Btk.-szabályozás túl tág, nem kellően világos és körülhatárolt, mivel a jelképhasználatot általában rendeli büntetni, jóllehet a célzatnak, az elkövetés módjának vagy a kiváltott eredménynek a figyelembevétele az egyes szimbólumok esetében elengedhetetlen lehet”. Tény, hogy az nem rohadt kommunista, aki Heineken sört iszik, vagy Converse tornacipőt hord, még ha ezeken ott ragyog is a kis piros csillagocska, ami díszítőmotívumnak egészen pofás, de ha már világrendről szól, akkor viszont valóban jobb lenne egyszer, s mindenkorra elfelejteni.
Málenkij robot – lehet csak a szépre emlékezni?
Ez persze nem mindig könnyű. Annak nagyon nem, akinek a nagyapja ott veszett Szibériában, mert elvitték „málenkij robotra”, vagy akinek a nagyanyját megerőszakolta fél század hős szovjet felszabadító. Vagy akinek az apja arra riadt fel éjjel kisgyerekként, hogy jött egy fekete autó és bőrkabátos emberek hurcolták el a papát, aki vagy nem jött haza soha, vagy ha mégis, csak önmaga árnyéka volt, egy roncs, aki nyomokban sem emlékeztetett régi önmagára. S ott voltak még az ezrek, tíz- és százezrek, akiket kitelepítettek, elhurcoltak, megkínoztak, kivégeztek. Akiknek tönkre tették az életét egy szent eszme, egy ideológia jegyében. Akiknek a gyerekei sem kaphattak útlevelet, nem tanulhattak tovább. Ők sohasem tudnak úgy gondolni a vörös csillagra, mint jó poénra. Ha van róla törvény róla, ha nincs. Ahogy a többség nem tartja jó bulinak a gyerekpornót sem, vagy viszolyog attól, hogy puszta kézzel tekerje ki kismacskák nyakát, mondjuk viccből, mert megteheti.
Az Alkotmánybíróság most hozott egy döntést. Nyilván mindent megfontoltak, mindent meggondoltak, mindet mérlegre tettek. Bizonyára igazuk van, amiért úgy döntöttek, ahogy. Még ha történetesen a hír néhány nappal a kommunista diktatúrák emléknapja, február 25. előtt röppent is fel – amiről Debrecenben is több szervezet tart megemlékezést –, s ami adott az egésznek egy furcsa csavart. S bizonyára lesznek, akik komolyan hiszik, hogy majd áprilistól megint ragyoghat a vörös csillag. De ez nincs így. Leninre, Sztálinra pontosan úgy nem tart igényt egy ép lelkű és ép szellemű ember, mint ahogy Hitlerre és bandájára sem. Már képletesen szólva. Ezek ugyanis ugyanonnan erednek, ugyanoda tartoznak. Ahogy április után sem nézné senki jó szemmel nézni, ha horogkeresztes zászlók meg karszalagok tűnnének fel, úgy a csillagot is érdemes lesz hanyagolni. Jó, ha arról van szó, igyunk sört, meg húzzunk tornacipőt, ezzel nincs gond. Ahogy attól sem dől össze a világ, hogyha a fiatalok Che Guevara képét hordják pólójukon, miközben fogalmuk sincs arról, hogy ez a fickó nem csak forradalmár volt, hanem gyilkos is, csak éppen jobb a sajtója, mint doktor Mengelének.
Előbb-utóbb minden a helyére kerül majd
Szóval nem kell örülni, nem lesz itt kommunista Kánaán áprilistól sem. Botrányok majd lesznek, igen, biztosan előkerülnek provokátorok, hergelni a népet, talán elcsattan majd egy-két pofon is, és előáll álszent képpel egy-két hamis próféta. Ahogy lenni szokott ilyenkor, páran futnak majd csinos tiszteletköröket Brüsszel felé, hogy micsoda diktatúra van itt, az ember még csak nem is provokálhat, nem is hergelhet, itt földbe tiporják a jogot, az emberséget, micsoda disznóság, milyen sötét verem ez, micsoda mételyföldje, hogy szólnak, nem olyan ildomos Sztálint meg Lenint dicsérni, csillagot viselni, temetetlen halottat gyalázni... Aztán majd elcsitul a vihar, csend lesz. Minden megy oda, ahova való. A kommunizmus meg a fasizmus eszméi a történelem szemétdombjára, ahogy a csillag, a sarló és kalapács, meg persze előbb-utóbb minden hisztis provokátor is.
Abban pedig ne reménykedjen senki, hogy április után komolyan el lehet gondolkodni azon, kerüljön-e újra vörös csillag a debreceni városházára, vagy a Nagyállomás épületére. Igaz ugyan, hogy pár napja még a Jobbik azon gondolkodott, majd ők kapják magukat, és kitűzik a székely zászlót [1] a városháza épületére. Ám az éppen ugyanolyan lázálom, mint az, hogy egy másik irányból érkező párt képviselője azért támasszon létrát a Piac utcai épület falához, hogy felszegeljen egy szép nagy vörös csillagot.
Az más kérdés, hogy az Alkotmánybíróság közleménye szerint „az önkényuralmi jelképek büntetőjogi fenyegetettsége az emberi méltóság és az alkotmányos értékrend védelme érdekében indokolt lehet, ám a jelenlegi Btk.-szabályozás túl tág, nem kellően világos és körülhatárolt, mivel a jelképhasználatot általában rendeli büntetni, jóllehet a célzatnak, az elkövetés módjának vagy a kiváltott eredménynek a figyelembevétele az egyes szimbólumok esetében elengedhetetlen lehet”. Tény, hogy az nem rohadt kommunista, aki Heineken sört iszik, vagy Converse tornacipőt hord, még ha ezeken ott ragyog is a kis piros csillagocska, ami díszítőmotívumnak egészen pofás, de ha már világrendről szól, akkor viszont valóban jobb lenne egyszer, s mindenkorra elfelejteni.
Málenkij robot – lehet csak a szépre emlékezni?
Ez persze nem mindig könnyű. Annak nagyon nem, akinek a nagyapja ott veszett Szibériában, mert elvitték „málenkij robotra”, vagy akinek a nagyanyját megerőszakolta fél század hős szovjet felszabadító. Vagy akinek az apja arra riadt fel éjjel kisgyerekként, hogy jött egy fekete autó és bőrkabátos emberek hurcolták el a papát, aki vagy nem jött haza soha, vagy ha mégis, csak önmaga árnyéka volt, egy roncs, aki nyomokban sem emlékeztetett régi önmagára. S ott voltak még az ezrek, tíz- és százezrek, akiket kitelepítettek, elhurcoltak, megkínoztak, kivégeztek. Akiknek tönkre tették az életét egy szent eszme, egy ideológia jegyében. Akiknek a gyerekei sem kaphattak útlevelet, nem tanulhattak tovább. Ők sohasem tudnak úgy gondolni a vörös csillagra, mint jó poénra. Ha van róla törvény róla, ha nincs. Ahogy a többség nem tartja jó bulinak a gyerekpornót sem, vagy viszolyog attól, hogy puszta kézzel tekerje ki kismacskák nyakát, mondjuk viccből, mert megteheti.
Az Alkotmánybíróság most hozott egy döntést. Nyilván mindent megfontoltak, mindent meggondoltak, mindet mérlegre tettek. Bizonyára igazuk van, amiért úgy döntöttek, ahogy. Még ha történetesen a hír néhány nappal a kommunista diktatúrák emléknapja, február 25. előtt röppent is fel – amiről Debrecenben is több szervezet tart megemlékezést –, s ami adott az egésznek egy furcsa csavart. S bizonyára lesznek, akik komolyan hiszik, hogy majd áprilistól megint ragyoghat a vörös csillag. De ez nincs így. Leninre, Sztálinra pontosan úgy nem tart igényt egy ép lelkű és ép szellemű ember, mint ahogy Hitlerre és bandájára sem. Már képletesen szólva. Ezek ugyanis ugyanonnan erednek, ugyanoda tartoznak. Ahogy április után sem nézné senki jó szemmel nézni, ha horogkeresztes zászlók meg karszalagok tűnnének fel, úgy a csillagot is érdemes lesz hanyagolni. Jó, ha arról van szó, igyunk sört, meg húzzunk tornacipőt, ezzel nincs gond. Ahogy attól sem dől össze a világ, hogyha a fiatalok Che Guevara képét hordják pólójukon, miközben fogalmuk sincs arról, hogy ez a fickó nem csak forradalmár volt, hanem gyilkos is, csak éppen jobb a sajtója, mint doktor Mengelének.
Előbb-utóbb minden a helyére kerül majd
Szóval nem kell örülni, nem lesz itt kommunista Kánaán áprilistól sem. Botrányok majd lesznek, igen, biztosan előkerülnek provokátorok, hergelni a népet, talán elcsattan majd egy-két pofon is, és előáll álszent képpel egy-két hamis próféta. Ahogy lenni szokott ilyenkor, páran futnak majd csinos tiszteletköröket Brüsszel felé, hogy micsoda diktatúra van itt, az ember még csak nem is provokálhat, nem is hergelhet, itt földbe tiporják a jogot, az emberséget, micsoda disznóság, milyen sötét verem ez, micsoda mételyföldje, hogy szólnak, nem olyan ildomos Sztálint meg Lenint dicsérni, csillagot viselni, temetetlen halottat gyalázni... Aztán majd elcsitul a vihar, csend lesz. Minden megy oda, ahova való. A kommunizmus meg a fasizmus eszméi a történelem szemétdombjára, ahogy a csillag, a sarló és kalapács, meg persze előbb-utóbb minden hisztis provokátor is.
Abban pedig ne reménykedjen senki, hogy április után komolyan el lehet gondolkodni azon, kerüljön-e újra vörös csillag a debreceni városházára, vagy a Nagyállomás épületére. Igaz ugyan, hogy pár napja még a Jobbik azon gondolkodott, majd ők kapják magukat, és kitűzik a székely zászlót [1] a városháza épületére. Ám az éppen ugyanolyan lázálom, mint az, hogy egy másik irányból érkező párt képviselője azért támasszon létrát a Piac utcai épület falához, hogy felszegeljen egy szép nagy vörös csillagot.
0 Megjegyzések